Sunday, November 1, 2009

Halloween menü

A múltkori tökfaragás után kedvet kaptam a kóstoláshoz, illetve a sütés-főzéshez is. Megvettem a lehető legnagyobb tököt a közértben, és úgy döntöttem, hogy a napokban azzal szórakoztatom magam, hogy minél változatosabb formában dolgozzam fel. Éljen a tökszezon!

Ez itt egy könnyű leves, csak puhára kell főzni vízben a tököt, majd leszűrni, turmixolni, jó zsíros tejjel higítva még egyszer felforralni, cukorral, sóval, mézzel, reszelt szerecsendióval és curryvel ízlés szerint megbolondítani.


A pogácsába nem került tökhús, de a kinyújtott tésztát hajtogatás előtt megvajaztam és sózott, pirított tökmagbéllel szórtam meg. Hogy a magok a helyükön maradjanak, nem pogácsaszaggatót használtam, hanem csak késsel vágtam fel óvatosan négyzet alakúra. A tetején sajt helyett jó magyar pirospaprikával színezett tejföl van, amitől a sütés folyamán szép narancsos színt kapott.


Tökös-mákos muffin (igen, őrzök a hűtőmben otthonról hozott darált mákot), de lusta voltam muffinformákkal bíbelődni, ezért csak simán tepsibe öntöttem az egészet, és a tetejét meghintettem aszalt szilvával (legközelebb érdemes inkább belekeverni, hogy ne száradjon ki sütés közben). És mivel volt a tepsi mellett hely a sütőben, kézenfekvő volt, hogy beraktam mellé pár kocka sütőtököt is.

A fotók enyhén életlenek, ma nem valami stabil a kezem, kicsit fáradt vagyok. Hamarosan megírom, mitől.

6 comments:

Nekrassova Laura said...

Ennyi finomság!! Különösen a pogácsákat meg a muffinokat kóstolnám meg! Megint lenyűgöztél, hogy milyen szorgalmas, kreativ és aktiv vagy!!

Orsi said...

Köszi, de egyik se vagyok, csak szeretek enni meg játszani, és persze szeretem a narancssárga színt (is).

Anonymous said...

Nagyon jól néznek ki, és amennyire ismerem konyhai tudásod, az ízük is legalább annyira jók lehettek.

Varga Zsolt said...

Nekem volt szerencsém végigenni az étlapot, és tényleg tök (bocs, ezt nem tudtam kihagyni) finom volt minden. Ha egyszer nagyon kifutnál a témákból, közzé tehetnéd a teljes recepteket.

Orsi said...

Hahaha, ez jó! Örülök, hogy ízlett, de más tollaival nem ékeskedek, a recepteket nem én írtam, hanem a mindmegette.hu-ról vadásztam, a pogácsa meg közhely. De ha nyugdíjas leszek és/vagy nagyon sok időm lesz, akkor majd nyitok egy gasztroblogot is.

Nekrassova Laura said...

Hogy te egyik se vagy? Nem értek egyet! Egyébként ami még feltűnt, hogy nálad a terités is mindig milyen szép...ötletes a falevelekkel, a szép tányérokkal, alátétekkel...!! Tanitani kéne! Szóljon ha valaki - rajtad kivül - nem ért egyet! ))