Friday, July 26, 2013

Autó egy hétre

Nincs autónk, mert megvagyunk nélküle egyelőre. Dániában az autótartás egyáltalán nem olcsó mulatság a magas adók miatt, és István is meg én is csak Aalborg-on belül mozgunk napi szinten, ami biciklivel könnyedén leküzdhető távolságokat jelent. Utoljára akkor volt pár napra kocsink, amikor béreltünk egyet jó egy évvel ezelőtt a költözéshez. Azóta összegyűlt egy-két dolog, ami csak autóval elintézhető, úgyhogy megint béreltünk egyet. Egy hosszabb hátuljú személyautót akartunk, hogy a szállítás ne legyen gond, de a parkolás se. Pont nem volt az autókölcsönzőnél a kiválasztott modell, úgyhogy egy méretes költözőautót kaptunk. Először nem örültünk neki, de végülis nem volt gond, csak vicces volt a tengerpartra is egy monstrummal menni, továbbá a szomszédok is érdeklődtek, hogy költözünk-e.
Előszöris jól bevásároltunk tartós és súlyos holmikból, mint liszt, cukor, étolaj és ehhez hasonlók, hogy egy darabig ne kelljen ilyesmit biciklivel cipelni fel a dombon. Aztán vettünk az Ikeában pár praktikus darabot: polcokat, óriás virágcserepeket, ilyesmit.
Pár hete elromlott az öreg hűtőszekrényünk. Venni kellett egy újat, amit díjmentesen kiszállítottak, de a régit már nem vitték volna el ingyen. Most végre elvittük mi a közeli szeméttelepre, ami egyben újrahasznosító telep is. Az ember az egészségügyi kártyáját használva hajthat be (ez nyitja a sorompót a kocsi előtt) kétszer egy hónapban. Itt aztán különböző konténerekbe kell rakni a fát, az éghető anyagokat, kerámiát, üveget, építési hulladékot, hűtőszekrényt, mosógépet, stb. Van itt egy remek dolog: hátul egy nagy terület, ahol a kerti hulladékokat lehet leborítani, pl. faágakat, sövénynyesedéket, falevelet, amit komposztálnak: valószínűleg felmelegítenek és földdel keverik el, és a telep egy másik sarkában leborítják. Innen aztán szabadon elvihető, még lapátok is vannak kitéve hozzá. Mi is megtöltöttünk pár zsákot, jövő tavasszal ezt ássuk a kertünk földjébe.


Nagy kedvencem a Gul og Gratis (sárga és ingyenes) weboldal, amolyan bolhapiac, ahol mindent, de tényleg mindent árulnak főleg magánszemélyek. Én is adtam már el itt feleslegessé vált holmit, de vettem is hasznos dolgokat potom pénzért. A nappalinkban a tévé egy kicsi és nem túl praktikus asztalkán állt, már régóta szerettük volna valami jobb megoldást találni neki. Most ráakadtam egy eladó vitrines szekrényre potom 150 kr-ért! Rettenetesen megörültem neki. Némi telefonos egyeztetés és egy bő órányi autózás után a mienk lehetett ez a csodaszép darab. Átmostam, kezeltem egy kis olajjal, és aztán a helyére is került. Egy másik helyről 50 kr-ért CD-polcot vettünk, mert a régiek már megteltek. Régi vágyam volt még egy babzsák fotel, ezt nem a Gul og Gratis-ról, de akciós áron sikerült beszerezni. Egészen otthonossá vált a nappali.

Közben útba esett egyik nagy kedvencem, az Aabybro-i tejgazdaság boltja. Itt van mindenféle tejtermék, de ami miatt igazán érdemes megállni, ha errefelé jár az ember, az a fagyijuk. A dán fagylaltok közt kevés az igazán jó, de az itt kapható kernemælk softice, vagyis a túróízű krémfagyi mindent visz. A bolt előtt van pár asztalka székekkel, a betérő vásárlók mindegyike leül pár percre kifelé jövet, lerakja maga mellé a sajtokkal, dobozolt jégkrémekkel, egyebekkel megrakott szatyrokat és élvezettel elnyal egy fagyit. Mi is így tettünk természetesen.

Jó volt az időzítésünk a kocsibérléssel, épp a földieperszezon derekán. Ilyenkor a farmerek elkezdik a szedd-magad akciókat. Mi is meglátogattunk egy nagy ültetvényt, ahová biciklivel máskülönben nem jutottunk volna el, és 11 kiló friss, fantasztikusan édes földieperrel jöttünk haza, meg persze teli hassal. Utána napokig a földieperről szólt minden, és még a fagyasztóba is került.

Végül, ha már kocsi, és Dániában szokatlanul meleg időjárás, akkor irány a tenger. Egy napot Sæby-ben töltöttünk, ahol természetesen az imádott Jensens Fiskerestaurant-ban ebédeltünk a fantasztikus halas-tengeri herkentyűs svédasztalról válogatva, utána pedig a strandján heverésztünk, ami nem kavicsból, nem homokból, hanem kagylóból áll.





István nem vett ki szabadságot erre az autós hétre, de igyekezett hamar elszabadulni a munkából, aztán még egy-egy délutánt Blokhus-ban (ahol a homokvihart kavaró erős szél miatt nem tudtam fotózni), és Egense-ben töltöttünk.


Megvagyunk autó nélkül egyelőre, de azért klassz volt ez a hét négy keréken.

Thursday, July 18, 2013

Diploma

Ahogy ígértem, folytatom a blogot, bár kicsit később, mint először gondoltam. Szakdolgozat leadva, megvédve, de ezzel nem szakadt a nyakamba rengeteg szabadidő, illetve sikerül jól kitölteni minden időmet… na, de sorjában.

Tehát januárban kezdtem, és május 31-én, pénteken 12 óráig kellett leadnom a szakdolgozatot. Mivel szakmai gyakorlatomat az Aalborgi Egyetemi Kiadónál töltöttem egy félévvel korábban, kézenfekvő volt, hogy velük kapcsolatos témát választok. Napi szinten láttam, milyen kihívásokkal küzdenek, jó ötletnek tűnt alámerülni az egyetemi könyvkiadás jövőjének témájában. Ezen túl persze a szívemhez is nőtt a Kiadó, gyakornokként nagyon jól éreztem ott magam, és szerettem volna segíteni nekik.
Az Egyetem javasolta, hogy 2 vagy 3 fős csoportokban dolgozzunk a színvolnal érdekében, meg aztán ez az egész oktatás a csoportmunkán (és a valós életből vett projektek megoldásán) alapult, mért lett volna ez másképp az utolsó nagy feladattal. Jómagam megéltem már jó és rossz csoportmunkát is. Az nem jó, amikor egy csoporton belül különböző lelkesedéssel és intenzitással vetik bele magukat az emberek a feladat megoldásába, és ilyenkor elkerülhetetlen, hogy valaki úgy érzi, többet, és mások helyett dolgozott. Ha viszont jó azt összhang, akkor 1+1 ember akár 3-at is kitesz. Most inkább a témához ragaszkodtam, ami rajtam kívül mást nem érdekelt az osztálytársaim közül, úgyhogy egyedül vágtam neki. Eleinte örültem, mert így pl. itthonról dolgozhattam annak minden kényelmével (az Egyetemre csak néhány fakultatív szemináriumra meg workshop-ra mentem be), de idővel kicsit teherré vált: néha jó lett volna valakivel megvitatni a dolgokat, és a nehéz vagy unalmas részfeladatokat megosztani.
A témavezetőm szakmailag a lehető legjobb, akit kaphattam, de kicsit nehezen hangolódtunk egymásra. Néhány óráját hallgattam korábban, de más kapcsolatom nemigen volt vele, úgyhogy először meg kellett ismernünk és el kellett fogadnunk egymást. Nekem azt, hogy nagyon elfoglalt, és a jó előre megbeszélt találkozónkat akár egy órával előtte is lemondja, hogy aztán egy hétig megint ne halljak felőle azügyben, hogy mégis mikor találkozhatnánk. Neki pedig azt, hogy a dán nem az anyanyelvem, és néha nehezemre esik megfogalmazni egy idegen nyelven egyetemi szinten azt, amit még magyarul is bonyolult lenne. Választhattam volna az angolul írást is, de ha már dánul tanultam végig ezt a 2 évet, akkor dánul akartam befejezni. Nem beszélve arról, hogy a könyvkiadással dánul kerültem testközelbe, és extra energiát vett volna igénybe utánanézni az angol szakzsargonnak.
Bár csináltam időbeosztást magamnak az elején, amit nagyjából végig sikerült tartanom, de munka közben jöttek előre nem várt dolgok: pl. az interjúkkal kicsit több idő ment el, munka közben újabb, kihagyhatatlan szakirodalomra bukkantam, amit gyorsan el kellett olvasni. Ezért a végére besűrűsödött a programom, és az utolsó pár hetem csak a szakdolgozat jegyében telt. Úgyhogy hatalmas megkönnyebbülés volt leadás előtti napon a nyomdában átvenni a kész példányokat és szép nyugodtan itthon még védőborítókat szabni nekik, hogy egész profin nézzenek ki, mint egy igazi könyv. Ha már könyvekről szól.

