Megint jönnek a lengyelek / Polish people are coming again

Eredetileg másról akartam írni (fogok is), de ez a dolog nem megy ki a fejemből.
Jan. 29-én, csütörtökön a MetroXpress, az ingyenes napilap címoldala ezzel a vezércikkel jelent meg.

Originally I wanted to write about someting else (and I will do so), but there is something on my mind.
On Thursday, the 29 Jan. there was this headline on the front page of MetroXpress, the free daily newspaper.



Olyan, mint egy fenyegetés, nem? Ha dán lennék, biztos meg is ijednék. Azt írják, a pénzügyi válság és a tömeges elbocsátás ellenére újabb adag olcsó kelet-európai munkaerő van úton, és hamarosan átlépi az országhatárt. Máj. 1-től új EU-s rendelet lép életbe, ami lehetővé teszi a munkaerő szabad mozgását keletről nyugatra. Ez a lengyeleket és más kelet-európaiakat arra fog megint ösztönözni, hogy elárasszák az országot. Legalábbis ezt jósolja a szakértő. (Itt a cikk online változata)
Aztán persze kiderül, hogy a kelet-európaiak leginkább ott dolgoznak, ahol a dánoknak nincs kedvük: pl. étteremben mosogatni, hűtőkamrában halat csomagolni vagy éjszaka takarítani.
A politikához nem nagyon értek - még a saját nyelvemen se - de a dánokat ebben a témában képmutatónak tartom. Félnek a külföldiektől, nem szeretik a lengyeleket, de takarítani se.
Amikor tavaly szorosabb csoportmunka volt az iskolában és én két dán lánnyal voltam együtt, beszélgettünk (módjával) projekten kívüli dolgokról is. Egy alkalommal az egyikük megjegyezte, hogy jó, hogy nem vagyok lengyel, mert a lengyelek megítélése Dániában elég negatív: hangosak, agresszívek és hajlamosak a bűnözésre. Eléggé meglepődtem, mert egyrészt nem hiszem, hogy a magyarok jobbak a lengyeleknél, másrészt az a kb. 10 lengyel, akit személyesen ismerek, kedves, jóravaló ember (na jó, az egyikük kissé mihaszna, de mindenképp ártalmatlan). Mondjuk tíz emberből még nem lehet általános következtetéseket levonni. Vajon hányból lehetne? Százból? Ezerből? Vajon egy átlagos dán hány lengyelt ismer személyesen? És az reprezentatív az egész lengyel nemzetre, vagy legalábbis a lengyel bevándorlókra nézve?
Érdekes, hogy sok dánnak fogalma sincs a magyarokról, maximum annyit tudnak, hogy valahol Kelet-Európában...
Hetente egyszer takarítok egy családnál - apa, anya és két felnőtt lány - , a ház olyankor üres, az anya kint az istállót és az udvart takarítja. Mire végzek, addigra ő is, és sosem mulasztja el, hogy pár percet beszélgessünk, azaz inkább ő kérdezget. Láthatóan izgatja, milyenek a magyarok, vagy hogy mit csinál itt, Aalborgban egy magyar példány. Karácsony előtt pl. a magyar karácsonyi szokásokról érdeklődőtt. A kérdés így szólt: "Magyarországon is úgy ünneplik, mint Dániában? Állítanak pl. az emberek karácsonyfát, és küldenek egymásnak képeslapokat?" Legszívesebben előadtam volna, hogy Magyarország muzulmán ország, ahol a karácsony természetesen nem ünnep, viszont a kínai holdújévet megünnepeljük, hiszen tulajdonképpen Ázsiából származunk. De aztán visszafogtam magam, mert tudom, hogy az ő szemében most én vagyok "a magyar", és az alapján, amit mondok, egy egész országot ítél meg. Szóval elmondtam, hogy karácsonyunk nagyon hasonló az övékéhez, de hogy ne legyen teljesen csalódott, hozzátettem, hogy nálunk nincs Nisse-őrület, viszont dec. 6-án jön a Mikulás.
Nem tudom, mikor jön el a pillanat, hogy Dánia a magyar kalandvágyó munkanélküli tömegek számára vonzóvá válik. Ha eljön, gyanítom, épp olyan lesz a megítélésünk, mint a lengyeleknek. Joggal, vagy sem...


It sounds like a threat, doesn't it? If I was a Dane I would be afraid. It says that despite of the credit crunch and firing hundreds of people there is a new wave of cheap Eastern European labour on its way to enter the land. From the 1st May there will be a new EU-law which let the moving of the manpower from East to West. It will result that Polish and other Eastern European workers float the country - according to the expert. (Here is the online version of the article)
Then it turns that Eastern Europeans work where Danes don't feel like, for example to wash up in a restaurant, to pack fish in a fridge room or to clean at night.
I'm not an expert in politics - not even in my own language - but I think Danes are a bit hypocrite in this issue. They are afraid of foreigners, they don't like Polish people and to clean, either.
Last year when there was a group work in the school I worked together with two Danish girl. Sometimes we spoke about things besides our project. Once one of them said it was good that I wasn't from Poland because they are considered to be loud, aggressive people and tend to be criminals. I was surprised because I don't think Hungarians are better than them. And I know about 10 Polish people, they are nice and good students (OK, one of them is a "catcher on a rye"-type but harmless, anyway). Actually, it's hard to generalize from ten people. Could it be easier if I knew hundred ones? Or thousand ones? I'm wondering how many Polish people an average Dane knows. And weather it is representative to the whole Polish nation or at least to the Polish immigrants in Denmark.
It's funny that most of Danes have no idea about Hungarians, they only know that there is a land somewhere in Eastern Europe...
I clean a house once a week, a family - a mother, a father and two adult daughters - live there but when I'm there the house is empty and the mother cleans the equerry and the court outside. By the time I finish she does so and we always have a small talk, usually she asks questions about Hungary and about life of a Hungarian one (it's me) in Aalborg. For example before Christmas she asked: "Is Christmas celebrated in Hungary as in Denmark? Do people have Christmas trees in their homes and do they send greeting cards to each other?" I was close to say that Hungary is a muslim country and Christmas is not a holiday but we celebrate the New Moon's New Year according to the Chinese calendar since originally we are from Asia. But then I realized that in her eyes I am "the Hungarian" and she will judge the whole country by me. So I told that our Christmas is very similar to theirs but not to make her disappointed I added that we don't have Nisses, but Santa Nicolaus comes on the 6th Dec.
I don't know when Denmark will become attractive for the vagabond, unemployed Hungarian mass. But if it happen I guess we will be similar to the Polish mass in Dane's eyes. With good reason or not...

Rózsaszín mágia / Pink magic

Na, szerdán megvolt a suliban a szóbeli vizsgám, ahol meg kellett védeni a másfél héttel korábban leadott grafikai termék(ek)et és az ehhez írt szinopszist. Ezúttal új módszerrel próbálkoztam, azaz félvállról vettem a dolgot.
Először is hétfőn rémes fejfájással ébredtem, és estére már valószínűleg lázam is volt, tehát túl gyenge voltam ahhoz, hogy izguljak. Másodszor, minden mással elfoglaltam magam, így az utolsó pillanatra - a vizsga reggelére hagytam a mondókám megírását és betanulását, továbbá a szemléltető anyagot a szóbeli előtt egy órával nyomtattam ki. Az eredmény megdöbbentő: a 20 percesre tervezett monológomat 10 perc alatt hadartam el, a beszédem vázát tartalamzó papírokról elfeledkeztem és csak a végén osztottam ki pironkodva a vizggáztatóimnak. Viszont a két tanárom és a cenzor édesen mosolyogva hallgattak, aztán nevetségesen butuska kérdéseket tettek föl. Kiküldtek, megtanácskozták a dolgot, behívtak megint, és 12-est - a legjobb jegyet - adták. Az egyik tanárom azt mondta, hogy remek a szinopszisom, tökéletes összhangot mutat az elmélet a gyakorlattal (ezért Ane-t és Zsoltot illeti köszönet, mert ők javítgatták azt a sok hülyeséget, amit összehordtam), a másik tanárom kérte, hogy a grafikai anyag egy részét használhassa a jövőben az óráin mint szemléltetőeszközt, mert remekül sikerültek. A cenzor csak annyit fűzött hozzá, hogy nagyon szépen beszélek dánul. Na, ez volt a hab a tortán.
Persze nem kell ezt a kis vizsgát túlértékelni, de a "vajon elég jó-e a dánom" című témát ezennel lezárom. Elég jó. És egyre jobb lesz, köszönhetően annak, hogy a nyelviskolában elindult az új turnus, és végre egy szuper tanárt kaptunk, aki mindent el tud magyarázni, abban is talál logikát, amiben nincs, remek a humora, szóval egyszerűen élvezem az óráit.
Tehát fel a fejjel, minden rendben. Közben meg tovább szenvedek a megfázással, amin nem segít, hogy a héten eljártam az iskolába meg dolgozni, mint rendesen - ez napi kb. 10 km biciklizést is jelent ebben a nyálkás hidegben. Reggel mindig jobban vagyok, ami estére fokozatosan elmúlik. Kicsit aggaszt, hogy utoljára majdnem 2 éve voltam ilyen rozoga állapotban, és akkor abba betegedtem bele, hogy haza kellett mennem Dániából. Nyomaszt a kérdés: vajon kell-e párhuzamot látnom ebben?
Na, de úgy döntöttem, mostantól vége a rosszkedvnek és a nyavalygásnak. Visszahozom kedves kis lakásomba a jó energiákat. Tegnap vettem egy remek Buddha-falmatricát, amit felraktam az ágyam fölé. Jól megfér a rózsaszín Angyalkámmal, akit egy barátnőmtől kaptam, és eredetileg rémesen morbidnak tartottam a kis test nélküli fehér gipsz jószágot. Kidobni persze nem mertem, nehogy balszerencsét hozzon, végül gondoltam, csavarok rajta egyet, és átfestettem rózsaszínre. Így mindjárt jobb, és a szintén test nélküli Buddhával egyszerűen tökéletes páros. Mostmár nem félek egyedül a lakásban.
Holnap pont karmikus hétfő lesz, úgyhogy meggyújtok majd egy füstölőt a jobbik fajtából, meg persze a rózsaszín gyertyákat. Hátha az életem is rózsaszín lesz tőlük.

So I had the oral exam on last Wednesday when I had to defend the graphical products and the synopsis I handled in one and a half weeks before. This time I tried a new method: I took it easy.
On last Monday I woke up with a terrible headache and by the end of the day I think I even had a fever, so I was too ill to be nervous. Then I was too busy with all kinds of other things, so I wrote my speech and learned it by hearth in the last minute: in the morning of my exam. Then I printed out the visual part of it about one hour before I started the exam. The result was surprising: I originally planned to have a 20 minutes long speech but I finished it in 10 minutes. In the meantime I completely forgot to give my disposition to the examiners, so I gave the papers to them afterwards with a red face. But my to teachers and the censor were just smiling and asking ridiculously easy questions.
Then they sent me out, discussed it, called me in again and gave me 12 - the best grade. One of my teachers said I wrote an excellent synopsis, the theory and the praxis are in perfect harmony (thanks to Ane and Zsolt who corrected my stupid mistakes). My other teacher even asked for a permission to use some of my products as an educational material in her lessons. The censor only remarked that my Danish is very good. That was the the top of everything.
Of course I don't want to overestimate this little exam but the question "is my Danish good enough?" is answered. Yes, it is. And it's getting better since the new course in the language school has started and the new teacher is fantastic. He can explain everything and is able to find logics even in things which don't have it at all. He has a good sense of humour, I simply enjoy his lessons.
So everything is all right. But in the meantime I can't get rid of this coldness. It didn't help that last week I attended the school and worked as usually which means about 10 km biking a day as well in this cold, wet weather. I always feel better in the mornings and it gets worse by the evenings. It's a bit worrying that last time I felt this way was about 2 years ago when I had to go home from Denmark. Should I see the pattern in it?
I decided to finish with this bad mood and to bring the good energies back to my sweet little home. Yesterday I bought a great Buddha wall stickers and placed it above my bed. It fits perfectly to my pink Angel which I got from a friend. Originally I found this little piece of gypsum awful but I didn't want to throw it away because I was afraid of some bad luck. So I twisted the idea and finally painted it pink. It's much better now and incredible with Buddha who is also without body. From now on I'm not afraid to be alone in my apartment.
Tomorrow is a karmic Monday, so I'll light a fine inscence stick and of course the pink candles. Hope they will paint my life pink.

Negyedik szenteste / Christmas Eve No. 4

Tegnap meglátogattak Zsolték, ami mindig nagy öröm, de így, majdnem 1 hónap után különösen. Trisztán már jár és nagyon kifejezően gagyarászik, majdnem beszél, ezen kívül kiderült, hogy a bejglit is szereti (lásd alább). Jaj, de édes kis kölyök!

Zsolt and Co. visited me yesterday which is always a pleasure but now we haven't seen each other for almost a month, so I was really looking forward to see them. Tristan can already walk, almost speaks and likes bejgli - the famous Hungarian Christmas cake (see below). What a sweet little guy!





