Otthon, édes otthon – vagy mi / Home sweet home – or what

Hétfőn hazaérkeztem, és ezen elgondolkodtam egy kicsit. Lehet 2 helyre is azt mondani, hogy haza? Az a helyzet, hogy Aalborgban is otthon érzem magam, szép kis tudathasadás. A csomagom is megérkezett szerencsére, bár egy nappal később, ilyen még nem volt, izgultam is egy kicsit, de végül sikerült elérnem, hogy a megbeszélt időben házhoz is szállítsa nekem a reptér. Elkezdődött a suli és a nyelviskola is, tiszta stressz. Most meg vendégem van 5 napra, de erről majd legközelebb.

Last Monday I arrived home and I had to think a bit about it. Is it possible to call 2 places home? Actually I make myself at home in Aalborg, too, it's a pretty schizophrenia. My luggage arrived luckily as well, though a day later than me. I was a bit nervous about it, but finally the airport delivered it to me. The school and the language school have started, it's a kind of stressful situation. And now I'm having a guest for 5 days, I'll write about it next time.

Sziget Festival

Otthon, édes otthon... és ha augusztus, akkor Sziget Fesztivál. Az öt nap legszebb pillanatai:
Home, sweet home... August means Sziget Festival for me. The highlights of those 5 days:



Reiki sátor, a nyugalom szigete
Reiki tent, the island of calmness



Nagy Utcaszínház, Kitonb
Big Street Theater, Kitonb



Jocóval a Jamiroquai koncerten
With Jocó at the Jamiroquai concert



Kinga hugom exzenekara – üdvözlet Kingának
Kinga's (my sister) ex-band – greeting for Kinga



R.E.M.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!



Amber Smith, idén felfedeztem őket magamnak
Amber Smith, I discovered them this year

Paradicsom a kertemben / Paradise in my garden :-)

Tavasszal vettem egy tô paradicsomot a közeli hipermarketben, kistermetû német import, Fritznek neveztem el. Eredetileg csak azért kellett, hogy otthonos hangulatot teremtsen a szobámban, késôbb pedig, ahogy jött a jó idô, a kertemben. Ha hozzádörgölôztem, pont olyan színû és szagú lett a bôröm tôle, mint az otthoni paradicsomokfától. Aztán váratlan dolog történt: egyszer csak már nem potyogtatta le a virágait, hanem kis, zöld bogyókká változtatta ôket. Á, nem lesz ebbôl semmi, gondoltam, mire beérne, már jön is a fagy. De a múlt héten azt kellett látnom, hogy az egyik csokor zöld bogyó sárgára váltott. Persze, csak a sárguló levelek színét veri vissza – ez volt az elsô gondolatom, de aztán Fritz erre is rácáfolt. Most pedig ittvan a tányéromon az elsô eredmény...
Talán más fénybe kerül a lelkesedésem, ha elmondom, hogy itt, Dániában nemigen érik be a paradicsom üvegház nélkül, és – mint általában a zöldségek – elég drága. Úgy két hete már nem bírtam tovább, és vettem egy dobozzal a közértben, de csalódnom kellett. Kemény volt, és ropogós, mint az alma, valószínûleg még zöld volt mikor leszedték, és nem kizárt, hogy több benne a vegyszer, mint a vitamin. De amit én neveltem, az a tövén érett pirosra, és biztosan bio.

In the spring I bought a tomato plant in a nearby hypermarket, small sample imported from Germany, so I call it Fritz. I just wanted to create a home-like atmosphere in my room and later in the garden. When I scrub my hand to it my skin gets exactly the same color and smell as it was in Hungary. But then it unexpectedly didn't lose its flowers but they became small, green pearls. Don't daydream – I told to myself – by the time it turns to red, it will be a frosty Winter. But last week some of the small fruits turned to yellow. Sure, it's the reflection of the poor, yellow leaves – it was my first thought but Fritz kept on. And now the result is on my plate...
Maybe you understand my enthusiasm better if I tell you that here, in Denmark tomatoes don't really grow without glasshouse and – as vegetables generally – it's pretty expensive. About two weeks ago I couldn't resist buying some in the supermarket but it just disappointed me. They were hard and crunchy like an apple, I guess they were picked as green and they probably contained more chemicals than vitamins. But the ones I grow turned to red naturally and is organic for sure.

Az élet apró örömei / Small pleasures in life

Mikor januárban beköltöztem ebbe a remek lakásba, a kis kertem sarkában már ott kucorgott egy apró tô szamóca. Gondosan megtisztítottam a környékét a gyomoktól, és lám, mostanra ez lett belôle. Kicsi és savanyú, de az enyém. És ma már az 5. szemet szüreteltem le róla.

When I moved to my actual apartman there was already a little bush in the corner of my small garden. I weeded it carefully and see... it became a real strawberry. It's small and sour but it's mine. And today I picked the 5th fruit.

