A Zene Háza

Bő két éve, amikor még az egyetemre jártam, írtam róla, hogy a tanszékünk a Nordkraft-ba költözött. Az utolsó két fotón a darus építkezés sejttette, hogy nincs még minden kész. A városközpont egyre bővül, a Limfjord partja csúf ipari tájból kezd modern, kultúrált városrésszé alakulni, ahol az ember egyre szívesebben sétál és időz. Mostanában készült el a legújabb rész: a Musikkens Hus, vagyis a Zene Háza.
Izgatottan vártam, hogy végre megnyíljon. Honlapja szerint összesen 20 000 négyzetméteres, 9 szinten elosztva, 4 koncertteremmel, 1298 ülőhellyel. Itt kaptak állandó helyet az Aalborgi Szimfonikusok, a Jysk Zenei Konzervatórium aalborgi részlege, az Aalborgi Egyetem zenével kapcsolatos részlegei és a Dán Zenetörténeti Központ hatalmas dzsessz lemezgyűjteményével, amellett, hogy a Musikkens Hus maga is "önálló cég". Ezen kívül üzemel még az épületben egy étterem is.
A honlapon már jóval az intézmény megnyitása előtt megkezdődött a jegyeladás. Pontosan nem tudom, hogy mikor, de mire észbe kaptam, a jópár koncertre már ki is árusítottak minden jegyet. Fájt a szívem, hogy Caroline Hendersonra, akinek legutóbbi lemeze hátborzongatóan jól sikerült, már eladtak minden jegyet. Szerencsére Jamie Cullum és zenekarának koncertjére sikerült még egy pár belépőt szerezni. De még mielőtt erre sor került volna, váratlanul nyertem két jegyet a megnyitás előtt másfél héttel. Ez az Aalborgi Szimfonikusok próbakoncertje volt. A szerda déli időpont ellenére elég sokan voltak, naná, mindenki kíváncsi volt az új épület belsejére. Zsolttal mentünk el, és annak ellenére, hogy a főbejárat előtt még nem voltak lerakva a járólapok, a munkások még kopácsoltak az előcsarnokban, és még lógtak itt-ott drótok és vezetékek, le voltunk nyűgözve. A nagyterem mennyezete mint a csillagos égbolt, és mind a mennyezet, mind a falak hullámoznak. Nagyon elegáns.

















Az intézmény ünnepélyes megnyitójára március 29-én került sor, melyre a királynő is hivatalos volt. Az est tüzijátékkal zárult, melyet az is élvezhetett, aki aznap nem jutott be az épületbe. Mi Zsolttal és Istvánnal átbicikliztünk Nørresundby-be a Limfjord túloldalára, onnan gyönyörködtünk a 16 perces, zenére komponált pazar látványban.







Tegnap este pedig sor került Jamie Cullum és zenekarának várva várt koncertjére. Jamie Cullum-ra még jópár éve figyeltem fel, nagyon megtetszett, ahogy érdektelen popzenéből gyöngyszemet varázsol. Nem vagyok különösebb dzsessz kedvelő, de az általa művelt ágat bármikor szívesen hallgatom.



A koncert főleg a legújabb albumára épült, és olyan magasan indított, hogy attól féltem, nem tudja majd fokozni a hangulatot, és ezért hamar unalmassá válhat az est. Nem így történt, újra meg újra rátett egy lapáttal. Nem tisztelt semmit, a zongorát sem, időnként a tetején táncolt, és nem mindig rendeltetésszerűen használta: a húrjait gitárként pengette, az oldalán pedig dobolt, egy egész zenekart kitéve. De azért hagyta a zenekarát is érvényesülni, akik szintén profik, mindegyikük 3-4 hangszeren játszik, és bármit eljátszik. Bámulom a gátlástalan lazaságát, ami a lemezeiből és a videóiból is süt.



Élőben mindez méginkább érvényesül, főleg az improvizációknál.
Jamie elemében volt tegnap este, barátságosan viccelődött a közönséggel és többször kifejezte örömét, hogy egy ilyen nagyszerű helyen játszhat. Mintha egy ponton maga is meglepődött-meghatódott volna a remek akusztikától, amikor méterekre eltávolodva a mikrofontól még mindig tökéletesen és jól hallhatóan csengett a hangja. Ahogy a hang, úgy a látvány se szenvedett csorbát attól, hogy távol ültünk a színpadtól.









Remekül megtervezett épület, na. Remélem, sokszor jövünk még ide. Kétszer biztosan, ugyanis az Aalborgi Szimfonikusok a közeljövöben adnak két ingyenkoncertet (egyiket a Platform4 videóművészeivel közösen), amelyekre már megkaptam jegyeket. Eddig elég messzire kellett (volna) mennem, ha engem érdeklő koncertet szerettem volna látni. Aalborg nem az a hely, ahová világsztárok is ellátogatnak - legalábbis nem a könnyűzenében. Mostantól 10 perc biciklizésre van a Zene Háza, és a probléma legfeljebb az, hogy nincs annyi pénz és idő, amennyi érdekes koncert.