Wednesday, August 11, 2010

Felvételi

Az álommunka csak nem akar összejönni, pedig igyekszem. Abba meg nem vagyok hajlandó beletörődni, hogy szociális gondozó váljon belőlem. Átmenetileg esetleg, de véglegesen semmiképp. Köztudott, hogy a munkák jelentős részéhez ismerettség által jut az ember. Ez az ami nekem hiányzik, meg még a grafikusi repertoáromból a webdizájn. Arra gondoltam, két legyet üthetnék egy csapásra, ha elvégezném az Aarhusi Egyetem "digitalt design" szakát, ami kétéves MA képzés.
Jelentkeztem. Felvételi vizsga vagy beszélgetés nincs, de túljelentkezés van, szóval izgultam egy kicsit.
A mostani szociális gondozói gyakorlatom idejére jár 3 hét szabadság, amit én direkt szeptemberre kértem, hogy ha felvennének az egyetemre, akkor elkezdhessem, és azért közben a "szabadságomat" követően letehessem a szoc. gondozói záróvizsgát.
Aztán lassan eljött a július 30., péntek, amikor az ország minden felsőoktatási intézményébe jelentkezője értesítést kapott arról, hogy felvették-e vagy sem. De én nem. Na jó, gondoltam, késik a posta. De amikor még szombaton is üres volt a postaládám, kezdtem feszengeni. Nemcsak a szabadságomról van itt szó, hanem arról is, hogy ha felvettek, sürgősen Aarhusba kell költöznöm. Aalborgtól kb. másfél óra vonattal, hosszú távon nem megoldható az ingázás. És persze munkát kell keresnem Aarhusban, mivel SU-ra nem vagyok jogosult. Magyarul fel kell építeni egy új rendszert, pont mint három éve, mikor Aalborgba jöttem.
Aug. 2-án, hétfőn hosszas telefonálgatás vette kezdetét, hívtam az egyetemet, érdeklődtem, mi történt a jelentkezésemmel. Akivel először beszéltem, úgy tűnt, megértette a problémát, és megígérte, hogy utánanéz. Miután két napig nem történt semmi, felhívtam megint. Kiderült, hogy továbbította az ügyemet egy illetékes kollégának, legyek türelemmel. Kértem az illetékes kolléga közvetlen telefonszámát. Vonakodva bár, de megadta, azt mondta, ez rajtam úgyse fog segíteni. De mégis segített, mert miután felhívtam, kiderült, nem is ő az illetékes az ügyemben, mert ha külföldi vagyok, akkor az egy másik kollégára tartozik, még akkor is, ha dán nyelven akarok tanulni.
Na, de volt szíves továbbkapcsolni az illetékes illetékesnek, aki végre tényleg illetékesnek érezte magát abban, hogy segítsen, mert megígérte, hogy utánanéz. És tényleg, pár óra múlva visszahívott. Kiderült, hogy mivel a bizonyítványaimat nem Dániában szereztem, a hiteles angol nyelvű fordításokat elküldték egy értékelésre (belső, és nem a Cirius-os), hogy kiderítsék, egyenrangúak-e egy hasonló dán képzéssel. Itt akadt el a dolog, mert az értékelés eredménye nem érkezett meg. Megígérte, hogy amint sikerül felhívnia az értékelésben illetékest, visszahív.
Végül 6-án, péntek délután hívott azzal, hogy fel vagyok véve. Az eredményt borítékba tette, és szombaton már írásban is megkaptam. De a harsonák nem szólaltak meg, és pezsgőt se bontottam, mert rákattintottam a szakom órarendjére az interneten, ami szerint a tanítás egy kéthetes alapozóval kezdődik rögtön augusztus 23-án. Hát ez lehetetlen: két hét alatt lakást keríteni Aarhusban, az ittenit felmondani (amire mellesleg 2 hónapos felmondási idő van a szerződésben). Ráadásul ekkor én még a szakmai gyakorlatomat töltöm, amit be kéne fejezni, ha már idáig húztam.
Tehát tegnapelőtt, hétfőn újabb telefonálgatás, először a tanszékre. Elmondtam, hogy most nem tudom elkezdeni az egyetemet, mert két hét alatt ez megoldhatatlan, ezért szeretném januárra halasztani. Először kerek perec nemet mondtak. Oda se neki, türelmes vagyok, másodszor is a szájukba rágtam, mi a helyzet, és céloztam rá, valaki hibát vétett azzal, hogy bár a pozitív értékelés már májusban megvolt, én csak most, többszöri telefonálás után, jócskán megkésve tudtam meg az eredményt. Erre az volt a válasz, hogy elvileg mégiscsak lehetséges a halasztás, de a tanulmányi osztállyal kell megbeszélnem. Hívtam is őket rögtön, de a tanulmányi osztály szerint meg a tanszék dönt ilyesmiben. Na, erre kértem, beszéljék meg egymással, és majd értesítsenek az eredményről.
Meglepően gyorsan, tegnap kaptam is választ e-mailben. Tehát az Aarhusi Egyetem felkínálja nekem annak lehetőségét, hogy januárban kezdhessem el tanulmányaimat a digitalt design szakon, bár azt kihangsúlyozzák, hogy ez tanulmányi szempontból nem egy előnyös megoldás, mivel a szemeszterek sorrendje felcserélődik (a másodikkal kezdek).

