Számvetés

Pénteken megvolt az utolsó munkanapom mint szociális gondozó tanuló. Az átlagosnál sűrűbb nap volt, mivel az egyik gondozottamat orvoshoz kellett vinnem, úgyhogy sok időm nem jutott az érzelmes gondolatokra. De azért a végén elbúcsúztam mind a négy állandó gondozottamtól, meg még néhánytól, akiknél gyakran megfordultam mint második segítő (emelőliftet az előírások szerint csak két személy használhat). Volt ölelkezés, kölcsönös kedves szavak, és szinte mindegyik a lelkemre kötötte, hogy látogassam meg majd, ha arra járok. Jó érzés, ha szeretik az embert.
A kollégák is elbúcsúztattak, az íratlan szabályok szerint vittem egy tepsi sütit, én meg kaptam egy doboz bonbont. Megvolt a szakmai kiértékelés is a főnökkel meg a témavezetőmmel, mondták, hogy nagyon ügyes vagyok, és milyen kár, hogy nem tudnak nekem munkát adni, illetve, hogy nem akarok továbbtanulni asszisztensnek vagy nővérnek. (Még mit nem!) Az írásba adott meleg szívű szakmai ajánlásnak viszont remélhetőleg hasznát veszem majd, ha Århusban elkezdek munkát keresni.
Mostmár csak a záróvizsga van hátra, amihez a kelet-ázsiai menekült gondozottamat választottam. A néni tolókocsis és egyedül soha nem mozdul ki, mert nem tud/nem mer. A lakását csak akkor hagyja el, amikor hetente egyszer a közeli tréning centrumba toljuk egyórás edzésre. Munkám során sikerült elérnem, hogy hetente kétszer is mehessen. Ez nem is olyan egyszerű, mert egyrészt ki kellett derítenem, hogy ő maga is kívánja-e, másrészt át kellett paszírozni ezt az igényt a bürokrácia sűrűn szőtt hálóján. Ezen kívül felvettem a kapcsolatot önkéntesek egy olyan csoportjával (besøgsvenner), akik szabadidejükben idős, magányos embereket látogatnak. Ki is jöttek személyesen felmérni a néni igényeit, és remélhetőleg sikerül találniuk valakit, aki hetente egyszer elmegy vele sétálni, különben a néni soha nem élvezheti a szabad levegőt. Ha nagyon szerencsések vagyunk, az önkéntes talán még a néni nyelvét is beszéli majd - én nagyon bizakokdom. Szegény idősen került Dániába, angolul csak pár szót tud, dánul meg egyáltanán nem sikerült megtanulnia.
A vizsgatémám a kommunikáció, ezen belül a külföldiek gondozása. Borzasztónak tartom, hogy a nénit többször is bevitték kórházba az éjszaka kellős közepén, mert az éjszakai műszak nem értette, mit akar, és többször láttam, hogy kollégák úgy látják el, hogy jóformán nem is szólnak közben hozzá, mert úgyse érti.
Én sokat beszéltem hozzá, amikor nála voltam. Lassan, kissé leegyszerűsített angollal, mindig elmondtam neki, mi fog történni, akár a szemébe kellett cseppenteni, akár lázat mérni, akár csak a reggelijét elkészíteni. Szerintem értette, ha nem is a szavakat, de a jószándékot biztosan.
Három dolgot tartok lényegesnek kiemelni: (1) a külföldi, aki nem beszél dánul, nem feltétlenül hülye. Lehet, hogy nagyon okos (a nénim pl. gimnáziumi tanár volt a hazájában), egyszerűen csak arról van szó, hogy a nyelvi korlátok miatt ehhez nem férünk hozzá.
(2) Lehet nem verbálisan is kommunikálni: írás, rajz, testbeszéd, mutogatás, arckifejezés, meg ami még az ember eszébe jut, ha a szükség úgy hozza (persze néha, amikor fontos dolgot kellett vele megbeszélni, rendeltünk tolmácsot). De nem árt tisztában lennünk azzal, hogy kulturális különbségekből adódóan ezek a jelek különféleképp értelmezhetők. Konkrétan tudom, hogy ahonnan a néni jött, ott nemcsak örömükben mosolyognak az emberek, hanem udvariasságból is, vagy direkt azért, hogy a valódi érzelmeiket elrejtsék. Tehát az örökös mosoly az arcán nem jelent automatikusan felhőtlen boldogságot.
(3) Minden embernek több identitása van, és a származásunk nem azonos az identitásunkkal, illetve csak egy a sok közül. A néni nemcsak ázsiai, és nem csak egy idős gondozott, hanem nő, anya, testvér, tanár, egy olyan ember, aki rajong a virágokért meg a madarakért, és még hosszan sorolhatnám. Tehát nem szabad egyszerűen csak úgy gondolnunk rá, mint egy idős, beteg ázsiaira, még akkor sem, ha a munkánk erre koncentrálódik. Ő is ember, kezeljük emberként.
A vizsgára már rég felkészültem, és az volt a főpróba, amikor a kollégáimnak kiselőadást kellett tartanom egy általam szabadon választott témában. A főnökömnek nagyon tetszett, mert ezt a témát még senki nem hozta fel.
A valódi előadás majd szeptember végén lesz, de addig most három hét jól megérdemelt szabadság következik.

