Saturday, January 3, 2015

Karácsony előtt

…egy héttel Istvánt a munkája Párizsba szólította. Pénteken azonban nem jött haza, hanem én mentem utána, így egy hosszú hétvégét ott töltöttünk együtt. Erre a Karácsonyra nem utaztunk haza a szülőkhöz, aminek főleg az volt az oka, hogy nekem már nincs szabadságom. Némi túlórával szerencsére össze tudtam gyűjteni azt a pár napot, ami ehhez az úthoz kellett.
Párizst remekül lefedi a tömegközlekedés, így nem volt probléma a reptérről bejutni vonattal a belvárosba, és aztán metróval eljutni bárhová. Metrózni már csak azért is érdemes, mert némelyik megálló nagyon szép. Ettől függetlenül sokat gyalogoltunk is, néha csak azért, hogy A-ból B-be eljutva lássunk házakat, épületeket, üzleteket.




Péntek este megnéztük az Eiffel-tornyot. Szép látvány távolról és közelről is, és mivel világosban nem is láttam, nekem úgy maradt meg, hogy aranyszínű. A normál kivilágításon kívül minden egész órakor pár perces fényjáték kápráztatja a szemet. Jegyet elővételben az interneten nem sikerült vennünk, a helyszínen pedig nem volt kedvünk kiállni a sort, úgyhogy nem mentünk fel rá. De kívülről minden oldalról megcsodáltuk.




Ezután elsétáltunk a Diadalívig, majd, végig a Champs Elisees-n. Itt hosszan karácsonyi kirakodóvásár is volt, csak úgy hömpölygött a tömeg. Mindent, de tényleg mindent árultak, bármit, (ajándék)tárgyakat, enni- és innivalót. Nézni is öröm volt, de persze vettünk is ezt-azt, pl. forralt bort meg hagymalevest.



Szombaton délelőtt a Montmartre-ot céloztuk meg. Ez egy olyan negyed, ahol érdekes kicsi boltok és hangulatos éttermek, kávéházak váltják egymást. A domb tetején (ahova gyalog, vagy egy metrójegy ellenében felvonóval lehet feljutni), áll a Sacré Cœur templom. Körbejártuk kívül-belül, szép, de nekem leginkább az onnan nyíló kilátás és a környék tetszett. Sétálgattunk is órákig.






Délután vásárlókörútra indultunk. A Galeries Lafayette nevű nagyáruházat céloztuk meg. Előszöris a tetőteraszára mentünk fel a kilátás kedvéért, majd az épület belsején ámultunk. Impozáns karácsonyi dekoráció, gyönyörű szecessziós részletek. Sajnos a tömeg kicsit túl nagy volt, ezért hamar elfáradtunk.





Ennek a napnak viszonylag korán vége lett, az eső is elkezdett esni. De egy vacsorára még futotta, a hotelünkhöz közel egy kis étteremben libamellet és -nyakat kaptunk (ez utóbbit én, és nagyon meglepődtem, milyen finom). Természetesen francia bort ittunk hozzá.
Vasárnap múzeumozós napot tartottunk. A Louvre-ra gondolni sem mertem, mert tudom, hogy olyan hatalmas, hogy hetekig lehetne látogatni. A Musée d'Orsay-ban kezdtünk, mert ez befogadhatónak tűnt, de tévedtem: az itt kiállított képek és szobrok mennyisége is 3-4-szer akkora, mint amennyit egy alkalommal be tud fogadni az ember. Ami leginkább megmaradt, az az impresszionisták, és persze az épület maga, amely egy átalakított pályaudvar.




Kis séta és pihenő után a Jardin des Tuileries-ben, ami egy óriási park, a Musée de l'Orangerie-ben folytattuk. Ez az a múzeumméret, melynek tartalma egy menetben felfogható anélkül, hogy csömört kapna az ember. Különösen kellemes két ovális terme, melyben Monet késői tavirózsás képeit állították ki. Ezeket tényleg muszáj igaziból látni, olyan szépek, és a méretei miatt semmilyen reprodukció nem adja vissza az élményt.
A napot azzal zártuk, hogy megnéztük a Notre-Dame-ot belülről. Épp elcsíptük egy mise végét, ezért nem is léphettünk be a középső részbe, csak a két oldalsó hajóba. Misztikus élmény volt. Alig vártam a következő reggelt, hogy világosban is megcsodáljuk az épületet. Felfoghatatlan számomra, hogy így meg tudott maradni, és nagyon örültem, hogy láthattam. Az is jó, hogy viszonylag korán értünk oda, mert később már komoly sort kellett volna kiállni, hogy bejusson az ember.







Ezután még megnéztük a Pompidou-centert kívülről, és sétálgattunk meg ettünk macaront és több mást egy pékségben, töltekeztünk a jó friss croissant-ból. Ez utóbbit egyébként megkaptuk minden reggelire a hotelben bagett, erős kávé és frissen facsart narancslé társaságában. Így aztán ki lehetett bírni az egész napos városnézést.




Összességében nagyon jól sikerült ez a négy nap, remekül éreztük magunkat. A vége hozott csak nem várt fordulatot. Hétfőn este a párizsi reptéren megtudtuk, hogy le fogjuk késni az amszterdami csatlakozást, mert a viharos idő miatt késve fog elindulni a gépünk. A második jegyünket még ott átfoglalták kedd délelőttre. Aztán Amszterdamba érve kaptunk egy hotelszobát, vacsorát, reggelit meg tisztaságcsomagot. Szóval egy jó fél nappal később értünk haza, de másnap már Szenteste volt, tehát nem nagyon bánkódtunk.

További képek itt.

No comments: