A nagy zabálás

Ha már szóba hoztam az ételeket, nem tudom megállni, hogy ne írjak arról a színdarabról, amit nemrég láttunk az Aalborgi Színházban. A "Det store ædegilde" vagyis A nagy zabálás c. darabról van szó, amely Marco Ferreri azonos című, 1973-as botrányos filmjének az újragondolása. Úgy rémlik, láttam régen azt a filmet, az előadás előtt utánaolvastam kicsit az interneten, hogy képben legyek, de fölösleges volt. A darab írója olyan alaposan átdolgozta a témát, hogy az apukája sem ismert volna rá.
Az előadás a kis színpadon fut, egészen közel a nézőkhöz. Egy minimalista konyha áll a színpadon: egy pult tűzhellyel. Elegánsan öltözött pincér elkezd fecsegni ételekről, majd megjelenik a konyhában Morten Nielsen, a Mortens Kro gourmet étterem tulajdonosa és főszakácsa - már írtam róla korábban -, és laza természetességgel ételekről és evés közben megesett dolgokról anekdotáznak. A pincér beinvitál hátulról egy csoport óvodás gyereket (felnőtt színészek által hátborzongatóan jól alakítva), akiknek abban a megtiszteltetésben lehet részük, hogy háromfogásos gourmet vacsorát ehetnek, amit (persze előre előkészített félkész alapanyagokból) maga Morten készít el a színpadon.

Van látvány és illat, mindenkinek csorog a nyála. A gyerekek a maguk módján csacsognak, kérdeznek, véleményezik a történteket. Mindegyikük külön karakter, nem győzi az ember kapkodni a fejét: az egyik kislány nagyon lelkes és mindent megeszik, amit elé tesznek, de előbb mindent jól összecsócsál. A másik kisfiú végig a desszert miatt aggódik, amiből ő nem ehet, mert cukorbeteg. Morten tanácsára kicsit többet eszik a főételből, hogy ne kívánja majd az édességet a végén, amiből aztán tripla adagot eszik mégis, mert a szomszédai elől is mohón elkapkodja... de nem akarom lelőni az összes poént.

Gyerekek, őszinték, nem türtőztetik magukat, és mégis nagyon ijesztően felnőttek.
Miután véget ér a lakoma, Morten elköszön, őt várják az éttermében. A pincér is elhagyja a színpadot, a gyerekek magukra maradnak, és akkor elszabadul a pokol.

Az egyik kisfiú elmesél egy szomorú történetet a szüleiről, melyben az étel zsarolás, sértődés és hiszti tárgya. A többiek vigasztalni próbálják, ami aztán túl jól sikerül... Igazdi dorbézolás kezdődik, tivornya, szex, erőszak gyerekmódra, senki nem marad ki belőle.

A pincér időnként feltűnik, de nem vesz részt a történésekben, csak elegánsan kommentálja őket. Egyre több smink van az arcán, először egy bohóc irányába fejlődik, majd szétcsúszik a festék, és egyértelműen a Batman-ből megismert Joker karaktere rajzolódik ki.

Talán nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy nem happy end a darab vége. Érdemes megnézni, jún. 15-ig még látható. (A fotókat az Aalborgi Színház Facebook oldaláról kölcsönöztem.)

Nekem nagyon tetszik Morten Nielsen bevonása az előadásba. Nem színész, csak saját magát alakítja, de azt nagyon hitelesen. Nem tudom, ki reklámoz kit ebben az esetben, a színház az éttermet, vagy fordítva. De nem lennék meglepve, ha a darab megtekintése után többen kedvet kapnának a Mortens Kro-ban vacsorázni. Mortennel egyébként nemrég jelent meg egy rövid interjú angolul itt.

Medvehagyma

Pár hete egy ismerős hívta fel rá a figyelmemet, hogy az egyik közeli parkban medvehagyma nő. El is mentünk szedni együtt, szép nagy mennyiséget sikerült gyűjteni. Én még korábban sosem használtam, nem is láttam medvehagymát. Az interneten óvnak attól, hogy összekeverjük a mérgező gyöngyvirággal.