Augusztus 21

Ezen a napon ünnepelte az Aalborgi Magyarok Társasága... mit is? Szent Istvánról nem sok szó esett, kenyér viszont került az asztalra, házi készítésű és finom, mint a pogácsa és az egyéb sütemények. És gulyás, ami istenien illatozott, és pont úgy nézett ki, mint a tökéletes gulyás, persze vega lévén inkább a remek keleties fűszerezésű, nem kevésbé jószagú bableves mellett döntöttem.

De a hangsúly leginkább azon volt, hogy az első, kissé formális alapító közgyűlés után a Társaság tagjai tovább barátkozhattak egymással. Nagy volt az érdeklődés a körlevélben és a honlapon meghirdetett rendezvényre, több mint ötvenen jöttünk össze, és én nagyon boldog voltam, hogy ott lehettem a város szélén kibérelt közösségi házban. Nem elsősorban a nyelv tette (volt két dán házastárs-vendég is, úgyhogy a dán is előkerült), hanem leginkább azért volt jó, mert teljesen fesztelen volt az egész, mintha régi jó ismerősökkel beszélgettem volna. Persze volt a társaságban régi jó ismerős is, de azzal is elsőre szót értettem, akivel korábban még sosem próbáltam.
Csak összehasonlításképp: ma a kollégáimmal ebédszünetben való beszélgetés közben egy kérdésre válaszolva elmondtam, hogy hamarosan Århusba kell költöznöm. Hogy miért? Mert felvettek az egyetemre. Milyen szakra? Digitalt design-ra. Kár, mondták (szó szerint: det er syndt), és kész, ezzel letudva a beszélgetés, rátértek gyorsan a következő témára. Szimpatikus emberek, jó és segítőkész kollégák a munkában, de meg sem kísérelnek közel kerülni hozzám és sosem lennének a barátaim. Pedig én nem bánnám. Vajon Århusban más lesz, ott más emberek vesznek majd körül? Tudom, ezen most még kár törni a fejem.
A lényeg, hogy a maradék pogácsával becsomagoltam szombaton ezt a nagyon jó érzést, hogy nem vagyok egyedül. Hiába vagyok Észak-Dániában, nagyon is sok a magyar errefelé. Bár ideköltözésemkor nem gondoltam rá, hogy a külföldi magyarokkal való kapcsolat ennyire sokat jelenthet, de közben eltelt egy kis idő. És ha el is költözöm a városból, igyekszem a Társaság minél aktívabb tagja maradni. Még jó, hogy van internet a világon, úgyis a honlap a központja az egésznek, hiszen nem él minden tag Aalborgban. Találó a szó: hon-lap.
(Beszámoló és további fotók itt.)

