Keserű tea / Bitter Tea

A Fair Trade-ről először majdnem 3 éve, pont Dániában hallottam. Olyan szépen hangzott: ha a fenti jelzéssel ellátott teát vásárolom - kicsivel több pénzért - a teaültetvényeken mostoha körülmények között dolgozók emberibb feltételek közt végezhetik a munkájukat.
Szerda este láttam egy dokumentumfilmet a tévében, ami azt vizsgálta Sri-Lanka, India és Kenya néhány ültetvényén, hogy mit tesz a Fair Trade. A szomorú igazság: semmit. A Fair Trade és nem Fair Trade ültetvényeken dolgozók egyformán rabszolgák. A bérük nevetségesen alacsony, napi 10-12 órát robotolnak, és a leszedett tealevél mennyisége után kapják a bérüket, nem pedig a ledogozott órák után. Főleg nők dolgoznak, nekik elég kevesebbet is fizetni. A gyerekek is besegítenek, persze iskola helyett, így felnőve esélyük sem lesz más, jobb életre. Van, ahol a dolgozókat minden 3. hónap után kirúgják, majd újra felveszik, hogy ne kelljen szerződést kötni, vagy fizetésemelést adni nekik. Betegállomány, nyugdíj természetesen nincs. A munkának van veszélyes oldala is, pl. a permetezés, amit mindenféle előzetes oktatás vagy minimális védőfelszerelés (maszk) nélkül végeznek a munkások, akik előbb-utóbb megvakulnak. A helyi kórházak tele vannak velük. Balesetek is történnek a feldolgozó üzemben, valakit például bedarált a gép. A stábot nem engedték be a gyárba, nyilván nem akarták, hogy a gyalázatos körülmények ország-világ szeme elé kerüljenek. De amit felvehetett a kamera kívül, az is épp elég szomorú volt.
Én nagyon szeretem a teát, naponta iszom. Szerda óta viszont bűntudatom van, ha arra a szerencsétlenre gondolok, aki a leveleket szedte a reggelimhez. Mindannyian részese vagyunk a bűnös folyamatnak, akármilyen származású vagy márkájú teát iszunk. Mi van, ha már a Fair Trade se működik? Ne igyak, ne igyunk több teát? Mi a megoldás? Hogyan lehetne elérni, hogy a jóindulattal fizetett többlet ne tűnjön el félúton, hanem azok részesüljenek belőle, akik megdolgoztak érte?

It was about 3 years ago when I first heard about Fair Trade - and actually it happened in Denmark. The idea sounded so nice: if we buy tea marked with the sign above - for a little bit more money - the tea pickers can work under better circumstances.
Last Wednesday I saw a documentary on the TV, it was about tea plantations in Sri-Lanka, India and Kenya. The conclusion was that unfortunately Fair Trade doesn't make the difference at all. It doesn't matter if someone works at a Fair Trade or a not Fair Trade plantation, he/she is like a slave. The workers' salary is ridiculously low, they work 10-12 hours per day and they get their payment by results and not by the hour. Most of them are women, probably because they get lower salary. The children help as well - instead of going to school, so they will never get a chance for a better life. There was a place where the workers were fired after every third month and then were hired again because in this way the company doesn't have to make a contract or raise the salary. Of course there is no sick leave or pension. There is a dangerous side of this job, for example the spraying the pesticide which is made without any previous education or any minimal protection such a mask. These workers get sooner or later blind, the local hospitals are full of them. Accidents happen as well, someone fell into a machine in a tea factory and died. The filmmakers were not allowed to record inside, the factory is probably low under any standards. But the records taken outside were sad enough.
I like tea very much, I drink it every day. But since last Wednesday I feel guilty if I think about the poor one who picked the leaves to my morning drink. We all are parts of this terrible procedure, it doesn't matter which taste or what brand we choose. What to do if Fair Trade doesn't work? Should we all quit drinking tea? How could the money find its way to those who really worked for it instead of disappearing on halfway?

Ami a dán nyelvet illeti / As for Danish language

Januárban lesz három éve, hogy először Dániába tettem a lábam. Egy nemzetközi népfőiskolán kezdtem, ahol az első fél évben semmit nem tanulam dánul - akkoriban ez még nem tűnt fontosnak. Aztán tavaly is volt 5 hónap kihagyás, amikor otthon - Magyarországon - próbáltam boldogulni.
Mindegy, szerintem mára egész jól elboldogulok ezen a fura nyelven. Megértem a híreket a rádióban, tud élvezetes lenni a tévénézés. Az iskolában jól követem az órákat, és bár a tananyag olvasása elég lassan megy (nem is jutok mindig a végére), de könnyebb szövegeket gyorsan olvasok és a mindennapi életben szinte mindent megértek.
A beszéd már keményebb dió. A dánok a szavak végét általában lenyelik, és hajlamosak rövid szavakat összevonni. Emellett nagyon fontos, hogy melyik szónál hol van a hangsúly. Ezt nagyon nehéz nekem, mint magyarnak megszokni, hiszen a mi nyelvünkben a hangsúly mindig a szó elejére esik, de különösebb jelentősége nincs. Régebben azt hittem, teljesen rossz, amit mondok, de mára már megszoktam, hogy ha nem értenek, egyszerűen másholvá kell tennem a hangsúlyt, vagy csak simán felerősíteni ott, ahol van. (Egyszer pl. azt mondtam a dántanáromnak, hogy Rebild-ben jártam a hétvégén. Nem értette, pedig úgy mondtam: "reebild", elnyújtva az "e"-t. Megismételtem: "rebííld" - ezúttal az "i"-re téve a hangsúlyt. Így se volt érthető. Erre lebetűztem a szót, mire felkiáltott: Ó, hát "reeeeeeeeeebild", legalább 10 "e"-vel.) Továbbá nem tudom az "r" és a "d" hangot torokból felöklendezve ejteni, ahogy a dánok teszik, és nem hallom a különbséget az "e" és az "æ" között.
Az iskolában a tanáraim általában jól értik, amit mondok, az osztálytársaim se nagyon kérdeznek vissza. A minap viszont megismerkedtem egy nővel, aki pár perc és pár visszakérdezés után megjegyezte, hogy kicsit nehéz engem megérteni. Először elszomorodtam, aztán rájöttem, csak arról van szó, hogy tán még sosem beszélt külföldivel, és egyszerűen nincs hozzászokva a füle. Na, de ő még finom volt. Találkoztam már olyannal is, aki egyszerűen úgy beszélt hozzám, mintha szellemi fogyatékos lennék.
A nyelviskolában szünetben gyakori téma, hogy ki mit tapasztal az életben. Mindenki panaszkodik, hogy a dánok nem akarják érteni őket. Pedig van olyan is, aki sokkal-sokkal jobb nálam, és együtt él a dán barátjával, aki gyakran mégis angolra vált türelmetlenségében.
Az meg nagyon felháborított a múltkor, hogy a tévében egy idősebb professzor beszélt egy riportban, tisztán, érthetően, kifogástalanul, és a kis lengyel akcentusa miatt mégis feliratozták. Miközben néha bennszülött vidéki parasztemberek szólalnak meg úgy, hogy szerintem az anyjuk se értené, és oda meg nem tesznek feliratot.
Hát így van ez, és egy darabig még így is lesz. Szerintem nem nehéz nyelv a dán, csak a dánok teszik néha azzá.
Kedden voltam az írásbeli nyelvvizsgán, decemberben lesz a szóbeli. Kíváncsi vagyok, milyen eredménnyel zárul.

