Voltak kétségeink, amikor ezt az úticélt választottuk. Mert milyen is egy nyár anélkül, hogy kitennénk magunkat a tomboló hőségnek, a szikrázó napsütésnek, melyet csak a felmelegedett tenger vize csillapíthat? Ugye ilyen a tipikus nyaralás. De idén valahogy az érdekesebb déli nyaralóhelyek túl drágák voltak és Aalborgból csak átszállással elérhetők. Akkor hasonló áron, hasonló hosszúságú utazással mért ne próbálnánk ki valami mást? És mért ne használnánk ki azt, hogy Dániában vagyunk, viszonylag közel sok skandináv célponthoz?
Nem kész csomagra fizettünk be, hanem mi magunk szedtük össze a repülőjegyet, hoteleket és a bérelt autót - ez utóbbi nélkül körülményes lett volna megoldani a közlekedést. A tervezést még májusban kezdtük, közben összeházasodtunk, úgyhogy végül ez lett a nászutunk. Szebb nászutat nem is kívánhattam volna.
Az utazás
Nem volt sima ügy. A SAS-tól vettük a jegyeket, Aalborg-Reykjavík viszonylatban, koppenhágai átszállással. Még mielőtt elindultunk volna itthonról, már tudtuk egy SMS-ből, hogy sokat fogunk a tranzitban ülni, mert Koppenhágából 3,5 órás késéssel fog felszállni a gépünk, az izlandi járat. Bár Istvánnal mindig szórakoztató az utazás, de azért több mint 4 órát rostokolni éjszakába nyúlóan mégsem volt nagy öröm. De amikor végül felszálltunk az Icelandair Reykjavíkba tartó járatára, mintha már félig Izlandon jártunk volna. A repülőn izlandi zene szólt, a tévében Izlandról szóló ismeretterjesztő filmet lehetett nézni, és a félhomály kiemelte a gép mennyezetén hullámzó zöldes, északi fényt imitáló világítást. Hullafáradtan szálltunk ki a gépből éjfél után az izlandi főváros repterén, és az első dolog, amit megpillantottunk az égen, az az északi fény volt. Lefényképezni persze nem tudtuk, és aztán ottlétünk során nem is láttuk többet, de azért örültünk ennek a fogadtatásnak. A reptéren még összeszedtük a bérelt autót (mivel átcsúsztunk a másnapba, ezért egy nappal kevesebbet kellett kifizetnünk, ez rendes volt tőlük), és aztán alvás.
Szállás
Hat nap alatt három hotelben laktunk, mert előre megterveztük, hogy hol és mit akarunk megnézni, és a szálláshelyeinket is ehhez igazítottuk. Izland délnyugati csücskét, a Reykjanes-félszigetet utaztuk keresztül-kasul.
Az első hotel, az Airport Inn semmi különös, tényleg csak arra volt jó, hogy érkezés után a lehető legközelebb a reptérhez megaludjunk. Viszonylag egyszerű, olcsó, de ahhoz azért végig ragaszkodtunk, hogy saját fürdőszobánk legyen, vagyis hostelbe nem akartunk menni - úgy egy kicsit persze olcsóbb lett volna.
Az Örk Hotelben, Hveragerði városában 3 éjszakát töltöttünk. Kicsit elegánsabb szálló, és mivel István elárulta, hogy nászúton vagyunk, még egy üveg jobbfajta pezsgő várt ránk érkezéskor a szobánkban. A hotelnek van saját úszómedencéje, melyet éppen tataroztak, amíg ott voltunk. De a két melegvizes medencéje és a szaunája nyitva állt, és egy fárasztó, áttúrázott nap után nagyon jól is esett. Az Örk nemcsak felszereltsége, de fekvése miatt is ajánlható: közvetlen közelében, a városon kívül több remek túraútvonal fut.
Az utolsó két éjszakát szintén nem túl messze a reptértől, a Health Hotelben töltöttük. Itt is volt egy kicsi melegvizes medence és egy infraszauna. A hotel maga elég egyszerű, de tiszta, rendes. Azon épületek egyike, mely a néhai katonai bázishoz tartozott. Előnye, hogy a félsziget nyugati része innen gyorsan elérhető.
Ételek
Sokminden kimaradt, 6 nap alatt nem lehet mindent végigkóstolni. Amiben legtöbbször volt részünk, az a friss hal, akár leves, akár főfogás formájában. Mi imádjuk a halat, úgyhogy nekünk ez maga a paradicsom volt. A fűszerezésük érdekes, újszerű. Sok vad fűszernövényt használnak, vagy karamelt, curryt, dinnyét párosítanak hozzá. Érdekes, hogy nem a legdrágább hely nyújtotta a legnagyobb élményt, hanem egy kicsi, megjelenésében egyszerű, de stílusos, Kopar névre hallgató étterem Reykjavík kikötőjében. Hibátlan languszta leves, utána pedig friss hal olyan polentaágyon, amihez foghatót még sosem ettem.
Ahogy máshol is, itt is a napi ajánlatot választottuk, ami nem konkrét, hanem meglepetés és attól függ, milyen friss alapanyagot kap aznap a konyha. Sosem csalódtunk!
A másik fontos ételt, a bárányt is kóstoltuk. Igaz, nem a túristák riogatására használt fejet, hanem egyéb részeket. Kiváló, főleg helyi kézműves sörökkel kombinálva.
Az időjárás
Nagy szerencsénk volt, mert a változatos és kiszámíthatatlan időjárásba belefért volna az erős szél és az eső. Persze erre már alaposan fel voltunk készülve aalborgi lakosként. Ehelyett napsütéses és száraz idő volt, csak éjszaka esett néha. Azért nem ártott, hogy rétegesen volunk öltözve, és velünk volt a víz-és szélálló dzsekink, sapka és kesztyű, még akkor is, ha nem kellett mindig.
Első túra: Hengill
Több útikönyvből készültünk, de túrázáshoz egyértelműen ez a leghasznosabb, innen néztük ki többek közt ezt a túrát is, amely egy hőerőmű környékén fut. 18 km-es út, de az egész napot rászántuk, hogy ne csak gyaloglás legyen, hanem beleférjen a bámészkodás és fényképezés is. A természet lenyűgöző, mert nagyon más, mint amihez hozzászoktunk. A homok sok helyen fekete, a kőzet vulkanikus, mindenféle színekben - fekete, vörös, sárga - pompázik, és gyakran meglepően könnyű, ha megpróbálja az ember megemelni. Erdőt nem láttunk, fát se sokat. A növényzet apró, milliméterekben mérhető, sokszor csak aljnövényzet, moha, gomba. De ha közel hajolunk, meglepően változatos, minden illatos és virágzik.
A talaj sok helyen meleg, és nem a nap melegétől. Időnként gőzölög, a tócsák meg forrnak és bugyognak. Néhol ki is van táblázva, hogy vigyázat, meg veszély, de nem nagyon van elkerítve, bíznak az emberek józan eszében.
Az erőmű sincs védve illetéktelenektől, a csövei szabadon, de nem zavaróan kígyóznak a tájban, és itt-ott űrbázis-szerű kis épületekbe torkollnak.
A túraútvonal gyönyörű, van benne minden: emelkedő, síkság, patak, vízesés, kilátó. Nagyon élveztük, hogy túristát jóformán nem is láttunk, szinte csak magunk voltunk a végtelenben. Meg néhány kedves birka, akik tartották ugyan a tisztes távolságot tőlünk, de azért kiváncsian nézegettek hátra, és ha lemaradtunk, bevártak minket.
Második túra: Golden Circle
Vagyis arany kör, így hívják ezeket a látnivalókat együtt, mert jó időben, jó tempóban az egészet végig lehet járni egy nap alatt. És kell is. Ezen a napon találkoztunk a legtöbb túristával utunk során, de annyival azért nem, hogy zavaró lett volna.