Fokhagymás-csokis

Az előző bejegyzés természetesen csak vicc volt. A zabpehely nem rossz, mikor hazaérek, és nincs kedvem a főzéssel pancsolni, viszont éhes vagyok. De szoktam ennél bonyolultabb dolgokat is készíteni, ha elkap az ihlet.
29 négyzetméteren élek, okosan kell beosztani a teret. Ha jókedvem van, szeretek főzni és imádok sütni, de sajnos nem teljes a konyhám. Gyakran csorgatom a nyálam konyhafelszerelési üzletekben, annyi minden kéne... de nem lehet, nincs hova rakni.
Ilyen szigorú és racionális megfontolások zárták ki korábban a fokhagymanyomót. Minek ehhez külön eszköz, ott a sokfunkciós kés meg vágódeszka, össze kell apróra vágni azt a fokhagymát, és kész.
Az ex egyszer házi sütésű pizzát kívánt, amihez természetesen nem engedtem kész pizzaszószt venni, azt is magam kevertem. És az ő szemtelenül nagy konyhája tartalmazott fokhagymanyomót is, aminek következtében egy pillanat alatt újra megértettem, mi a különbség az apróra vágott és a zúzott fokhagyma közt.

Azóta helyet szorítottam a saját konyhámban egy ilyen eszköznek, és szorgalmasan használom is. A zúzás-nyomás jobban kihozza a fokhagyma aromáját, klasszisokkal jobb a pizzatekercs, a spenóttorta, a guacamole, vagy hummus. A szimpla kiflitésztába is belegyúrom újabban a pépesített fokhagymát, bátran ajánlom mindenkinek.
Mostmár csak azt szeretném, hogy ne csak kínai fokhagymát lehessen kapni a boltokban.



Egyetlen dolog miat bekapcsolni a sütőt nincs szívem. Ha már sütök, akkor minimum kétfélét. Ebből az egyik általában kenyér - szeretem kontrollálni, mi kerül bele, mesterséges állományjavítókat és ízfokozókat nem óhajtok. És persze nagyon kell az édesség, ezúttal az icipici sütemény az egyik kedvenc dán recepteskönyvemből. A szingli adagot csípőből megduplázom, mert ha már pancsolok és összekenem a habverőt, akkor ne csak egyszer élvezzem az eredményt. De itt az eredeti recept: 50 g lágy vajat habosra keverünk 50 g cukorral, hozzáadunk 1 tojást, 1/2 dl tejet, 50 g lisztet, 1/2 teáskanál sütőport (én a szódabikarbónát jobban szeretem, mert annak nincs furcsa utóíze). Ezt az adagot tehát nyugodtan be lehet szorozni kettővel, a cukor kivételével, mert szerintem ne legyen émelyítő. Ha van kedvünk és türelmünk - és mért is ne, ha már kezünkben a habverő -, a tészta felének sütőpapírral bélelt tepsibe öntése után a másik feléhez adunk egy kanál kakaót, és a barna tésztát a öntsük a sárga tetejére. Vigyázat, ha túl sok volt a kakaó, sütés közben a felső rész utat talál magának lefelé, gondolom, mert nehezebb.

De hogy az alapreceptet feldobjam kicsit, bogyószósszal (egy zacskó mélyhűtött bogyós gyümölcs kevés cukorral felfőzve, vaníliapudinggal behabarva), és brownie fagyival dúsítottam a tálalást. Ez utóbbi azért jó, mert egy pici csokis nüansz kívánkozik a vaníliafagyiba, hogy a csokis sütivel harmonizáljon. De a sztracsatella fagyiban nem szeretem, hogy a csokidarabok kemények. Erre a problémára kiváló megoldás volt csoki helyett brownie sütitörmeléket keverni a fagyiba, köszönöm, a Polar Is-nek, hogy kitalálta titkos vágyamat.

A jól sikerült sütiket általában megismétlem. Másodjára kevesebb kakaót kevertem a csokis részbe, és villával könnyedén megkarcoltam a tetejét. Most az icipici sütemény az aktuális kedvencem. Legközelebb akár a mikiegeret is rárajzolom a sárga alapra barna tésztával.