I've been in Denmark for almost 3 years now. I started in an international folkhighschool where I didn't learn any Danish in the first half a year - it didn't seem important that time. Then I had a 5 months long break last year when I tried to live in Hungary again.
Anyway, I manage pretty good by now in this strange language. I understand the news in the radio and enjoy the TV programs. I can follow the lessons in the school and though reading the literature is pretty hard sometimes I read and understand almost everything in the everyday life.
Speaking is more difficult. Danes swallow the ends of the words and they tend to close up short words. But the most important thing is where to place the stress in a word. It's hard to adjust myself to this idea because in Hungarian language the stress is always at the beginning of the word - and it's not that emphasized. I used to think that my spoken Danish is completely bad but lately I found that if Danes don't understand me I simply have to move the stress or just to emphasize it even more. (Once I said to my language teacher that I had been to Rebild in the previous weekend. She didn't understand me though I said "reebild" with long "e". I said again, this time trying with a long "i" like "Rebiild". It didn't work, either. Finally I spelled the world and then she recognized it: "Oh, so you visited Reeeeeeeeeebild!" With at least 10 "e".) And on the top of everything I can't say "r" and "d" by throwing up from the throat as Danes do and I ca't hear the difference between the sounds of "e" and "æ".
My teachers and Danish classmates in the school usually understand what I say. But the other day I met a woman who after a couple of minutes conversation said that it was a bit hard to understand me. First I became disappointed but then I realized that maybe it was the first time she heard a foreigner speaking her language. By the way, she was nice enough. I have met some people who simply talked to me as I was a mentally handicap.
We often discuss our experiences in the language school with the group mates in the brakes. Everyone complains that Danes don't want to understand us. There is a girl who is far much better than me and lives together with her Danish boyfriend who switches often to English impatiently.
Once I got really angry when an older professor was interviewed in the TV. He spoke a clear, understandable Danish, but he was subtitled just because of his light Polish accent. But if a hardcore countryside man speaks there is no subtitle, and it doesn't matter that even Danes have problems to follow him.
So that's the way it is and I guess it will stay the same for long. I don't think Danish is a difficult language but I do think Danes make it difficult sometimes.
I made the written part of my Danish exam last Tuesday, the oral part is coming in December. I'm looking forward to see how it will go.

Híres és gazdag / Famous and rich

Nem kellett sokat várnom a jóra, hétfő este érkezett egy e-mail formájában. Egy neves művészettörténész azügyben keresett meg, hogy régebben megtalálható volt a lomográfiáról írt szakdolgozatom az interneten, de újabban nem. Pedig szüksége lenne rá, mert egy egyetemen tart fotográfiával foglalkozó kurzust, és a hallgatóknak ezt szokta megadni szakirodalomként. Értitek?! Szakirodalom lettem!!!
Hát aznap este mosolygós jókedvem volt, és még most is nagyon jó érzés, hogy annak idején nem csak az asztalfiókomnak dolgoztam. Mint néhányan tudjátok, négy és fél évvel ezelőtt a diplomamunkám egy lomográfiai album volt, ami szerintem máig progresszívnek mondható, ennek ellenére nem találtam rá kiadót. Úgy nézett ki, rajtam kívül senkit nem érekel az egész. De mégis...! Mondjuk ennyi idő után megint beleolvasva a szakdolgozatba egy kicsit elpirultam, ma már másképp írnám meg, de azért még mindig vállalható.
Csak azért tűnt el a netről, mert a honlapomat egy másik szerverre költöztettem, és a pdf-fájlokat elfelejtettem átlinkelni. De korrigáltam a hibát, úgyhogy megint elérhető.
Hallgatók forgatják azt az írást, tehát híres vagyok. Mostmár csak gazdag szeretnék lenni.

I didn't have to wait for too long for something good, it came as an e-mail on last Monday. I got it from a well-known Hungarian art historian who asked me why he couldn't find my thesis on lomography on the internet anymore. He gives lectures on photography at a university and he used to give my thesis to the students as a literature. Gosh! My thesis as a literature...!
I couldn't stop smiling on that Monday and I'm still happy that writing my thesis was not only a waste of time. About four and a half years ago my degree project was special lomographic book and I think it's still progressive. Unfortunately I couldn't find a publishing house being interested in it in Hungary, so I thought I'm the only one who is crazy about it. But it seems I'm not alone! Nevertheless, reading the thesis on it made me a bit embarrassed - I think today I'd write it in a different way. Anyway, it's still OK.
It disappeared from the internet because I moved my webpage to an other server and I forgot to relink the pdf-files. But after that e-mail I corrected the mistake so it's available again.
Students read it, so I'm famous. The next step is to become rich.

Ui: Kérdeztétek, hát itt van: a honlapom és a szakdolgozatom.

PS: here it is my webpage and my thesis (this one unfortunately is only in Hungarian).

