Sunday, September 1, 2013

Nyaralás

Simon Spies nem volt hétköznapi ember. Szegény dán családból származott, de a sors különleges üzleti érzékkel áldotta meg, amely korán megmutatkozott: saját vállalkozásával már kisgyerekkorában pénzt keresett. Felnőttként belevágott mindenfélébe, de amivel végül megalapozta hírnevét, az a saját magáról elevezett utazási iroda elidítása volt 1956-ban. Felismerte, mi kell a népnek, és ez lett végül cége mottója is: "Spies, rejs og vær glad" ami magyarul kb. Spies (vagy egyél - kis szójáték dánul), utazzál és legyél boldog. Charterjáratokat indított Mallorcára, először busszal, aztán repülővel, ahol a szervezés minden gondját levette az utasok válláról. Simon Spies amellett, hogy komoly üzletember volt, habzsolta az életet és két végén égette a gyertyát. Négyszer nősült (utoljára 62 évesen egy 20 éves lányt vett el), de ennél sokkal több nővel volt dolga, szexorgiái kapcsán bulvárlapok visszatérő témája volt.  A dán királyi tévé híres dánok c. sorozatában egy epizódot szentelt neki, és most készült el egy film, melyet extravagáns élete alapján forgattak.
A Spies nekünk azért érdekes, mert már másodszor nyaraltunk velük. Bár Simon már majdnem 30 éve halott, az általa alapított cég még mindig az egyik legjobb dán utazási iroda, ami az árakat és a foglalás könnyedségét illeti. Ezúttal Nyugat-Krétára utaztunk Istvánnal.
Egy Gerani nevű településen laktunk a Proimos apartmanban, 200 méterre a tengerparttól. Leszámítva, hogy a szobánk takarítása nem volt kifogástalan, csak a legjobbakat tudom mondani az apartmanról, a kertjéről, a bárjáról, és az egész faluról. Meleg, napsütés, hamisítatlan, finom görög fogások, akármelyik tavernába is tértünk be, mézédes görögdinnye, baklava és raki (törkölypálinka, ami a desszerthez kéretlenül is jár). Eltöltöttünk pár lusta napot a tengerparton, de közben azért kirándultunk is.
Egy teljes napot a Szamária-szurdoknak szenteltük. Szervezett kirándulás volt, még sötétben indult a különbuszunk, émelyítő kanyarokat leírva vitte a csoportot a nemzeti park bejáratáig, amely 1250 méter magasan fekszik. Innen az első szakaszon többé-kevésbé meredeken lefelé vezető, elnagyoltan kövezett gyalogút vitt. Miközben figyelni kellett, hova lép az ember, időnként föl- vagy oldalt lenézve lélegzetelállítóan szép látványban volt részünk.







Útközben pár perces pihenőket tartottunk, és forrásvízzel töltöttük fel a kulacsokat. Ebédszünetre, szendvicsmajszolásra a Szamária nevű egykori településen ültünk le, és ezután már nem nagyon kellett tovább lefelé haladni. A kövek a lábunk alatt viszont egyre nagyobbak lettek, és hamarosan két sziklafal közt találtuk magunkat. Csak ámultam a sziklák változatos formáin és a rajtuk megkapaszkodó fákon. 













Sajnos sietünk kellett, mert az idegenvezetőinktől kapott fénymásolt térkép szerint, amelyen meg volt jelölve, hogy melyik ponton kb. hány órakor kell lennünk ahhoz, hogy a végén a menetrend szerinti hajót elérjük, késésben voltunk. A túra 16,7 km hosszú, ehhez még hozzáadódik 2 km a park határain kívül, amely Agia Roumeli falujának kikötőjéig vezet. Nagy volt a meleg, hosszú az út, a végén már alig vonszoltam magam, és amikor elértük Agia Roumeli strandját a kikötő közvetlen szomszédságában, hát olyan jól tengerben mártózás még nem esett. 





Aztán a hajó elvitt bennünket egy darabon, majd a különbusz szállított vissza a szállásunkra. Az idegenvezetők (egy finn és egy skandináv nyelven beszélő lányzó) érdekességképp elmondták, hogy ők hetente megteszik ezt a túrát. A Park bejáratánál elengedtek bennünket, és ők csak jóval később vágtak neki az útnak. A rekordot állítólag egy dán idegenvezető tartja 1 óra 28 perccel. Mi ugyan több, mint 5 órát töltöttünk el ezen a páratlan vidéken, és jómagam másnap alig tudtam lábra állni, de nagyon örülök, hogy részt vettem a túrán. A fotók alig adják vissza azt a tágasságot, amit a valóságban ott megtapasztalhat az ember.
Egy másik napon bebuszoztunk Chaniá-ba, a sziget fővárosába, ahol jártunk egy nagyot az óváros sétálóutcáin.





A harmadik aktív napon bérelt biciklikkel vágtunk neki a domboknak, a közelben található olíva múzeum volt a cél. Apartmanunk bárjában a pultos biztatott bennünket, hogy bár ő maga még nem járt a múzeumban, de tudja hol van, csak 12 km az út, és nem túl meredek. Végül a hőségben mégis kissé meredeknek és hosszúnak tűnt az út, de a táj és az útba eső kis falvak szépsége feledtette a fáradtságot.













Ano Vouves a település neve, ahol a világ legidősebb olajfája található, állítólag 4000 éves. A közepe üres, egy kisebb gyerek is elférne benne, de a törzs vastag, csupa szép göcsört, a lombok pedig még mindig zöldellnek és hoznak termést. A fa szomszédságában áll egy 3 szobából álló kis múzeum, meg egy taverna, melynek boltjában drága, de remélhetőleg kiváló minőségű olívaolaj kapható.







Miután megpihentünk, tettünk még egy kitérőt a közeli Karavitakis borászat felé. Családi vállalkozás, a bőbeszédű és kedves anyuka fogadott bennünket, látván hogy biciklivel érkeztünk, egy-egy nagy pohár hideg vízzel. Aztán körbevezetett bennünket, elmesélte a borászat történetét, a borkészítés menetét, és sor került a kóstolásra is. Remek borok!



Végül hazafelé megálltunk még egy szappant és egyéb kozmetikumokat készítő manufaktúránál, ahol a fő alapanyag természetesen az olívaolaj. Nagyon inspiráló hely - hogy mihez, arról majd egy másik alkalommal írok.
Mindent összevetve fantasztikus hetet töltöttünk Krétán. Vannak, akik szeretik maguk megszervezni a nyaralás minden részletét, és az ilyenek rendszerint kritizálják a Spies-féle kész csomagban kapható nyaralásokat. Nekünk semmi kifogásunk azellen, hogy a repülőjegy- és a szállásvadászat gondját leveszik a vállunkról, mert amíg a helyszínen lehet rögtönözni, addig minden rendben.





No comments: