Grill

Nem tudom, van-e még egy ország Dánián kívül, ahol ekkora kultusza van a grillezésnek. Talán a rövid, hűvös nyár teszi, hogy amikor mégis van egy pillanatnyi erre alkalmas jóidő, akkor aki csak teheti, grillez a szabadban. Lehet egyszer használatos grillen is a tenyérnyi erkélyen, de az igazi mégiscsak a kertben. Ezt mostanában van alkalmunk próbálgatni Istvánnal, mert a különben elég zord nyárban kaptunk pár nap esőszünetet és szélcsendet. Úgyhogy nem számított, hogy munkából hazaérve, későn vagy fáradtan, nekiálltunk grillezni. Legjobban talán a csütörtök esti lazacos sikerült.
A fagyasztott lazacot kiolvasztottuk, könnyedén sóztuk és színes borssal meghintettük, így került a grillcsipeszben a parázs fölé. A sütés utolsó 5 percében jött rá egy kis öntet, amely reszelt citromhéjból, szárított, morzsolt, citromfűből, zúzott foghagymából, citromléből és fehérborecetből állt. A köret felkarikázott krumpli, hagyma és egy kis bacon alufóliába csomagolva, szintén a parázson sütve. Meg egy kis joghurtos uborkasaláta paradicsommal.



Az ital pedig (a fehérbor mellett) házi készítésű bodzaszörp. Mert nem lehetett nem észrevenni, hogy virágzott (és még mindig virágzik) a bodza. A közeli parkban kétszer is szedtünk, és most nem tudunk betelni vele. (Recept: 30 fej bodza és 2 felkarikázott egész citrom 2 liter vízben 2 napra beáztatva, utána leszűrve,  25 g citromsavval és 2 kg cukorral felforralva, majd amikor kicsit kihűl, 5 ml atamonnal - a dán tartósítószerrel - tartósítva.)



Na, de vissza a vacsorához: a desszert alma sárgabarackkal, meg körte kék sajttal, mellé egy pár marshmallow, természetesen az egész grillezve.
 
Bárcsak kitartana a jóidő, vannak még ötleteim! És a kert is szépen alakul: a saját termesztésű retket és a ribizlit ma reggelire megkóstoltuk.

A ház

Már rég nem írtam, de gondolom, kitalálható, miért: a ház miatt. Felújítás, rettenetesen sok takarítás, takarítás és takarítás, költözés, aztán pakolás. A nehezén túlvagyunk, és bár még mindig vár néhány kipakolandó doboz meg elvégzendő feladat (amiknek talán sosem lesz vége), de mostantól kicsit lazábban vesszük Istvánnal, mert belerokkanni nem akarunk. És persze az egész pont a vizsgaidőszakom kellős közepére esett, amin mostanra szerencsésen túlestem. Ha ez még nem lenne elég, közben egy izgalmas új munkára is pályáztam, amit aztán meg is kaptam, és mindjárt 2 nappal a költözés után már kezdhettem is a betanulást - de csak szép sorjában. Talán érthető, hogy mért szünetelt a blog meg úgy általában az internetezés mostanában.

Kezdem a felújítással. Miután megkaptuk a kulcsokat, szinte rögtön kezdett a vízvezeték-szerelő, akit csak ajánlani tudnék mindenkinek. Gyors és precíz munkát végzett, egy délelőtt alatt kicserélte a vízcsapokat meg a vécét a fürdőszobában, valamint a konyhában arrébb költöztetett egy radiátort. Hiába mondtam neki, hogy nem kell, levette a cipőjét és zokniban dolgozott a házban.
Pedig ezután jött a piszkos munka: a konyha és a nappali közti falba egy szélesebb ajtónyi lyukat vágattunk, hogy ne kelljen a folyosón keresztül kerülni, ha a nappaliban lévő ebédlőasztalt akarjuk megteríteni. Ezt egy kőműves cég végezte, a főnök első nap kijött, ő fúrta az első lyukat, hogy lássa, miből van a fal, aztán a többi munkát a tanulóira bízta. Akik első nap kivágták a nyílást, a második napon berakták fölülre a keresztgerendát, a harmadik napon pedig malterrel lesimították a vágást. A biztonság kedvéért akartunk biztosítást kötni a műveletre - aggódtunk, mi lesz, ha a tartófal megbontása az aládúcolás ellenére bajt okoz. Kitöltöttük, a kőművessel aláírattuk, és elküldtük a megfelelő helyre a Topdanmark biztosítótársaság ilyen jellegű formanyomtatványát, amire a szóbeli megállapodás ellenére azóta se reagáltak. Mondjuk nem baj, mert így megspóroltuk a biztosításkötés összegét, és baj szerencsére nem történt, de ezt a társaságot nem tudom jó szívvel ajánlani, bár az összes biztosításunk náluk van. Lehet, hogy csak ügyintézőt kéne váltani, mert a mienk elég slendriánul áll a dolgokhoz.

