A keresztelô / The baptism

Tristan a kisfiú neve, mostmár Isten színe elôtt is. Errôl szólt a vasárnap. Délelôtt gyülekezô a templom elôtt, egy kicsit izgultam, mert senkit nem ismertem a meghívottak közül. Szerencsére Inge, Ane anyukája az elsô pillanatban lecsapott rám, és éreztem, késôbb is figyelt, hogy ne unatkozzak. Ez nagyon jól esett.
A templomban az az elsô ének alatt váratlanul szinte a könnyekig meghatódtam, mert eszembe jutott, hogy utoljára a nagyszüleim halála után tartott istentisztelet alkalmával voltam templomban úgy, mint nem nézelôdô turista.Tristan kicsit nyûgös volt, mert nem aludt eleget, de ettôl eltekintve persze édes, mint mindig. A nézôtéren rengeteg volt a kisbaba, az egyik épp mellettem, Inge karjában, vele csendben eljátszottam, amíg a pap a beszédet tartotta.
Utána átvonult a társaság egy kibérelt közösségi házba, ahol evés-ivás és társasági élet folyt egészen úgy este 6-ig - kötetlenebb volt, mint amire számítottam, nem voltak például ünnepélyes beszédek tartva evés közben, pedig a dánoknál ez szokás. A legtöbb idôt egy aarhusi házaspár közelében töltöttem, a fiú magyar, a lány dán (Zsolt tanítványa az egyetemen), de olyan szépen beszél magyarul, ahogy sok magyar csak szeretne - az ô kislányuk Tilde, akivel Tristan is prôbált barátkozni.
Ezen kívül váltottam pár szót néhány barátságos rokonnal, és kicsit megijedtem, hogy 3 hét alatt gyakorlás hiányában milyen csúnyán megkopott az a kis dántudásom.
Nagyjából ennyi történt. Most pedig vissza a hétköznapokhoz.

His name is Tristan, now in front of God as well. Sunday was about this. We were gathering in front of the church in the morning and I was a bit worried because I hadn't known anyone. Thanks God, Inge, Ane's mum noticed me in the moment I faced up and she kept an eye on me during the whole day, being ready to have my company if I was alone. It was very nice of her.
In the church I suddenly became touched - close to crying - because I realized the last time I was in a church not as a tourist it was the services after my grandparent's death. Tristan was not in his best mood because he didn't sleep enough but apart from this he was sweet as always. There were a lot of babies amongst the audience, one of them was next to me in Inge's arms, so I played with her during the speech of the priest.
After that everybody moved to a rented common house and a party started with eating and drinking. It was less formal I expected - for example nobody gave a speech during the meal though it's a very Danish thing. I was with a couple from Aarhus most of the time, the guy is Hungarian, the girl is Danish (Zsolt's student in the university) , but she speaks so good Hungarian that a lot of Hungarians could envy her - they have a daughter, Tilde, Tristan tried to make friend with her.
I was talking a bit with a couple of friendly people and was quite surprised how much Danish I forgot during the last 3 weeks since the school term is over.
So, it was all about Sunday. And now back to everydays.