Az első két biciklitúrám

nem vezetett messzire az elmúlt hétvégén, de gondoltam, óvatosan kezdem, nem kell rögtön az elején túlzásba vinni. Idén először igazán nyitott szandálba és ujjatlan pólóba bújtam. Normál esetben ez túl lenge lett volna, de órákon keresztül a biciklin nekifeszülve mégse fáztam.
Szombaton nyugatra, Nørholm felé vettem az irányt, majd Nibe felé fordultam, ahová végül nem gurultam be, hanem közvetlen alatta Sønderholm felé kanyarodva jutottam vissza Aalborgba.

Erre már jártam néhányszor, és szeretem, hogy Nørholm felé végig látszik a Limfjord. Azt viszont nem szeretem, hogy sehol se lehet lemenni a tengerpartra, mert villanypásztorokkal védett legelők vannak az országút és a víz között. Illetve a végén, Nørholmnál mégis van egy kicsi hozzáférés van a tengerhez.


A sós, algás, kissé büdös, de szívemnek kedves szagtól általában kicsit elvesztem az eszem, és mindig csokiehetnékem támad. Legközelebb vinnem kell magammal csokit, hogy teljes legyen az élvezet.

Az út mentén kirakva gyakran találkozik az ember eladó zöldséggel-gyümölccsel, illetve becsületkasszával. Az egyik helyen vettem is újkrumplit, ami aztán valódi vajon pillanatok alatt megpárolódva, frissen vágott petrezselyemmel meghintve fantasztikus volt, tökéletes kiegészítője a bodzateának. A dán krumpli mint fogalom.

Vasárnap kelet felé indultam, Először Øster Uttrup-ot, majd Nørre Tranders-t kerülve meg. Ez utóbbinál, mivel a térkép nem elég részletes, kicsit eltévedtem, illetve beleszaladtam előbb egy idilli lakóparkba, majd egy meseszerű ösvénybe, amit Andersen-mesék ihlette faszobrok szegélyeztek, és "Kys frøen" (csókold meg a békát) névre hallgat.

Egy helyi kutyasétáltató érdeklődésemre elmondta, hogy nem kell semmi meseszerűt beleképzelnem, és ne számítsak meglepetésre az út végén, herceggé váló békára meg végképp ne. Ez ugyanis csak egy kocogásra kialakított körút. Én azért végighajtottam rajta, és bár tényleg nem ugrott elém még egy manó sem, aki megadta volna a választ az élet nagy kérdéseire, de lassacskán kezdtem jól érezni magam.
Betévedtem még egy temetőbe, ami ugyanolyan, mint az összes többi Dániában: iszonyatosan rendezett, és hasonlít egy botanikus kertre. Amitől mindig meghatódom, azok a gyereksírok: ezeket általában alaposan feldíszítik igazi játékokkal.

Pár órányi nem túl megfeszített tekerés után elfáradtam. Amikor már csak a mélyhűtőmben várakozó jégkrémre tudtam koncentrálni, akkor nem is kínoztam magam tovább, hazafelé vettem az irányt, és aztán tiszta lelkiismerettel be is kanalaztam az egészet.

Több nem történt, de kezdetnek elég ennyi is: szombaton 38, vasárnap 28 km (kilométer órám nincs, de itt ellenőriztem) és egy kis pír penészvirágszínű testemen. Még nem tudom, merre biciklizek legközelebb, de már alig várom.

Ezen kívül van még valami, amit nagyon várok: alakulóban van itt Aalborgban egy klub, amit úgy hívnak, hogy Aalborgi Magyarok Társasága. A még képlékeny honlap itt tekinthető meg, az első gyűlés pedig júl. 10-én lesz a De Frivilliges Hus-ban. Ha valakit érdekel, az mindenképp jelentkezzen a honlapon keresztül, de akár itt nálam is!