A konyha elég nagy, a nappali is, de így, kissé egybenyitva még tágasabb az egész. És amikor a konyhában vagyok (ami gyakran előfordul), nem vagyok elzárva a ház többi részétől, úgyhogy jó ötlet volt a művelet.

Végül a nappaliban és az egyik kis szobában felszedtük az öreg padlószőnyeget (a ház többi részében parketta van), helyette laminált (nagyon szép, természetes hatást keltő) parkettát fektettünk. Ezt már ismerősök csinálták baráti alapon. Dániában nem lehet csak úgy felújítani saját kezűleg bármit még a saját házunkon sem. Szabályok vannak arra, hogy mit csinálhat maga a magunk fajta ügyes dilettáns, és mi az, amihez mindenképp szakembert kell hívni, aki hivatalos számlát ad aztán - ezeknek egy része itt van összegyűjtve. Ha nem így teszünk, legkésőbb a ház eladásakor jóvá kell hagyatni egy szakemberrel pl. a villany- vagy a vízvezeték szerelést, és akkor persze mégiscsak pénzbe kerül a dolog. De szerencsére parkettázni szabad sajátkezűleg.

Ami még fontos, hogy ha az ember a munkálatok költségével csökkenteni szeretné az adóalapját, akkor - legalábbis papíron - legyen az a hivatalos lakcíme, ahol a felújítás folyik, mert másképp nem megy a dolog. Bővebben a témáról itt.
Miközben a piszkos munka folyt a házban, és napközben én voltam itt, délután pedig István váltott, a kertben próbáltuk hasznossá tenni magunkat. A hátsó kertben kiástunk egy betonoszlopot, ami borostyánnal volt befuttatva, és elköltöztettünk előre, a ház elé egy bokrot. Az így nyert helyet konyhakertté alakítottam, és borsót, zöldbabot, retket, répát zellert, kaprot, hagymát meg spenótot vetettem. Találtam helyet az áfonya-, ribizli-, egres- és málnabokroknak, meg pár tő földiepernek is. Minden növekedésnek indult, kíváncsian várjuk, mi lesz belőlük ebben a dánok számára is szokatlanul hűvös, esős nyárban, amikor a 20 fokos csúcshőmérséklet is csak 15-nek érződik a szél miatt.