Reggeli

Napi munkám során az egyik fontos dolog a reggeli elkészítése. Egy jó reggeli, és jól indul a nap. Van aki a vajas lekváros zsömlét szereti, van aki a vajas sajtos pirítóst, van, aki kávét iszik, és van, aki teát, de a közös pont a zabpehely. Bátran ki merem jelenteni, hogy ez a dánok nemzeti reggelije. Ódákat zengenek arról, milyen egészséges, de én ebben nem hiszek, mert mindig jól megcukrozzák - olyan ez, mintha a gyümölcstorta egészséges volta mellett érvelnénk a rajta található gyümölcs okán. Az mondjuk mindenképp mellette szól, hogy olcsó, gyors, laktató, és nem hiszem, hogy bárki is el tudná csapni vele a hasát. A rosszevők is hajlandók magukhoz venni pár kanállal, a gyógyszer jól beadható vele, és másnaposan talán az egyetlen étel, amit bevesz a gyomor.
A boltban havregryn néven kell keresni. Nagy a választék: van többek közt olcsó, drága bio, és a "hagyományos dán minőség". De talán nincs olyan háztartás, ahol ne találnánk egy csomaggal. Amikor az ember reggelit készít belőle, az lesz a havregrød.

Van, aki hígan szereti, van, aki sűrűn. Van, aki kér bele egy csipet sót, van, akinek az sem mindegy, hogy az a csipet főzés közben, vagy a tűzről levéve kerül bele, és van, aki nem kér bele. Találkoztam már olyannal is, aki őrölt fahéjjal főzve kéri! Mindenkinek megvan a saját, jól bevált receptje, és ha olyan ápoltnál kell elkészítenem, akinél még nem voltam, először mindig megkérdezem, hogy szerinte milyen a tökéletes havregrød, mert ha sikerül eltalálnom azt a nüanszot, szerzek egy pirospontot. Ellenkező esetben öri hari.
Szerintem a tökéletes alap: háromnegyed csésze zabpehely két csésze vízzel és egy csipet sóval egy lábasban elkeverve. Forrásig hevítjük, ha villanytűzhely, már forráspont előtt lekapcsoljuk a lapot és lassan rotyogtatjuk egy kicsit, amíg ideális állagúra sűrűsödik. A dán hagyományok szerint ezután egy mély tányérba kotorjuk, a közepébe dobunk egy mogyorónyi vajat, meghintjük minimum 2 evőkanál kristálycukorral a tetejét, és melegen tálaljuk. Eredmény: hálás tekintet.

Olyan sokszor készítettem el az utóbbi időben, hogy magam is kedvet kaptam hozzá. Na, nem reggeli gyanánt, az nálam csak gyümölcs lehet. De egy könnyű vacsorának mért is ne. Mivel édes, ezzel elejét veszem a későbbi nassolásnak is. De a vajas-kristálycukros változat nekem túl fantáziátlan. Szerintem sokkal jobb, ha beleszórunk egy marék klasszikus müzlit, amikor már majdnem forr, ettől a lágy massza kissé darabossá és izgalmasabbá válik. A végén mézzel csorgassuk meg, de ha cukrot használunk, akkor azt főzzük a masszába, hogy az édes íz az egész részévé váljon.
Aztán kapható itt gyümölcsből készült grød, ami hasonlít a lekvárhoz, de hígabb, zselésebb. Tejjel vagy tejszínnel elkeverve eszik desszert gyanánt a dánok. Próbáltam, de az én gyomrom ezt így nem nagyon veszi be, viszont kedvelem a szilvagrød-öt, és szerintem nagyon finom a főtt zabpehely tetején.

A kedvencem az, amikor darált mákkal és cukorral együtt főzöm, ezesetben víz helyett tejjel, és a végén meghintem mazsolával.

Nagyon rákaptam erre a típusú vacsorára mostanában... csak a dánok meg ne tudják. Biztos nagyot néznének.