Semmi / Nothing

Az elmúlt héten semmi nem történt velem. De tényleg. Vissza az iskolába... szörnyű. Az a baj, hogy belül én már réges-rég nem vagyok diák, úgyhogy egyre nehezebben viselem az ezzel járó kötelezettségeket. Főleg, hogy megint csoportmunka van, ezúttal az egész évfolyam dolgozik együtt, mint egy nagy szerkesztőség, egy magazinon. Rémálom. Vagy inkább erős motiváció álláskeresésre.
Csendesen lapítok az órákon, nézem a neten az álláslehetőségeket és leginkább készülök a "nagy dán nyelvvizsgá"-ra (Modul 5 vagy másnéven Prøve i Dansk 3). Esszéírás, szövegértést mérő tesztek, lehetőleg nyelvtani, helyesírási hibák nélkül. Nov. 18-án az írásbeli, aztán majd valamikor decemberben a szóbeli. Itt már jegyet is kapunk, hajtok, hogy minél jobb legyen, magam se tudom, miért, talán csak a régi beidegződés. Még jó, hogy van egy magyar (Zsolt, ki más), aki el tudja magyarázni, amit nem értek, mert a tanár sajnos nem túl jó ebben. Neki a dán az anyanyelve, nem kell logikát keresnie a dolgok mögött. Ennyi.
Tehát elnézést azoktól a kedves olvasóimtól, akik a számlálóprogramom szerint visszatérő látogatóim a blogon minden hétfőn. Ezúttal nem tudok érdekes olvasmánnyal szolgálni. De hamarosan... és ez egyben egy kísérlet is, hogy ha hétfőn, amikor kiugróan magas a blogom látogatottsága, megígérek a közeli, de pontosabban be nem határolt jövőben egy új bejegyzést, az növeli-e a látogatottságomat a hét többi napján, vagyis ide-idekattintotok-e türelmetlenül várva a legközelebbit. Én is türelmetlenül várom, hogy történjen valami. Lehetőleg valami jó.

Nothing has happened during the last week. I mean really nothing. Back to school... it's awful. The problem is that deep inside I'm not a student at all anymore and it's getting harder and harder to act as one. Especially because it's a groupwork again, this time the whole grade - 4 classes - work together on a magasine. It's a nightmare - or a strong motivation for job hunting.
I mostly sit quietly in the classroom and spot on the job ads. Or prepare myself for the "big Danish language exam" (Modul 5 or Prøve i Dansk 3). It consists of writing essays, filling up some tests which measure how much I undestand a text - of course I have to watch out my grammar and spelling mistakes.
The written part is coming on the 18 November, the oral part will be sometime in December. This time we get a grade and I study hard to get the best I can, I don't really know why, maybe it's just an old habit. It's good that I know a Hungarian (Zsolt, of course) who can explain what I don't understand. Unfortunately my Danish teacher is not the best in it, it's her mother tongue, so she doesn't have to find the logics in it. It's all.
So sorry, my dear returning visitors, who read my blog every Monday according to my statcounting program. This time I have no interesting news. But it's coming... And it's also a test to see weather you click here to check out my page on the rest of the week if on Monday - when I have the highest numbers of visitors here - I promise a post without defining which day it would come. I hope it's coming soon. And I hope it will be something nice.