Meg a jövőjükről, és hogy van-e egyáltalán. Az egész az internettel kezdődött, és mostanra az elektronikus könyvek átláthatatlan dzsungelében a legtöbb könyvkiadó nehézségekkel küzd eladás terén. Az emberek általában kevesebb papírkönyvet vesznek, az e-könyvekért viszont sajnálják a pénzt, mert elvárják, hogy ami nem ölt testet fizikai formában, az nagyon olcsó, vagy ingyenes legyen. Miközben egy minőségi könyv előállítása akkor is költséges, ha a végén nem nyomják papírra. Sokan a kiadók létjogosultságát is megkérdőjelezik. Nem elég, ha a szerző maga publikálja a munkáját közvetlenül az interneten? Legtöbbször nem: egy kiadónak még mindig fontos szerepe van: megelőlegezi a könyv előállításához szükséges pénzt, kiterjedt kapcsolatai és sokéves tapasztalata révén segít a teljes folyamatban, a végén a terjesztésben és az eladásban is. Egy egyetemi, akadémiai kiadó ezen felül még a minőségért, szakmai hitelességért is felel: az általunk kiadott könyvek mind átestek egy szakmai értékelésen (peer-review).
A dolgozatomban 5 altémára bontva vizsgáltam, hogyan is működhet egy hagyományos értékeken alapuló könyvkiadó, amely ráadásul egy szűk réteget, főleg a dán egyetemistákat és akadémikusokat céloz meg. Az altémák: (1) internet, (2) szerzői jogok, (3) üzleti modellek, (4) papír könyv kontra e-könyv, (5) kommunikáció, marketing. Interjúkat is készítettem jelenlegi és volt egyetemistákkal, az Aarhusi Egyetemi Kiadó vezetőjével (hasonló helyzetben levő, de nagyobb kiadó), és a Publizon (Dániában a hangos- és e-könyvek forgalmazója) igazgatójával.
Az írásbeli leadása után még volt bő 2 hetem a szóbeliig, amit egy videó elkészítésével töltöttem.

Az interjúk során kiderült, hogy többen nincsenek tisztában azzal, mi is egyáltalán egy kiadó: összekeverték pl. a nyomdával. A videó ezt hivatott tisztázni, illetve elmondja a könyvkiadás folyamatát és a pénz útját. Mikor az egész folyamat végére értem, legszívesebben előlről kezdtem volna az egészet a megismertek fényében, és aztán a szóbelin a cenzor is ezt hiányolta: még egy iterációt. Hiába, túl széles a téma, túl kevés volt az idő, nem lehetett befejezni, csak abbahagyni. De végül 10-est kaptam, amivel elégedett vagyok. A szakdolgozatom bekerült az Egyetem digitális könyvtárába, master fokozatom van Interaktive Digitale Medier témában, és a dipomát it megkapom majd ünnepélyes keretek közt szeptemberben.
Istvánom végig nagyon jól viselte a megpróbáltatásokat: amíg írtam, hallgatta, ahogy magyarázom a saját szövegeimet, érvelek, vitatkozok, és egyfajta pót-témavezetőként működött. A videóm vágását teljesen ő csinálta. Elviselte, hogy a végefelé nem nagyon főztem, és amikor mindenen túlvoltam, lelkesen ünnepelt velem. Rajta kívül még sokan segítettek, amiért mindenkinek nagyon hálás vagyok.
A végére nagyon untam már az egészet, de most, pár hét szünet után, mikor végre az eddig hanyagolt dolgokban sikerült magam nagyjából utolérni, legszívesebben újra felvenném a téma fonalát. Imádom a könyveket, szeretem ezt a Kiadót, és úgy tűnik, ők is bírnak engem, és lesz lehetőségem folytatni. De erről majd egy másik bejegyzésben.