Maarup kirke

Tegnap este dacolva a reménytelenül borús idôjárással, Zsolttal elmentünk a Loenstrup nevû falu melletti tengerpartra naplementét fotózni. A naplementébôl persze nem lett semmi, mert mire eljött volna az ideje, szakadni kezdett az esô, de addig is kellemeset sétáltunk és fényképeztünk. Itt áll az a homokdûne (Rubjerg Knude), ami lassan teljesen betemet egy használaton kívüli világítótornyot – ezt most nem néztük meg közelebbrôl. Ellenben körbejártuk azt a kis román kori templomot, aminek már meg vannak számlálva a napjai. Mivel a szakadék széle rohamosan közeledik hozzá, úgy döntöttek a dánok, megmentik: feldarabolják, elszállítják, és máshol felépítik újra. A projektrôl bôvebben itt lehet olvasni, valamint Zsolt blogján.
A templomon kívül veszélyben van itt még néhány nyaraló is, itt most biztosan alacsonyak az ingatlanárak... szép és szomorú környék. Bár most jártam ott harmadszor, nem tudom megunni.

Yesterday despite of the rainy weather I visited the seaside next to a village called Loenstrup with my friend, Zsolt to take photos of the sunset. We couldn't make it because by the time of sunset it started to rain desperatedly. But we had a nice walk and took some nice pics. Here is a sand dune (Rubjerg Knude) which is slowly covering an unused, old lighthouse – this time we didn't get close to it. But we walked around an old, Roman Age church which is in a danger. The edge of the ravine is getting closer and closer to it, so Danes decided to save it: they will demolish and then build it up somewhere else. You can read about it here and see also Zsolt's blog.
Besides the church some summer houses are also threatened, I'm sure the real estate prices are really low here... it's a beautiful but sad place. Though it was the third time I have been here I never get bored with it.



Mikor utoljára, egy hónapja itt jártam, még lehetett a gyalogúton haladni, mostanra beljebb vitték a kerítést.
Around one month ago when I was here last time it was possible to use the trail, but now it was already closed.



Ez a sír a következô vihar alkalmával le fog zuhanni.
This grave will fall down when the next storm is coming.



A peremen
Living on the edge

Hétvége / Weekend

Szombat délután végre rászántam magam, hogy megnézzem közelebrôl azt a parkot, amit mindig csak távolról, biciklinyeregbôl hazafelé menet látok. Kiderült, hogy nagyobb, mint gondoltam, néhol ápolt virágágyásokkal és sziklakerttel, néhol egészen erdôszerûen bujára hagyva – a Limfjord vékony csíkja pedig lépten-nyomon elôbukkan a fák közül. Igazán jó képeket nem tudtam készíteni, mert kétpercenként eleredt az esô, de az a gyanúm, hogy megyek én meg arrafelé.

On last Saturday I managed to find the time to visit a park I had seen from a distance every day on my way home. It is bigger than I expected, partly with beautiful flowerbeds and rock gardens, partly with forest-like groups of trees. But the Limfjord's thin line can be seen from almost everywhere. I couldn't take really good pics since it started to rain in every other minute but I guess it was not the last time I visited this place.



Vasárnap – bár lógott az esô lába – elhatároztam, hogy biciklizek egy nagyot, ki a városból, nyugati irányba. A felhôk néha fenyegetôen tornyosultak, de végül megúsztam szárazon, viszont pirosra sültem.
Végig az út mentén, a házak elé ki volt rakva kis kocsikra, polcokra krumpli vagy egyéb zöldségféle, önkiszolgáló becsületkasszával. Máskor is láttam már ilyet Dániában, ettôl mindig jókedvem lesz, mert olyan, mint a mesében.

On last Sunday – though it was about raining – I decided to bike out from the town to West. The clouds were sometimes threatening but I didn't get wet however I got some sunlight-overdose.
All along the road in front of the houses there were little couches or shelves filled up with potato and other vegetables in self-service system. It was not the first time I have seen such thing but it always makes me delighted because it's like in a fairy tale.



Az alábbi képen a háttérben a két ló valószínûleg a világ legboldogabb állata, mert – bár a fotón nem látszik – gyönyörû kilátásuk van a tengerre. Csakúgy, mint a sok tengerparton legelészô tehénnek. Villanypásztor persze van, de ez egyúttal lehetetlenné tette, hogy én magam lejussak a vízhez, végig csak messzirôl sóvároghattam: én a kerékpárúton fönt, a tenger lent, köztünk meg az elkerített, boldog tehenek.

On the picture below there are the world's happiest two horses in the background – although it cannot be seen on the photo – they have a beautiful view to the seaside. Just like all the cows around there. Of course there were electric fences which made it impossible in the same time for me to reach the water. I was only longing for it from the distance: I was up on the road, tha sea was down and the protected, happy cows were in between.



Egy helyen az út mentén iskolára bukkantam. Mivel ezt nem védte kerítés, bementem az udvarára, és próbáltam elképzelni, milyen lehet az órák közti tízpercben felmászni ide és a felhôket, meg az egy helyben lebegô sirályokat bámulni.

I passed by a school and since it was not protected by fence I entered to the court and tried to imagine how it feels like having a break as a student and climb up here to stare the clouds and the levitating seagulls.





Végül még lefotóztam azt a házat, amit álmomban láttam már. Ennél több nem is kell egy napra.

Finally I took a picture of a house I've already seen in my dreams. I think I couldn't wish more for one day.