Mért nem lesz belőlem sosem jó szociális és egészségügyi gondozó

1. Nem dohányzom.
Közvetlen közelemben az összes kollégám dohányzik. Az épületen belül szerencsére nem lehet, ezért rendszeresen kiállnak az udvarra. Jó, néha én is kiállok velük, mikor mondjuk a tízórai almámat eszem, de azért én nem eszek félóránként almát, a kolleginák meg bizony félóránként rágyújtanak. Szóval nem vagyok folyton együtt a csapattal, amivel bizonyos fokig kizárom magam a társaságból. A cigaretta mint közösségteremtő elem.

2. Rendszeresen és megfelelő gyakorisággal festem a hajam.
Én nem tudom, ezek a nők hogy csinálják, de a hajfestésük állandó jelleggel le van nőve minimum 2 cm-rel. Lehet, hogy ők is ugyanolyan gyakran festik a hajukat, de van valami trükk, amivel tőben lehet ezt az állandó 2 centis kontrasztot rögtön festéskor produkálni? Lehet, hogy ez az új trend, csak én még nem tudok róla?

3. Vega vagyok.
A munkahelyemen kétszer szoktunk együtt enni a kollégákkal, egyszer de. 11 körül, miután az összes lakót megreggeliztettük, majd du. 2 körül, ebédeltetés után. Mindenkinek elemi igénye a húsbevitel minden egyes étkezés alkalmával, miközben megcsodálják a zöldséget a dobozkámban, azzal a fajta csodálkozó undorral, mint amivel az ember nézi, hogyan eszi az állatkertben a víziló a szénát. Néha szóvá teszik, hogy milyen egészséges vagyok ma is. Megjegyzem, erről szó sincs: tiszta lelkiismerettel tömöm magamba a csokit meg a sütit is, mert a rengeteg biciklizés úgyis elégeti. De dögevő koromban sem bírtam megenni a felvágottat reggelire, sőt, sokszor napok teltek el anélkül, hogy húst ettem volna bármelyik étkezés alkalmával. Annyi minden más finomság van a világon.

4. Nem iszom kávét.
Sajnálom, de a szagát is utálom. A múltkor szólt valaki, hogy főzzek már le egy adag kávét, mert elfogyott. Nagyon szívesen, mondtam én, csak mutassa meg valaki, hogy kell. Magyarországon nem isznak az emberek kávét? - szólt a kérdés. Dehogynem, ott is isznak, csak én vagyok ilyen selejtes - válaszoltam.

5. Nem iszom teát.
De, valójában iszom, sőt odavagyok a finom teákért, főleg, ha szép a csomagolás is. A saját kertben termesztett gyógy- és fűszernövények meg egy időben életem szerves részét képezték, de a mostani zsebkendőnyi kertemben is van citromfű, zsálya meg kétféle menta. Minden reggelt teával indítok, bár függő nem vagyok, ha kimaradna, nem dőlne össze a világ. De arra figyelek, hogy melyik típus milyen hőfokon, és hány percig ázik, valamint hogy melyiket mivel ízesítem. Nem akarok felvágni, de van mindenféle típusú teám az összes lehetséges kiegészítővel. Tehát számomra az nem tea, amikor egy kávészagú termoszba belevágnak egy Pickwick erdei gyümölcs ízesítésű filtert, ami addig lóg benne, amíg el nem fogy a lötty. De ezt nincs kedvem elmagyarázni, nem valószínű, hogy értenék.

6. És akkor mit iszom? Vizet.
Nem, köszönöm, nem buborékost, hanem simát, úgy, ahogy az a csapból kifolyik, és jégkockát se kérek bele.
De ha mindenáron rajta akarnak kapni valami furcsaságon (nem akarnak, már az is sok,amit eddig tudnak), elárulhatom, hogy imádom a dán Rød nevű gyümölcslevet, ami egyliteres tetrapak-csomagolásban kapható, 11 féle gyümölcsből készül tartósító nélkül, és 1:4 arányban higítandó vízzel. Ha olyan kedvem van, képes vagyok víz nélkül tisztán inni.
Alkohol? Bor, de csak ha alkalom van. Sör nem, és az se érdekel, hogy Dániában olcsóbb, mint az ásványvíz.

7. Nem kezdődik minden mondatom úgy, hogy "Jamen, altså..." (kb.: nahát, szóval), és nem végződik úgy, hogy "...ikke også?" (nemdebár, ugye?)
Néha már nem is arra figyelek, mit beszélnek a többiek, csak számolom, hogy az egy levegővétellel végigmondott szövegben hányszor hintik el ezeket a töltelékszavakat, és egy kritikus határon túl úgy érzem, hogy ha még egyszer valaki kimondja valamelyiket, akkor sikítok. Régebben néha én is használtam őket, de egy ideje juszt se.

Fura lény vagyok, ezt nap mint nap átérzem. És mi tagadás, kicsit frusztrál. Néha remekül uralom a helyzetet, néha meg teljesen összezavar.
Az meg különösen bekavart, hogy ma reggel nem a munkahelyemen kezdtem, hanem még vagy 40 tanulótársammal (Aalborg megye nyugati és délnyugati részéből) hivatalosak voltunk egy köszöntőre a központba a nagyfőnökhöz. Kedves szavak, nyájaskodás, meg egy kis elrettentés: nagy szükség van ránk, mert becslések szerint 20 év múlva megkétszereződik a gondozásra szoruló idősek száma, és kb. minden 5. nő ezen a területen kellene, hogy dolgozzon (férfiakra is szükség lenne, de ők egyelőre csak mutatóban vannak a pályán).
Az már csak hab a tortán, hogy mindenki kapott egy oldalnyi kvízsort 12 kérdéssel, kérdésenként 3 lehetséges válasszal, melyek Aalborg szociálpolitikájára vonatkoztak. Ikszelni kellett, és amíg a nagyfőnök viccelődött velünk, kollégája kijavította, majd bejelentette a nyertes nevét, aki én voltam. Kicsit meglepődtem, mert azt hittem, hogy ez a játék csak a jelenléti ív burkolt formája, másrészt meg nem voltak olyan nehezek a kérdések, már százszor hallottuk ezeket az adatokat meg szabályokat. Tényleg csak én találtam el? Ja, és a nyeremény egy pár gyertyatartó (mi más, Dániában vagyunk), ami híres dán dizájn, de nekem sajnos nem tetszik. Főleg, miután a nagyfőnök elmagyarázta, hogy a két szívecske a szakmánkat jelképezi, meg azt, hogy milyen nagy szükség van ránk/rám.