A kisujjam nyújtom,

erre az egész karom kéne.
Kemény hétvége van a hátam mögött, mindkét nap dolgoztam. Ez volt az első alkalom, és azt hittem, hogy a hétvégék csak annyiban másak, hogy olyankor nem fürdetünk egyetlen lakót sem az idősek otthonában, "csak" ellátjuk őket. Most kiderült, hogy a személyzet is kevesebb ilyenkor - pedig a lakók nem! Egész pontosan ketten voltunk mindkét nap 11 gondozottra, és ne felejtsük el, hogy én csak tanuló vagyok. Ráadásul sem a tegnapi, sem a mai kollégám nem asszisztens, (én se vagyok/leszek az, csak gondozó), tehát pl. inzulint nem is adhatunk be. Ehhez ki kellett hívnunk a nővért.
Magától értetődő, hogy nem csak kb. 3 lakóval indítottam ma reggel, hanem 5-tel. Ezt csak multitask-ban lehetett megoldani, mert reggel mindenkinek időben kell felkelni, reggelizni és bevenni a gyógyszerét. Tehát, amíg az egyiket kiszedtem az ágyból és a bækkenstol-ra ültettem (Ez egy olyan kerekes szék, aminek az ülőlapján lyuk van, alatta pedig egy kihúzható bili. Tolószékes mozgássérültek végzik rajta a dolgukat, és biztos van magyar neve is, de azt nem ismerem.), és a mosdó elé toltam, hogy mosson arcot, fogat, addig már mentem is a következőhöz, ahol ugyanezt a műveletet végrehajtottam, majd vissza az elsőhöz (közben már a harmadik hívott, hogy neki is pisilnie kell), stb, stb, stb.
Az egyik nénit még csak párszor láttam, nem én vagyok az, aki reggelente elvégzi vele a szükséges rutint. Ő is meglepődött, hogy mikor segítséget hívott, én jöttem, de szerencsére nem tiltakozott. Parkinson kóros, néha jobban mozog, néha teljesen béna, kiszámíthatatlan. Ezúttal nem kellett a lift, a segítségemmel sikerült felülnie az ágyban, de a bækkenstol-t elérni már nem volt idő, győzött a szükség. Közben elkezdett pityeregni, én meg vigasztaltam, hogy rosszabbul is végződhetett volna, pl. ha kapkodunk, és elesik. Így csak pelenkát kell cserélni, ami szerencsére felfogta az egészet.
Még duruzsoltam pár kedves szót, amíg rendbetettem. Ezzel sikerült elérnem, hogy a nap folyamán többször nyomta a vészhívóját, mint egyébként szokta. Nem azért, mert szüksége volt rá, bár az ürügy mindig az volt, hogy segítsem ráülni a bækkenstol-ra. A végén már mondtam is neki, hogy sok folyadékot fogyasztani, és utána pisilni egészséges, és ne is fogja vissza magát, de ha csak beszélgetni szeretne, nyugodtan mondja meg. Viszont válasszunk más időpontot, mert most csak ketten vagyunk a kollégámmal, és kilóg a belünk. Láttam, hogy nem tetszik neki, de amikor ebéd után - amit a szobájában fogyasztott el - összeszedtem a maradékot, kérdezte, hogy melyik napra vagyok legközelebb beosztva, mert szívesen mutatna pár fotót a dédunokájáról.
Kicsit meghatódtam. Végülis nem krumpliszsák szegény, hanem élő ember, és biztos rossz lehet abban a szobában tengetni az életét, a bækkenstol, a karosszék meg az ágy háromszögében. Csak sajnos még másik 10 várt segítségre, és van köztük jópár teljesen magatehetetlen, meg demens, meg egy haldokló is.
Szóval, bármilyen szomorú, barátkozásra, beszélgetésre nincs idő. A jövő héten se lesz, tudom, és azt is tudom, hogy a legtöbb idősek otthonában így megy ez. Tehát, kedves olvasó, ha van olyan hozzátartozód, aki egy otthonban lakik, látogasd meg mihamarabb, és beszélgess vele. Esetleg vigyél neki egy csokor virágot, hogy lásson valami szépet azután is pár napig, hogy magára hagytad. Egészen biztos sokat fog jelenteni neki. És ha véletlen olyat látsz, hogy egy szociális gondozó épp ül egy széken, és egy másikra feltéve a lábát issza a kávéját, ne gondold, hogy milyen laza munka ez. Valószínűleg órák óta megállás nélkül talpalt egyik lakótól a másikig, és még enni-inni se volt ideje, úgyhogy épp szusszan pár percet, mielőtt újra nekilódul.