Tahoe

Az útikönyvem szerint érdemes a Tahoe tóhoz is ellátogatni, ha már Kaliforniában jár az ember. Brent is lelkesen bólogatott az ötletre, úgyhogy fel is kerekedtünk. Ha valami nagyon zavart végig, az az volt, hogy túl nagyok a távolságok, és még akkor is kocsiba ül az ember, ha a legközelebbi közértig el akar jutni. Ha meg kirándul, akkor tényleg hosszú órákig az autóba kell ülnie. De ezt leszámítva páratlan élményben volt részem: a kemény téltől a kora nyárig mindenféle évszakot láttam attól függően, hogy milyen magasságban és hol jártunk.

A Tahoe tónál épp havazott, mikor megérkeztünk, a helyiek kicsit bosszankodtak is, szerintük ilyenkor már nem kellett volna. Engem nem zavart, sőt.


A tó hatalmas és mély, állítólag annyi a víz benne, hogy ha egész Kalifornia területét elárasztanák vele, akkor 35 cm magasan állna. A vize hideg, de nyár közepe-vége felé azért lehet fürödni benne, ilyenkor igazi turistaparadicsom. Már csak azért is, mert itt húzódik Nevada állam határa, ahol legális a szerencsejáték. Ez azt jelenti, hogy még a legkisebb benzinkútnál is vannak félkarú automaták, és Tahoe városában haladva azonnal észrevesszük Nevada határát, mert az első épület rögtön egy hatalmas kaszinó. Rengeteg a kis útszéli instant kápolna, ahol azonnal összeadják a sietős párokat, és akár Elvis (hasonmása) is énekel a rendezvényen.
Ami engem jobban érdekelt, az az Emerald öböl, ami egyszerűen gyönyörű a kis szigettel, még akkor is, ha közben kékre fagytam.
Van egy szakasz, ahol a viszonylag keskeny út mindkét oldalán a vízre pillanthatunk le. Még jó, hogy nem volt nagy a forgalom, úgyhogy meg tudtunk állni egy pillanatra, hogy lekapjam a látványt.

Másnapra elállt a hóesés és kisütött a Nap, a tó is más arcát mutatta.



Egy vicces motelben aludtunk, ahol túltengett a giccs kívül és belül ("corny" - ahogy Brent mondta), és aztán reggel a sivatag felé vettük az irányt. Érdekes és nagyon látványos, ahogy a Sierra hegység éghajlatválasztóként működik.

Míg a nyugati oldalát havas fenyőerdők borítják, a keleti oldala sivatagos, mert ide már nem jut csapadék. A hőmérséklet is magasabb.

Egy Genoa nevű városkában sétálgattunk, ami Brentnek nagyon tetszett, azt mondta, ha nem a hegyekben élne, akkor itt szeretne lakni. Nekem viszont nagyon mesterkéltnek tűnt az egész, kicsit olyan volt, mintha egy film díszletei közt sétálnék, csak arra vártam, mikor jönnek elő a Szalonból a cowboyok.

Sehogy se tudtam eldönteni, hogy azért ilyen a hely, hogy a magamfajta túristákat odavonzza, vagy nincs semmi trükk, és tényleg ilyen egy város a nevadai sivatagban.
Mindent egybevetve remekül éreztem magam, de azért - elég furcsa - a végén már vágytam haza - Aalborgba. Mostanra itt is kitört a tavasz, és lesz is rá három napom, hogy élvezzem. Kellemes Húsvétot mindenkinek ezzel a Yosemite által inspirált képeslappal, további fotók pedig itt.