Némafilm és sütiforma

Rohamosan rövidülnek a nappalok, és bár a fagy eddig elkerült, de kertészkedni idén már nem nagyon kell. Még hátravan pár dolog, pl. a rózsákat be kell fedni, a gyökérzöldségeket fel kell szedni (a sárgarépa és a zeller gyönyörű!), de lassan előtérbe kerülhetnek másfajta szórakozások. Persze kimozdultunk eddig is, ha volt valami érdekes program a városban, de néhányszor előfordult, hogy olyan jó volt hátul a kertben grillezni, vagy csak heverészni a fűben a pokrócon egy jó könyvvel, hogy nem kívánkoztunk máshova.

Már alig várjuk, hogy megnyíljon a belvárosban a fjord partján a Musikkens Hus, vagyis a Zene Háza. Nagyszabású építkezés közel a Nordkrafthoz, melynek 10. emeletéről, a volt tanszékemről jó ideig figyelhettem, hogy ásnak több emelet mély gödröt, hogy aztán kibéleljék betonnal és az óriás ementálira emlékeztető tömböt felhúzzák. Ide költözik majd az Aalborgi Szimfónikus Zenekar. Istvánnal nem vagyunk nagy rajongói a komolyzenének, de alkalmanként mégis elmegyünk egy-egy koncertjükre, mert nagyon ügyesen rendeznek olyan programokat, amelyekkel épp a magunkfajtákat célozzák meg. Időnként adnak ingyenes koncertet, melyre olyan nagy az érdeklődés, hogy ha nincs az ember a helyszínen jó időben, nem jut be az épületbe. Volt olyan koncertjük, ahol a helyi Platform4 művészeit kérték meg, hogy készítsenek az előadáshoz videoinstallációt. Nagyon érdekes volt úgy hallgatni élő komolyzenét, hogy közben a falakon mindenféle odavetített motívumok kúsztak-másztak. Még akkor is élveztem, ha közben úgy éreztem, hogy a videónak inkább az építészeti elemekhez volt köze, amikre rávetítették, mintsem a zenéhez. A legjobban viszont legutóbb látott Film & Musik c. programjuk tetszett, amikoris némafilmeket mutattak be a mennyezetről belógatott vásznon, és közben élőzenét játszottak alá. A produkcióhoz szakértő karmestert hívtak meg, az amerikai Rick Benjamint. Hogy a dolgát jól végezte-e, azt nem tudom megítélni, de hogy vicces ember benyomását keltette a jópofa felkonferálásaival, az biztos. Az előadás megkezdése előtt arra biztatott bennünket, hogy éljük bele magunkat a kora 1900-as évek hangulatába, bátran nyilvánítsunk véleményt előadás közben is tapssal ha tetszik, pattogatott kukorica dobálásával ha nem, valamint füttyel vagy hangos sóhajjal a romantikus jeleneteknél. Három filmet mutattak be: The Playhouse (Buster Keaton), Behind the Sceen (Charlie Chaplin), Get Out and Get Under (Harold Lloyd). A filmek közt volt egy-egy közjáték, vagyis rövid zenés darab mozgókép nélkül és persze szünet is. Nem emlékszem, mikor láttam némafilmet utoljára, úgyhogy azt is elfelejtettem, milyen remek, friss humora van ezeknek a történeteknek, arról nem is beszélve, hogy milyen szuper vizuális trükköket használtak abban az időben azokkal a technikai lehetőségekkel. A zene pedig fergeteges volt, hajszálpontosan követte a pergő képeket minden hang. Az egyik zenészt ismerem, utólag megkérdeztem, milyen volt játszani. Azt mondta, elég nehéz, mert a gyors váltások miatt nagy koncentrációt igényel, és nagyon meglepődtem, mikor megtudtam, hogy csak 4 nappal korábban kezdtek el próbálni. Profi munka volt, és szinte sajnálom, hogy csak egyszeri alkalom. De igazán jól szórakoztunk, máskor is megyünk, ha lesz ilyen.



A másik érdekesség a közelmúlban a 3D Printing Fesztivál volt. A Karolinelund-ról, a város bezárt vidám parkjáról írtam már. A terület egyelőre közpark, a főépülete pedig kísérletező művészeknek, alternatív kulturális programoknak ad helyet, ez a Platform4. Pár lelkes fiatal aktivista szert tett három darab 3D nyomtatóra, és miután ők már játszottak eleget, meg akarták mutatni a szélesebb közönségnek is, hogy miről van szó. Több programot is szerveztek egy hétre, mi Istvánnal kettőre jelentkezdtünk. Az egyik egy elméleti előadás volt a open source etikájáról, ami - mivel az e-könyvek és a copyright kapcsán gyakran én is szembetaláltam magam a témával a szakdolgozatom írása közben - érdekes volt, de sajnos kicsit általános, nem tért ki eléggé magára a 3D nyomtatásra. Manapság ugye már működőképes fegyver is nyomtatható, és erről például nem esett szó.
A másik program a sütiforma nyomtatása volt. Nem tudtuk előre, hogy konkrétan hogyan készüljünk, mert csak annyit írtak, hogy magunkkal kell vinnünk a laptopunkat. A helyszínen sajnos sok idő ment el azzal, hogy letöltsünk egy 3D modellezésre alkalmas szoftvert, és aztán pedig próbáltunk rájönni minél hamarabb, hogyan kell hasznáni. Na, ez az, amit előre itthon megcsinálhattunk volna, és akkor több idő jutott volna az érdekes részére, a tervezett tárgy pontos beméretezésére és magára a nyomtatásra. Így csak kapkodtunk, úgyhogy a végén nem lett valami jól használható a hőn óhajtott pixeles pacman sütikiszúró formám: alacsony és vastag lett a fala, úgyhogy kiszúrásra nem, csak nyomásra képes a tésztában. Persze azért sütöttem pacmen-es kekszet, finom lett. :) De a lényeg: lenyűgöző, ahogy a nyomtatófej jár fel-alá és folyatja a műanyagot rétegről rétegre. Azt hiszem, szeretnék még pár sütiformát rajzolni és nyomtatni. Szóval nem unatkozom továbbra sem.