Első úticélunk a Geysir volt, amelyről aztán az összes gejzír kapta a nevét. Egy terület az út szélén, tele lyukakkal, kráterekkel. Van mini és nagyobb, de mindegyik gőzölög, bugyog vagy fortyog. Ilyeneket látva az ember azonnal hinni kezd a manókban, ahogyan állítólag sok izlandi is. Mert az nem lehet, hogy ezek csak úgy maguktól vannak, biztos lakik alattuk valami kis lény. És aztán ott a nagy Geysir körbekerítve, amelyből néhány percenként több méter magas forró vízoszlop tör fel pár pillanatra. Ilyenkor a körülötte várakozó túristák felsikoltanak és fényképeznek. Aztán várják a következőt.
Második megállónk a Gullfoss vízesés. Felé az út jó darabon egy hatalmas repedés mellett vezet, amiben egyszercsak víz is látható, és amikor már a zubogást is hallani, közel vagyunk. Hatalmas és lélegzetelállító. Emellett szépen kiépített, úgyhogy egész közel lehet menni, de itt azért vannak az út szélén korlátok is. Akkora a pára, hogy néhol az esőkabát is kell.
Harmadik állomásunk a Þingvellir nemzeti park volt, amely arról is nevezetes, hogy itt alapították az első izlandi parlamentet 930-ban. Emellett gyönyörű hely érdekes kőzettel és persze vízeséssel. Egy hatalmas túristabusz haladt előttünk Gullfosstól idáig, és gondoltuk, biztos ide tart, ezért nem néztük a térképet, csak követtük, szerencsénkre. A busz aztán nem ott tért le, ahol mi a térképünk alapján tettük volna, hanem valamivel előbb, és egy kacskaringós, tavacskákkal övezett kis úton haladt az utolsó szakaszon, ahol aztán megálltunk párszor fényképezni is, olyan szép volt. A parkban pedig nagyon tetszett az, amit máshol is láttam: egy-egy látványosság kiépítésekor vigyáznak arra, hogy minél kevésbé bolygassák meg a természetet. Ha például útban van egy kő, azt nem lökik arrébb, inkább kivágnak a kedvéért a járódeszkákból egy darabot.
Reykjavík
A főváros akkora, hogy egy nap alatt be lehet járni gyalogosan a belváros legérdekesebb részeit. Persze biztosan sokkal több időt is el lehet itt tölteni, ha az ember végig akarja látogatni az például az összes múzeumot belülről is, de mi most lemondtunk erről. Inkább élveztük a kisvárosi hangulatot, jó értelemben, mert azért van itt minden, ami szem-szájnak ingere: üzletek, éttermek, kávézók, kultúrális létesítmények, tengerpart… Megcsodáltuk az izlandi sztárépítész és -művész Olafur Eliasson művét, a Harpa névre hallgató koncertlétesítményt, és sétáltunk egy nagyot beiktatva több nevezetes épületet és templomot.
Hveragerði
Kicsi, de nagyon kedves városka. Nevezetessége egy geotermikus park, amelyet szépen kiépítettek utakkal, korátokkal, de az elmúlt években sajnos majdnem teljesen eltűnt belőle a víz, ezért főleg csak hűlt, vagy esetleg még gőzölgő helyét látni a gödrökben. A bejáratnál azért árulnak még tojást, amit aztán pecabot vérére erősített hálóba kell tenni, és a maradék forró vízbe lógatva meg lehet főzni. De ami igazán érdekes, az a parkon és a városon kívül, feljebb, a hegyoldalban van: gőzölgő pocsolyák és fortyogó iszap mindenfelé, valamint egy régi erőmű sorsára hagyott darabjai a természetben. Érdekes, hogy mindent szanaszét lehet hagyni őrizetlenül, láthatóan senki nem fél attól hogy illetéktelenek széthordják a csöveket, vezetékeket. Úgy tűnik, itt senki nem nyúl ahhoz, ami nem az övé.