A kert kezdetben szépnek tűnt, de teljesen logikátlan az elrendezése: mindenféle virág van szétszórva a kertben mindenhol, teljesen egymásra nőve. Az egyetlen hasznos dolog egy rebarbara-, egy ribizli- és egy egresbokor, de ez utóbbi kettő teljesen rossz helyen, közvetlenül a ház tövébe ültetve. Van például levendula is, amit alig vettem észre, mert egy rózsabokor, egy mogyoróbokor meg egy ismeretlen, már vállig érő növény teljesen körbenőtte, úgyhogy kénytelen voltam kicsit megtépázni a dzsungelt, hogy legyen levendulám. A ház mögött idővel szeretném csökkenteni a virágok mennyiségét a konyhakert meg a bogyós gyümölcsbokrok javára, és inkább a ház elé ültetni belőlük. Semmit nem szeretnék kiírtani, sok növényről azt sem tudom egyelőre még, hogy micsoda. De jó lenne, ha nem nőne minden mindenhol, és nem nőnének egymásra a dolgok, hanem közéjük lehetne férni, hogy pl. kiirthassam a mezei galajt, ami most elég agresszívan benőtt mindent. Van pázsit is, ebből ki kell majd gyomlálni a pitypangokat, mert kezdenek nagyon elszaporodni. A kertet gyomtalanul vettük át, és eleinte dolgoztunk benne, de aztán másfél hetet belső munkálatokkal és költözéssel töltöttünk, mialatt elharapódzott a helyzet a kertben. Szóval a munkának soha nem lesz vége, de akinek van kertje, ami nemcsak pázsitból áll, az tudja, miről beszélek. Hozzá kell tennem, hogy nagyon kellemes kint túrni a földet, főleg, ha a Nap is süt egy kicsit.

A felújítás közben és után nagyokat takarítottunk a házban, főleg a falvésés hagyott kellemetlen nyomokat: mindent belepő púderszerű port az egész házban. Szóval mindent át kellett mosni, és aztán a fehér felületeket át is festettük. A mennyezet fából van, a nappali fala pedig nagyrészt nyers tégla, úgyhogy ezt szerencsére csak meg kellett tisztítani. És aztán jött a költözés: négy órányi cipekedés sok kedves barát közreműködésével, előtte gondos becsomagolás, majd kicsomagolás  - ez utóbbi még mindig folyik, eltart egy darabig, míg minden tárgy megtalálja a helyét.
Aztán egy héttel a költözés után már grillparti (a grillállvány beszerzése az egyik legfontosabb dolog, ha kertes házba költözik az ember), mert rögtön utána több barát már el is utazott szabadságra.

Azt már most tudom, hogy imádom ezt a házat. A konyha remekül működik, főleg, miután István berakott néhány elosztót (a konnektorok sajnos elég ritkán vannak az egész házban). A nappali az új padlóval és a remek kilátással nyönyörű. Az "udestue", az üvegezett terasz pedig egy icipici napfénytől is jól felmelegszik, úgyhogy nemcsak a paradicsom- és padlizsánpalántáim élvezik, de mi is gyakran ott kötünk ki. Remélem, mindig ilyen boldogok leszünk itt, mint most.

