Monday, October 26, 2009

Tanuljuk meg szeretni az őszt!

Ideális esetben langyosan süt a Nap, lassan hullanak alá az aranyszínű falevelek, reggeli harmttcseppek hintáznak a hatalmas pókhálókon, és (túl)érett szőlő édes illata lengedez a levegőben. De az ősz sajnos nem mindig ilyen. Itt, Aalborgban például gyakran pont az ellenkezője tapasztalható: vagy esik az eső, vagy csak permetként szitál, amit az elmaradhatatlan szél úgy vág az ember arcába, mintha ezer tű szurkálná. Szép, habos felhők se nagyon vannak mostanában, egyszerűen sötétszürke az ég egész álló nap.
Eleinte kinevettem a dánok gyertyamániáját, de mostanában kezdem megérteni, mért kell folyton gyertyát gyújtani. Nemcsak azért, mert jól mutat az ablakpárkányon a formatervezett gyertyatartóban. Manapság, ha hazaérek, nekem is ez az első mozdulatom, mert a túl sok sötétség egy idő után tényleg nyomasztó. Majdnem négy évnek kellett eltelnie, hogy így érezzek.
Halloween nem dán ünnep, de persze, hogy a dánok is átvették, egész iparág fejlődött ki köré. Kezdve a jelmezektől, az ijesztgetősre formatervezett édességeken keresztül a sütőtök-faragáshoz szükséges dolgokig. Eddig hidegen hagyott az egész, de Ane-ék meghívtak múlt szombatra tökfaragásra. Ehhez természetesen kell személyenként egy-egy szép, narancssárga tök, ami olcsón kapható mostanában minden közértben. Mondanom sem kell, hogy még sose csináltam ilyet, és nagyot néztem, mikor Ane előhúzott egy kis szerszámkészletet, amit direkt tökfaragásra fejlesztettek ki. Kislapát a bél kivájásához, vékony, hegyes kés, pici, fogazott fűrész, hogy megkönnyítse a nehéz munkát. Volt még egy kis füzet is kéznél különböző, egyszerűbb és bonyolultabb motívumokkal, sőt, kivágható sablon-mellékletekkel. Átlapoztam, de aztán úgy döntöttem, magam tervezem meg a tökömet. Így született a rémes macska, amit utólag próbáltam kicsit dekoratívabbá tenni pár csillaggal.
A tanulság: csillagot vágni sokkal könnyebb és hálásabb feladat, mert nem nagyon lehet elrontani. Minél bonyolultabb, részletgazdagabb egy motívum, annál nehezebb kifaragni, és ha elrontjuk, oda az egész, mehet a levesbe (rétesbe, muffinba, stb.). Ezért érdemes nonfiguratívban gondolkodni, mert arra mindig rá lehet fogni, hogy pont ilyenre akartam. Persze az is megkönnyíti a munkát, ha vékony falú a tökünk, de ez kívülről nem látszik. Ezeket a remek tanácsokat azért írom le, hogy emlékezzek rá, és jövőre már tapasztalt tökfaragóként álljak a feladathoz.
Egyedül eszembe se jutott volna a töklámpást csinálni, de Ane-vel és Zsolttal hármasban jól esett, és most, hogy már megint sötét van, jó rá kinézni az üvegajtómon keresztül.


És hogy milyen a szakmai gyakorlat az idősek otthonában? Ha már így felveztettem, írok erről is. Nem könnyű.
Fizikailag nem megerőltető, mert minden gépesítve van, gombnyomásra lehet az ágyakat mindenféle magasságba beállítani, illetve a gondozottakat ügyes kis emelőszerkezetekkel mozgatni egyik helyről a másikra. De azt nehéz elnézni, ahogy ezek az idős, magatehetetlen emberek töltik a napjaikat. Tudtam előre, hogy erősnek kell lenni hozzá, de azt csak most értettem meg, hogy nem az a fajta lelkierő kell ide, ami abban segít, hogy az ember egy idegen országban feltalálja magát. És az sem elég, ha az ember nem ájul el, ha vért lát. Nem bánnám, ha napi szinten inkább grafikai feladatokban tehetném próbára az erőmet.