Strandakirkja, Selvogur
A Strandakirkja egy kicsi templom a semmi közepén a tenger partján Selvogur falujától nem messze. Maga a templom nem különleges, de a helynek érdekes hangulata van, itt is - mint annyi más helyen Izlandon - átélhettük, milyen hatalmas a természet és milyen kicsi az ember. Az istenhit mellett jó megfér a manókba vetett hit, ahogy azt a templomtól kőhajításnyira látható apró, vélhetően manóknak épített házacskák mutatják. Apály lévén a tengerpartból kiálló vulkanikus köveket is meg tudtuk csodálni a rátapadt színes csigákkal, és kicsit távolabb még fókákat is láttunk hancúrozni.
Krýsuvík
Ez ismét egy olyan túristacsalogató látványosság, ahová sokan ellátogatnak, de a legtöbben csak az alsó részt nézik meg. Követel némi edzettséget, ha az ember a gőzölgő domboldtalon is fel akar mászni, de a látvány megéri. Fantasztikus színek és formák, mind a kőzet, mind a növényzet olyat mutatott, amilyet előtte még nem láttunk.
Hafnaberg
Hosszú, többórás túra. Az ember megáll az út szélén, otthagyja a kocsit és elindul a holdbéli tájon a kitaposott, keskeny ösvényen. Lassú a haladás, mert homokos a talaj. Kicsit monoton is, de ami a végén vár, amiatt mégis megéri. Meredek sziklafal a tenger partján, az ember szinte azt érzi, hogy itt a világnak a széle, a láthatár már az Óperenciás tengeren túl mutat.
Nem messze innen (autóval) található a híres híd, mely két tektonikus lemezt: az eurázsiait és az északamerikait íveli át.
Gunnuhver
Ez eredetileg egy dühöngő boszorkány neve, melyről találóan elnevezték a területet is. Nagyon aktív geotermikus tevékenység folyik, és folyton változik a terület. Egy emléktábla arról tanúskodik, hogy a 19. században egy dán-litván telepes házaspár a helyi forró vizet melegház fűtésére hasznosította. Ennek már nincs nyoma, de a közelben van hőerőmű, ami ezúttal zárva volt, de egyébként látogatható a nagyközönség számára is. Voltak szelíden bugyogó iszapos részek, de egy helyen szemmel láthatóan váratlanul törhetett ki a forró víz, mert még a fából eszkábált hidacska is bele volt törve a zuhatagba.
Nem tudom, jól gondolom-e, de talán ezért van az, hogy az izlandi házak mintha nem hosszú időre épülnének. Vannak téglaépületek is, de sok a faház vagy a lemezzel burkolt ház. Lehet, hogy azért, mert nem tudni, mikor forrósodik fel alatta a talaj, és mikor kell továbbállni?
Blue Lagoon
Izland talán legismertebb nevezetessége ez a fürdő, türkizbe hajló tejfehér, átlátszatlan, kovában és kénben gazdag vizével. Az egész tulajdonképpen a szomszédos hőerőmű mellékterméke, ahol a 240 fokos forró víz maghajtja a turbinákat, elektromosságot termel, majd emberi hőmérsékletre lehűlve melegvizes fürdőt szolgál. Ebben a mesterséges ipari hulladékban tapicskol rengeteg túrista. Jegyet jóval előre kell venni, mert a helyszínen állítólag lehetetlen, akkora az érdeklődés. Szerencsére a fürdő maga mégsem zsúfolt, mert elég nagy területen fekszik. A víz túl meleg ahhoz, hogy ússzunk benne, de sétálni, nézelődni, lebegni zavartalanul lehet.