Miközben

teljesen el vagyunk foglalva a házfelújítással, Dániában érdekes dolgok történnek. Csütörtök este arra a hírre jöttem haza, hogy mostantól a homoszexuálisok is házasodhatnak. Vagyis azok a párok, akik szeretik egymást, és szeretnének házasságban élni, megtehetik Dániában attól függetlenül, hogy melyik nemhez tartoznak.
A parlamentben 85-en szavaztak a javaslat mellett, 24-en ellene és 2-en tartózkodtak. A miniszterelnök Facebook oldala szerint 23 évvel ezelőtt Dánia volt az első ország a világon, ahol lehetővé tették a regisztrált párkapcsolatot azonos neműek között. A tegnap hatályba lépett döntés alapján viszont ezentúl akár polgári esküvőn, akár templomban is kimondhatják egymásnak a boldogító igent.
Jómagam nagyon örülök ennek a hírnek. Szerintem a homoszexuálisokat pont ugyanazok a jogok illetik meg, mint a heteroszexuálisokat, se több, se kevesebb. Ez a döntés végre azonos szintre emeli őket. Képzeljük csak el: egy fiú megkéri egy lány kezét, mondván, hogy házasodjanak össze, mire a lány azt mondja: nem akarok hozzád menni kedvesem, válasszuk inkább a regisztrált párkapcsolat intézményét. Ugye, valószínűtlen ez a helyzet? Akkor mért kellene a homoszexuálisoknak beérniük ezzel?
Biztosan akad bőven olyan is, akinek nem tetszik a dolog, főleg a templomi része. Ami a Bibliára való hivatkozást illeti, mármint hogy a Szent Könyv kimondja, hogy a homoszexualitás bűn, nálam elég gyenge érv, mert a Bibliát úgy forgatja mindenki, ahogy akarja, mindenre találni magyarázatot benne, és mindennek az ellenkezőjére is. "Brugeren bestemmer, ikke teksten selv." Vagyis: a felhasználó dönt, nem a szöveg maga. Női lelkészek is gyakorolnak a dán evangélikus egyházban, pedig állítólag a Bibliában erre is van ellenjavaslat, de ez manapság már nem szúrja senkinek a szemét.
Azt viszont felháborítónak tartom, hogy akadt olyan lelkész, aki nem temetett el egy nőt, mert az leszbikus életet élt. Mégis kinek gondolja magát, hogy ítélkezni mer? Amellett, hogy papok temetnek meg nem keresztelt embereket is. Én sem vagyok megkeresztelve, és ezen az alapon nem lesz soha templomi esküvőm, és valószínűleg egyházi temetésem sem, amit kicsit sem bánok. Templomot leginkább akkor látogatok, ha építészetileg, művészileg érdekes, vagy ha koncertet adnak benne. Egy része a templomban esküvőknek nem vallási alapon akarja a ceremóniát, hanem a külsőségek miatt: szép ruha, a templom mint szép háttér a fényképen, stb. Gondolom, nem lesz ez másképp a homoszexuálisok közt sem, de mindegy az indíték, a lényeg, hogy őket se lehessen kizárni, ha ezt akarják. A kormány elég nagyvonalú az ellentáborral, nem kényszerít egy lelkészt sem akarata ellenére, hogy levezessen egy homo ceremóniát, mondhat nemet, akinek nincs kedve hozzá, de ezt csak minden harmadik teszi meg. Kezdetnek nem rossz szerintem.

Rebarbara!

Tegnap átvehettük a kulcsokat és vele a házat. Nagyon izgalmas, ilyesmi még sosem történt egyikünkkel sem. A ház mostantól egyre szebb lesz, de nem tudom, hogy ugyanezt elmondhatom-e a kertről is, mert az fantasztikus, ahogy pillanatnyilag kinéz. Köszönhetően a bőséges esőnek majd kicsattan, olyan zöld minden. A volt tulajdonosok is gondosan rendben tartották.


Kora tavasztól mindig volt virág, jácint, nárcisz, tulipán, most pedig az orgona, az írisz és a nemes pipacs van soron, meg néhány más fajta, amit nem ismerek névről. Kisebb átalakításokat tervezek, mert kell egy kis konyhakert, de majdnem táncra perdültem örömönben, amikor észrevettem, hogy egy rebarbarabokor is meglapul a sok, növekedésben egymással versengő virág közt. A boltokban már régóta figyeltem, de ezen a héten láttam csak felbukkanni a rebarbarát. Szedtem is most egy csokor szárat rögtön. Kicsit furcsa érzés volt, mintha loptam volna, valószínűleg eltelik egy kis idő, mire megszokom, hogy jogosan használom a kertet. Ma reggel pedig sütöttem sütit belőle, ahogy korábban már elterveztem. Tejberizst vertem tejszínnel és vajjal habosra, ezt töltöttem mézes lapok közé, középre pedig friss rebarbaralekvárt kentem. Ez utóbbit harsogó savanyúra hagytam épp csak annyi cukorral beízesítve, hogy a fogzománc azért a helyén maradjon, mert így tökéletes ellenpontja lett az édes tejberizsnek és a mézes tésztának.




Saját kert, saját termesztésű, friss alapanyagok a konyhában - ezt tervezgetem régóta, és mostmár egy lépéssel közelebb vagyok.

