Tehát januárban kezdtem, és május 31-én, pénteken 12 óráig kellett leadnom a szakdolgozatot. Mivel szakmai gyakorlatomat az Aalborgi Egyetemi Kiadónál töltöttem egy félévvel korábban, kézenfekvő volt, hogy velük kapcsolatos témát választok. Napi szinten láttam, milyen kihívásokkal küzdenek, jó ötletnek tűnt alámerülni az egyetemi könyvkiadás jövőjének témájában. Ezen túl persze a szívemhez is nőtt a Kiadó, gyakornokként nagyon jól éreztem ott magam, és szerettem volna segíteni nekik.
Az Egyetem javasolta, hogy 2 vagy 3 fős csoportokban dolgozzunk a színvolnal érdekében, meg aztán ez az egész oktatás a csoportmunkán (és a valós életből vett projektek megoldásán) alapult, mért lett volna ez másképp az utolsó nagy feladattal. Jómagam megéltem már jó és rossz csoportmunkát is. Az nem jó, amikor egy csoporton belül különböző lelkesedéssel és intenzitással vetik bele magukat az emberek a feladat megoldásába, és ilyenkor elkerülhetetlen, hogy valaki úgy érzi, többet, és mások helyett dolgozott. Ha viszont jó azt összhang, akkor 1+1 ember akár 3-at is kitesz. Most inkább a témához ragaszkodtam, ami rajtam kívül mást nem érdekelt az osztálytársaim közül, úgyhogy egyedül vágtam neki. Eleinte örültem, mert így pl. itthonról dolgozhattam annak minden kényelmével (az Egyetemre csak néhány fakultatív szemináriumra meg workshop-ra mentem be), de idővel kicsit teherré vált: néha jó lett volna valakivel megvitatni a dolgokat, és a nehéz vagy unalmas részfeladatokat megosztani.
A témavezetőm szakmailag a lehető legjobb, akit kaphattam, de kicsit nehezen hangolódtunk egymásra. Néhány óráját hallgattam korábban, de más kapcsolatom nemigen volt vele, úgyhogy először meg kellett ismernünk és el kellett fogadnunk egymást. Nekem azt, hogy nagyon elfoglalt, és a jó előre megbeszélt találkozónkat akár egy órával előtte is lemondja, hogy aztán egy hétig megint ne halljak felőle azügyben, hogy mégis mikor találkozhatnánk. Neki pedig azt, hogy a dán nem az anyanyelvem, és néha nehezemre esik megfogalmazni egy idegen nyelven egyetemi szinten azt, amit még magyarul is bonyolult lenne. Választhattam volna az angolul írást is, de ha már dánul tanultam végig ezt a 2 évet, akkor dánul akartam befejezni. Nem beszélve arról, hogy a könyvkiadással dánul kerültem testközelbe, és extra energiát vett volna igénybe utánanézni az angol szakzsargonnak.
Bár csináltam időbeosztást magamnak az elején, amit nagyjából végig sikerült tartanom, de munka közben jöttek előre nem várt dolgok: pl. az interjúkkal kicsit több idő ment el, munka közben újabb, kihagyhatatlan szakirodalomra bukkantam, amit gyorsan el kellett olvasni. Ezért a végére besűrűsödött a programom, és az utolsó pár hetem csak a szakdolgozat jegyében telt. Úgyhogy hatalmas megkönnyebbülés volt leadás előtti napon a nyomdában átvenni a kész példányokat és szép nyugodtan itthon még védőborítókat szabni nekik, hogy egész profin nézzenek ki, mint egy igazi könyv. Ha már könyvekről szól.
Meg a jövőjükről, és hogy van-e egyáltalán. Az egész az internettel kezdődött, és mostanra az elektronikus könyvek átláthatatlan dzsungelében a legtöbb könyvkiadó nehézségekkel küzd eladás terén. Az emberek általában kevesebb papírkönyvet vesznek, az e-könyvekért viszont sajnálják a pénzt, mert elvárják, hogy ami nem ölt testet fizikai formában, az nagyon olcsó, vagy ingyenes legyen. Miközben egy minőségi könyv előállítása akkor is költséges, ha a végén nem nyomják papírra. Sokan a kiadók létjogosultságát is megkérdőjelezik. Nem elég, ha a szerző maga publikálja a munkáját közvetlenül az interneten? Legtöbbször nem: egy kiadónak még mindig fontos szerepe van: megelőlegezi a könyv előállításához szükséges pénzt, kiterjedt kapcsolatai és sokéves tapasztalata révén segít a teljes folyamatban, a végén a terjesztésben és az eladásban is. Egy egyetemi, akadémiai kiadó ezen felül még a minőségért, szakmai hitelességért is felel: az általunk kiadott könyvek mind átestek egy szakmai értékelésen (peer-review).
