Így sem megy

Amikor a Boligportal-on lakásra vadászok, a lap alján mindig felbukkan a csábítás: "Hvorfor leje, når man kan eje?" (Miért béreljünk, ha vehetünk is?) Szöget ütött a fejemben, és elkezdtem eladó lakásokat nézegetni Aarhusban. Tényleg van bőven, és sokukat már hosszabb ideje árulják. Az ingatlanközvetítők oldalai szemléletes leírást adnak minden kégliről alaprajzzal, fotókkal. Találtam is jópárat, ami az igényeimnek és a pénztárcámnak is megfelelő: 1-2 szobás, 35-50 négyzetméteres, nem épp a város szívében, de nem is túl távol, 6-900.000 korona közötti vételáron. Ennyi pénzem persze nincs, de gondoltam, megkérdezem a bankomat.
Írtam egy e-mailt a tanácsadómnak, és elég gyorsan kaptam egy pozitív és lelkes választ. Igen, nagyon szeretnének nekem segíteni, de ehhez először gyűjtsek össze minden számlát a havi állandó kiadásaimról, valamint szeretnék látni még a munkaszerződésemet és az utolsó fizetési kimutatásomat. Mindent lefénymásoltam és elküldtem egy szóba jöhető lakás hirdetésének a linkjével együtt.
Egy hétre rá személyes megbeszélés a bankban. Ketten vártak, láthatóan nagyon felkészültek, tetszetős PowerPoint prezentációval szemléltették az esetemet. Kikalkulálták, hogy ha azt a lakást szeretném, milyen futamidőre, milyen törlesztőrészletekkel adnának kölcsönt, milyen egyéb követelményeik lennének (lakás-, élet- és balesetbiztosítás), és arra is kitértek, mire érdemes odafigyelnem, mielőtt igent mondanék egy lakásra és aláírnám a szerződést. Mindezekről tényleg szép és áttekinthető általános brosúrákat is adtak. Aztán még elég alaposan kifaggattak: milyenek a telefonálási, utazási szokásaim, mire szoktam pénzt költeni, tudok-e spórolni. Némelyiket szinte már kicsit tolakodónak éreztem, de persze értem, nekik fontos, hogy ne kerüljek mínuszba. Végül még azt is megkédezték, szeretnék-e Dániában maradni. Erre már elröhögtem magam. Még szép, különben mért akarnék itt lakást venni?
(Persze ezen magam is gondolkodtam. De talán nem is annyira az a kérdés, hogy Dániában, hanem hogy Aarhusban akarok-e végleg letelepedni. Mert a jelenlegi munkám ugyan elfogadható, de nem innen szeretnék nyugdíjba menni. Viszont ha lakást vásárolok ebben a városban, akkor fel kell hagyni azzal, hogy például koppenhágai grafikusi állásokra pályázgatok, mert ha véletlen összejön, akkor nehéz helyzetbe kerülhetek.)
A bankban azzal váltunk el a két tanácsadómtól, hogy látják: komolyak és megfontoltak a szándékaim, a bankszámlám eddigi alakulása láttán bíznak is bennem, de még egyszer átnézik a papírjaimat, és az elhangzottak alapján újrakalkulálják az egészet. (Volt pár tévhit, amit el kelett oszlatnom. Pl. mivel nem adtam le nekik telefonszámlát, önkényesen belekalkuláltak egy havi 800 koronás kiadást, de az interjú során elmondtam, hogy kártyafelöltős mobilom van, és 800 kr-t kb. egy év alatt telefonálok el.)
Arról volt szó, hogy már másnap keresnek a valószínűleg pozitív válasszal, és inkább e-mailben, mivel munkaidőben nem nagyon tudom felvenni a telefonomat. Ehhez képest egy hétig kellett várnom, és telefonon hívott a tanácsadó, munkaidőben. Elmondta, hogy szeretnének nekem kölcsönt adni, de csak azután, hogy meglesz az állandó tartózkodási engedélyem. Az interjú során egyébként erre is kitértünk. Elmondtam, hogy a szabályok értelmében most egy tartózkodásra jogosító igazolásom van (bevis for ophold), amit csak az kaphat, aki tanul, vagy dolgozik. (Ennek hiányában az EU-s állampolgár turista, aki csak max. 6 hónapig tartózkodhat Dániában.) 4 év megszakítás nélküli tartózkodás után lehet folyamodni az állandó tartózkodási engedélyért (tehát nem jár automatikusan). Nekem - mivel hülye fejjel Helsingør után szünetet tartottam - a 4 év idén augusztusban telik ki, és fogok is igényelni állandó tartózkodási engedélyt, mert akkor megszabadulok például azon kötelezettségemtől, hogy mindig be kelljen jelentenem a hatóságoknak, ha munkahelyet váltok. (Ilyenkor főleg azt akarják tudni, mennyit keresek, mert nekik az a fontos, hogy ne folyamodjak semmilyen segélyért.)
De hogy a banki kölcsönt is az állandó tartózkodási engedélyhez kötik, azon meglepődtem. Annál is inkább, mert megkérdeztem egy ingatlanközvetítő irodában, hogy külföldi vehet-e lakást, és azt mondták, hogy ha EU-s országból jövök, akkor minden további nélkül, csak legyen egészségbiztosítási kártyám (van). Ezt mondtam a bankosnak is a telefonban, de nem hatotta meg. Az volt az érve, hogy nekik biztosíték kell, hogy nem hagyom el az országot, miután felvettem a kölcsönt. Csodálkoztam, mért lenne az állandó tartózkodási engedély biztosíték, ha megszereztem, utána is bármikor elhagyhatom az országot. Erre mondta, hogy félreértettem: ő arra gondolt, mi van, ha folyamodok érte, és nem kapom meg. A francba. Erre nem is gondoltam.
Mondjuk ahogy a Dániában élő külföldiekkel hivatalos szinten bánnak, az időnként tényleg kritikán aluli és felháborító, úgyhogy - bár nem vagyok menekült vagy hontalan - tulajdonképpen nem lehetek biztos abban, hogy megkapom.
A bankos mielőtt elköszönt volna, vigasztalásul még elmondta, hogy augusztus mindjárt ittvan, addig is keresgéljek, és ha megtalálom álmaim lakását, egyezzek meg a tulajdonossal, hogy amíg az engedélyre és a kölcsönre várok, adja ki nekem albérletbe. Állítólag szoktak ilyet csinálni.
Azt hiszem, én lemondanék erről a variációról. Tényleg jobb lett volna, ha e-mailben írják meg, mi a helyzet, mert így alig bírtam ki munkaidő végéig, és hazafelé már a buszon eleredtek a könnyeim. Pillanatnyilag egy senkiházi jöttmentnek érzem magam, aki egy helyben toporog, és akinek semmi sem sikerül.

