Tuesday, January 5, 2010

Hójelentés

Egy ideje már élvezhetjük a havat. Ha gyerek lennék, ez nyilván könnyebb lenne, de naponta eljutni a munkahelyemre már korántsem olyan örömteli. Bicilkivel, mert az csak 15 perc, míg tömegközlekedéssel hatalmas kerülővel jutnék csak el az idősek otthonába, ráadásul a buszok kora reggel ritkábbak.
Egy kis fagy, hó vagy latyak nem ijeszt meg. Ma is elindultam két keréken a szállingózó hóban, de ez a nap folyamán hófelhő-szakadássá fajult.
Az otthonban volt olyan öreg, aki teljesen belelkesedett, és a gyerekkoráról mesélt, amikor mind a 6 testvérével kint hancúrozott a nyakig érő hóban. A néni, akinek már leállt az áramkörök nagy része a fejében, mikor végigtoltam a nagyon hangulatos üvegfalú folyosón, ahol egyszerűen nem lehet nem észrevenni, mi folyik odakint, csak annyit jegyzett meg, hogy nemsokára vége a nyárnak. És volt, aki halálra idegesített, mert tízpercenként megkérdezte, hogy jön-e holnap Birthe kollégám, mert ő szokta fürdetni, és holnap lesz itt az ideje.
Szerencsés az, aki a napokban fürdetve lesz - és ritka is. A kollégák kb. egyharmada beteg, vagy a hó miatt nem tudott munkába jönni, esetleg hazament korábban, mert félő volt, hogy később már nem sikerülne. Dániában vannak ügynökségek, amelyek helyettesítő munkaerő kölcsönzésével foglalkoznak, és most virágzik a biznisz. Iskolába nem kell menniük a gyerekeknek, és biztos van olyan munkahely, ahol szintén elnézik a napokban a távolmaradást, de a magatehetetlen időseket el kell látni. Ezért megjelentek a helyettesek az otthonban, mosolygósan, kisimultan, ilyenkor pár nap alatt megkeresik azt, amiért mi egy hónapig dolgozunk, de nincs mese, szükség van rájuk.
Hazafelé már nem mertem biciklire ülni. Ehelyett 45 perc menetelés volt, és már most érzem az izomlázat, mert persze csak az út közepén volt eltakarítva a hó, a szélén semmiképp, a járdákról meg ne is beszéljünk. Pedig még egy jó kis hátszél is segített. Kicsit aggódom, hogyan jutok el holnap reggel az otthonba. A hó most is szakad, gyanítom, hogy éjszaka nem fárad senki az eltakarításával, és szembeszélre számítok. Mindenesetre korán kelek majd.

Úgy sejtem, most fantasztikus fotókat lehetne csinálni a tengerparton, de a fényképezőgépem nem élné túl. Ezért elégedjetek meg a sarkig tárt bejártati ajtómból lekapott látvánnyal.

3 comments:

Nekrassova Laura said...

Szép a kép, de a bicajos, meg 45 perces gyaloglós kiképzést nem tudom, hogyan birod! Le a kalappal...!

bea said...

egy hos vagy. most egyebkent itt is ugy szakad a ho, hogy alig latom a ablakbol a mellettem levo hazat.

Orsi said...

A biciklizés miatt soha nem panaszkodnék: napi min. 2x15 perc, és garantált a formás láb. És soha nem kell a buszokhoz alkalmazkodnom, megállóban fagyoskodnom, tömött buszon büdös emberekhez simulnom. De ez a gyaloglás - főleg, hogy munkaidőben is folyton talpon vagyok - kicsit sok. Ma mindenki azt a kollégát sajnálta, és egyben hősként ünnepelte, aki a város másik végéből 35 perc alatt jutott el az otthonig kocsival. Hm, tényleg kemény lehetett.