Hétvége / Weekend

Szombat délután végre rászántam magam, hogy megnézzem közelebrôl azt a parkot, amit mindig csak távolról, biciklinyeregbôl hazafelé menet látok. Kiderült, hogy nagyobb, mint gondoltam, néhol ápolt virágágyásokkal és sziklakerttel, néhol egészen erdôszerûen bujára hagyva – a Limfjord vékony csíkja pedig lépten-nyomon elôbukkan a fák közül. Igazán jó képeket nem tudtam készíteni, mert kétpercenként eleredt az esô, de az a gyanúm, hogy megyek én meg arrafelé.

On last Saturday I managed to find the time to visit a park I had seen from a distance every day on my way home. It is bigger than I expected, partly with beautiful flowerbeds and rock gardens, partly with forest-like groups of trees. But the Limfjord's thin line can be seen from almost everywhere. I couldn't take really good pics since it started to rain in every other minute but I guess it was not the last time I visited this place.



Vasárnap – bár lógott az esô lába – elhatároztam, hogy biciklizek egy nagyot, ki a városból, nyugati irányba. A felhôk néha fenyegetôen tornyosultak, de végül megúsztam szárazon, viszont pirosra sültem.
Végig az út mentén, a házak elé ki volt rakva kis kocsikra, polcokra krumpli vagy egyéb zöldségféle, önkiszolgáló becsületkasszával. Máskor is láttam már ilyet Dániában, ettôl mindig jókedvem lesz, mert olyan, mint a mesében.

On last Sunday – though it was about raining – I decided to bike out from the town to West. The clouds were sometimes threatening but I didn't get wet however I got some sunlight-overdose.
All along the road in front of the houses there were little couches or shelves filled up with potato and other vegetables in self-service system. It was not the first time I have seen such thing but it always makes me delighted because it's like in a fairy tale.



Az alábbi képen a háttérben a két ló valószínûleg a világ legboldogabb állata, mert – bár a fotón nem látszik – gyönyörû kilátásuk van a tengerre. Csakúgy, mint a sok tengerparton legelészô tehénnek. Villanypásztor persze van, de ez egyúttal lehetetlenné tette, hogy én magam lejussak a vízhez, végig csak messzirôl sóvároghattam: én a kerékpárúton fönt, a tenger lent, köztünk meg az elkerített, boldog tehenek.

On the picture below there are the world's happiest two horses in the background – although it cannot be seen on the photo – they have a beautiful view to the seaside. Just like all the cows around there. Of course there were electric fences which made it impossible in the same time for me to reach the water. I was only longing for it from the distance: I was up on the road, tha sea was down and the protected, happy cows were in between.



Egy helyen az út mentén iskolára bukkantam. Mivel ezt nem védte kerítés, bementem az udvarára, és próbáltam elképzelni, milyen lehet az órák közti tízpercben felmászni ide és a felhôket, meg az egy helyben lebegô sirályokat bámulni.

I passed by a school and since it was not protected by fence I entered to the court and tried to imagine how it feels like having a break as a student and climb up here to stare the clouds and the levitating seagulls.





Végül még lefotóztam azt a házat, amit álmomban láttam már. Ennél több nem is kell egy napra.

Finally I took a picture of a house I've already seen in my dreams. I think I couldn't wish more for one day.