Az én artwalkom

Az előző bejegyzésben írtam arról, milyen klassz festmények készültek mostanában Aalborg falaira. A városnéző túra során nem érintettük a kedvencemet, és nem volt alkalmam megkérdezni, hogy miért nem. Lars mondjuk elmondta, hogy nem minden falfestmény az ő projektje, lehet, hogy ez sem, és azért nem akart beszélni róla. Vagy az is lehet, hogy ezt egy kevésbé jól sikerült darabnak tartja, ezért nem akart szót pazarolni rá - említette, hogy vannak ilyenek. Előfordul, hogy nem úgy sikerül az alkotás, ahogy a művész szerette volna, és ilyenkor ő maga sem teszi be a portfóliójába. De az is lehet, hogy ez a hely kijjebb esik a belvárostól, és nem volt már idő rá.
Nem tudom, mért nem látogattuk meg, de mindegy is. Én minden nap elmegyek mellette, meg akkor is érintem, ha bevásárolni megyek, és nagyon szeretem.
Régebben egyszer írtam arról, hogy Aalborgban volt egy cementgyár, az Aalborg Eternit. Egy domb tövébe épült, melynek gyomrából bányászták az alapanyagot. A gyár bezárt, romlásnak indult épületeit még utoljára lefotóztuk Zsolttal. De aztán körbekerítették, a nagy részét lebontották, a dombot részben újra feltöltik és lakótelepet húznak rá minden kellékével együtt. Van itt már háromféle szupermarket, fitnessz center, nemsokára nyílik egy kávézó… Jó környék, emberi léptékek, közel a város szívéhez, de egy kicsit mégis félreesőn. Ami külön tetszik, hogy a régi gyár henger alakú épületeiből párat megtartottak, és köré, rá tervezték az újat. Már csak egy ilyen henger árválkodik érintetlenül. Nem tudom, milyen szerepet szánnak neki a jövőben, de addig is készült rá egy gigantikus falfestmény. Úgy tűnik az egykori gyári munkások szellemét hivatott megidézni, monokróm színeivel diszkréten tűnnek elő a figurák a fal elsárgult-barnult betonjából. Szerintem nagyon szuggesztív. Kíváncsian várom, hogyan alakul a sorsa, mit építenek hozzá, köré. Remélem, vigyáznak rá.