Az Aalborgi Magyarok Társaságáról (AMT) már írtam többször. 2010-ben alakult, én is az alapító tagok közt voltam, és nagy örömmel ugrottam bele még abba is, hogy a szervezet 6 fős elnökségének tagja legyek. Azt reméltem tőle, hogy együtt szervezünk érdekes programokat és ezáltal megismerek új, érdekes embereket. Ez be is jött, lett jópár kedves ismerősöm és jóbarátom, egy erős háló, amely szinte mindenben segít, mint egy ideális családban a rokonok. Sőt, még Istvánomat is a Társaságon keresztül ismertem meg - kell ennél több?
Januárban levelet kapott az AMT a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhelytől. Vezetőjük, Fazakas Misi azt írta, van egy darabjuk: "Ahogyan a víz tükrözi az arcot", mellyel járják a világot, már több mint 200-szor játszották külföldön élő magyar közösségeknek. Turnéjuk útba ejtenének minket is, ha érdekel bennünket a dolog. Teljesen ingyen játszanak, felépítik és lebontják a díszleteket. Nekünk csak egy alkalmas helyszínről kell gondoskodnunk, ahol elő lehet adni (lehet ez akár iskolai tornaterem is), közönséget szervezni, valamint kosztról és kvártélyról gondoskodni 9 embernek lehetőségeink szerint, akár szerény körülmények közt is.
Nekünk, az elnökség tagjainak igen tetszett az ötlet. Úgy tűnt, más nem nagyon ér rá, úgyhogy elvállaltam a fő szervező szerepét. Első dolgom az volt, hogy alkalmas helyiség után nézzek. Főtt a fejem, hol van a városban egy olyan hely, amely elég nagy, és lehetőleg ingyen van, mivel egyesületünk anyagi lehetőségei korlátozottak. Egy ismerős ismerőse az Aalborgi Színházban dolgozik, vettem a bátorságot és írtam még oda is. Legnagyobb meglepetésemre, bár sajnos a kitűzött dátumra nem volt szabad termük, ezért nemet mondtak a megkeresésre, de alapvetően nagyon pozitívan álltak a dologhoz. Ekkor már tudtam, hogy nem fogok tornatermekben gondolkodni, igazi színházi előadás lesz ez. Jópár levélváltás következett különféle kutúrintézményekkel. Végül a Det Hem'lige Teater-től kaptam azt a választ, hogy a kérdéses időpontban épp nincs programjuk, szóval miénk az épület, és mivel tetszik nekik a kezdeményezés, ezért ingyen. Táncoltam örömömben. Ez egy igazi színház, még ha kicsi is. 80 fős a nézőtere, és van egy állandó társulata, mely lelkes amatőrökből áll. Működik itt ifjúsági színészképzés, vannak klubfoglalkozások, és elég nyitottak, ha bárki szeretné színházi jellegű elképzeléseit megvalósítani, bátran fordulhat hozzájuk - legalábbis ez áll a honlapjukon. És ez úgy tűnik, meg is felel a valóságnak.
Zsolt barátommal, aki egyben az AMT elnöke is, elmentünk a színházba egy megbeszélésre, ami pár percig tartott. Az ügyvezető hölgy körbevezetett bennünket, és láttuk, hogy tökéletes a hely: van technika, öltöző, sőt még fürdő és konyha is. Mondták, hogy aznap mienk a ház és akár ott is alhat a színtársulat. Zsolt is lehúzott már pár évet Dániában, látott már pár dolgot, de ez a bizalom és lazaság őt is lenyűgözte.
A helyszín tehát megvolt, innentől kezdve a Színtársulat programját kellett megszervezni (étkeztetés, városnézés), és a marketinget beindítani (szórólapok, hírlevelek, Facebook-kampány), hogy minél többen eljöjjenek február 14-én este fél 8-ra megnézni az előadást. Persze nem én csináltam mindent, de én tartottam kézben a szálakat. Nagyon élveztem, hogy egy ilyen klassz dologért tehetek.
Aztán eljött a nagy nap. Megérkezett az Osonó - hozzánk, a mi házunkba. 7 nagyon kedves fiatal önkéntes, Misi a társulat vezetője és rendező, meg a sofőr (az egyik színész apukája). Nem látszottak nagyon fáradtnak, pedig egész éjjel úton voltak Németországból. Aztán befutott Renáta pár nagy fazékkal és tepsivel, és megebédeltünk közösen. Ebéd után a Társulat Renátával és Ágival a belváros felé vette az irányt és volt egy kis városnézés. Eztán a Színtársulat nekiállt a díszletek felépítésének a Det Hem'lige Teater-ben. Szerettünk volna segíteni, de mivel már elég rutinosak voltak, jobbnak láttuk, ha inkább félreállunk az útból és izgatottan vártunk.
7 óra körül elkezdtett gyűlni a közönség a színház előterében. Főleg magyarok, akik az AMT csatornáin keresztül értesültek az eseményről, de jópár dán is, akik a Színház révén tudták meg, hogy egy romániai magyar utazó társulat igyen ad elő valami izgalmasat. Szerencsére ők is maradéktalanul tudták élvezni, mert volt angol nyelvű feliratozás. Amikor fél 8 után - technikai problémák miatt kis késéssel - bemehettünk a nézőtérre, kiderült, hogy teltház van, és további pótszékekre lesz szükség. Több mint 100 ember volt kíváncsi az előadásra.
Ami nagyon erős és felkavaró volt. Romániai adatokból indult ki, már ami a munkaerő külföldre vándorlását, a csonka családokat és a magukra hagyott gyerekeket illeti, de az előadás által felvetett kérdések a világ minden pontján, így itt is érvényesek.
Az előadás hossza egy bő óra volt, gyorsan elrepült és néma csöndet hagyott maga után. A közönség lassan tért magához. Miután mindenki elhagyta a nézőteret, Misi kijött az előrtérbe és visszainvitálta beszélgetésre az érdeklődőket. Számomra ez legalább olyan érdekes volt, mint maga az előadás, szinte a következő felvonás. Misi bemutatta az Osonó Társulatot, beszélt az előadás hátteréről, aztán rajtunk volt a sor, hogy elmondjuk, mi ragadta meg a figyelmünket.
Jó kis társalgás kerekedett némi sör és bor mellett, amit idővel az emeleti konyhában folytatódott néhány kitartó érdeklődővel, miközben megérkezett az előre megrendelt pizza-vacsora a Társulatnak. Már jócskán elmúlt éjfél, mikor vége lett.
Aznap éjjel nem sokat aludtam. Hazajöttem, bedagasztottam egy nagy adag kenyeret, aztán reggel korán keltem, megsütöttem és vittem a színházba a reggeli többi, előre beszerzett kellékével.
Zsolttal megreggeliztettük és elbúcsúztattuk az Osonót, akik Koppenhága felé vették az irányt, mert már aznap este ott játszottak. Hihetetlen, mennyi energiájuk van!
Bár nem kis munkával járt a szervezés, bármikor újra belevágnék. Remélem, jön még erre az Osonó akár egy új darabbal, akár műhelyfoglalkozást tartani. Néha meg kell állni egy pillanatra, elgondolkodni és belenézni a tükörbe, amit most az Osonó tartott sokunknak.
Posts