Felvételi

Az álommunka csak nem akar összejönni, pedig igyekszem. Abba meg nem vagyok hajlandó beletörődni, hogy szociális gondozó váljon belőlem. Átmenetileg esetleg, de véglegesen semmiképp. Köztudott, hogy a munkák jelentős részéhez ismerettség által jut az ember. Ez az ami nekem hiányzik, meg még a grafikusi repertoáromból a webdizájn. Arra gondoltam, két legyet üthetnék egy csapásra, ha elvégezném az Aarhusi Egyetem "digitalt design" szakát, ami kétéves MA képzés.
Jelentkeztem. Felvételi vizsga vagy beszélgetés nincs, de túljelentkezés van, szóval izgultam egy kicsit.
A mostani szociális gondozói gyakorlatom idejére jár 3 hét szabadság, amit én direkt szeptemberre kértem, hogy ha felvennének az egyetemre, akkor elkezdhessem, és azért közben a "szabadságomat" követően letehessem a szoc. gondozói záróvizsgát.
Aztán lassan eljött a július 30., péntek, amikor az ország minden felsőoktatási intézményébe jelentkezője értesítést kapott arról, hogy felvették-e vagy sem. De én nem. Na jó, gondoltam, késik a posta. De amikor még szombaton is üres volt a postaládám, kezdtem feszengeni. Nemcsak a szabadságomról van itt szó, hanem arról is, hogy ha felvettek, sürgősen Aarhusba kell költöznöm. Aalborgtól kb. másfél óra vonattal, hosszú távon nem megoldható az ingázás. És persze munkát kell keresnem Aarhusban, mivel SU-ra nem vagyok jogosult. Magyarul fel kell építeni egy új rendszert, pont mint három éve, mikor Aalborgba jöttem.
Aug. 2-án, hétfőn hosszas telefonálgatás vette kezdetét, hívtam az egyetemet, érdeklődtem, mi történt a jelentkezésemmel. Akivel először beszéltem, úgy tűnt, megértette a problémát, és megígérte, hogy utánanéz. Miután két napig nem történt semmi, felhívtam megint. Kiderült, hogy továbbította az ügyemet egy illetékes kollégának, legyek türelemmel. Kértem az illetékes kolléga közvetlen telefonszámát. Vonakodva bár, de megadta, azt mondta, ez rajtam úgyse fog segíteni. De mégis segített, mert miután felhívtam, kiderült, nem is ő az illetékes az ügyemben, mert ha külföldi vagyok, akkor az egy másik kollégára tartozik, még akkor is, ha dán nyelven akarok tanulni.
Na, de volt szíves továbbkapcsolni az illetékes illetékesnek, aki végre tényleg illetékesnek érezte magát abban, hogy segítsen, mert megígérte, hogy utánanéz. És tényleg, pár óra múlva visszahívott. Kiderült, hogy mivel a bizonyítványaimat nem Dániában szereztem, a hiteles angol nyelvű fordításokat elküldték egy értékelésre (belső, és nem a Cirius-os), hogy kiderítsék, egyenrangúak-e egy hasonló dán képzéssel. Itt akadt el a dolog, mert az értékelés eredménye nem érkezett meg. Megígérte, hogy amint sikerül felhívnia az értékelésben illetékest, visszahív.
Végül 6-án, péntek délután hívott azzal, hogy fel vagyok véve. Az eredményt borítékba tette, és szombaton már írásban is megkaptam. De a harsonák nem szólaltak meg, és pezsgőt se bontottam, mert rákattintottam a szakom órarendjére az interneten, ami szerint a tanítás egy kéthetes alapozóval kezdődik rögtön augusztus 23-án. Hát ez lehetetlen: két hét alatt lakást keríteni Aarhusban, az ittenit felmondani (amire mellesleg 2 hónapos felmondási idő van a szerződésben). Ráadásul ekkor én még a szakmai gyakorlatomat töltöm, amit be kéne fejezni, ha már idáig húztam.
Tehát tegnapelőtt, hétfőn újabb telefonálgatás, először a tanszékre. Elmondtam, hogy most nem tudom elkezdeni az egyetemet, mert két hét alatt ez megoldhatatlan, ezért szeretném januárra halasztani. Először kerek perec nemet mondtak. Oda se neki, türelmes vagyok, másodszor is a szájukba rágtam, mi a helyzet, és céloztam rá, valaki hibát vétett azzal, hogy bár a pozitív értékelés már májusban megvolt, én csak most, többszöri telefonálás után, jócskán megkésve tudtam meg az eredményt. Erre az volt a válasz, hogy elvileg mégiscsak lehetséges a halasztás, de a tanulmányi osztállyal kell megbeszélnem. Hívtam is őket rögtön, de a tanulmányi osztály szerint meg a tanszék dönt ilyesmiben. Na, erre kértem, beszéljék meg egymással, és majd értesítsenek az eredményről.
Meglepően gyorsan, tegnap kaptam is választ e-mailben. Tehát az Aarhusi Egyetem felkínálja nekem annak lehetőségét, hogy januárban kezdhessem el tanulmányaimat a digitalt design szakon, bár azt kihangsúlyozzák, hogy ez tanulmányi szempontból nem egy előnyös megoldás, mivel a szemeszterek sorrendje felcserélődik (a másodikkal kezdek).

