Egy fenyőfa emlékére

Bár technikai okok miatt nálunk a karácsony kb. 3 hetet késett, a karácsonyfa megvárt bennünket itthon - csak ma szedtük le. Ez azért lehetséges, mert mióta az eszemet tudom, nálunk műanyagból van a karácsonyfa. Számtalan előnye van: a műfát csak egyszer kell megvenni, és aztán sok-sok éven át jó szolgálatot tesz. Amikor itt az ideje, apu lehozza a dobozát a padlásról, kibontja, összeállítja az elemeket, és feldíszítjük. Nem kell a törzsét megfaragni, hogy beleférjen a talpba. Nem hullatja a meleg szobában a padlószőnyegre a tűlevelét, az elsőtől az utolsó pillanatig ugyanolyan szép. Aztán ünnepek után lebontjuk, apu elemeire szedi, dobozolja és visszaviszi a padlásra.
A gyantás fenyőillat nem hiányzik a lakásból, mert anyu fenyőgallyakból mindig csinál kis asztali díszeket, amiből jut a nagyszobába, ahol a karácsonyfa áll, és a konyhába is, ahol a legtöbb időt tölti együtt a család. És megvan az a nagyon jóleső érzésem, hogy miattunk nem hal meg egyetlen fenyőfa sem. Karácsony alkalmából minden évben jóval több fát kivágnak, mint amennyire szükség lenne. Ez nagyon rossz érzés, és az sem könnyít rajta, hogy ezeket a fákat direkt erre a sorsra szánták, mikor elültették. Mint ahogy akkor se kívánom a csirkehúst, ha tudom, hogy levágásra szánták szerencsétleneket, mikor a tojást félretették.
Kritikusan állok mindenhez, ami a Földgolyó rovására megy, legyen az egyszer használatos pelenka, fogmosás közben fölöslegesen folyatott víz vagy agyoncsomagolt élelmiszer. De ezesetben még szentimentális is vagyok.
Volt nekünk egy fenyőfánk a kertben, amit valahogy mindig a sajátomnak éreztem. Hároméves voltam, mikor anyu elvitt a faiskolába, és én váasztottam ki azt a pici ezüstfenyőt, amit a rózsaágyás melletti pázsit közepébe ültettünk. Nagyjából egykorúak lehettünk. Eleinte én voltam a magasabb, aztán idővel lehagyott a fa. A családi fotóalbumokban számtalanszor bukkan fel a formás fenyő, mint a fényképek dekoratív háttere.


Harmincon túl jóval magasabb volt, mint a házunk, már le sem lehetett egyben fényképezni.

A pázsitból körülötte alig maradt. Alul kicsit felkopaszodott, alá lehetett bújni, de még mindig tartotta tökéletes alakját. A szüleim aggódni kezdtek, mi lesz, ha jön egy vihar, és kidönti, mondjuk egyenesen a házunkra, esetleg a szomszéd házára. Még pár év, és ők már nem bírnak majd vele, tűzoltókat kell hívni, ha ki akarják vágni. Decemberben véget vetettek ennek a dilemmának: majd' két hét küzdelem árán kivágták, feldarabolták a fenyőt és kiásták a gyökereit is, amelyek a földet sziklakeménységűvé préselték össze. Anyu végigfotózta az egészet, és folyamatosan küldözgette nekem a képeket e-mailben.

Kilenc szabályos madárfészek lapult az ágak között a rendetlen vadgalambfészkeket nem számítva.

Anyuék vettek a faiskolában egy új fát. Ez is ezüstfenyő, de másfajta, nem olyan szép ezüstös, mint a korábbi. Ez már nem az én fám, és a kertben támadt űrt még jó ideig nem is fogja betölteni.

Biztosan tudom, hogy nekem valódi fenyőből készült karácsonyfám sosem lesz. Aalborgban van egy cserép ciprusom, azt díszítettem fel karácsony alkalmából.

Nyugodt szívvel hoztam be pár napra a kinti hidegből, mert elég hűvös a lakásom, ezért túlélte a négy fal közt töltött időt - nem úgy, mint sok szerencsétlen élő fenyő, amit minimális földlabdával, a gyökereket alaposan megnyirbálva adnak el a magukat jobb érzésűnek gondoló vásárlóknak.
Szerintem nagyon szép a mi műanyag karácsonyfánk. A karácsony esszenciáját nem a fa anyaga, de - mint idén kiderült - nem is a szenteste napjának pontos betartása adja.