Dán nyár

Jól elmaradtam a blogírással. Ennek valószínűleg a mögöttünk álló fantasztikus nyár az oka: a munkaidő leteltével igyekeztem a szabadban tölteni minden időt. Most, hogy beállt az őszi idő, korábban sötétedik és gyakran esik az eső, jól esik visszagondolni a meleg napokra.
A júniust és a júliust végigdolgoztam, de munkaidő után kijutott a nyárból. Ami Dániában idén szokatlanul meleg és száraz volt. Hetekig nem esett az eső, locsolni kellett a kertet, és a saláta idén nem is sikerült valami fényesen: felmagzott, még mielőtt befejesedett volna. Cserébe viszont kint lehetett heverészni bikiniben sötétedésig a pázsiton (a sötétedés errefelé este 11 körülre esett).
Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy kölcsönkaptunk barátoktól egy autót bő két hétre. Ezzel aztán nemcsak néhány praktikus teendőt és nagybevásárlást tudtunk elintézni, de a munkaidő lejártával István többször is értem jött autóval, aztán egyenesen irány a tengerpart. Aså-t még korábban Zsolt barátunk mutatta meg, mint Aalborgból kocsival a leggyorsabban elérhető tengerpartot. Kedves kis kikötő, hosszú, homokos tengerpart, sekély vízzel. A parthoz közel van egy tó is, több ritka madár lakóhelye.








Az interneten böngészve a legjobb strandokat akadtam rá Hou-ra, ami szintén nincs messze. A főútról egy földútra kanyarodva egy kisebb erdőn kell áthajtani (egyszer elénk ugrott egy őzike is), az út végén leparkolni, egy csipkebogyókkal benőtt dombot kell megmászni, és a dombtetőn ameddig a szem ellát, homokos tengerpart és sekély, langyos tengervíz. Akkor ki is mondtam, hogy szerintem idén nem kell délebbre mennünk, csak ott helyben, Houn kéne egy nyaralót kibérelnünk.
Régen fontolgattam egy vízálló fényképezőgép vásárlását, amire ezidőtájt kerítettem sort. Jó móka a víz alatti világot lencsevégre kapni, vagy a víz alól kifelé fényképezni. Azok lettek a legérdekesebb képek, ahol a keresőbe nem is néztem bele. Kicsit olyan volt, mintha régi szenvedélyemhez, a lomográfiához tértem volna vissza.







Aztán persze elzarándokoltunk kedvenc helyemre, a Rubjerg Knude homokkal betemetett világítótornyához. Érdekes, hogy a szél idén júliusban teljesen kifújta a torony tövéből a homokot, ennyire kitakartnak még sose láttam. És ennyi katicabogarat se láttam még soha egy rakáson, mint ott. Megtapasztalhattam, hogy a katicabogarak tudnak agresszívak lenni és harapni is. Lønstrup-nál a tenger vize már nem volt olyan meleg, de azért ott is megmártóztam, mert ellenállhatatlanul szép volt.






És persze Sæby, a hely, ahová minden évben el kell menni legalább egyszer a Jensens Fiskerestaurant - halétterem - miatt. Idén először sikerült erőt venni magunkon, és nem a svédasztalt választottuk, hanem a bisztrót, ahol hihetetlenül friss és ropogós rántott tintahalkarikát és fish & chips-et ettünk. A tengerpartot is imádjuk: ez az a hely, ahol kagylótörmelékből van a homok, és kilométereken keresztül lehet andalogni a gyönyörű sétányon, nagyokat szippantva a sós levegőből.