A nagy zabálás

Ha már szóba hoztam az ételeket, nem tudom megállni, hogy ne írjak arról a színdarabról, amit nemrég láttunk az Aalborgi Színházban. A "Det store ædegilde" vagyis A nagy zabálás c. darabról van szó, amely Marco Ferreri azonos című, 1973-as botrányos filmjének az újragondolása. Úgy rémlik, láttam régen azt a filmet, az előadás előtt utánaolvastam kicsit az interneten, hogy képben legyek, de fölösleges volt. A darab írója olyan alaposan átdolgozta a témát, hogy az apukája sem ismert volna rá.
Az előadás a kis színpadon fut, egészen közel a nézőkhöz. Egy minimalista konyha áll a színpadon: egy pult tűzhellyel. Elegánsan öltözött pincér elkezd fecsegni ételekről, majd megjelenik a konyhában Morten Nielsen, a Mortens Kro gourmet étterem tulajdonosa és főszakácsa - már írtam róla korábban -, és laza természetességgel ételekről és evés közben megesett dolgokról anekdotáznak. A pincér beinvitál hátulról egy csoport óvodás gyereket (felnőtt színészek által hátborzongatóan jól alakítva), akiknek abban a megtiszteltetésben lehet részük, hogy háromfogásos gourmet vacsorát ehetnek, amit (persze előre előkészített félkész alapanyagokból) maga Morten készít el a színpadon.

Van látvány és illat, mindenkinek csorog a nyála. A gyerekek a maguk módján csacsognak, kérdeznek, véleményezik a történteket. Mindegyikük külön karakter, nem győzi az ember kapkodni a fejét: az egyik kislány nagyon lelkes és mindent megeszik, amit elé tesznek, de előbb mindent jól összecsócsál. A másik kisfiú végig a desszert miatt aggódik, amiből ő nem ehet, mert cukorbeteg. Morten tanácsára kicsit többet eszik a főételből, hogy ne kívánja majd az édességet a végén, amiből aztán tripla adagot eszik mégis, mert a szomszédai elől is mohón elkapkodja... de nem akarom lelőni az összes poént.

Gyerekek, őszinték, nem türtőztetik magukat, és mégis nagyon ijesztően felnőttek.
Miután véget ér a lakoma, Morten elköszön, őt várják az éttermében. A pincér is elhagyja a színpadot, a gyerekek magukra maradnak, és akkor elszabadul a pokol.

Az egyik kisfiú elmesél egy szomorú történetet a szüleiről, melyben az étel zsarolás, sértődés és hiszti tárgya. A többiek vigasztalni próbálják, ami aztán túl jól sikerül... Igazdi dorbézolás kezdődik, tivornya, szex, erőszak gyerekmódra, senki nem marad ki belőle.

A pincér időnként feltűnik, de nem vesz részt a történésekben, csak elegánsan kommentálja őket. Egyre több smink van az arcán, először egy bohóc irányába fejlődik, majd szétcsúszik a festék, és egyértelműen a Batman-ből megismert Joker karaktere rajzolódik ki.

Talán nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy nem happy end a darab vége. Érdemes megnézni, jún. 15-ig még látható. (A fotókat az Aalborgi Színház Facebook oldaláról kölcsönöztem.)

Nekem nagyon tetszik Morten Nielsen bevonása az előadásba. Nem színész, csak saját magát alakítja, de azt nagyon hitelesen. Nem tudom, ki reklámoz kit ebben az esetben, a színház az éttermet, vagy fordítva. De nem lennék meglepve, ha a darab megtekintése után többen kedvet kapnának a Mortens Kro-ban vacsorázni. Mortennel egyébként nemrég jelent meg egy rövid interjú angolul itt.

Medvehagyma

Pár hete egy ismerős hívta fel rá a figyelmemet, hogy az egyik közeli parkban medvehagyma nő. El is mentünk szedni együtt, szép nagy mennyiséget sikerült gyűjteni. Én még korábban sosem használtam, nem is láttam medvehagymát. Az interneten óvnak attól, hogy összekeverjük a mérgező gyöngyvirággal.


Amikor megláttam a mezőt, rögtön tudtam, hogy nem lesz baj: szerintem nem hasonlít túlságosan a gyöngyvirágra, amit kiskoromtól kezdve jól ismerek, mert tavasszal mindig ott illatozott a virágoskertben. Keskenyebb, hosszabb a medvehagyma levele, az illata pedig fokhagyma! Ez az akció meg is oldotta egy időre a "mit főzzek?"-dilemmát. Mindent, amibe medvehagyma tehető!