Amúgy vicces, hogy szemmel láthatóan nincs rám vonatkozó kategóriájuk: telefonon, e-mailben dán a nyelv, de a hivatalos értesítő levélben angolul jön, és felkínálják nekem a nemzetközi diákok számára szervezett fakultatív bevezető programokat (játékos nyelvtanulás, esetleg nemzeti desszertjük, a tejberizs kóstoltatása...? :) ) Azt még nyomatékosítanom kell majd, hogy ne úgy kezeljenek, mint a külföldi diákokat, hanem mint a dánokat, mert nem véletlenül nem angolul akarok tanulni.

Na, de jöjjön a tanulság: egyszerre több vasat tartani a tűzben lehet, de egy fenékkel több lovat megülni már nem. Vagyis először be kell fejeznem az egyik iskolát, és csak utána tudom elkezdeni a másikat. Szépen sorjában, nem egyszerre, nem össze-vissza kapkodva. És másik hajfestékmárka után kell néznem, mert ez már nem fedi tökéletesen a megszaporodott ősz hajszálaimat.

Ez a kép pedig ma készült Juelsmindé-ben, a fogaim közé szorított esernyő alatt. Szabadnapomat feláldozva állásinterjúra mentem (egésznapos túra). Soha ilyen jól még nem ment, elég laza voltam, onnantól kezdve, hogy kacarászva csavargattam a falu reklámügynökségének ajtajában a nadrágszáramból az esővizet, egészen odáig, jót nevettem, mikor a főnök azt mondta, mennyivel jobb a dánom személyesen, mint telefonban, és mondtam, hogy "Tak i lige måde" (Kb. köszönöm, viszont). Mégsem ez lesz álmaim munkája: azt mondták, szuper grafikus vagyok, de nekik egy art director tanoncra van szükségük a következő 2-3 évre, természetesen tanulópénzért. Harmincon túl erre nemet mondok. Hiába szép a tengerpartjuk, más szempontjaim is vannak.

8 comments:

á said...

alakul :)
ott az egyetemen a hiányzó, de szükséges kapcsolati tőkét is tuti meg tudod szerezni.
szorítok. január már csak pár hónapocska.

Unknown said...

Örülök, hogy végül tisztázódott a felvételi és folytathatod a kiszemelt pályádat ;) Azért így, hogy a halasztás tisztázódott, remélem, megnyugodtál kicsit.
Ez a bürökrácia és felelősség ide-oda tologatása ismerős - szerintem fentebbről jövően meg is van tiltva a folyamatok konkrét leírása és közzététele. Itt pl. még mindig nem tudni, hogy október közepétől most 300 vagy 100 diákra kell számítanom a gyakorlatomon/órámon, vagyis 200-at más órába küldenek-e. Hivatalosan igen, gyakorlatilag csak jövőre - s persze senki nem hajlandó konkrét választ adni.

bea said...

azert orulok, hogy felvettek. meglatod most mar minden rendbe jon, es meg erre is tudsz jonni szeptemberben ezek szerint?

Laura said...

Gratulalok Orsi a felvetelidhez. Az utanatelefonalgatasok nagyon magyarosan zajlottak...de lenyeg, hogy par honap mulva vegre azzal is foglalkozhatsz, amit szeretsz. Remelem a koltozest is minden gond nelkul megoldod es majd beszamolsz rola. Sok sikert!!!

Orsi said...

Köszi az együttérzést mindenkinek. Igen, most egy kicsit jobb, az elmúlt két hétben bármikor robbanni tudtam volna. Most legalább tudom, hogy a Dániában maradásom elvileg legalábbis biztosított még egy darabig. A gyakorlatban persze még semmi nincs megoldva, lakás és munka kell Aarhusban, ezek a következő feladatok.
Persze ha szembejönne egy szimpatikus grafikusmunka, akkor nem erőltetném egy csöppet se az egyetemet. A dánoknak van egy jó szavuk a mostani állapotomra: skoletræt.

Varga Zsolt said...

"egyszerre több vasat tartani a tűzben lehet, de egy fenékkel több lovat megülni már nem"
Mint ahogy egy fenékkel több tűzben ülni sem. Általában egy is elég. Na, ezt hagyjuk; nagyjából annyi értelme van, mint az egyetemi bürokráciának (amiről egyébként, egyetemi alkalmazott révén, én már könyvet tudnék írni).

napsi said...

Szia,
nemrég költöztem Aarhusba és elég körülményes volt szállást szereznem, aztán belefutottam teljesen véletlenül egy fickóba, aki félig magyar állampolgár, mert az apja magyar. Nagyon segítőkész és így jövő héttől az ő villájában lakok majd. Egy másik villában 9 szobát ad ki és amelyibe most költözöm 14 szoba van és decembertől az összeset ki akarja majd adni. Szóval ha időben szólsz esetleg ennyivel tudok segíteni.

Üdv, Bori

Orsi said...

Zsolt, köszönöm az értékes hozzászólást.:) Ha nem lett volna világos, azt akartam mondani, hogy lehet egyszerre nyitottnak lenni többféle lehetőség felé, de aztán ajánlott egyszerre csak egyet megragadni.

Napsi, köszi, elgondolkodom az ajánlaton.