De a hangsúly leginkább azon volt, hogy az első, kissé formális alapító közgyűlés után a Társaság tagjai tovább barátkozhattak egymással. Nagy volt az érdeklődés a körlevélben és a honlapon meghirdetett rendezvényre, több mint ötvenen jöttünk össze, és én nagyon boldog voltam, hogy ott lehettem a város szélén kibérelt közösségi házban. Nem elsősorban a nyelv tette (volt két dán házastárs-vendég is, úgyhogy a dán is előkerült), hanem leginkább azért volt jó, mert teljesen fesztelen volt az egész, mintha régi jó ismerősökkel beszélgettem volna. Persze volt a társaságban régi jó ismerős is, de azzal is elsőre szót értettem, akivel korábban még sosem próbáltam.
Csak összehasonlításképp: ma a kollégáimmal ebédszünetben való beszélgetés közben egy kérdésre válaszolva elmondtam, hogy hamarosan Århusba kell költöznöm. Hogy miért? Mert felvettek az egyetemre. Milyen szakra? Digitalt design-ra. Kár, mondták (szó szerint: det er syndt), és kész, ezzel letudva a beszélgetés, rátértek gyorsan a következő témára. Szimpatikus emberek, jó és segítőkész kollégák a munkában, de meg sem kísérelnek közel kerülni hozzám és sosem lennének a barátaim. Pedig én nem bánnám. Vajon Århusban más lesz, ott más emberek vesznek majd körül? Tudom, ezen most még kár törni a fejem.
A lényeg, hogy a maradék pogácsával becsomagoltam szombaton ezt a nagyon jó érzést, hogy nem vagyok egyedül. Hiába vagyok Észak-Dániában, nagyon is sok a magyar errefelé. Bár ideköltözésemkor nem gondoltam rá, hogy a külföldi magyarokkal való kapcsolat ennyire sokat jelenthet, de közben eltelt egy kis idő. És ha el is költözöm a városból, igyekszem a Társaság minél aktívabb tagja maradni. Még jó, hogy van internet a világon, úgyis a honlap a központja az egésznek, hiszen nem él minden tag Aalborgban. Találó a szó: hon-lap.
(Beszámoló és további fotók itt.)
Posts
8 comments:
Szimpatikus emberek, jó és segítőkész kollégák a munkában, de meg sem kísérelnek közel kerülni hozzám és sosem lennének a barátaim. - Ez a mondatod nagyon szivhez szolo szerintem sok embernek...mai vilagban a legtobb kapcsolat sajnos ilyen. Ha ez vigasztal, sokan igy elunk es ezt tapasztaljuk...
Azért egy gratut legalább kinyöghettek volna kollégáid... Egyetemen csak kicsit nyitottabbak lesznek az emberek, elvégre hasonló érdeklődési köre lesz hallgatótársaidnak is ;)
Laura: nem, ez nem vigasztal egyáltalán. Persze nem nyavalygásnak szántam a bejegyzést, csak konstatáltam a helyzetet.
Beatbull: nem kell gratulálni, sokmindent nem tettem azért, hogy felvegyenek, leszámítva, hogy lefordíttattam a bizonyítványaimat (köszönet érte Zsoltnak) és elküldtem a jelentkezésemet. Elég lesz majd akkor gratulálni, ha elvégzem (amiben egyéltalán nem vagyok biztos). De azért azt hittem, ennél egy kicsit jobban érdekli majd a kollégákat. Ha belegondolok, tulajdonképpen semmit nem tudnak rólam, csak azt a hajszálvékony szeletet ismerik, ami a sosu-hjælper belőlem.
Na, de a bejegyzés a Társaságról szól, és pozitív kicsengésűnek szántam.
Persze, azt is megertem, h nem vigasztal, Orsi, sajnos, nehezen lehet abba beletorodni, h tobbnyire csak feluletes kapcsolatokkal vagyunk korulveve. De azert tartsd meg a pozitiv hozzaallast, ami itt is kicseng a bejegyzesedbol, hala Istennek. Es en is ugy gondolom, h a tanulmanyaid alatt lesz tobb eselyed tartalmasabb kapcsolatokat szerezni.
dejóez. az aalborgi magyarok... itt is kéne ilyen. én nagyon örülnék.
a dánok meg...ha szeretnél a barátjuk lenni, azért nagyon sokat kell tenni, furcsa, de nem szabad leszállni róluk...ezt egy dán mondta. és szerintem nagyon igaz.
Napsi: jöhettél volna, a név csak formalitás. Volt látogató északabbról, és akadtak århusiak is.
legközelebb...
Post a Comment