Jó és rossz / Good and bad

Letelt a 4 hét szakmai gyakorlat a Weltklasse Reklámügynökségnél. Élveztem, hogy végre grafikust játszhatok reggeltől estig, nem is kellett nagyon igyekeznem, jött minden magától - talán a dán szavak a nyelvemre kicsit nehezebben, de a betűk meg a görbék a kurzorom nyomán könnyedén. A végén a főnök behívott a tárgyalóba és 20 percen keresztül tömény dicséretben részesített. Ilyet még soha nem kaptam, és nagyon jól esett, a végén már majdnem sírtam. Kaptam a cégtől egy könyet, Martin Lindstrom, a marketingguru legújabb műve, Buyology (talán a vásárlás anatómiája magyarul?) a címe, nélkülözhetetlen darab. Meg fogok kapni egy szép ajánlólevelet, ami remélhetőleg nagyot segít majd az álláskeresésben. Aztán kaptam még ígéretet, hogy a december-januári vizsgafeladatomat - ami tartalmilag bármi lehet a grafikán belül, a suli csak a formai kereteket szabja meg - ők adják. Ez azért jó, mert tulajdonképpen félszavakból is értettük egymást, vagy néha szavak nélkül, csak vizuálisan.
És ami még fontos, kaptam megerősítést, önbizalmat, mostantól nem félek azt mondani, hogy nagyon jó grafikus vagyok. Az egyik ügyfelük (állítólag nem a legegyszerűbb eset) elfogadta az egyik ötletemet, egy másik teljes vizuális arculattervem még prezentáció előtt áll, de házon belül már sikert arattam vele, a harmadik nagyobb projekten meg jóformán az egész ügynökség dolgozott, tehát nem egyedül az enyém, de ha átmegy a prezentáción, arra én is büszke lehetek. Képeket egyelőre még nem közölnék, talán majd később, ha már publikus.
Közben a Sterling, a dán fapados légitársaság a múlt szerdán csődöt jelentett. A karácsonyi repülőjegyemet náluk vettem, tehát az veszett (bár a bankom megpróbál jogi kifogást emelni, hátha lesz belőle pénzvisszatérítés). Érdekes, hogy nem is nagyon törődtem azzal az 1600 koronával, inkább az ütött szíven, hogy veszélybe került a karácsonyom. Nem tudtam, hogy ilyen sokat jelent. Végül a Malévnél vettem gyorsan jegyet, persze megfizethető áron már nem volt szenteste előtt. De szerencsére a Jézuska megígérte, hogy megvár. Ki tudja, lehet, hogy a gép, amivel eredetileg utaztam volna, műszaki hibás volt, és ez kellett ahhoz, hogy ne szálljak föl rá... a sors útjai kifürkészhetetlenek. Reméljük, a Malév kitart, különben biciklivel kell hazamennem.
Az viszont tényleg szomorú, hogy ma reggel belenéztem a lakóparkom nagy, közös konténerébe, és több doboz könyvet láttam - sajnos olyan mélyen, hogy csak a tetejéről tudtam néhányat lehalászni. Ifjúsági- és szépirodalom, régi szótárak, növény- és madárhatározó... érthetetlen, mért kell könyveknek a kukában végezniük.

My 4 weeks long internship at Weltklasse is over. I enjoyed a lot that I could play a full time graphic designer. I didn't have to overexert myself, it came eaily - not the words in Danish to my mouth but the letters and the curves from my cursor. In the end my boss had a talk with me and practically I got 20 minutes compliment. I had never experienced such thing, at the end I almost cried. I got a book from the agency written by Martin Lindstrom, the marketing guru, called Buyology - it's a need on my bookshelf. I will get a reference which hopefully will help a lot in my job hunting. And I got a promise that they will give me an assignment for my exam in December-January - which can be anything within design, the school only defines the form and the frames. I think it will make the exam easier for me because we understood each other well during my internship even without words, merely on the language of design.
Finally I got a lot of positive thoughts and self-confidence. From now on I'm not afraid to say that I'm a very good graphic designer. One of their clients (not the easiest type) accepted one of my ideas. A full visual identity is designed to an other client, it's not presented yet but my colleagues liked it a lot. There was a third big project, the whole agency worked on it, so it's not only mine but if it will be accepted I can also be proud of it. I'm not posting pictures about it, maybe later.
In the meantime Sterling, the cheap flight company announced its bankruptcy. I had bought my flight ticket for the Christmas holiday from them, so I lost it (although my bank is trying with demurrer, let's see if I can get some money back). The funny thing is that I didn't really care about the 1600 DK I lost but it felt too bad that maybe I wouldn't be able to go home for Christmas. I didn't know it means such a lot. Finally I bought a new ticket at Malév (the Hungarian airlines company), of course the price was not affordable before Christmas Eve, but Santa promised he will wait a bit for me. Who knows, maybe the flight I should have originally taken had a serious technical problem and I survived this way. Let's hope Malév will keep on, otherwise I have to bike home.
But today in the morning I became really disappointed: I looked into the garbage container at the end of my street and there were quite a few paper boxes in it filled up with books. They were deep down in the bottom, so I only could reach a few of them. There were novels, old dictionaries, books on nature and birds... I simply don't understand why books have to end up this way.