Kaptam ajándékot is, egy irodalmi-filozófiai alapművet, magyarul már sokszor olvastam, de eredeti nyelven nyilván élvezetesebb.

I got a present, a literatural-filosophical masterpiece which I read already several times in Hungarian but it must be better in its original language.



A másik ajándék pedig az alábbi cuki konyhai mérleg. Az igazat megvallva vágytam rá, de bebeszéltem magamnak, hogy nincs hely a konyhámban több dolognak, de ez így természetesen nem igaz. Legfeljebb másik konyha kell.
És ha már itt tartunk: ugye csak a tisztán megfogalmazott vágyak válnak valóra. Tehát szeretnék még konyhai robotgépet, egy tágasabb lakást, ahol az íróasztalom és az ebédlőasztalom két külön darab, továbbá az ebédlőasztalom körül van 4 gyönyörű ezüst Panton-szék, fölötte egy Panton-lámpa, aztán babzsák fotelt, sok-sok jó könyvet, erkélyt kilátással a tengerre... most hirtelen nem jut több az eszembe. Természetesen ez a lista nem Zsoltéknak szól, de remélem, ezt a blogot olvassák a Moiráim - a vaksorsom istennői - is, és akcióba lépnek hamarosan.
Addig is várom az ötleteket, mit süssek/főzzek az új mérlegem segítségével. De valami bonyolult legyen, ne olyan, mint a pogácsa, vagy a dobostorta, amikhez a hozzávalók becsléssel is adagolhatók.

My second present is a lovely kitchen scale below. To tell the truth I was longing for one but I told myself that I don't have enough room in my kitchen. Of course it's not the case, I just need a bigger kitchen.
Actually, my dreams come only true if I put them into words clearly. So I'd like to have a mixer, a bigger flat where my working desk is not my dining table. Then I'd like to have 4 beautiful silver Panton-chair around my dining table, a Panton lamp above it, a sack-chair, a lot of good books, a balcony with overlook to the seaside... just some quick ideas. Of course this list is not for Zsolt but I hope my Moiraes read this blog and will do something soon.
Until then I'd like to get some ideas what I should cook/bake with the help of my new scale. It should be something difficult and not like pogácsa or dobos torta which can be made just by estimating the weights of the ingredients.



Most jobban érzem magam. Gondolkodtam, hogy mitől van, és arra jutottam, hogy nem az ajándékok teszik, talán nem is az ételek(en való agyalás), hanem az, hogy a látogatás előtt két és fél napig nem szóltam jóformán senkihez. Ez nem egészséges, mostmár határozottan zavar, tehát ezügyben is tennem kell valamit. Nem lesz könnyű, lévén a dánok nem túl barátkozós népek, de kitalálok valamit, bizonyisten.

Now I feel good. I was wondering why and found that it's not because of the presents and not even because of the food (or thinking about food) but because I hadn't talked to anyone for 2.5 days before this visit. It's not healthy and actually it annoys me, so I should do something about it. It won't be easy since Danes are not crazy about making friends but I will find some solution.

