A fagyiszezon

... hivatalosan megkezdődött múlt szombaton.
Történt, hogy Istvánnal hazafelé sétáltunk szombat dél körül a belvárosól bevásárlás után, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy a Paradis előtt kisebb tömeg áll sorban. A fagyizó méltán népszerű: nem olcsó, de kiváló minőségű fagyit árul az országban több, Aalborgban két helyen. Télen zárva tart, ígyhát érteni véltük, hogy mikor végre kinyit, akkor nagy az érdeklődés.

Hazaérve csupa véletlenül láttam meg a Facebook-on, hogy aznap 12 és 16 óra között ingyen mérték a fagyit. Így már minden érthető! Épp túlestünk az ebéden, ettünk volna egy kis desszertet, hát visszasétáltunk a bolthoz. Még szerencse, hogy csak 5 percre lakunk. A sor nem lett kisebb, de gyorsan haladt. A tábla szerint pedig:

1 gombóc ingyenes
2 gombóc ingyenes
3 gombóc 5 kr
4 gombóc 10 kr


Nem csoda, hogy nyalt kicsi és nagy az egész környéken. Rettenetesen finom volt, különösen a citrom-menta szorbetet ajánlanám mindenkinek akinek lehetősége nyílik kipróbálni, mert szerintem egyszerűen tökéletes.

Kicsit túl mohón ettem, mert a torkom kapart utána, de nem bánom. Még ha 0 fok alá is csúszik időnként a hőmérséklet, szombat óta akkoris fagyiszezon van.

Gépesített konyha, jut idő a csókra

(Falvédő-bölcsesség)

Imádok sütni, legyen az édes vagy sós. A kenyeret is jobban szeretem magam készíteni, mint boltban venni. A házi pont olyan, amilyennek én szeretem, és sokkal tovább eláll (ha ellen lehet állni neki). A tésztát dagasztani viszont nem jó, mert soká tart és fárasztó. Márpedig egy jó fánkot vagy pizzát addig kell verni, míg hólyagos nem lesz (a tenyerem mindenképp). Szóval régóta álmodoztam már egy olyan konyhai robotgépről, amely a munka nehezebb részét elvégzi helyettem, nekem csak bele kell raknom a hozzávalókat, majd a kész tésztát a sütőbe (aztán begyűjteni az elismerést). De igazán aktuálissá csak akkor vált a kérdés, amikor dupla adaggal kellett számolnom, vagyis István felbukkanásakor.

Azóta gyakrabban sütök és többet is eszünk kenyérből, mintha boltban vennénk. A jó kenyérnél pedig mi sem egyszerűbb: liszt, só, víz és élesztő. Ennyi.

Esetleg egy kis joghurt, tejföl, tej, mikor mit találok a hűtőben. Egy kis olajat vagy olívaolajat is elbír.

Aztán persze lehet variálni aszalt paradicsommal, friss bazsalikommal, rozmaringgal, mazsolával, dióval, lenmaggal, napraforgómaggal, szezámmaggal, tökmaggal, bele a tésztába vagy a tetejére szórva.

Hosszúkás, kerek vagy szív alakú formában sütve.

Kiflinek vagy zsömlének, netán napraforgókenyérnek formázva, ha van rá idő. A lehetőségek száma végtelen.
Mióta olvastam, hogy az emberi gyomor nem nagyon szereti az éleszőt, azt is a minimumra csökkentettem: fél kiló liszthez csak egy mogyorónyi (becslésem szerint kevesebb mint fél dkg) kell, és egy evőkanál kovász.

Ez utóbbiból mindig van a hűtőben egy kis műanyag dobozban (recept anyunál, bár egyesek szerint ez csak öregtészta, de a kovász elkészítése soknapos macera, amire én nem vagyok kapható). Minél kevesebb az élesztő, annál hosszabb kelési időre van szükség. Ezért általában este dagasztja be a gép a tésztát, aztán vizes konyharuhával letakarva egész éjszaka a konyhában (nyáron a hűtőben) kel az anyag. Reggel kinyújtom, szorosan feltekerem és belerakom a sütőformába. Ezután még minimum 2 órán, néha egy egész délelőttön keresztül kel (a hőmérséklettől függően), mielőtt rákapcsolok a sütőre. 200 fokon fél óráig sütve pont jó lesz.

A robotgép minden egyéb kelt és nem kelt sütemény tésztáját fantasztikusan összedolgozza, és a krémet is olyan habosra keveri, amilyenre kézzel lehetetlen és a kézi mixerrel is hosszadalmas és unalmas lenne.

Hogy időm mégsem lett több, mióta megvan a masina, annak leginkább az az oka, hogy amíg a gép dolgozik, én elmélázok fölötte és gyönyörködök abban, ahogy a hozzávalók fokozatosan selymes masszává állnak egybe.

Nordkraft

Az új szemesztert már nem a megszokott helyen, Aalborg délkeleti csücskében, az "egyetemi negyedben" kezdtük, hanem a belvárosban, annak is az egyik manapság legdivatosabb helyén, a Nordkraftban. Amint a neve is mutatja, az épület erőműként szolgált sokáig, majd üzemen kívül helyezték, és aztán nagyjából akkortájt, mikor én Aalborgba vetődtem, megkezdődött a felújítása.


Ide költözött be egymás után többek közt a Biffen (művészmozi), a Skråen (koncert- és kultúrközpont), a VisitAalborg (turisztikai központ), egy színház, különféle sportegyesületek, éttermek, egyéb kisebb cégek és néhány szak az egyetemről, ez utóbbi 3 szintet is elfoglalva.


Végre két hónapnyi késéssel a Humanistisk Informatik kandidat tagozata is birtokba vehette a 10-11. szintet.

Már nagyon vártam ezt a költözést elsősorban azért, mert így 40 helyett 10 perc alatt be tudok érni a tanításra, ami komoly időmegtakarítást jelent. Az épület még mindig nincs kész, és az a hely sincs, ahol az óráinkat tartjuk. Az első napokban nem volt internet, a fűtéssel még mindig vannak gondok, lógnak a vezetékek, és egy emeletet kell másznom, ha a mosdót szeretném meglátogatni. De az épületnek jó hangulata van és a kilátás fantasztikus. Rálátni az egész városra és a fjordra is, ez utóbbira legalábbis addig, amíg fel nem húzzák a szomszédos telken a Musikkens Hus-t (a zene háza). Ha valaki mostanában meglátogatna, már nem az aalborgi toronyba vinném fel, hanem csak a tanszékünkre, hogy megmutassam fölülről a várost.