Hétvégi műszak

Munkahelyemen, az aarhusi kórházban minden 4. hétvégén dolgoznom kell. Elvileg semmi kifogásom ellene, mert cserébe előtte pénteken és utána hétfőn vagyok szabadnapos, ami jól jön, ha pl. hivatalokban kell ügyet intézni. Csakhogy szombat-vasárnap nem jár az a vonat Aalborg és Aarhus közt, amivel hétköznap reggelente beérek 7-re a kórházba (nem érek be akkor se, kések 5-15 percet attól függően, hogy a vonatajtók azonnal kinyílnak Aarhusban, vagy ki kell várni, míg rácsatolnak további kocsikat). Tehát minden 4. hétvégén Aarhusban kell aludnom. Ezúttal egy kedves ismerős felajánlotta, hogy töltsem náluk a péntek és szombat éjszakát. Ők ugyan elutaztak, de a lakáskulcsot megkaptam. Meg is hatódtam, mert tényleg alig ismerjük egymást. Nem épp a központban laknak, hanem délre, Højbjergben, ami a centrumtól 20, az északabbra fekvő kórháztól 35 perc busszal ideális esetben.
A szombat még sima ügy volt, de vasárnap reggel így is problémás volt reggel a buszközlekedés. Azért, hogy beérjek 7-re a kórházba, már 6-kor el kellett indulnom, gyalogolni 20 percet egy olyan buszmegállóig, ahonnan indult busz ebben a korai időpontban. De ez nem vitt el egészen a munkahelyemig, tehát a buszról leszállva újabb 15 perc gyaloglás kis nehezítéssel, meredeken fölfelé a Nørrebrogade emelkedőjén. Ami önmagában nem baj, csak után a munkaidőm nagy részét is gyaloglással töltöttem. Tanulság: ha hosszú távon gondolkodom, olyan lakást kellene Aarhusban találni, amely a kórháztól csak annyira van messze, hogy biciklivel is lehessen menni dolgozni, mert vasárnap reggel 7-re nem biztos, hogy tömegközlekedéssel be lehet érni. Persze nem elég a távolságot nézni, a domborzatot is figyelni kell, mert Aarhus elég dimbes-dombos.
Szombaton elhúzódott a munka, mert míg hétköznap hárman-négyen vagyunk az osztályon, hétvégén egyedül van az ember. Szerencsére ilyenkor nem kell pl. az irodákat takarítani, és a rendelő is zárva. Cserébe viszont magára van utalva az ember, ha például beteget kell szállítani. Hétvégén csak akut esetben van szállítás, tehát sietni kell, és nem hibázhat az ember. Én lassú vagyok, és hibázok is, mert még mindig nem tanítottak meg rendesen, hogyan kell kezelni a sokfunkciós betegágyakat (3 különböző típus van a kórházban), valamint, hogy a 10 darab sokemeletes épületben mi hol található. Egy-két helyen voltam már, de korántsem ismerem ki magam az egész komplexumban, ami labirintusnak tűnik még két hónap után is. Az alagútban az infografika ugyan elfogadható, világoskék alapon fehér Gill-lel szedett eligazító táblák logikusan elhelyezve, de én azért továbbléptem volna, és mondjuk a különböző épületeket/osztályokat színekkel is megkülönböztettem volna úgy a táblákon, mint a falakon. A falak egyébként sárgák az alagútban, és egyetlen támpont a tájékozódásban olvasás nélkül is egy valószínűleg tévedésből úgy felejtett kisebb kék falfelület a 8. épületben. Amikor siet az ember, sokat segítene, ha nem kéne a többsoros tábláknál mindig lassítani és olvasgatni, hanem csak színek alapján tájékozódni. Szerintem.
Na, de szerencsére ez egy nyugodt hétvége volt, beteget nem kellett transzportálni, csak egy mintát átvinni az egyik laborba, a többi meg rutinmunka volt robotpilóta üzemmódban. Ezalatt kigondoltam, hogy munka után nem sietek haza alkalmi szálláshelyemre, inkább sétálok egyet a városban, amit alig ismerek. Néhányszor már jártam jártam ugyan a Aarhusban, az Aros-t meg a plakátmúzeumot ismerem, a belvárost is nagyjából, a pályaudvar és a kórház közti utat meg már csukott szemmel is. De vajon milyen Aarhus? Tetszene? Szeretnék itt élni?
A centrumból gyalog mentem Højbjergig, és közben egy hősnek éreztem magam a mínusz 6 fokos hidegben, ami a lengedező szél miatt sokkal hidegebbnek érződőtt. A pályudvar után balra el, és irány a tenger. Ami errefelé már szebb, mint a gyárkéményes-darus, amit naponta látok a buszból.

