Friday, April 15, 2011

Kalandok Kaliforniában

San Francisco után a Szilikon-völgy felé vettük az irányt. Kellemes volt ragyogó napsütésben autózni a villák közt. Bevásároltunk Brent egyik kedvenc helyén, a Whole Food Market-ben, ami nem olcsó, de állítólag minden nagyon egészséges.

Itt vettem életem legfinomabb narancsát: vékony héjjú, mag nélküli, ropogós és mézédes, garantáltan helyi termés. Aztán megmutatta Brent a Santa Clara-i könyvtárat, ahol dolgozott. Szép környék, elegáns épület, ilyen helyen öröm lehet a munka. A kitűnő infodizájn-rendszere külön szemet szúrt.

Végül Brent otthona, Pinecrest felé vettük az irányt. A durván négyórás autóút alatt a táj egyre dombosabb, hegyesebb lett, az időjárás pedig kora nyáriból télibe váltott át. Először csak foltokban, aztán összefüggően is megjelent a hó az út mentén.


Egy héttel az érkezésem előtt olyan hóvihar volt, hogy még az áram is elment pár napra az egész környéken. Brent 1700 méter magasan él egy faházban a hegyek közt az erdőben, néhány utcányi hétvégi faházzal körülvéve, ahol csak kevesen laknak egész évben. Brent tapasztalt túrázó, így a kéglije tele van mindenféle hasznos túlélőholmival, úgyhogy áram és fűtés hiányában is ki lehet húzni nála kényelmesen több napot, bár ezúttal erre nem került sor.
Az egész környék ún. National Forest-hez (nemzeti erdő) tartozik, amely csakúgy mint a National Park (nemzeti park) a kormányzat felügyelete alatt áll. Szemmel nehezen látható a különbség, vagyis Brent egy álomszép helyen lakik, még akkor is, ha ez "csak" erdő és nem nemzeti park. Csupán az elvek különböznek valamelyest: míg a parknál a fő cél a megóvás, konzerválás és minél kevesebb emberi nyom hagyása, addig az erdőnél folyik mérsékelt üzleti célú tevékenység, fakitermelés és vadászat. Szerencsére ez nem nagyon tűnt fel, én legalábbis nem láttam erdőirtást sehol. Ellenben egy gyönyörű tavat, egy sípályát, és rengeteg egyéb szépséget Brent közvetlen környezetében.






Kalifornia többek közt az aranylázról is híres. Az 1800-as évek közepén vízből kimosható aranyat találtak. Ennek hatására a világ minden tájáról jöttek szerencsét próbálni és meggazdagodni a népek. Aztán mikor már nem volt több arany, a hirtelen épült települések elnéptelenedtek. Némelyiküket sikerült megőrizni. Az állítólag legszebb, Bodie, ahol semmihez sem nyúltak azóta, a hó miatt most sajnos megközelíthetetlen volt. De nem messze Pinecrest-től van egy Columbia nevű falu, amelynek aranyláz-korabeli részét skanzenként őrizték meg, az utcányi boltok ma is működnek, és aranyat is lehet mosni.



Legutóbb céloztam a gasztronómiai élvezetekre. Brent is szeret jókat enni, úgyhogy viszonylag könnyen egyetértettünk, bár nem volt mindig egyszerű kikerülni a húst, néha nem is sikerült. Ezért mostantól nem vagyok vegetáriánus, hanem olyan mindenevő, aki igyekszik a minimumra csökkenteni étrendjében az állati eredetű fehérjéket.
A hamburger és a hot-dog kihagyhatatlan volt. Ez utóbbiból a legjobbat a környéken többek szerint egy bevásárlóközpont parkolójában lehet kapni, és itt is a marhahúsból készültet kell választani. A kézbenyomott árura az ember maga nyomhatja, szórhatja, csöpögtetheti tetszés szerint a kiegészítőket, majd le kell ülni egy viaszosvászonnal terített asztalhoz, és figyelni a többi vásárlót, illetve az autóikat.


A gyorséttermek közül is ki kellett próbálni párat. Persze csak olyat, ami Európában nincs, vagy én legalábbis még nem találkoztam vele. Ilyen az In-n-out, ahol egészen minimális a választék, viszont minden friss, valódi alapanyagokból készül, nem fagyasztott sűrítményekből. Lehet látni a háttérben, ahogy pucolják - persze kissé gépiesítve - a krumplit.

Nagy kedvencem a Jamba Juice, ahol hatalmas adag zamatos smoothie-t lehet kapni, amit a szemünk előtt készítenek el. Vannak szimpatikus süteményeik is, de a legizgalmasabb a kása mindenféle extrákkal. A szerény dán változathoz képest mindenképp luxus, sikerült újat tanulnom az ittenit kóstolgatva.

Ha igazán éhes az ember, szerintem a legjobb a Taco Bell nevű mexikói gyorsétterem, ahol olyan sebességgel termeltem be a taco-jukat, hogy fotózni is elfelejtettem. De az biztos, hogy lehetséges gyorsétteremben is egészségesen enni.
És ha már mexikói: meglátogattunk egy rendes éttermet is (El Gardín), ahol a Shrimp Quesadilla nevű rákos csoda volt a kedvencem.

De a legnagyobbra mégiscsak Brent alkotását, a lazacot articsókával értékeltem. Brent azt állította, hogy csak négyfélét tud összesen főzni, de ha ez az egyik a négyből, akkor szerintem még százfélét biztos tud, csak szerénykedik, még akkor is, ha a szusit boltban vette hozzá.

A csalódás viszont az volt, hogy a Yosemite Nemzeti Park közepén is áll egy elegáns étterem sznoboknak, ahová mi is betértünk, de nekem nem nagyon tetszett, semmi kreativitás drága pénzért. Hiába, a Park más miatt érdekes, de erről majd legközelebbi bejegyzésemben.

3 comments:

Laura said...

Eleg erdekes lehetett a majdnem nyarbol a hoba megerkezni! Biztos szep ott, de en nem tudnek olyan helyen lakni ahol all a ho, mikor negy ora autoutra mar tavasz van. )) Orulok, hogy elvezted ezt a sok finomsagot - van egy flexitarianizmusnak nevezett nekem nagyon szimpatikus iranyzat, olyan (flexibilis) vegetarianusokat takar, akik ha a helyzet ugy kivanja (szocialis osszejovetelek, betegseg, ha szukseg ugy hozza stb.) esznek hust, de amikor csak lehet, elkerulik. ))) Egyebkent Toronto is tetszene neked, nagyon hasonlit a leirasod arra, ami itt van. )

Unknown said...

Bár meg is van az előnye a havas tájnak, ha a közelben már tavaszodik - gondolom nagyon kellemes csend és nyugalom fogadott. Nagyon szépek a képek, de gondolom töredékét sem tudják visszaadni a táj szépségének.
Hogy egy amerikai út mennyire meg tudja változtatni az étkezési szokásaidat! ;) Nem hallottam még ezt a flexitariánus kifejezést, de tetszik, több szabadságot enged a vegáknak ;)

Orsi said...

Nem az amerikai út változtatta meg az étkezési szokásaimat. Már eddig is sokszor illetlenségszámba ment, amikor nem ettem semmit, vagy félrelökdöstem a húst társaságban. Néha nehéz kezelni a helyzetet, az emberek többségének fejében meg se fordul, hogy vegák is élnek a világon. De akkor mostantól flexitariánus vagyok, örülök, hogy van rá szó. :)