Amúgy vicces, hogy szemmel láthatóan nincs rám vonatkozó kategóriájuk: telefonon, e-mailben dán a nyelv, de a hivatalos értesítő levélben angolul jön, és felkínálják nekem a nemzetközi diákok számára szervezett fakultatív bevezető programokat (játékos nyelvtanulás, esetleg nemzeti desszertjük, a tejberizs kóstoltatása...? :) ) Azt még nyomatékosítanom kell majd, hogy ne úgy kezeljenek, mint a külföldi diákokat, hanem mint a dánokat, mert nem véletlenül nem angolul akarok tanulni.

Na, de jöjjön a tanulság: egyszerre több vasat tartani a tűzben lehet, de egy fenékkel több lovat megülni már nem. Vagyis először be kell fejeznem az egyik iskolát, és csak utána tudom elkezdeni a másikat. Szépen sorjában, nem egyszerre, nem össze-vissza kapkodva. És másik hajfestékmárka után kell néznem, mert ez már nem fedi tökéletesen a megszaporodott ősz hajszálaimat.

Ez a kép pedig ma készült Juelsmindé-ben, a fogaim közé szorított esernyő alatt. Szabadnapomat feláldozva állásinterjúra mentem (egésznapos túra). Soha ilyen jól még nem ment, elég laza voltam, onnantól kezdve, hogy kacarászva csavargattam a falu reklámügynökségének ajtajában a nadrágszáramból az esővizet, egészen odáig, jót nevettem, mikor a főnök azt mondta, mennyivel jobb a dánom személyesen, mint telefonban, és mondtam, hogy "Tak i lige måde" (Kb. köszönöm, viszont). Mégsem ez lesz álmaim munkája: azt mondták, szuper grafikus vagyok, de nekik egy art director tanoncra van szükségük a következő 2-3 évre, természetesen tanulópénzért. Harmincon túl erre nemet mondok. Hiába szép a tengerpartjuk, más szempontjaim is vannak.

Esti bölcsesség

Amikor az ember "save as" helyett "save"-et nyom több órányi munkát kidobva ezzel, akkor fel kell állni a géptől. Még akkor is, ha a kora reggeltől tartó idősgondozás után a délutáni/esti egértologatás üdítő pihenésnek tűnik. Ha meg rózsaszín az égbolt, akkor különösen. Pulóver a pizsama tetejére, akkumulátor a fényképezőgépbe és irány a tenger.



Végülis mindig arról álmodtam, hogy egyszer majd tengerparton lakom. Ez már majdnem teljesült: igaz, az ablakomról nem látok rá a vízre, de itt van az utca végén. Csak nem szabad megfeledkeznem róla.

Nyelvi fölény

Ma a munkahelyemen azt a szót, hogy "hånddesinfektionsmiddel" (fertőtlenítőszer kézre) ki tudtam mondani elsőre, egy szuszra, hibátlanul.
Ez csak azért érdekes, mert a dánok nem tudják.