Ps. A csigák felfedezték a tökömet. Akkorákat harapnak ki a húsából, hogy még. Házasak és meztelenek egyaránt.

7 comments:

Nekrassova Laura said...

Orsi, csodás az alkotásod! Mindjárt szebb igy az ősz, igazad van! Én is kénytelen voltam ezt Torontoban észrevenni, mert itt sincsenek ám meg a monori csodás, meleg őszi napok, csak az undoritó, esős, szeles hideg kinlódások. Itt is csak a gyertya, ünneplés, jó kaják, szórakozás segit, a kinti levegőt és időjárást, csak elviselni lehet, azt is nehezen..Próbálok örülni a szines faleveleknek, hátha úgy könnyebb elviselni az arcomba csapódó esőt. Egyszóval nagyon megértelek!

Orsi said...

Na jó, azért nem akartam panaszkodni, ma például szélcsend van, és néha még a Nap is kisüt. Igen, a színes faleveleknek örülni kell, be szoktam gyűjteni egy-egy csokorral, és napokig gyönyörködök bennük, amíg össze nem pöndörödnek a lakásban. Meg préseltem is párat, tisztára, mint gyerekkoromban. És a vadgesztenyét se szabad kihagyni.

Nekrassova Laura said...

Milyen igaz! Én is észrevettem, hogy egyre több minden eszembe jut a gyerekkoromból, és jólesik visszatérni egy-két dologhoz, hiszen akkor is mekkora örömet okozott. Remélem, nem ezt a periódust hivják öregedésnek...Mindenesetre a szépet meglátni soha nem árt!

eztkapdki said...

Hm. Hát, ha valaha is blogolásra adnám a fejemet (alig sanszos), remélem, az enyémben sosem szerepel majd a bejegyzés utolsó két mondata. Hogy a csigák fölfedezik... és még ki is harapnak... Jézusmária! Még belegondolnom is szörnyű...

eztkapdki said...

...De a marhaságot félretéve, hogy a tökeinken kívül másról is szót ejtsek, azon gondolkodtam el a bejegyzés olvasása közben, hogy azért le a kalappal, ha valaki pár éves kintlét után is ilyen plasztikusan használja az anyanyelvét! Én nem bántanék senkit, de kíváncsi lennék például, hogy a nagyonnagyonnemzeti, ultrahazafi bomberes csávók a Nagy-Magyarország térképpel a hátukon vajon rendelkeznének-e ekkora szókinccsel, ha pár évig felváltva kéne használják az angolt és a dánt. (Vagy hogy rendelkeznek-e most, a Wass Albert-kötetek meg a kurucinfó hatására; ezt már csak csendben teszem hozzá.)

Elnézést kérek, ha dícsérő voltam; esküszöm, nem volt szándékos!;-

Orsi said...

Norbi, köszi, úgy megnevettettél hogy csuklani kezdtem. Én a saját tökömről írtam, amiről ugye fényképet is közöltem, és eszembe se jutott, hogy mások is elkezdenek gondolkodni a sajátjukról...
Az anyanyelv használatáról annyit, hogy jól is néznénk ki, ha ilyen rövid idő alatt elfelejtettem volna. Sajnos egy kicsit mégis megkopott, mert ejtek olykor kínos hibákat, és persze vagyok annyira hiú, hogy a figyelmetlenségre fogom.
De most inkább annak örülnék, ha végre dánul tudnám magam plasztikusan kifejezni.

eztkapdki said...

Idő, meg szándék, meg gyakorlás kérdése! Bízzál az egyéniségedben!
Elvégre kevés csaj ír őszintén a tökéről, és te még fotót is mellékeltél! (Efölött átsiklottam, de ezek után meg se merem nézni.)
Egyszóval, kitartás! Nem a nyelvtani perfektség a lényeg, hanem az önkifejezés - ha más nem, kézzel-lábbal...