Kalács

A Húsvét előtti időszak remekül telt, egy szavam se lehet, de pont ma, Húsvét vasárnap semmi nem történt. Az idő a lehető legpocsékabb: igazi jeges, viharos szél hol esővel, hol meg jéggolyókkal, úgyhogy kirándulásról, sétáról szó se lehetett. Reggel sokáig lustálkodtam - rég volt már ilyen -, de azt se lehet egész nap. Végülis van házi feladatom az iskolából, meg el kéne még küldeni pár jelentkezést álláshirdetésekre. Na, nem mintha nagy kedvem volna bármelyikhez is. Ímmel-ámmal kapcsoltam be a számítógépet, és közben egyre jobban bosszantott-izgatott a gondolat, hogy mások máshol már épp a hagyományos ünnepi, családi ebédhez készülődnek. Remek dolog, hogy a magam ura vagyok, de most annyira nem örültem. Önállóság vs. magány.
Végül úgy döntöttem, sütök egy húsvéti fokhagymás kalácsot, ami nálunk otthon ugyan sosem volt hagyomány, de majd én megteremtem most. Hónapos retek errefelé egyelőre még hírből sincs, újhagyma is csak spanyol importból, hát ezt hagyjuk. A sonka meg elvből kizárva. Viszont a hűtőmben még akadt avokádó, úgyhogy a guacamole pont jó lesz, gondoltam.

A kalácshoz a hozzávalókat Fűszeres Eszter blogja inspirálta (a konyhamérlegem felmondta a szolgálatot, ezért csak tippeltem az arányokat, ezen kívül csak fél csomag friss élesztőm volt itthon, de így is remekül működött a dolog). A lelkesedést és a tésztacsomózást Vahchef-től lestem el. Azért kellett egy nagy helyett több kis kalács, hogy a héten az iskolába is vihessek belőlük ebédre (ha esetleg marad addig). Aggodalomra semmi ok: a sütés elveszi a fokhagyma erejét, ezért társaságban is fogyaszthatók a kis csomók.
A guacamoléhoz az összetört érett avokádón kívül apróra vágott fokhagyma, olívaolaj, só, bors és citromlé kell, az arányok ízlés szerintiek, a lényeg, hogy az ízek kicsit érjenek össze.
Az utolsó pillanatban még a főtt tojás is eszembe jutott, de megfesteni őket már nem volt időm meg kedvem, ezt majd jövőre. A lilahagyma meg az olajbogyó ötlete már csak fotózás után, evés közben jött, úgyhogy ezt képzeljétek hozzá, illetve tegyétek a tányérra, ha követnétek a példámat.

Az idő remekül eltelt, de a "Hogyan lelkesítsünk egy parkinson-kórban szemvedőt?" című kisesszémet és a sokadik motivációs levelemet egy újabb grafikusi állásra közben nem írta meg helyettem senki, úgyhogy most ezek következnek.