Tuesday, August 17, 2010

Fokhagymás-csokis

Az előző bejegyzés természetesen csak vicc volt. A zabpehely nem rossz, mikor hazaérek, és nincs kedvem a főzéssel pancsolni, viszont éhes vagyok. De szoktam ennél bonyolultabb dolgokat is készíteni, ha elkap az ihlet.
29 négyzetméteren élek, okosan kell beosztani a teret. Ha jókedvem van, szeretek főzni és imádok sütni, de sajnos nem teljes a konyhám. Gyakran csorgatom a nyálam konyhafelszerelési üzletekben, annyi minden kéne... de nem lehet, nincs hova rakni.
Ilyen szigorú és racionális megfontolások zárták ki korábban a fokhagymanyomót. Minek ehhez külön eszköz, ott a sokfunkciós kés meg vágódeszka, össze kell apróra vágni azt a fokhagymát, és kész.
Az ex egyszer házi sütésű pizzát kívánt, amihez természetesen nem engedtem kész pizzaszószt venni, azt is magam kevertem. És az ő szemtelenül nagy konyhája tartalmazott fokhagymanyomót is, aminek következtében egy pillanat alatt újra megértettem, mi a különbség az apróra vágott és a zúzott fokhagyma közt.

Azóta helyet szorítottam a saját konyhámban egy ilyen eszköznek, és szorgalmasan használom is. A zúzás-nyomás jobban kihozza a fokhagyma aromáját, klasszisokkal jobb a pizzatekercs, a spenóttorta, a guacamole, vagy hummus. A szimpla kiflitésztába is belegyúrom újabban a pépesített fokhagymát, bátran ajánlom mindenkinek.
Mostmár csak azt szeretném, hogy ne csak kínai fokhagymát lehessen kapni a boltokban.



Egyetlen dolog miat bekapcsolni a sütőt nincs szívem. Ha már sütök, akkor minimum kétfélét. Ebből az egyik általában kenyér - szeretem kontrollálni, mi kerül bele, mesterséges állományjavítókat és ízfokozókat nem óhajtok. És persze nagyon kell az édesség, ezúttal az icipici sütemény az egyik kedvenc dán recepteskönyvemből. A szingli adagot csípőből megduplázom, mert ha már pancsolok és összekenem a habverőt, akkor ne csak egyszer élvezzem az eredményt. De itt az eredeti recept: 50 g lágy vajat habosra keverünk 50 g cukorral, hozzáadunk 1 tojást, 1/2 dl tejet, 50 g lisztet, 1/2 teáskanál sütőport (én a szódabikarbónát jobban szeretem, mert annak nincs furcsa utóíze). Ezt az adagot tehát nyugodtan be lehet szorozni kettővel, a cukor kivételével, mert szerintem ne legyen émelyítő. Ha van kedvünk és türelmünk - és mért is ne, ha már kezünkben a habverő -, a tészta felének sütőpapírral bélelt tepsibe öntése után a másik feléhez adunk egy kanál kakaót, és a barna tésztát a öntsük a sárga tetejére. Vigyázat, ha túl sok volt a kakaó, sütés közben a felső rész utat talál magának lefelé, gondolom, mert nehezebb.

De hogy az alapreceptet feldobjam kicsit, bogyószósszal (egy zacskó mélyhűtött bogyós gyümölcs kevés cukorral felfőzve, vaníliapudinggal behabarva), és brownie fagyival dúsítottam a tálalást. Ez utóbbi azért jó, mert egy pici csokis nüansz kívánkozik a vaníliafagyiba, hogy a csokis sütivel harmonizáljon. De a sztracsatella fagyiban nem szeretem, hogy a csokidarabok kemények. Erre a problémára kiváló megoldás volt csoki helyett brownie sütitörmeléket keverni a fagyiba, köszönöm, a Polar Is-nek, hogy kitalálta titkos vágyamat.

A jól sikerült sütiket általában megismétlem. Másodjára kevesebb kakaót kevertem a csokis részbe, és villával könnyedén megkarcoltam a tetejét. Most az icipici sütemény az aktuális kedvencem. Legközelebb akár a mikiegeret is rárajzolom a sárga alapra barna tésztával.

3 comments:

Laura said...

Te egy konyhatunder vagy, Orsi...

Orsi said...

Hahaha, köszi, Laura! Persze, egy tündér vagyok, és nemcsak a konyhában, hanem úgy általában, már apukám is a Tünde nevet szánta nekem. (Brrr!)

Laura said...

Igen, alatamasztom, hogy altalaban is! De azert jo hogy Orsi lett a neved! ))