Ott a tavasz

már a kertek alatt, érezni a levegőben, hogy hamarosan betör mindenhová. Tehát ez az utolsó télies bejegyzésem, pár télies fotóval, amelyeket nem olyan rég lőttem Espergærdé-ben.



Hogy mit kerestem ott? Állásinterjún voltam. Útban a munkahelyem felé, hazafelé, vagy munka közben a kórházban - tehát jóformán egész nap - folyton azon töröm a fejem, hogyan kerülhetnék ki ebből a szerencsétlen helyzetből. Nem elég, hogy a munka nem érdekes, de még sokat is kell utaznom miatta. Valamit ki kell találni. Támadt egy olyan ötletem, hogy mi lenne, ha szociális gondozó lennék. Erre a jyllandi félsziget északi és közép-keleti részén elég kicsi az esély, mert itt konkrétan tudom, hogy létszámstop van. A hirdetések számát elnézve máshol se lehet túl fényes a helyzet, de a múltkor felbukkant egy hirdetés az Espergærde-i idősek otthonától, gondoltam, mért ne tennék egy próbát, vitathatatlan előnye, hogy közel van Koppenhágához, és így Magyarországhoz is. A városka Helsingør-től délre fekszik a tenger partján, jópár évvel ezelőtt gyakran bicikliztem arra, és jól emlékeztem a tengerpart fölé magasodó épületre a sok hatalmas üvegablakkal, amely most Dánia legszebb kilátással rendelkező idősek otthonaként hirdette magát. Nem tudom, vajon nyomott-e a latban, hogy motivációs levelemben említettem Helsingør-höz való kötődésemet, de behívtak interjúra.
Ami nem ment valami jól. Pedig felkészültem, a legtöbb kérdés nem ért váratlanul, de olyan ügyetlenül sikerült az egész. Megjegyzem, ez az interjúztató hibája is, aki főleg eldöntendő kérdéseket tett fel, és miután igennel vagy nemmel válaszoltam, kelletlenül nézett rám. Én meg ettől úgy éreztem, ki kell fejtenem, meg kell indokolnom a válaszomat, és így is tettem, de ettől a nő még kelletlenebbül nézett rám. Ha meg abbahagytam, beállt a kínos csend, és a nő közben folyton a papírjai közt keresgélt.
A legviccesebb az volt, amikor elmondta, hogy mivel délutános műszakról van szó, jó ha tudom, hogy a meleg vacsorát nem kiszállíttatják, hanem helyben főzik, és hagyományos dán fogásokról van szó, vajon az menne nekem? Erre majdnem elröhögtem magam. Azokban az otthonokban, ahol korábban megfordultam, csak melegíteni kellett a hagyományosnak mondott dán vacsorát. Elég egyszerű és egyhangú (szerintem vacak) ételekről van szó: néha leves, jóformán mindig főtt krumpli hússal, fasírttal vagy kolbásszal, barna vagy fehér szósszal, néha főtt répával és borsóval (a zöldségből nem nagyon kért senki), és desszertnek grød (gyümölcsszósz) tejjel. Egyszer láttam olyat, hogy rizottó volt, és az öregek nagy része csak fintorgott, hiányolta a krumplit. Egészében elég lesújtó véleményt alkottam az idősebb dán korosztály étkezési kultúrájáról. A nőnek azonban diplomatikusan csak annyit válaszoltam, hogy elegendő általános tapasztalattal rendelkezem a konyhában ahhoz, hogy ennek a kihívásnak is megfeleljek.
Közben az is tudatosult bennem, hogy hiába van friss virág az asztalokon, és hiába fantasztikus a kilátás a tengerre, azért ez akkor is csak egy idősek otthona, ahol fullasztó a levegő pont úgy, mint más idősek otthonában.
Nem lepődtem meg, és talán nem is bántam nagyon, hogy pár nappal az interjú után nemleges választ kaptam. Csak az a kár, hogy több, mint egy évet eltöltöttem azzal, szociális gondozónak tanultam, és ha nem kezdek el hamarosan ezen a területen dolgozni, akkor elvesztegetett idő volt az egész.
Kicsit sokáig tartott az út Aalborg-tól Espergærdé-ig és vissza, de legalább készítettem pár szép fotót a befagyott tengerről, ha már ott jártam. Kinga, a "döglött hattyúkat" neked küldöm! :)