Amikor megláttam a mezőt, rögtön tudtam, hogy nem lesz baj: szerintem nem hasonlít túlságosan a gyöngyvirágra, amit kiskoromtól kezdve jól ismerek, mert tavasszal mindig ott illatozott a virágoskertben. Keskenyebb, hosszabb a medvehagyma levele, az illata pedig fokhagyma! Ez az akció meg is oldotta egy időre a "mit főzzek?"-dilemmát. Mindent, amibe medvehagyma tehető!


Rögtön pogácsát sütöttem, aztán szórtam levesbe, főzelékbe, sült tetejére... A maradékból pedig Istvánnal (ő kezelte a turmixgépet) pesto-szerűséget készítettünk: darált mandulával (amit nem pirítottam meg), sóval és olívaolajjal. Kb. egy liternyi mennyiség lett, hűtőszekrényben szépen eláll, azóta is hetente egyszer tészta van vacsorára pestóval.


Imádom, ha a természetben vadon nőtt dolgokat lehet hasznosítani a konyhában. Már alig vártam, hogy csalánt is gyűjtsünk. Amíg lehet, minden nap iszok egy pohár csalánteát.


Istvánom a teáért nem rajong, de a csalános-medvehagymás-csicseriborsós levest krumplival ő is jóízűen bekanalazta.
Gyönyörű az idő, délután elmegyünk biciklizni. Viszek magammal zacskókat meg ollót, ki tudja, mit lehet még gyűjteni...

Csupa jó hír

Rögtön az első, hogy tegnap végre pontot tettem a vizsgafeladatom végére. A hetek óta húzódó kemény munka után végre befejeztük a csoporttársammal a projektet, kinyomtattuk, és mindjárt leadjuk a tanszéken. Erről írok majd még egy egyet, mert megérdemli. Lesz még egy kisebb projektem, most ezen dolgozunk, mag abból aztán egy szóbeli vizsgám, de utána nagyjából vége is ennek a szemeszternek.
A másik, hogy beköszöntött a nyár Aalborgba is, méghozzá egyik pillanatról a másikra. Múlt héten kijutott az esőből bőven, a nappali csúcshőmérséklet nem nagyon érte el a 15 fokot, aztán hétvégén hirtelen felmelegedett az idő, tegnap szerintem volt 30 fok is. Lehet bikiniben napozni!
Hamarosan aztán a saját kertünkben élvezhetjük Istvánnal a jóidőt. A házat megvettük, lassan minden papírmunka elintéződik, és júniustól mienk lesz a kulcs. Rögtön nem tudunk majd költözni, mert előbb néhány munkálatot el kell végezni. Az elmúlt hetek részben erről szóltak: vadászat mesteremberekre, aztán egyezkedés velük.
A vécét, a mosdó és a zuhanyzó csaptelepet ki kell cserélni, és a konyhában a radiátort a hűtőszekrény közvetlen szomszédságából az ablak alá kell költöztetni, ehhez egy vízvezeték-szerelőt kellett keríteni. Az elsőt egy ismerős ajánlotta, felhívtuk, időpontot egyeztettünk vele és az ingatlanközvetítővel is - amíg mi meg nem kapjuk végleg, addig nála van a házkulcsból egy példány, és vagy eljön a megbeszélt időpontban a házhoz, vagy kölcsönkaphatjuk a a kulcsot 1-2 órára. A mester kijött, felmérte a terepet, majd pár nap múlva olyan árajánlatot küldött, hogy elállt a lélegzetünk: a fentiekért összesen 24 000 koronát kért volna. Az anyagár ennek kb. 1/3-a lehet, és az egynapos munkáért kicsit sokallottunk azt a pénzt. Kerítettünk tehát egy másik vízvezetékszerelőt, aki terepszemle után 11 000 kr-ra becsülte a munkát. Ez kevesebb, mint fele az elsőnek! Meg is egyeztünk vele, rögtön jön, ahogy mienk lesz a kulcs.
A konyha nagyon szép, tavaly lett felújítva, de sajnos nincs közvetlenül összekötve a nappalival, ahol a nagy ebédlőasztalt tartanánk. Bár közös az egyik faluk, de az egyikből a másikba csak kerülőúton, a folyosón keresztül lehet eljutni. Ezért azt terveztük, hogy a konyha és a nappali közti falba vágunk egy ajtónyílás méretű lyukat. De vajon lehetséges ez? Nem tartófalról van szó? Az ismerős által ajánlott kőműves foghegyről lerázott bennünket, mondván, hogy nem ér rá. Az interneten kerestünk, három cégnek is írtunk, ebből csak az egyik méltatott válaszra, De ő aztán a megbeszélt időpontban meg is jelent a helyszínen (korábban, vízvezetékesre vadászva tapasztaltuk, hogy elfelejtik a megbeszélt időpontot, és aztán úgy kell rájuktelefonálni), felmérte a terepet, és egy napra rá elfogadható árajánlatot küldött. A fal tartófal, de keresztgerenda beépítésével megoldható a dolog.
A nagy nappaliban és az egyik kicsi szobában padlószőnyeg van, ezt szeretnénk laminált padlóra cserélni. Nagyon szép padlólap típust sikerült kifogni, élethű utánzata a lakkozatlan újracsiszolt valódi fának, már alig várom, hogy a helyén láthassam. Ezen kívül már csak festeni kell, de azt mi magunk megcsináljuk Istvánnal. Mostmár ki van tűzve minden dátum: a kulcsátvétel, a munkálatok és a költözés is napja is. Nehezen hisszük el, hogy egy hónap múlva már a saját házban ébredünk, tágas, gyönyörű kerttel, ami tovább fog szépülni annak köszönhetően, hogy bevásároltam mindenféle virág- és zöldségmagot. István igyekszik kijózanítani, és igaza van: nem várhatom el, hogy bőtermő legyen a padlizsánbokrom, amikor alig egy hete még inkább tél volt mint nyár. De hátha az üvegház segít - vagy amíg az nincs, legalább az üvegezett terasz. Néhány magot már régebben elvetettem, hogy mire költözünk, a növénykék palántázhatók legyenek.

