A választás a Fyn szigetén elhelyezkedő Kerteminde városkájára esett. Egyszer, évekkel ezelőtt egy rövid kirándulás keretein belül meglátogattam a Johannes Larsen Múzeumot, ami nagyon tetszett, és el tudtam volna tölteni pár napot ezen az édes kis helyen, amely Andersen Odenséjéhez áll közel nemcsak földrajzilag, de hangulatában is, leszámítva, hogy itt nyoma sincs a nagyvárosi érzésnek. Kicsi halászfalu, amely az utóbbi években talált magára, és remek adottságai alapján - mélyen benyúló, keskeny fjord, hosszú, gyönyörű tengerpart - ipari halászatról a turizmusra nyergelt át. Ennek megfelelően 4 halétterme is van, és Húsvét dacára szinte minden nyitva tartott.
A kiruccanást 3 napra terveztünk, szállást az interneten találtunk. Olcsót akartunk, mert nem állt szándékunkban a négy fal közt ülni. A magánháznál kínált bed and breakfast tökéletesnek bizonyult: a belvárosban, az utcáról saját bejárattal rendelkező tetőtéri szobácska ugyan kicsi is alacsony, de mind a szoba, mind a hozzá tartozó fürdőszoba kifogástalan volt. Reggeli nem járt a szálláshoz, de a közelben fantasztikus pékséget találtunk, ahol még én is péksüteménnyel indítottam a napot, pedig egyébként délelőtt csak gyümölcsöt eszek.
Megérkezésünk napján, csütörtök kora délután bejártuk a belvárost, mely önmagában egy program. Apró, mesebeli házak, szépen kiépített fjordpart, tengerillat a levegőben - ebből nekem sosem elég.
Ebédre meglátogattuk a Boris Fiskehus-t, egy tengerparti bódét eldugva a régi ipari kikötőben, ahol kicsi a választék, de minden frissen fogott halból készül. Az itt kapott fish and chips meg halfasírt (ez utóbbi végre nem prézli-, hanem tényleg halízű volt) annyira ízlett mindkettőnknek, hogy aztán vacsorára is visszajöttünk ugyanerre a menüre.
Másnap korán keltünk, mert egésznapos biciklitúrát terveztünk a sziget legészakibb csücskére, melynek Fysn Hoved a neve. A bicikliket a helyi turistaközpontból kölcsönöztünk. Ez az a kis iroda, melynek honlapját még otthonról alaposan tanulmányoztam, és e-mailben elrendeztem a kölcsönzést. Nagyon kedvesek: bár látogatásunk alatt épp nem tartottak nyitva, de a kölcsönzési díjat előre utaltuk, a biciklik az iroda előtt lezárva vártak ránk, a kulcsokat pedig a közeli Spar üzletben kaphattuk meg. Ennyi idő után még mindig el tudok csodálkozni a dánok jóhiszeműségén és bizalmát, mellyel az ismeretleneket kezelik.
Tehát pénteken egy erős reggelivel indítottunk a pékségben, majd eloldottuk a drótszamarakat és északkelet felé vettünk az irányt. Könnyű dolgunk volt, jóformán végig a 41-es kerékpárutat kellett követnünk, melyről csak néhol tértünk le, amikor közelebb akartunk kerülni a tengerparthoz. Borús, hűvös volt az idő, a felhők alacsonyan álltak az égen, de aztán lassan feloszlottak, és még a Nap is kisütött. De ami a legfontosabb volt: nem fújt a szél. Kényelmes tempóban tekertünk, meg-megálltunk fényképezni. Még a húsvéti nyulat is láttuk szaladni a vetésben!
Amikor már nem volt több elágazás, és rátértünk a Fyns Hoved Vej-ra, tudtuk, hogy közel járunk. Aztán elértünk egy parkolót, ahonnan már nem lehetett tovább haladni autóval, úgyhogy mi is leparkoltuk a bicikliket, és az utolsó kb. 1 km-t gyalogosan tettünk meg. A földnyelv úgy elkeskenyedett, hogy bár az egyik szélén haladtunk, de láttuk a másikat is, vagyis tenger vett körül bennünket 3 oldalról. Amikor elértünk a csücsökbe, futó zápor ért fölénk, amit kivártunk, és végül mégiscsak sikerült Fyn legészakibb pontján is fotókat készíteni.
Nagyon szép hely, de az út oda és vissza is (visszafelé kicsit más útvonalon tekertünk) klassz. Hiába volt komótos a tempó, mégiscsak jól elfáradtunk, mire visszaértünk Kertemindébe. Összesen kb. 55 km-t tekertünk, ezért úgy döntöttünk, megérdemlünk egy svédasztalos halvacsorát a Thorsted's halétteremben. Jó volt, de egy lépéssel le van maradva nagy kedvencem, a Sæby-ben található Jensens Fiskerestaurant mögött. A koncepció nagyon hasonló, de a választék kisebb, és az ízek se olyan jól eltaláltak egyik-másik halfogásnál, de persze azért nem maradtunk éhen.
A harmadik napra tartogattuk a Johannes Larsen múzeumot. Johannes Larsen festőművész volt, Kertemindében született, élte le egész életét és imádta a madarakat, melyek képeinek központi témája. Jómódú, művészetkedvelő kereskedőcsaládban született, festőművésznőt (Alhed Larsen) vett feleségül, és művészetéből kényelmes életet biztosított családjának. A család tulajdonában volt több ingatlan és többek közt egy malom meg egy sörfőzde.
Nagy társasági életet élt, sok művész és értelmiségi élvezte vendégszeretetét. Igazi hedonistaként élvezte az élet minden pillanatát, de nem pazarló, hanem ésszerű módon, kicsit úgy, ahogy a dánokat az ember általában elképzeli. A múzeum maga egykori családi házából áll, mely nagyrészt megőrizte az eredeti berendezést (beleértve nemcsak a festményeket, de a könyveket, a konyhafelszerelést és a gyerekszobában a házilag, szeretettel készült játékokat is), valamint a télikerttel kiegészített műtermet, és a később épült tényleges múzeumot.
Az egészet egy kert öleli körül, melyben sok kisebb-nagyobb érdekesség van: egy nyári lak, melynek pincéjében bort tartottak (ne felejtsük el: Dániáról van szó, ahol a bor csak nemrég jött divatba!), madárházak, madár témájú szobrok. Természetesen a mai napig sok madár, főleg vadkacsa látogatja a kertet és pózol az itatóknál a turistáknak. Fantasztikus hangulata van a helynek, még azt is megfogja, aki egyébként nem nagyon rajong a festészetért.
A maradék időt a napsütötte tengerparton töltöttük, illetve ettünk még egy-egy szelet friss halat Borisnál és vettünk helyi sört a másnapi, már itthon készült báránysülthöz.
Jelentem: a Munkebo sörök nagyon jók, és Kertemindét mint kirándulócélpontot is csak ajánlani tudom. A Húsvétnál már csak a nyár lehet jobb, amikor pl. cseresznyefesztivált tartanak…
Posts
No comments:
Post a Comment