A drámai és részemről legalábbis váratlan szakítás után igyekszem összeszedni magam, bár néha kimondottan pánikhangulatban kerülök, amikor eszembe jut, hogy totál egyedül vagyok megint. Ami persze nem igaz, mert egyrészt sosem vagyok egyedül, hiszen vannak barátaim, másrészről meg csak visszakerültem abba az állapotba, amiben mindig is voltam, mióta Dániába tettem a lábam. Az elmúlt másfél hét alatt sikerült lefogynom 7 kilót, magam is meglepődtem, mikor a mérlegre álltam. Mondjuk a bikiniszezonra várva ez volt a cél, de azért nem egészen így gondoltam. Az már csak a sors fintora, hogy a bikiniszezon idén elmaradt. A minap a H&M nyári kiárusítását szemügyre véve erős kísértésbe estem, hogy megvegyek egy észvesztő ruhát 34-es méretben, de csak azért nem tettem, mert tudom, hogy hamarosan visszamászik pár kiló, mert megint lesz kedvem bonyolult sütiket sütni, még akkor is, ha aztán egyedül kell megennem az egészet. Meg visszaáll az egyensúly, és jó dolgok fognak történni. Általában ugrok, és zuhanás közben bízom benne, hogy ott a háló alattam. De előtte persze nyavalygok egy sort, halálra idegesítve magamat meg a környezetemet. A hét végéig adtam magamnak határidőt, addig még lehet keseregni meg pityeregni, aztán levonom magamban a tanulságot, lezárom ezt a sikertelen epizódot, és onnantól csak előre nézek megint, nem hátra, és nem is lefelé.
Már voltam is a könyvtárban, kikölcsönöztem pár könyvet "hogyan legyünk boldogok szingliként" témában, valamint vettem egy részletes Dánia-térképet. Elhatároztam ugyanis, hogy nem fogok hétvégenként itthon ülni, hanem - hacsak nem szakad az eső - kisebb-nagyobb biciklis kirándulásokat fogok tenni akár úgy is, hogy előbb vonatra ülök egy darabon a biciklivel együtt. Még ha egyedül is. Sőt, egyedül talán jobb is, mert akkor a magam tempójában haladhatok, úgyis az volt az egyik kifogás ellenem, hogy idegesítően gyakran állok meg fotózni.
De mindenekelőtt kinyomtattam és kiraktam az ágyam fölé az alábbi képet, amit
ezen a rettenetesen jó blogon találtam. Afféle házi áldásként tekintek rá, és főleg az utolsó szóra koncentrálok.
Posts
6 comments:
velős szavak.
szerintem ez a biciklizős dolog biztos tuti jó lesz. feltölt, és a tájak mindenért kárpótolnak. én is nagy bringa-fan vagyok,most nyáron a fiammal megyünk mi is Balaton körre, persze darabokban, mert én is gyakranmegállóstípus vagyok, másik szempont, h a gyerkőc még nem bírná.
kicsit sokat használtad ebben a posztban az egyedül szót, feltűnt? persze teljesen érthető. viszont szerény tapasztalatom mondatja velem: az önsegítő könyvek csak mélyítik az ember "depresszióját", legalábbis nekem mindig az jut eszembe, hogy ennyire nem lehetek mélyponton, hogy ilyen könyvekhez nyúlok, miközben ott tartom őket a kezemben.
soha nem könnyű egy szakítás,teljesen érthető ha nehezebben viseled.egyetértek,a természet,és bicikli túrák,csak jót fognak tenni,a könyvben én sem vagyok biztos,hogy pozitív hatása lenne.nem értem az hogy lehet kifogás valaki részéről,ha te gyakrabban megállsz,és valami szépet lefotózol?ez hozzátartozik szerintem a bicikli túrához.láttam pár régebben készült fotódon,nagyon jó sütiket készítettél,a szakmám cukrász,és ezt megfigyeltem.:)szóval ügyes vagy!ha túrázni mész,készíts szép fotókat,megéri ezért megállni!
üdv:Gyula
Szerintem általában a könyvekben az a jó, hogy mindenre megadják a választ - legalábbis elméletben. Vannak recepteskönyvek, útikönyvek, vagy káma-szútra könyvek. Ezekből minden témába vágó információ összeszedhető, de a sikert persze nem garantálja egyik se, hiszen rajtam áll, hogyan alkalmazom az olvasottakat a gyakorlatban.
Az a Singler c. könyv, amivel kezdtem most a sort, nagyon kedves: mindenféle nemű, korú és beállítottságú egyedülálló emberek vallanak szingliségükről. Némelyikük örül neki és büszke rá, némelyikük utálja, és változtatna rajta, némelyik meg az egyre hangosabban ketyegő biológiai órája miatt stresszel... szórakoztató és elgondolkodtató olvasmány, néha magamra ismerek egy kicsit.
Na, de ez az este, elalvás előtti program. A délután a biciklizésé.
Gyula: ez az igazi neved? Vagy nem ismerjük egymást véletlenül személyesen is?
hát akkor ez a könyv nem kimondottan önsegítő jellegű. inkább leíró, nem?
és persze az olvasás, az mindig olvasás. nekem olyan, mint a bringázás, nagyon sajnálom, hogy kerekezés közben nem ildomos olvasni. mondjuk gyaloglás közben gyakran szoktam - sok vicces, apró baleset köszönhető ennek, és sok ismerős, akikkel eközben megismerkedtem :)
Igen Gyula a valódi nevem,a keresztnevem mindenhol bevállalom.:)Nem,nem ismerjük egymást személyesen,te vagy az első Orsi nevű,aki úgymond ismerősöm.De tetszik a blogod,és a sok klassz érdekesség,és vele együtt a fotók is.Nem kis erő,kitartás kell ahhoz gondolom,hogy Dániában élj.Szóval minden elismerésem!Én Pécsett születtem,de Pesten élek.
Én is egyedül vagyok,persze külföldön ez mégnehezebb lehet.Hát,a könyv persze biztos jó elméletben,de azért maga az élet,gyakorlat azért más.De nem kétlem,hogy van segítő ereje egy könyvnek is.Remélem lesz majd még sok szép kép,amit fotózol!:)
Ági: az "önsegítő" szót te használtad, nem én. De mindegy is, minek hívjuk, én azért olvasom most ezt a könyvet, hogy segítsen.
Gyula: csak azért kérdeztem, mert nagyon emlékeztetsz egy ismerősre, aki egyébként valószínűleg már rég nem olvas. De örülök, ha tetszik a blogom, és van rá esély, hogy hamarosan töltök fel újabb fotókat.
Post a Comment