Gevulde koek

Legutóbb ezzel a süteménnyel kísérleteztem a konyhában. Viszonylag egyszerű, de kissé időigényes recept, ha vállaljuk, hogy mindent sajátkezűleg készítünk az alapoktól.

A tészta: 300 g lisztet, 150 g cukrot, 225 g hideg vajat, 1 tojást és egy csipet sót összedolgozunk. Én egy éles műanyag lapátot használtam, és kézzel csak a legvégén nyúltam az anyaghoz, amikor egybeformáztam, mert különben a kéz melegétől megolvad a vaj és kezelhetetlenné válik a massza. Min. 1 órára, de akár egy egész éjszakára hűtőbe tesszük.
A töltelék: 500 g mandulát 2 percre forró vízbe dobunk, és lehúzzuk a barna héjját (leginkább ezzel megy el az idő). Ezután 500 g cukorral ledaráljuk, hozzáadjuk 1 citrom reszelt héjját, 1 egész tojást, és alaposan összekeverjük (állítólag, ha rózsavizet is adunk hozzá, akkor marcipánt kapunk - erről nem tudok nyilatkozni).
A tésztát kivesszük a hűtőből, és mivel olyan kemény, hogy nyújtani nem nagyon lehet, késsel vékony szeletekre vágjuk. Köröket szúrunk ki belőlük, a mandulamasszából kis halmot rakunk minden korong közepébe, és egy másik korongot a tetejére helyezünk, a pereménél összenyomkodva a tésztákat. A tetejét egész mandulával díszítjük és 160 fokos sütőben kb. fél óráig sütjük.

Tanulság: ha az egésszel az a célunk, hogy holland barátunkat elkápráztassunk, érdemes odafigyelni pár apróságra. Én a tészta kiszúrásához egy 6,5 cm átmérőjű szaggatót használtam, mert ilyenem volt itthon, és ennek szép cakkos a széle. Csakhogy mint utóbb kiderült, Hollandiában ez a sütemény jóval nagyobb, tenyérnyi nagyságú, és mivel egy ilyen méretű darabba több töltelék is kerül, ezért a közepe lágy, krémes marad. Vagyis, mikor prezentáltam az áldozatnak a művemet, nemhogy nem ismerte fel, mit lát, de még az sem esett le neki, hogy holland édességről van szó. Kimondani azt, hogy "gevulde koek" egy magyarnak reménytelen vállalkozás, mert a "g" betűt úgy kell kiejteni, mintha az embernek a torkán akadt volna valami (finoman szólva). Tehát csak akkor jött rá, mit lát, amikor betűztem neki. Ezután megtudtam, hogy ezzel a süteménnyel a hollandok sosem vesződnek otthon, hanem inkább megveszik boltban vagy pékségben.

Mivel a hűtőben még ott állt a mandulatöltelék fele (a neten talált recept nem valami pontos), nekiugrottam másodszor is a megvalósításnak, immár tapasztaltabban. A tésztából egy szabályos, kb. 13 cm átmérőjű hengert formáltam, és úgy tettem be a hűtőbe. Másnap csak fel kellett szeletelnem, mint a szalámit. Igaz, nem lett szép cakkos a széle, de legalább jó nagy darabokat tudtam csinálni (a fenti adagból 10 db jött ki), és sokkal gyorsabban ment a munka.
Az eredmény ízében tökéletesen megegyezik az első kísérlet eredményével. A belseje tényleg kicsit puhább lett, de szerintem ez nem jelent sokat az élvezeti értékre nézve.

Végső tanulság: nem egy rossz süti, de kár a gőzért. Ha egy hollandot akarunk lenyűgözni, vegyünk neki inkább egy zacsó gumicukrot, lehetőleg szalmiákos ízesítésűt.
Azt hiszem, húzódik egy határvonal Észak- és Dél-Európa között, ahol a déliek (ide sorolom a magyarokat is) süteményhez nyúlnak, ha édességre vágynak, és ennek megfelelően ízekben és megjelenésben változatos süteménykultúráról beszélhetünk. Ezzel szemben északon az édességet inkább a cukorka és a gumicukor jelenti, ahol felbukkan többek közt a szalmiákos, a sós, a csokikrémmel töltött, és még ki tudja milyen variáns. Nekem ezekről mindig a periódusos rendszer jut eszembe meg a festékek a művészellátóból: esztétikájuk van, de a számba nem veszem őket. A sütemény egyébként az északiak számára sem ismeretlen, kekszben pl. nagyon jók. De a cukrászsütemények távol állnak tőlük: általában mindent leöntenek cukormázzal vagy marcipánnal, és ettől mindnek egyforma az íze, vagyis nincs íze, csak rettenetesen édes.

Ezek után nagyon megkívántam egy jó orosz krémtortát. De ennek talán most nem ugrok neki, majd eszek, ha legközelebb hazautazok. De azt hiszem, ha valaki váratlanul megsütné most nekem, biztosan felismerném, még akkor is, ha véletlenül kisebb szeletekre vágná.