Rögtön pogácsát sütöttem, aztán szórtam levesbe, főzelékbe, sült tetejére... A maradékból pedig Istvánnal (ő kezelte a turmixgépet) pesto-szerűséget készítettünk: darált mandulával (amit nem pirítottam meg), sóval és olívaolajjal. Kb. egy liternyi mennyiség lett, hűtőszekrényben szépen eláll, azóta is hetente egyszer tészta van vacsorára pestóval.


Imádom, ha a természetben vadon nőtt dolgokat lehet hasznosítani a konyhában. Már alig vártam, hogy csalánt is gyűjtsünk. Amíg lehet, minden nap iszok egy pohár csalánteát.


Istvánom a teáért nem rajong, de a csalános-medvehagymás-csicseriborsós levest krumplival ő is jóízűen bekanalazta.
Gyönyörű az idő, délután elmegyünk biciklizni. Viszek magammal zacskókat meg ollót, ki tudja, mit lehet még gyűjteni...

Csupa jó hír

Rögtön az első, hogy tegnap végre pontot tettem a vizsgafeladatom végére. A hetek óta húzódó kemény munka után végre befejeztük a csoporttársammal a projektet, kinyomtattuk, és mindjárt leadjuk a tanszéken. Erről írok majd még egy egyet, mert megérdemli. Lesz még egy kisebb projektem, most ezen dolgozunk, mag abból aztán egy szóbeli vizsgám, de utána nagyjából vége is ennek a szemeszternek.
A másik, hogy beköszöntött a nyár Aalborgba is, méghozzá egyik pillanatról a másikra. Múlt héten kijutott az esőből bőven, a nappali csúcshőmérséklet nem nagyon érte el a 15 fokot, aztán hétvégén hirtelen felmelegedett az idő, tegnap szerintem volt 30 fok is. Lehet bikiniben napozni!
Hamarosan aztán a saját kertünkben élvezhetjük Istvánnal a jóidőt. A házat megvettük, lassan minden papírmunka elintéződik, és júniustól mienk lesz a kulcs. Rögtön nem tudunk majd költözni, mert előbb néhány munkálatot el kell végezni. Az elmúlt hetek részben erről szóltak: vadászat mesteremberekre, aztán egyezkedés velük.
A vécét, a mosdó és a zuhanyzó csaptelepet ki kell cserélni, és a konyhában a radiátort a hűtőszekrény közvetlen szomszédságából az ablak alá kell költöztetni, ehhez egy vízvezeték-szerelőt kellett keríteni. Az elsőt egy ismerős ajánlotta, felhívtuk, időpontot egyeztettünk vele és az ingatlanközvetítővel is - amíg mi meg nem kapjuk végleg, addig nála van a házkulcsból egy példány, és vagy eljön a megbeszélt időpontban a házhoz, vagy kölcsönkaphatjuk a a kulcsot 1-2 órára. A mester kijött, felmérte a terepet, majd pár nap múlva olyan árajánlatot küldött, hogy elállt a lélegzetünk: a fentiekért összesen 24 000 koronát kért volna. Az anyagár ennek kb. 1/3-a lehet, és az egynapos munkáért kicsit sokallottunk azt a pénzt. Kerítettünk tehát egy másik vízvezetékszerelőt, aki terepszemle után 11 000 kr-ra becsülte a munkát. Ez kevesebb, mint fele az elsőnek! Meg is egyeztünk vele, rögtön jön, ahogy mienk lesz a kulcs.
A konyha nagyon szép, tavaly lett felújítva, de sajnos nincs közvetlenül összekötve a nappalival, ahol a nagy ebédlőasztalt tartanánk. Bár közös az egyik faluk, de az egyikből a másikba csak kerülőúton, a folyosón keresztül lehet eljutni. Ezért azt terveztük, hogy a konyha és a nappali közti falba vágunk egy ajtónyílás méretű lyukat. De vajon lehetséges ez? Nem tartófalról van szó? Az ismerős által ajánlott kőműves foghegyről lerázott bennünket, mondván, hogy nem ér rá. Az interneten kerestünk, három cégnek is írtunk, ebből csak az egyik méltatott válaszra, De ő aztán a megbeszélt időpontban meg is jelent a helyszínen (korábban, vízvezetékesre vadászva tapasztaltuk, hogy elfelejtik a megbeszélt időpontot, és aztán úgy kell rájuktelefonálni), felmérte a terepet, és egy napra rá elfogadható árajánlatot küldött. A fal tartófal, de keresztgerenda beépítésével megoldható a dolog.
A nagy nappaliban és az egyik kicsi szobában padlószőnyeg van, ezt szeretnénk laminált padlóra cserélni. Nagyon szép padlólap típust sikerült kifogni, élethű utánzata a lakkozatlan újracsiszolt valódi fának, már alig várom, hogy a helyén láthassam. Ezen kívül már csak festeni kell, de azt mi magunk megcsináljuk Istvánnal. Mostmár ki van tűzve minden dátum: a kulcsátvétel, a munkálatok és a költözés is napja is. Nehezen hisszük el, hogy egy hónap múlva már a saját házban ébredünk, tágas, gyönyörű kerttel, ami tovább fog szépülni annak köszönhetően, hogy bevásároltam mindenféle virág- és zöldségmagot. István igyekszik kijózanítani, és igaza van: nem várhatom el, hogy bőtermő legyen a padlizsánbokrom, amikor alig egy hete még inkább tél volt mint nyár. De hátha az üvegház segít - vagy amíg az nincs, legalább az üvegezett terasz. Néhány magot már régebben elvetettem, hogy mire költözünk, a növénykék palántázhatók legyenek.

