Izoláció

Megint dolgoztam a hétvégén. Megbeszéltem a főnővérrel, hogy bent alszom a kórházban, mert mint múltkor kiderült, hétvégén kora reggel Aarhuson belül sem egyszerű eljutni a munkahelyig, legalábbis tömegközlekedéssel nem. Van jónéhány vizsgáló szoba az osztályon, amely hétvégén zárva van, megkaptam az egyik kulcsot, így aztán sikerült frissen és pihenten munkába állnom szombaton és vasárnap.
Erre szükség is volt: hétvégeken egyedül van az ember arra, amire hétköznap ketten-négyen: takarítás, páciensek szállítása az osztályok közt és munka a konyhában. Persze ilyenkor le van redukálva minden a legszükségesebbre, de így is nagy a kapkodás. Reggel 7-től délután fél 3-ig szól a munkaidő, de ritkán sikerül 3 előtt mindennel végezni. Azt az utasítást kaptuk, hogy túlórázni nem szabad, mert a kórháznak nincs pénze kifizetni, ugyanakkor nem szabad a mi feladatainkból semmit a délutáni műszakra hagyni. A kettő ellentmond egymásnak, és nem is lehet egyiket sem betartani: a délutános fél 3-kor felbukkan, és 3-ig segít, hogy a végezzek a teendőimmel. De hogy ő mikor végez a sajátjával, és neki ki segít, nem tudom...
Az elmúlt hétvége kissé nehezített volt: szombaton kikerült az egyik kórterem ajtajára az "isolation" tábla, mert az ott fekvő beteg fertőző, ezért el kellett különíteni. Rám ez annyiban vonatkozott, hogy ennek a kórteremnek a takarítását leges-legutoljára kellett hagyni, és a szokásos takarítószerek helyett egy erős fertőtlenítő oldattal kellett mindent végigdörzsölni (értsd: MINDENT az ágykorláttól a kilincsig). Ezen kívül az osztály négy fürdőszobájából egyet szintén kineveztek elkülönítettnek, amit csak ez a beteg használhatott, és ezt szintén megkülönbözetett módon kellett takarítani. Az egész jó 20-30 perc extrát jelentett a szokásos munkamenethez képest.
A szombat hátralevő részében igyekeztem a kora tavaszt élvezni a városban (képek alább). Amikor este visszatértem a kórházba, már három kórterem ajtajára volt kitéve az "isolation" tábla, úgyhogy másnap korábban keltem, és fél 7-kor láttam neki a munkának. Még korábban sajnos nem lehet, mert egy csomó munka időponthoz van kötve: például a reggelit és ebédet nem lehet a szokottnál előbb osztani, és a kórtermek takarítását sem lehet azelőtt elkezdeni, hogy a betegek felébrednének. Az egyik nővér elmondta, hogy mindhárom kórteremben hasmenés ütötte fel a fejét, aminek továbbterjedését meg kell fékezni. Később kiderült, hogy két beteget most kezdték el szondán keresztül táplálni, és könnyen lehet, hogy azt a barna trutyit nem veszi be a gyomruk, úgyhogy nem biztos, hogy fertőzésről beszélhetünk. Mindenesetre mondta, hogy a szokottnál is körültekintőbbnek kell lenni. Nem elég például, hogy gumikesztyűt és nejlonkötényt veszek magamra, amikor a végén bemegyek takarítani a "veszélyes zónába", nekem is azt a védőfelszerelést kell felvennem, amit az orvosok és a nővérek használnak. Ez áll egy maszkból, egy hátulgombolós hosszúujjú felsőből, és egy pár lábra húzható zacskóból, természetesen minden egyszer használatos. Követtem is az utasításokat, és nagyon rosszul lettem pillanatok alatt. A kórtermek ajtaját folyton csukni kell, úgyhogy már csak ezért is meleg volt. Némelyik páciens félmeztelenül fekszik az ágyban, és nem fázik, úgyhogy el lehet képzelni, milyen volt nekem a komplett felszerelésben. Úgy leizzadtam pillanatok alatt, mint egy kiadósabb futás után. Ráadásul a védőruha nagy méretű, hajlongás közben mindig lecsúszott a vállamról, szóval nem tudom, hogy ért-e valamit is. Azt az ellentmondást pedig már végképp nem tudtam megoldani, hogy a kórterem ajtaját csukva kell tartani, ugyanakkor a takarítókocsit nem szabad betolni. A kulcslyukon keresztül mégsem nyúlkálhattam az eszközökért, tehát a kisebbik rosszat választva a kocsit leparkorltam a folyosón az ajtó mellett, és az ajtót nyitva hagytam. Erre mindig jött valaki, aki becsukta, ami szintén nem sokat segített rajtam.
Ma sem volt könnyebb: még mindig 3 elkülönített szoba, és egy kolléga, aki beteget jelentett, úgyhogy ketten küzdöttünk meg a feladatokkal. De végre sikerült az osztálynak kapcsolatba lépnie egy izolációs szakértővel, aki kérdésemre elmondta, hogy ha nem érintkezek közvetlenül a pácienssel, akkor elég a gumikesztyű és a nejlonkötény. Remek, szerintem sem szükséges ez a nagy felhajtás. Sokkal jobban aggódom akkor, amikor a közértben a bevásárlókosarakhoz, vagy a könyvtárban a számítógépek billentyűzetéhez kell hozzáérnem (gumikesztyű nélkül).
Viszont az elmúlt hétvégén rájöttem, hogy ha valaki megkérdezi, mit sportolok, mondhatom, hogy kórházban takarítok. Ez is van olyan izzasztó. És bár elmúlt a farsang, de ha be kéne öltöznöm valaminek, "isolationsservicemedarbejder" lennék, vagyis olyan ápoló, aki az elkülönített osztályon dolgozik. Olcsó, egyszerű és látványos jelmez.