Visszajöttem / Back

Csütörtökön 7.20-kor szállt föl a gépem, 9.20-kor landolt Koppenhágában, én meg csak csodálkoztam, hogy röpke 2 óra alatt teljesen más dimenzióba kerül az ember. Megvettem a vonatjegyemet Aalborg-ig - izgultam, hogy a pénztáros megérti-e majd, mit akarok, úgy érzem, mindent elfelejtettem dánul. Csodák csodája, értett a néni, és én is megértettem, hogy a főpályaudvaron át kell majd szállnom, de cserébe egy olyan szuper intercity-re ülhetek fel - lystog a neve - ami lefaragja a korábbi 5 és fél órás utat 4 és fél órásra (még mindig sokallom). Tehát volt időm alaposan elmélyedni a magammal hozott Magyar Grafika számaiban - erről talán majd írok külön is.
Késő délután már itthon voltam, és azon tűnődtem, hogy vajon csak álmodtam-e, hogy otthon voltam 12 napig. Ilyen gyorsan még sosem szaladt el szünet, és mióta Dániába tettem át a székhelyemet, most fordult elő első ízben, hogy nem annyira akaródzott visszajönni. Időm jelentős részét a fogászaton töltöttem, ez egy horror-történet, nem részletezném, de komoly volt, az állkapcsom ebben a pillanatban is sajog, és csak remélni tudom, hogy ez már a kilábalás fázisa. Nagyon úgy tűnik, hogy míg másnak az idegeire vagy a gyomrára megy a stressz, nekem a fogaimra. Kár, mert elég drága mulatság.
Ezen kívül a hülye vizsgafeladatommal piszmogtam egy csomót. Sajnos csak mondogatom, hogy nem számít a jegy, de szakmai büszkeségből mégse akarok vackot beadni.
Ezeknek a dolgoknak köszönhető, hogy a legfontosabbakra, a családra meg a barátokra nem jutott elég idő, de még csak arra se, hogy a lemezboltokban és a könyvesboltokban körülnézzek kicsit. Szívesen maradtam volna még 4-5 napot, hogy legyen igazi szünidő is, mert így most maradt bennem hiányérzet.
Na, szóval ahogy végeztem a kicsomagolással, már tekertem is a suliba (az izmaim szinte sikítoztak örömükben, hogy megint hajthatták a biciklit, ez nagyon hiányzott otthon), és már nyomtattam is a vizsgafeladatomat, amit aztán itthon az éjszaka folyamán átolvastam-átnéztem, és persze találtam kismillió hibát. Pénteken korán kelés, tekerés megint a suliba, hibák javítása, ismételt nyomtatás, vagdosás, spirálozás, laminálás. Hazafelé azon gondolkoztam, hogy pont olyan vagyok, mint egy gép. Ez borzasztó. Pedig nem lehet lazítani. Tegnap már mentem dolgozni, a jövő héten meg beindul a nyelviskola is, szóval megint hétköznapok, mikor még az előzőeket se hevertem ki igazán.

My flight took off on Thursday at 7.20 and landed at 9.20 in Copenhagen and I was just wondering how easy to change the dimension within 2 hours. I bought my train ticket to Aalborg - I was a bit stressed if the ticket clerk would understand me because I had the feeling that I had forgotten all my Danish. And yes, she understood me and I also understood that I had to change the train in the main station to a so called lystog which reached Aalborg in 4.5 hours. It's 1 hour less than it used to be but still too much for me. So I had enough time to read all the Magyar Grafika (= Hungarian Graphics) magazines I took with myself - I think I will write about them later.
So I was here late on the afternoon and was wondering if it was only a dream to be at home for 12 days. I have never experienced such a short holiday and it was the first time that I wished to stay a bit longer since I live in Denmark. I used most of my time for visiting my dentist. It's a horror-story, I wouldn't go into details but it was serious and still hurts, hopefully because it's getting better. It seems that stress makes me sick this way - the bad thing is that it's too expensive.
Besides this I worked on my exam project a lot. Unfortunately it's only words that I should take it easy, if it's about design I always take it seriously. That's why I couldn't find enough time to be together with my family and friends or to look around in music- and bookshops. I wish I could have stayed 4-5 days longer to have a real holiday.
So, as soon as I packed my things out I cycled to the school (my muscles was extremely happy to move, this is what I missed at home), printed out my project, read it through during the night and found hundreds of mistakes. I woke up early on Friday, cycled to the school again, corrected the mistakes, printed again, cut, bound and laminated. On my way home I realized that I'm like a machine and it's awful. But I can't relax, yesterday I went to work and the language school is starting tomorrow. So everydays again.

A tanulságok:
1. Nem akarok többé iskolába járni.
2. Nem akarok még egy kapkodós szünetet otthon, ha hazamegyek, azt élvezni akarom.
Nincs más hátra, át kell szervezni az életemet. Az se lenne baj, ha jobb környékre költözhetnék. Eddig elégedett voltam, de az kicsit nyugtalanító, hogy fél év leforgása alatt másodszor gyújtották fel a szelektív papírhulladékgyűjtőt a sarkon. Ez tényleg örömöt okoz valakinek?

The conclusions are:
1. I don't want to be a student anymore.
2. I want no more rushing holiday, if I visit home I want to enjoy it.
I have nothing to do but to reorganize my life. It could also be good to move to an other place. I like the flat I live in and thought it's a nice neighborhood but it makes me worried that the selective paper garbage container in the corner burned down again. I don't think it was an accident. Does it really make someone happy?



Na, de hogy ne legyen olyan negatív ez a bejegyzés, itt van pár kép a levegőből. Már sokadszor repülök, de mindig ablak mellé kérem a jegyemet, mert lenyűgöz a látvány.

But I don't want to be so negative, so here are some pics from the air. I have travelled quite a few times by plane but I still ask for window seat because I'm mesmerized by the view.