Nőnek is szépen a kis palánták! Azon jót mosolyogtam, hogy ami nálunk az őszirózsa, az Dániában sommerasters néven fut - ebből a sommer jelentése nyár, vagyis ami délebbre az ősz, az itt a nyár...
Aztán persze tudom, hogy sárgabarackfáról nem érdemes álmodozni. De a bogyós gyümölcsök állítólag nagyon szeretik ezt a klímát, úgyhogy én már nem bírtam magammal, és vettem egy egres-, egy ribizli- és egy áfonyabokrot.

Jelenleg az erkélyen várják a sorsukat, de nemsokára a végleges helyükre kerülnek ők is. Sűrű nyárnak nézünk elébe, és izgalmas is lesz. Nemcsak emiatt, de munka szempontjából is...

Nyugati part

Változatlanul lemaradásban vagyok ami a blogírást illeti, de ez így is marad még egy darabig. Mostanában időm legnagyobb részét az egyetemi projektmunka teszi ki (a vészesen közelgő határidővel), és emellett persze a szokásos munka naponta a kórházban, aztán utána este még egy kis projektmunka elalvásig. Sosem volt ilyen fontos szüneteket tartani a megfelelő időpontban, úgyhogy nagyon jól jött, hogy az Aalborgi Magyarok Társasága buszkirándulást szervezett múlt vasárnapra.
A Társaság elnökségének én is tagja vagyok, és egyik problémánk a tagdíjjal kapcsolatos. Az évi 150 kr-t idén jóval kevesebben fizették be, pedig ez a minimális összeg a működéshez elengedhetetlen. A rendezvényeink költségének egy részét ebből fedezzük: pl. teremdíj, étel a karácsonyi meg az aug. 20-i összejöveteleken, és a játszóház is kap belőle. A szervezők rengeteg munkát ölnek ezekbe teljesen ingyen a szabadidejükből áldozva, mégis gyakran azzal szembesülnek, hogy nincs kellőképp méltányolva. Pl. egy-egy rendezvény szervezésekor fontos tudni idejében, hogy hány fővel számoljunk, mert ez a költségeket is meghatározza. Az emberek egy része viszont a kiküldött kör e-mailekre nem vagy csak későn reagál, és ez megnehezíti a szervezést. A tagdíjat pedig nem fizetik arra hivatkozva egyebek közt, hogy a programok nem megfelelőek. Személy szerint én sem veszek részt mindenben, a könyvklubra mostanában sajnos nincs időm, a gyerekeknek szóló játszóház meg nem aktuális egyelőre, de egy jó ügyet mégis szívesen támogatok éves szinten 2 mozijegy árával. Nemcsak a pillanatnyi előnyöket nézem, hanem fontosnak tartom, hogy mikor majd lesz gyerekem, akkor legyen egy fórum, ahol más magyar gyerekekkel tud magyar nyelven játszani és dalokat, mondókákat, verseket tanulni. Döbbenten látom, hogy az aprónép pillanatok alatt megtanulja a dán nyelvet és ezzel párhuzamosan felejtődik el, vagy szorul háttérbe a magyar. Az is jó, hogy kortárs és régebbi magyar szépirodalomhoz juthatok a könyvklub által és