Thursday, May 24, 2012

Csupa jó hír

Rögtön az első, hogy tegnap végre pontot tettem a vizsgafeladatom végére. A hetek óta húzódó kemény munka után végre befejeztük a csoporttársammal a projektet, kinyomtattuk, és mindjárt leadjuk a tanszéken. Erről írok majd még egy egyet, mert megérdemli. Lesz még egy kisebb projektem, most ezen dolgozunk, mag abból aztán egy szóbeli vizsgám, de utána nagyjából vége is ennek a szemeszternek.
A másik, hogy beköszöntött a nyár Aalborgba is, méghozzá egyik pillanatról a másikra. Múlt héten kijutott az esőből bőven, a nappali csúcshőmérséklet nem nagyon érte el a 15 fokot, aztán hétvégén hirtelen felmelegedett az idő, tegnap szerintem volt 30 fok is. Lehet bikiniben napozni!
Hamarosan aztán a saját kertünkben élvezhetjük Istvánnal a jóidőt. A házat megvettük, lassan minden papírmunka elintéződik, és júniustól mienk lesz a kulcs. Rögtön nem tudunk majd költözni, mert előbb néhány munkálatot el kell végezni. Az elmúlt hetek részben erről szóltak: vadászat mesteremberekre, aztán egyezkedés velük.
A vécét, a mosdó és a zuhanyzó csaptelepet ki kell cserélni, és a konyhában a radiátort a hűtőszekrény közvetlen szomszédságából az ablak alá kell költöztetni, ehhez egy vízvezeték-szerelőt kellett keríteni. Az elsőt egy ismerős ajánlotta, felhívtuk, időpontot egyeztettünk vele és az ingatlanközvetítővel is - amíg mi meg nem kapjuk végleg, addig nála van a házkulcsból egy példány, és vagy eljön a megbeszélt időpontban a házhoz, vagy kölcsönkaphatjuk a a kulcsot 1-2 órára. A mester kijött, felmérte a terepet, majd pár nap múlva olyan árajánlatot küldött, hogy elállt a lélegzetünk: a fentiekért összesen 24 000 koronát kért volna. Az anyagár ennek kb. 1/3-a lehet, és az egynapos munkáért kicsit sokallottunk azt a pénzt. Kerítettünk tehát egy másik vízvezetékszerelőt, aki terepszemle után 11 000 kr-ra becsülte a munkát. Ez kevesebb, mint fele az elsőnek! Meg is egyeztünk vele, rögtön jön, ahogy mienk lesz a kulcs.
A konyha nagyon szép, tavaly lett felújítva, de sajnos nincs közvetlenül összekötve a nappalival, ahol a nagy ebédlőasztalt tartanánk. Bár közös az egyik faluk, de az egyikből a másikba csak kerülőúton, a folyosón keresztül lehet eljutni. Ezért azt terveztük, hogy a konyha és a nappali közti falba vágunk egy ajtónyílás méretű lyukat. De vajon lehetséges ez? Nem tartófalról van szó? Az ismerős által ajánlott kőműves foghegyről lerázott bennünket, mondván, hogy nem ér rá. Az interneten kerestünk, három cégnek is írtunk, ebből csak az egyik méltatott válaszra, De ő aztán a megbeszélt időpontban meg is jelent a helyszínen (korábban, vízvezetékesre vadászva tapasztaltuk, hogy elfelejtik a megbeszélt időpontot, és aztán úgy kell rájuktelefonálni), felmérte a terepet, és egy napra rá elfogadható árajánlatot küldött. A fal tartófal, de keresztgerenda beépítésével megoldható a dolog.
A nagy nappaliban és az egyik kicsi szobában padlószőnyeg van, ezt szeretnénk laminált padlóra cserélni. Nagyon szép padlólap típust sikerült kifogni, élethű utánzata a lakkozatlan újracsiszolt valódi fának, már alig várom, hogy a helyén láthassam. Ezen kívül már csak festeni kell, de azt mi magunk megcsináljuk Istvánnal. Mostmár ki van tűzve minden dátum: a kulcsátvétel, a munkálatok és a költözés is napja is. Nehezen hisszük el, hogy egy hónap múlva már a saját házban ébredünk, tágas, gyönyörű kerttel, ami tovább fog szépülni annak köszönhetően, hogy bevásároltam mindenféle virág- és zöldségmagot. István igyekszik kijózanítani, és igaza van: nem várhatom el, hogy bőtermő legyen a padlizsánbokrom, amikor alig egy hete még inkább tél volt mint nyár. De hátha az üvegház segít - vagy amíg az nincs, legalább az üvegezett terasz. Néhány magot már régebben elvetettem, hogy mire költözünk, a növénykék palántázhatók legyenek.


Nőnek is szépen a kis palánták! Azon jót mosolyogtam, hogy ami nálunk az őszirózsa, az Dániában sommerasters néven fut - ebből a sommer jelentése nyár, vagyis ami délebbre az ősz, az itt a nyár...
Aztán persze tudom, hogy sárgabarackfáról nem érdemes álmodozni. De a bogyós gyümölcsök állítólag nagyon szeretik ezt a klímát, úgyhogy én már nem bírtam magammal, és vettem egy egres-, egy ribizli- és egy áfonyabokrot.

Jelenleg az erkélyen várják a sorsukat, de nemsokára a végleges helyükre kerülnek ők is. Sűrű nyárnak nézünk elébe, és izgalmas is lesz. Nemcsak emiatt, de munka szempontjából is...

No comments: