Zakata

Csupa véletlenül szereztem tudomást a minap egy bolhapiacról. Kollégáim beszélgettek ebéd közben, egyikül mesélte, hogy a kislányával összefogva milyen jól kiárusították a kinőtt, megunt gyerekjátékokat, szép summával kiegészítve a zsebpénzt.
Jómagam ismertem a hjallerup-i piacot, mely évente egyszer kerül megrendezésre, és nem annyira használt cikkekről szól, inkább új, de ócska (kínai?) bóvlik gyűjtőhelye. Idén jártam ott először és utoljára, mert nem éri meg szerintem a buszjegy árát sem. Ezen kívül gyakran beugok a közeli Vöröskereszt adománygyűjtő üzletébe, ahol leginkább a szememet legeltetem gyönyörű régi bútorokon, és ritkán ugyan, de sikerült már ott pár, a mi házunkba is illő (és férő) holmit találni. De erről a bolhapiacról Skalborgban, egy kisebb biciklitúrányira Aalborgtól, még nem hallottam. Pedig a honlapjuk szerint áprilistól októberig havonta megrendezésre kerül. Az utolsót pont elcsíptük múlt vasárnap.
 Reggel 10-kor nyit a vásár, mi 11.30 körül értünk a helyszínre, melynek már távolabbi környékén is szokatlanul sok ember nyüzsgött, némelyek már szemmel láthatóan bevásároltak.
A jó dolog az, hogy itt leginkább magánemberek árulják a portékáikat, és tényleg minden, de minden van: drága antik holmi, régi kacat, új, de a tulajnak nem kellő portéka, kinőtt gyerekholmik, tavalyi karácsonyfadísz, 150 éves falióra, rozsdás eke, törött tükör, könyvek utánfutószámra... nem lehet mindent felsorolni. Igazán vihettem volna fényképezőgépet is, mert itt lett volna mit lencsevégre kapni. Ennek hiányában Istvánt kértem meg, hogy kattintson párat a telefonjával. Nekem nincs okostelefonom - persze most lehet, hogy vehettem volna. (Mindenesetre rettenetes mennyiségű 15-20 éves Nokia és jónéhány kagylós-vonalas régimódi telefonkészülék akadt.) Véget nem érő sorok, amelyek csak arra várnak, hogy figyelmesen átfésüljék őket vásárfia után keresgélve, kellemes, ráérős, vasárnapi hangulat. Aki megéhezik, azt virsli és kolbász várja.




A sok hasznos és haszontalan holmi közt találtunk kedvünkre valót. István egy régi, de még mindig működő riasztóberendezést, amit alkatrésznek vett potom 50 koronáért, és nagyon örült neki, mert mint mondta, csak a doboza megér annyit, és akkor a tartalmáról még nem is beszéltünk. (Köztünk legyen mondva, fogalmam sincs miről beszél, én úgy érzem, a műhelye szekrényében már van jópár hasonló, ami ugye egyszer még jó lesz valamire. Épp a minap olvastam ezt, kicsit mintha rólunk szólna.)



Jómagam olyan szerencsés voltam, hogy két fantasztikus szakácskönyvre akadtam, szintén 50 korona összértékben:

 
 
 
 

A kisebbik a régebbi, Smørrebrødsbog a címe, vagyis a dán nyitott szendvicsnek lett szentelve. Mielőtt Dániába tettem volna a lábam, nekem a szendvics egy szelet kenyér volt azzal megpakolva, amihez csak kedvem támad. Itt tanultam meg, hogy a dán szendvics elkészítése tudomány, kötött szabályok alapján épül fel. A könyvet 1958-ban adták ki (tizedjére, mert először 1949-ben), és ebből nemcsak a dán szendvicskészítés sajátítható el, de egy letűnt nyelv is. Itt még nincs å betű, helyette aa-t írnak, az olvasót magázzák (ez azóta gyakorlatilag kihalt a dán nyelvből), és a főneveket még a német helyesíráshoz hasonlóan nagy kezdőbetűvel írják. A választékos, kissé körülményes fogalmazásmódról nem is beszélve. Van benne kevés színezett fotó, de a többség fekete-fehér. Vicces, hogy az egyik ilyen alatt a képaláírás felhívja a figyelmünket: vegyük észre, mennyire feldobja a kompozíciót a petrezselyem zöld színe. Amúgy pedig kis tussal rajzolt illusztrációk tagolják a szöveget. A könyv nyomdatörténetileg is értékes darab: a könyvtest élmetszéses, vagyis a lapok éle mintásan színezett - ilyet manapság egyre ritkábban látok. Ráadásul még a volt tulajtól is bennemaradt egy sajátkezűleg írt és rajzolt, elsárgult cetli a hideg krumplisalátáról.
A nagyobbik a Billedkogebogen, vagyis képes szakácskönyv címet viseli. 1968-as kiadású, szemtelenül modern, akárcsak James Bond ugyanebben az időben. Megtalálható benne a világ legünnepélyesebb fogásaként aposztrofált paella, a valódi pizza, vagy variációk konzervből készült levesekre, a régi jó hagyományos dán receptek mellett, természetesen. A fotók itt már mind színesek, mind modern, némelyik mintha direkt űrhajóseledel volna.
Persze érdekel a főzés, de nem mondanám, hogy gyűjtöm a szakácskönyveket, mert úgysem azokból főzök, legfeljebb inspirálódok. Inkább az a döntő, hogy mi van itthon a hűtőszekrényben, vagy minek van épp szezonja a kertben. De nincs menekvés, a szép vagy régi szakácskönyvek megtalálnak, néha szó szerint az utcán hevernek (mentettem már meg könyveket lomtalanításkor), vagy adományboltban, antikváriumban botlok beléjük. Különös tiszteletet érzek azon könyvek iránt, melyek idősebbek nálam. Most nagyon boldog vagyok, alig várom már, hogy hosszú téli estéken ezeket lapozgassam a kandalló előtt elnyúlva.