beszélgethetek az olvasottakról a többiekkel. Az én magyarom is megkopik, ha nem csiszolom. (Arról a tényről már nem is beszélve, hogy Istvánt is a Társaságon keresztül ismertem meg!) Na, de ha a (potenciális) tagok látóköre nem terjed idáig, akkor mást kell kitalálni. Hosszú távon talán jó lenne valami üzleti modellt felállítani a társaságnak, mert az önkéntesség a magyar fejekben még nem nagyon vert gyökeret. De addig is azt gondoltuk, csinálunk olyan programokat, amelyek tagoknak ingyenesek (tagnak az számít, aki befizette a tagdíjat), nem tagok pedig csak térítés ellenében jöhetnek. Úgy próbáljuk alakítani, hogy az embereknek már a 2. rendezvényen való részvételkor kifizetődő legyen a tagság.
Ezért szerveztük a kirándulást is, ahol az egyetlen költség a busz- és sofőrbérlés volt, de mi határoztuk meg az útvonalat. A nyugati partot választottuk. Erre nem nagyon járnak távolsági buszok, inkább csak tavasztól őszig, és akkor is csak a településekre visznek be, de ki a tengerpartra nem. Pedig vannak érdekes vagy lélegzetelállítóan szép helyek.
Első megállónk Aggersund volt. A falu a fjord mellett fekszik gyönyörű kilátással a vízre. Itt megint rácsodálkoztam arra, hogy milyen hatalmas az égbolt, és milyen intenzív a kékje a fű zöldje mellett, szinte kiveri az ember szemét. Emellett itt találhatók egy viking település nyomai is.

Egy séta után Bulbjerg felé vettük az irányt, amely szerintem Dánia egyik legszebb tengerpartja. Itt mindig fúj a szél, nagyok és hangosak a hullámok, állandóan visítanak a sirályok, a part menti magasabb sziklák mélye pedig német háborús bunkereket rejt. Különleges élmény az aalborgi csendes fjordhoz képest.



Végül Slettestrandon álltunk meg, ahol a kicsit szelídebb tengerparton sétálgattunk ismét. Itt is el lehetett volna tölteni több órát, mert hosszú a part és egyes magasabb pontjairól gyönyörű a kilátás, beljebb az erdő pedig egyedülálló természeti jelenség néhány, csak itt honos növényfajtával. A Svinkløv Badehotelig nem sétáltunk el, de itt található az ország egyik legjobb étterme. A Feriecenter Slettestrand viszont útba esett, de ide meg idő hiányában nem tértünk be. Az egyetemi projektem velük kapcsolatos, nagyon tetszik, amit csinálnak, ezért tervezem, hogy valamikor eltöltünk itt pár napot Istvánommal és felfedezzük a környéket.



A félnapos kirándulás gyorsan eltelt, remélem, lesz még több ehhez hasonló. Régebben akár egyedül is vonatra, biciklire pattantam egy jó kis kirándulás végett. Istvánnal kettesben persze az egész sokkal kellemesebbé vált, de ettől függetlenül a nagyobb csoportos túráknak is megvan a varázsa.