Kos

Gyönyörű volt a szeptember nagy része, igazi vénasszonyok nyara, reggel neki lehetett indulni a napnak egy szál kardigánnal a rövidujjúra húzva. Az elmúlt hétvége is langyos, napsütéses, kertben matatós volt. Mígnem aztán vasárnap este szél kerekedett, dörgött, villámlott, zuhogott az eső egy rövid ideig, majd úgy leesett a hőmérséklet, hogy aztán tegnap sapkában, kesztyűben kellett nekifeszülni a kemény szembeszélnek munkába menet, ma reggel pedig még a fű is deres volt itt-ott. Ilyenkor aztán duplán jól esik visszagondolni a nyárra. Amit Görögországban, Kos szigetén folytattunk a meleg dán napok után, augusztusban.
Nekünk bevált Görögország: a természet és a tengerpart mindenütt szép. Fotogén antik romok vagy azúrkék ég előtt feszítő fehérre meszelt házak mindenütt akadnak. A konyhájuk remek, imádjuk utcán állva magunkba tömni a frissen faragott gyroshúst pitába csavarva, mint ahogy kockás terítős tavernában a mamma muszakáján cuppogni is jó, vagy puccosabb étteremben frissen fogott és grillezett halat bontani ki a szálkáiból. Kosra azért esett a választásunk, mert ott még egyikünk se járt Istvánnal, direkt repülőjárat vitt oda Aalborgból, és ez volt a foglalás pillanatában a legolcsóbb lehetőség.
Azt tudtuk, hogy a hotel, ahol lakni fogunk, a Paritsa, Kos (a szigettel azonos nevű főváros) központjában van. Ezért nem is vártuk el, hogy csendes legyen a környék (nem volt az). De jó alvók vagyunk, különösen egy aktív nap után, úgyhogy nem zavart bennünket az éjszaka is tartó folytonos ricsaj. Az se volt baj, hogy a beígért vezeték nélküli internet ritkán működött - elvégre nem netezni mentünk, hanem nyaralni, és igenis van offline is élet. Az viszont kicsit kellemetlen volt, hogy tényleg csak egy hotelszobát kaptunk a máshol megszokott (nemcsak apartmanban, hotelben is) minikonyha (minimum egy főzőlap, vízforraló, egy pár tányér, bögre és evőeszköz) nélkül. Még jó, hogy hűtőszekrény volt, ha csak egy falra szerelt apró szekrény méretű is. Ezért aztán gondosan válogattunk görögdinnyvásárláskor, mert fontos szempont volt a méret. Reggeli címen (amit a befizetett ár tartalmazott) vacak fehér kenyeret, nem ropogós kukoricapelyhet, ízetlen, édes süteményt, vajat, lekvárt, mézet, joghurtot, egyetlen fajta rosszízű fekete teát, instant kávét és narancsszörpöt (nem levet) adtak. Nekem kisebb választék is elég lett volna, ha abban bennevan a görög joghurt, a méz és a friss gyümölcs (ami arrafelé nagyon finom és olcsó). De nem bánkódtunk sokáig: az első reggeli csalódás után bevásároltunk egy sarokkal arrébb a közértben és a szobánkban fogyasztottuk el a mézédes dinnyét, barackot, szőlőt.
A strand 5 perc sétára feküdt a szállodánktól, de ilyet még nem láttam. A homok alig látszott, olyan sűrűn álltak rajta a nyugágyak és a napernyők. Volt velünk strandsátor (az a praktikus fajta, amely egy lapos kis kézitáskának tűnik, mígnem kicipzározással kiugrik és összeugrik a kétszemélyes sátor). A nyugágyakra ülve persze fizetni kellett értük, de engem leginkább a többi strandoló korábban sosem tapasztalt fizikai közelsége zavart.





Szerencsére Koson nagyon elterjedt a biciklizés. Kölcsönzők vannak úton-útfélen, úgyhogy gyorsan béreltünk két drótszamarat és onnantól kezdve minden nap más strand szépségét élvezhettük, amitől nagyon boldogok voltunk még akkor is, ha egy órát kellett tekerni odáig a rekkenő hőségben. Utána annál jobban esett a csobbanás.



A vízálló fényképezőgépem is nagyon élvezte.




Amit Kos szigetén érdemes megnézni, az a termál strand környéke. Van egy olyan rész, ahol kimondottan meleg vizű a tenger a vulkáni tevékenységnek köszönhetően. Ez csak egy kis medencényi vízfelület, és persze nagy a tömeg, szinte sort kellett állni, hogy kipróbálhassuk. De körülötte gyönyörű a víz és a sziklák mindenhol, és mivel a sátrunk ott is velünk volt, nem okozott gondot olyan helyen felütni, ahol csak miénk volt a part.

