Honnan jöttél?

Nem akarom azt a benyomást kelteni, hogy a gyenge dánom nap mint nap frusztrál. Néha persze még igen, de egyre kevésbé. Én jól ellennék vele, szerintem a dolog inkább a dánokat zavarja.

Nagy nap volt ma az iskolában: kiselőadást tartott minden csoport, a mi témánk a tüdőrák volt. A csoporttársam rettenetesen izgult, a részét el tudta szépen mondani, ahogy én is az enyémet, de utána a keresztkérdésekre leginkább én feleltem. Na, nem mintha nagyon érdekelne a téma, tüdőrákban még távolabbról sem voltam érintett soha, de nem is voltak nehéz kérdések ezek. Izgalomra meg semmiképp nem volt ok, hiszen ez nem egy vizsga volt, és még csak jegyet se kaptunk rá.
A kiselőadás végén nyolcszemközt elbeszélgettünk, vagyis a két tanár építő jellegű kritikában részesített bennünket, amelynek unalmas részleteibe nem mennék bele, de felütés érdekes volt:
Tanár 1 (mellesleg született angol, dánhoz ment feleségül): - Az első kérdésünk: honnan jöttél? Mert a kollégámmal végig ezt találgattuk.
Én: - Magyarországról.
Tanár 2 (született dán, saját bevallása szerint világpolgár, élt már Dél-Afrikában, Nepálban és Franciaországban): - Nahát, pedig nem is magyar az akcentusod, mi arra tippeltünk, hogy norvég vagy!
Én: - Na, ez érdekes. Hány magyart ismersz?
Tanár 2: - Egyet sem.
Én: - Aha...
Tanár 2: - Ööö, akkor a tüdőrákra térve...