Nemhiába nézi Dalgas szobra is a sarkon, és nemhiába jöttek szembe lépten nyomon kocogók meg kutyasétáltatók még abban a cudar hidegben is. Az viszont fura, hogy a jól ismert és imádott sós algaillatot egyáltalán nem éreztem, csak pörkölt napraforgómag-szagot. Velem van a baj, vagy a tengerrel? Fotóztam volna többet is, de síkesztyűben elég nehéz, ha meg lehúztam, annyira fázott a kezem, hogy az már fájt. Az arcüreggyulladásos fejemről már nem is beszélve, amit hiába bugyoláltam sálba és sapkába, mégis átfagyott.

Hamarosan felkanyarodtam a villák és parkok közé, itt a fák között legalább a szél nem fújt már annyira. Megnyugtatott, hogy vannak ennek a városnak szép részei is, de egyfolytában azon járt a fejem, vajon tudnék, itt élni? Abban reménykedtem, hogy szembejön Margitka néni, és megmondja a választ. A királynőre gondolok, akinek valahol itt, a park közepén áll a nyári rezidenciája. De persze nem jött, ilyenkor biztosan Koppenhágában ül. Csak egy meztelen danaidát találtam egy befagyott tó partján, de ő nem nyilatkozott.


Annak idején Helsingørt nagykanállal ettem, imádtam az ott töltött időt. Érdekes, hogy mostanában többször jártam ott álmomban. Mióta beköltöztem a jelenlegi lakásomba, nem tudtam visszaemlékezni az álmaimra. Valószínűleg azért, mert azok főleg 6 óra körül születnek, én meg 4-kor kelek. De már elővettem néhány régi technikát, hogy újra fel tudjam idézni őket, és Helsingør lett belőle, ami a mai napig Dánia legszebb helye a szememben.
Amikor Aalborgba jöttem, az kaland volt félig-meddig. Úgy vettem, ha nem sikerül, legfeljebb visszamegyek Magyarországra. Aztán ittmaradtam-ittragadtam, és megszerettem. Talán a botcsinálta lokálpatriota beszél belőlem, de szerintem Aalborg is van olyan szép, mint Aarhus, van park, tenger, sétálóutca pici, öreg házikókkal, villanegyed, gyártelep...csak kisebb az egész. Most viszont mintha nagyobb lenne a nyomás. Vagy csak én öregszem, elmúlt belőlem a kalandvágy? Aarhusba nem tudok, és mostmár nem is nagyon merek belevágni. Úgy sétáltam a højbjergi házig, mint egy turista, és szorongani kezdtem.

Folyton fáradt vagyok, szétszórt, figyelmetlen, és alapvető dolgokra sincs időm, lazítani meg végképp nincs. Mostanra be kellett látnom, hogy az ingázás nem működik. Költözni kéne, de ez a várnál sokkal nehezebb. Egyszerűen nem találok egy lakást Aarhusban. Eddig bármilyen gyakorlati problémát megoldottam így vagy úgy, jól-rosszul, de hogy nem találok lakást, az egyszerűen nonszensz. Kezdek gyanakodni: lehet, hogy nekem semmi dolgom Aarhusban? Vagy esetleg Dániában sem? Akkor hol? Most mi legyen?

A tél

az utolsókat rúgja (remélhetőleg). Most legyen elég ez a pár fotó, aztán amint kapok levegőt, jelentkezem megint

Skat

Dániában így becézi az ember a kedvesét. De ezen kívül ez a szó az adóra és az adóhivatalra is. Érdekes egybeesés.
Még tavaly év vége felé jött egy levél a Skat-tól, azaz az adóhivataltól. Össze is rándult a fenyegetéseken edződött magyar gyomrom. Még tisztán emlékszem arra, mikor az otthoni vállalkozásom megszüntetése után pár ezer forintos adóhátralékom okán olyan levelet kaptam az Apeh-től, amelyben részletesen kifejtik, mire számíthatok, ha nem fizetem be a megadott határidőn belül. Konkrétan fenyegetőztek.
Izgatottan téptem fel hát a borítékot. Egy két oldalas kimutatás lapult benne a teljes elmúlt évi jövedelmemről és adómról. Amin egyebek közt 954 kr adóhátralék is látható volt. Ennek behajtását úgy intéztek el, hogy mellékeltek a borítékban 9 darab 106 koronáról szóló csekket, amit 9 hónapon át kell fizetnem a jövő évben. Tehát nem egyszerre, nehogy megterhelő legyen. Az elsőt januárban, az utolsót októberben (júliusban nyári szünet). És semmilyen fenyegetőzés, vagy egyéb fölösleges kommentár. Majdnem meghatódtam. Elég magasak az adók ebben az országban, ennek ellenére jó szájízzel fizetem.

Mielőtt elkezdtem volna a munkát az aarhusi kórházban, befáradtam az aalborgi adóhivatalhoz, és elmondtam annak a hölgynek, akihez a sorszámhúzó automata irányított, hogy ingázni fogok vonattal. Erre a högy a két város közti távolság és a várható jövedelmem fényében újraszámolta az adómat. A fentebb említett adóhátralék törölve lett, a havibérletem árának egy része az adóterhemet enyhíti majd. A hölgy magyarázott néhány dolgot, amiből nem sokat értettem. És ennek nem nyelvi akadályai voltak, egyszerűen semmi affinitásom a pénzügyi vonatkozású dolgokhoz. Mondtam is neki, erre mosolygott, hogy megérti, mert az adózás nem is a legegyszerűbb dolog a világon, és türelmesen elmagyarázta újra. Ettől persze nem értettem meg sokkal többet, de legalább... nem kéne az Apeh dolgozóit beszervezni egy dán tanulmányútra? "Így is lehet"-mottóval.

Ps. Még egyszer vissza kellett látogatnom az adóhivatalhoz, mert elfelejtettem tőlük megkérdezni, hogy kell-e valamilyen speciális számlát kérni a vonatbérletem vásárlásakor. Az ügyintéző először nem értette a kérdést. Ekkor elmagyaráztam neki, hogy az országban, ahonnan jövök, a munkáltató néha megtéríti az utazási költségek egy részét vagy egészét, de ilyenkor általában az adott cég nevére-címére kell bérletvásárláskor számlát kérni, hogy ők aztán az adójukból visszaigényeljék. Az ügyintéző Mona Lisa mosolyával hallgatta mesémet, majd javasolta, hogy biztos ami biztos alapon a lejárt bérletemet ne dobjam ki, hanem tegyem el. De mivel a nyilvántartásuk mindent lát, ők bármikor néhány kattintással meggyőződhetnek arról, hogy a lakcímem aalborgi, a munkahelyem címe pedig aarhusi. Azt pedig külön számla nélkül is elhiszik, hogy akárhogyan is, de el kell jutnom az egyikből a másikba, szóval ne izguljak, leírják az adómból számlák nélkül is, amit kell. És ez egyáltalán nem hangzott fenyegetően.