 

Egy napot kirándulásra szántunk, áthajóztunk a közeli Nisyros szigetére, ahol gyorsan megnéztük az egyébként nagyon szép városkát. A szervezett kirándulások hátulütője, hogy nem mi, hanem az idegenvezető diktálja a tempót. Tovább is bírtunk volna itt időzni, sőt, túrázni a környéken, csak a hajóutat lett volna nehéz egyénileg megoldani. De amiért végülis meglátogattuk a szigetet, az a még mindig aktív, de éppen szunnyadó vulkán krátere volt, ahol nemcsak a napssütéstől meleg a talaj, és kénes szagú gőzök szállnak fel a lyukakból.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Amit pedig Kos városában nem lehet kihagyni, az Hippokratész fája. Ez egy nagyon öreg fa, ami persze azért mégsem annyira öreg, hogy a híres orvos tényleg üldögélhetett volna alatta. Aztán vannak még szép antik romok, zegzugos sétálóutcák és romantikus, hosszú sétára invitáló kikötő.

 
 
 
 
 
 
 
 
 

Összességében egy fantaszikus hetet töltöttünk ott, csak ajánlani tudom Kos szigetét. De ezzel a nyárnak még mindig nem volt vége...

Dán nyár

Jól elmaradtam a blogírással. Ennek valószínűleg a mögöttünk álló fantasztikus nyár az oka: a munkaidő leteltével igyekeztem a szabadban tölteni minden időt. Most, hogy beállt az őszi idő, korábban sötétedik és gyakran esik az eső, jól esik visszagondolni a meleg napokra.
A júniust és a júliust végigdolgoztam, de munkaidő után kijutott a nyárból. Ami Dániában idén szokatlanul meleg és száraz volt. Hetekig nem esett az eső, locsolni kellett a kertet, és a saláta idén nem is sikerült valami fényesen: felmagzott, még mielőtt befejesedett volna. Cserébe viszont kint lehetett heverészni bikiniben sötétedésig a pázsiton (a sötétedés errefelé este 11 körülre esett).
Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy kölcsönkaptunk barátoktól egy autót bő két hétre. Ezzel aztán nemcsak néhány praktikus teendőt és nagybevásárlást tudtunk elintézni, de a munkaidő lejártával István többször is értem jött autóval, aztán egyenesen irány a tengerpart. Aså-t még korábban Zsolt barátunk mutatta meg, mint Aalborgból kocsival a leggyorsabban elérhető tengerpartot. Kedves kis kikötő, hosszú, homokos tengerpart, sekély vízzel. A parthoz közel van egy tó is, több ritka madár lakóhelye.








Az interneten böngészve a legjobb strandokat akadtam rá Hou-ra, ami szintén nincs messze. A főútról egy földútra kanyarodva egy kisebb erdőn kell áthajtani (egyszer elénk ugrott egy őzike is), az út végén leparkolni, egy csipkebogyókkal benőtt dombot kell megmászni, és a dombtetőn ameddig a szem ellát, homokos tengerpart és sekély, langyos tengervíz. Akkor ki is mondtam, hogy szerintem idén nem kell délebbre mennünk, csak ott helyben, Houn kéne egy nyaralót kibérelnünk.
Régen fontolgattam egy vízálló fényképezőgép vásárlását, amire ezidőtájt kerítettem sort. Jó móka a víz alatti világot lencsevégre kapni, vagy a víz alól kifelé fényképezni. Azok lettek a legérdekesebb képek, ahol a keresőbe nem is néztem bele. Kicsit olyan volt, mintha régi szenvedélyemhez, a lomográfiához tértem volna vissza.







Aztán persze elzarándokoltunk kedvenc helyemre, a Rubjerg Knude homokkal betemetett világítótornyához. Érdekes, hogy a szél idén júliusban teljesen kifújta a torony tövéből a homokot, ennyire kitakartnak még sose láttam. És ennyi katicabogarat se láttam még soha egy rakáson, mint ott. Megtapasztalhattam, hogy a katicabogarak tudnak agresszívak lenni és harapni is. Lønstrup-nál a tenger vize már nem volt olyan meleg, de azért ott is megmártóztam, mert ellenállhatatlanul szép volt.






És persze Sæby, a hely, ahová minden évben el kell menni legalább egyszer a Jensens Fiskerestaurant - halétterem - miatt. Idén először sikerült erőt venni magunkon, és nem a svédasztalt választottuk, hanem a bisztrót, ahol hihetetlenül friss és ropogós rántott tintahalkarikát és fish & chips-et ettünk. A tengerpartot is imádjuk: ez az a hely, ahol kagylótörmelékből van a homok, és kilométereken keresztül lehet andalogni a gyönyörű sétányon, nagyokat szippantva a sós levegőből.