Meg akartuk adni a módját, és a fürdőzés után az elegáns éttermében vacsoráztunk. Az étel osztályon felüli volt, de a kiszolgálás kifogásolható. Érdekes, hogy egy asztalt nem egy pincér szolgál ki, hanem aki épp szabad. Gondolom, ebből adódott az a tévedés, hogy miután megettük az üdvözlőfalatot, majd az előételt, jött a fagyi. Kicsit zavartan néztünk egymásra: ennyi lenne a három fogás? Ezzel még nem laktunk jól… de azért elkezdtük kanalazni, mire hirtelen megjelent egy pincér sűrűn elnézést kérve, és elkapta előlünk a fagyis tányért, hogy aztán jöhessen egy közbülső, majd a fő fogás. Végül ismét felszolgálták a desszertet - persze frisset kaptunk. De akkor is: egy ilyen étteremben ez nem járja. Emellett az italoktól sem voltam elragadtatva. Igaz, hogy hatalmas választékuk van borokból, de mi van, ha az ember nem akar alkoholt inni? István vezetett, én meg nem kívántam a bort, mert egy hosszú nap után azonnal elaludtam volna tőle. Úgyhogy lehetett választani a kóla-fanta-szprájt szentháromságból, esetleg alma- narancs- vagy áfonyalevet dobozból, ha az ember nem szereti a szénsavast. De egy ilyen színvonalú étteremtől már elvárhatná manapság az ember a rafináltabb frissen facsart leveket is. Nem akarok panaszodni, mert az étel finom volt, de ezt az éttermet nem tudom meleg szívvel ajánlani, mert kevesebb pénzért is kap ilyet vagy jobbat az ember máshol.
Árak
Drága hely Izland? Az autóbérlés nem olcsó mulatság, de nehéz lett volna másképp, és azt még itthonról előre kifizettük. Az árak nagyjából a dán árszínvonal körül mozognak, úgyhogy nem okoztak meglepetést. Az viszont már igen, hogy nem költöttünk sokat. Persze a kocsit tankolni kellett, és amikor étterembe mentünk, annak megadtuk az árát, és lehet, hogy csak szerencsénk volt, de rendkívül magas színvonalat kaptunk a pénzünkért. Még a fish & chips is osztályon felüli volt. A parkolási díj Reykjavík belvárosában jelképes 20 izlandi korona volt 6 órára. És aztán belépőt sehol nem kellett fizetni, az összes természeti szépség, beleértve a nemzeti parkokat is, ingyenes. Útközben vigyázni kell, mennyi folyadékot vesz magához az ember, mert vécék nincsenek csak úgy az út szélén (a fa/bokor mögé bújás pedig nem lehetséges, lévén, hogy ilyesmi általában nincs). De látnivalók mellett, ahol van illemhely, az mindig ingyenes, és igen jó állapotban van.
Izland hatalmas hely, hat nap alatt csak egy apró szeletét lehet végiglátogatni. Ahhoz azonban pont elég volt, hogy kedvet csináljon egy következő izlandi úthoz. Útközben egyszer nagyon messziről láttunk a láthatáron egy nagy kiterjedésű fehét foltot, és a térkép alapján beazonosítottuk, hogy az csak egy gleccser lehet. Persze nagyon messze volt, de a gondolat azóta se hagy nyugodni. Jó egy gleccsert közelről is látni… De mit kéne legközelebb másképp csinálni? Most ugyan nem kellett, de legközelebb vinnék magammal síeléshez használatos hosszú, meleg jégeralsót és felsőt, mert szerencsénk volt az időjárással, de lehetett volna cudarabb is. A bérelt autóhoz némi plusz pénzért lehet kapni GPS-t is, legközelebb ilyet is kérnénk. A papírtérképek nem minden esetben frissítettek, és az utak sem mindenhol pontosan jelzettek. Volt például egy kilátó, amit végül azért nem látogattunk meg, mert egyszerűen nem találtuk, pedig ott voltunk a közvetlen közelében. És végül: nem 6 napra, hanem minimum 2, de inkább 3 hétre kellene menni, és fel kéne jutni északra meg keletre is.
További fotók itt.
Posts