A dolgozatomban 5 altémára bontva vizsgáltam, hogyan is működhet egy hagyományos értékeken alapuló könyvkiadó, amely ráadásul egy szűk réteget, főleg a dán egyetemistákat és akadémikusokat céloz meg. Az altémák: (1) internet, (2) szerzői jogok, (3) üzleti modellek, (4) papír könyv kontra e-könyv, (5) kommunikáció, marketing. Interjúkat is készítettem jelenlegi és volt egyetemistákkal, az Aarhusi Egyetemi Kiadó vezetőjével (hasonló helyzetben levő, de nagyobb kiadó), és a Publizon (Dániában a hangos- és e-könyvek forgalmazója) igazgatójával.
Az írásbeli leadása után még volt bő 2 hetem a szóbeliig, amit egy videó elkészítésével töltöttem.
Az interjúk során kiderült, hogy többen nincsenek tisztában azzal, mi is egyáltalán egy kiadó: összekeverték pl. a nyomdával. A videó ezt hivatott tisztázni, illetve elmondja a könyvkiadás folyamatát és a pénz útját. Mikor az egész folyamat végére értem, legszívesebben előlről kezdtem volna az egészet a megismertek fényében, és aztán a szóbelin a cenzor is ezt hiányolta: még egy iterációt. Hiába, túl széles a téma, túl kevés volt az idő, nem lehetett befejezni, csak abbahagyni. De végül 10-est kaptam, amivel elégedett vagyok. A szakdolgozatom bekerült az Egyetem digitális könyvtárába, master fokozatom van Interaktive Digitale Medier témában, és a dipomát it megkapom majd ünnepélyes keretek közt szeptemberben.
Istvánom végig nagyon jól viselte a megpróbáltatásokat: amíg írtam, hallgatta, ahogy magyarázom a saját szövegeimet, érvelek, vitatkozok, és egyfajta pót-témavezetőként működött. A videóm vágását teljesen ő csinálta. Elviselte, hogy a végefelé nem nagyon főztem, és amikor mindenen túlvoltam, lelkesen ünnepelt velem. Rajta kívül még sokan segítettek, amiért mindenkinek nagyon hálás vagyok.
A végére nagyon untam már az egészet, de most, pár hét szünet után, mikor végre az eddig hanyagolt dolgokban sikerült magam nagyjából utolérni, legszívesebben újra felvenném a téma fonalát. Imádom a könyveket, szeretem ezt a Kiadót, és úgy tűnik, ők is bírnak engem, és lesz lehetőségem folytatni. De erről majd egy másik bejegyzésben.
Posts
4 comments:
Na végre, már akartam reklamálni.
Gratulálok, és érdekes témát választottál.
Én havi 2 könyvet veszek (legalább), de sokan nem olvasnak itthon sem. Kár, hogy odafent sincs ez másként.
Ó, hát ez kicsit összetett kérdés, nem lehet ennyivel elintézni. Először is: Dániában nagyon drágák a könyvek: egy paperback krimi 2-300 kr körül van, és nem fanatikus rajongók ki szokták várni, míg lejjebb megy az ára. Interjúalanyaim szinte mind említették, hogy direkt külföldön vásárolnak, vagy külföldi oldalakról e-könyveket, mert az olcsóbb. Már ha meg akarják venni, mert a könyvtárak fantasztikusak, a legtöbb új könyv a kiadást követően hamar kölcsönözhető, és nemcsak fizikálisan, de sokszor online is - ingyen. Aztán különbséget kell tenni irodalom és szakkönyv közt. Utóbbi árszabásánál határ a csillagos ég, amit magánszemély ritkán vesz meg, inkább intézmények, könyvtárak vásárolnak - a mi könyveink jó része is ebbe a kategóriába esik, bár nálunk igazán drága könyv nincs. És van még egy érdekes dán jelenség: pár éve még csak könyesboltok árulhattak könyveket, aztán ezt megszüntették, a szupermarketekben is kapható krimi, regény, útikönyv, vagy szakácskönyv, sokszor szinte kilóra. Amit a dánok lelkesen vesznek is kilóra, de ez nem jelenti azt, hogy sokat olvasnak - egy szakácskönyvet ugye nem "olvas ki" az ember mint egy regényt. Vagy pl. egy egyetemi projekt írásánál sok szakkönyv megy át az ember kezei között, de ritkán forul elő, hogy eleétől végéig kiolvas egy könyvet, sokszor csak 1-1 fejezet kell, vagy extrém esetben csak 1-1 idézetre vadászik. És még sorolhatnám. Szóval hogy mennyi könyvet veszel, az egy dolog, hogy mennyit forgatsz, az egy másik, és hogy mennyit olvasol, az egy harmadik.
Gratulálok a diplomádhoz :-D
Post a Comment