Nőnek is szépen a kis palánták! Azon jót mosolyogtam, hogy ami nálunk az őszirózsa, az Dániában sommerasters néven fut - ebből a sommer jelentése nyár, vagyis ami délebbre az ősz, az itt a nyár...
Aztán persze tudom, hogy sárgabarackfáról nem érdemes álmodozni. De a bogyós gyümölcsök állítólag nagyon szeretik ezt a klímát, úgyhogy én már nem bírtam magammal, és vettem egy egres-, egy ribizli- és egy áfonyabokrot.

Jelenleg az erkélyen várják a sorsukat, de nemsokára a végleges helyükre kerülnek ők is. Sűrű nyárnak nézünk elébe, és izgalmas is lesz. Nemcsak emiatt, de munka szempontjából is...

Nyugati part

Változatlanul lemaradásban vagyok ami a blogírást illeti, de ez így is marad még egy darabig. Mostanában időm legnagyobb részét az egyetemi projektmunka teszi ki (a vészesen közelgő határidővel), és emellett persze a szokásos munka naponta a kórházban, aztán utána este még egy kis projektmunka elalvásig. Sosem volt ilyen fontos szüneteket tartani a megfelelő időpontban, úgyhogy nagyon jól jött, hogy az Aalborgi Magyarok Társasága buszkirándulást szervezett múlt vasárnapra.
A Társaság elnökségének én is tagja vagyok, és egyik problémánk a tagdíjjal kapcsolatos. Az évi 150 kr-t idén jóval kevesebben fizették be, pedig ez a minimális összeg a működéshez elengedhetetlen. A rendezvényeink költségének egy részét ebből fedezzük: pl. teremdíj, étel a karácsonyi meg az aug. 20-i összejöveteleken, és a játszóház is kap belőle. A szervezők rengeteg munkát ölnek ezekbe teljesen ingyen a szabadidejükből áldozva, mégis gyakran azzal szembesülnek, hogy nincs kellőképp méltányolva. Pl. egy-egy rendezvény szervezésekor fontos tudni idejében, hogy hány fővel számoljunk, mert ez a költségeket is meghatározza. Az emberek egy része viszont a kiküldött kör e-mailekre nem vagy csak későn reagál, és ez megnehezíti a szervezést. A tagdíjat pedig nem fizetik arra hivatkozva egyebek közt, hogy a programok nem megfelelőek. Személy szerint én sem veszek részt mindenben, a könyvklubra mostanában sajnos nincs időm, a gyerekeknek szóló játszóház meg nem aktuális egyelőre, de egy jó ügyet mégis szívesen támogatok éves szinten 2 mozijegy árával. Nemcsak a pillanatnyi előnyöket nézem, hanem fontosnak tartom, hogy mikor majd lesz gyerekem, akkor legyen egy fórum, ahol más magyar gyerekekkel tud magyar nyelven játszani és dalokat, mondókákat, verseket tanulni. Döbbenten látom, hogy az aprónép pillanatok alatt megtanulja a dán nyelvet és ezzel párhuzamosan felejtődik el, vagy szorul háttérbe a magyar. Az is jó, hogy kortárs és régebbi magyar szépirodalomhoz juthatok a könyvklub által és beszélgethetek az olvasottakról a többiekkel. Az én magyarom is megkopik, ha nem csiszolom. (Arról a tényről már nem is beszélve, hogy Istvánt is a Társaságon keresztül ismertem meg!) Na, de ha a (potenciális) tagok látóköre nem terjed idáig, akkor mást kell kitalálni. Hosszú távon talán jó lenne valami üzleti modellt felállítani a társaságnak, mert az önkéntesség a magyar fejekben még nem nagyon vert gyökeret. De addig is azt gondoltuk, csinálunk olyan programokat, amelyek tagoknak ingyenesek (tagnak az számít, aki befizette a tagdíjat), nem tagok pedig csak térítés ellenében jöhetnek. Úgy próbáljuk alakítani, hogy az embereknek már a 2. rendezvényen való részvételkor kifizetődő legyen a tagság.
Ezért szerveztük a kirándulást is, ahol az egyetlen költség a busz- és sofőrbérlés volt, de mi határoztuk meg az útvonalat. A nyugati partot választottuk. Erre nem nagyon járnak távolsági buszok, inkább csak tavasztól őszig, és akkor is csak a településekre visznek be, de ki a tengerpartra nem. Pedig vannak érdekes vagy lélegzetelállítóan szép helyek.
Első megállónk Aggersund volt. A falu a fjord mellett fekszik gyönyörű kilátással a vízre. Itt megint rácsodálkoztam arra, hogy milyen hatalmas az égbolt, és milyen intenzív a kékje a fű zöldje mellett, szinte kiveri az ember szemét. Emellett itt találhatók egy viking település nyomai is.

Egy séta után Bulbjerg felé vettük az irányt, amely szerintem Dánia egyik legszebb tengerpartja. Itt mindig fúj a szél, nagyok és hangosak a hullámok, állandóan visítanak a sirályok, a part menti magasabb sziklák mélye pedig német háborús bunkereket rejt. Különleges élmény az aalborgi csendes fjordhoz képest.



Végül Slettestrandon álltunk meg, ahol a kicsit szelídebb tengerparton sétálgattunk ismét. Itt is el lehetett volna tölteni több órát, mert hosszú a part és egyes magasabb pontjairól gyönyörű a kilátás, beljebb az erdő pedig egyedülálló természeti jelenség néhány, csak itt honos növényfajtával. A Svinkløv Badehotelig nem sétáltunk el, de itt található az ország egyik legjobb étterme. A Feriecenter Slettestrand viszont útba esett, de ide meg idő hiányában nem tértünk be. Az egyetemi projektem velük kapcsolatos, nagyon tetszik, amit csinálnak, ezért tervezem, hogy valamikor eltöltünk itt pár napot Istvánommal és felfedezzük a környéket.



A félnapos kirándulás gyorsan eltelt, remélem, lesz még több ehhez hasonló. Régebben akár egyedül is vonatra, biciklire pattantam egy jó kis kirándulás végett. Istvánnal kettesben persze az egész sokkal kellemesebbé vált, de ettől függetlenül a nagyobb csoportos túráknak is megvan a varázsa.