Saturday, November 1, 2008

Jó és rossz / Good and bad



Letelt a 4 hét szakmai gyakorlat a Weltklasse Reklámügynökségnél. Élveztem, hogy végre grafikust játszhatok reggeltől estig, nem is kellett nagyon igyekeznem, jött minden magától - talán a dán szavak a nyelvemre kicsit nehezebben, de a betűk meg a görbék a kurzorom nyomán könnyedén. A végén a főnök behívott a tárgyalóba és 20 percen keresztül tömény dicséretben részesített. Ilyet még soha nem kaptam, és nagyon jól esett, a végén már majdnem sírtam. Kaptam a cégtől egy könyet, Martin Lindstrom, a marketingguru legújabb műve, Buyology (talán a vásárlás anatómiája magyarul?) a címe, nélkülözhetetlen darab. Meg fogok kapni egy szép ajánlólevelet, ami remélhetőleg nagyot segít majd az álláskeresésben. Aztán kaptam még ígéretet, hogy a december-januári vizsgafeladatomat - ami tartalmilag bármi lehet a grafikán belül, a suli csak a formai kereteket szabja meg - ők adják. Ez azért jó, mert tulajdonképpen félszavakból is értettük egymást, vagy néha szavak nélkül, csak vizuálisan.
És ami még fontos, kaptam megerősítést, önbizalmat, mostantól nem félek azt mondani, hogy nagyon jó grafikus vagyok. Az egyik ügyfelük (állítólag nem a legegyszerűbb eset) elfogadta az egyik ötletemet, egy másik teljes vizuális arculattervem még prezentáció előtt áll, de házon belül már sikert arattam vele, a harmadik nagyobb projekten meg jóformán az egész ügynökség dolgozott, tehát nem egyedül az enyém, de ha átmegy a prezentáción, arra én is büszke lehetek. Képeket egyelőre még nem közölnék, talán majd később, ha már publikus.
Közben a Sterling, a dán fapados légitársaság a múlt szerdán csődöt jelentett. A karácsonyi repülőjegyemet náluk vettem, tehát az veszett (bár a bankom megpróbál jogi kifogást emelni, hátha lesz belőle pénzvisszatérítés). Érdekes, hogy nem is nagyon törődtem azzal az 1600 koronával, inkább az ütött szíven, hogy veszélybe került a karácsonyom. Nem tudtam, hogy ilyen sokat jelent. Végül a Malévnél vettem gyorsan jegyet, persze megfizethető áron már nem volt szenteste előtt. De szerencsére a Jézuska megígérte, hogy megvár. Ki tudja, lehet, hogy a gép, amivel eredetileg utaztam volna, műszaki hibás volt, és ez kellett ahhoz, hogy ne szálljak föl rá... a sors útjai kifürkészhetetlenek. Reméljük, a Malév kitart, különben biciklivel kell hazamennem.
Az viszont tényleg szomorú, hogy ma reggel belenéztem a lakóparkom nagy, közös konténerébe, és több doboz könyvet láttam - sajnos olyan mélyen, hogy csak a tetejéről tudtam néhányat lehalászni. Ifjúsági- és szépirodalom, régi szótárak, növény- és madárhatározó... érthetetlen, mért kell könyveknek a kukában végezniük.

My 4 weeks long internship at Weltklasse is over. I enjoyed a lot that I could play a full time graphic designer. I didn't have to overexert myself, it came eaily - not the words in Danish to my mouth but the letters and the curves from my cursor. In the end my boss had a talk with me and practically I got 20 minutes compliment. I had never experienced such thing, at the end I almost cried. I got a book from the agency written by Martin Lindstrom, the marketing guru, called Buyology - it's a need on my bookshelf. I will get a reference which hopefully will help a lot in my job hunting. And I got a promise that they will give me an assignment for my exam in December-January - which can be anything within design, the school only defines the form and the frames. I think it will make the exam easier for me because we understood each other well during my internship even without words, merely on the language of design.
Finally I got a lot of positive thoughts and self-confidence. From now on I'm not afraid to say that I'm a very good graphic designer. One of their clients (not the easiest type) accepted one of my ideas. A full visual identity is designed to an other client, it's not presented yet but my colleagues liked it a lot. There was a third big project, the whole agency worked on it, so it's not only mine but if it will be accepted I can also be proud of it. I'm not posting pictures about it, maybe later.
In the meantime Sterling, the cheap flight company announced its bankruptcy. I had bought my flight ticket for the Christmas holiday from them, so I lost it (although my bank is trying with demurrer, let's see if I can get some money back). The funny thing is that I didn't really care about the 1600 DK I lost but it felt too bad that maybe I wouldn't be able to go home for Christmas. I didn't know it means such a lot. Finally I bought a new ticket at Malév (the Hungarian airlines company), of course the price was not affordable before Christmas Eve, but Santa promised he will wait a bit for me. Who knows, maybe the flight I should have originally taken had a serious technical problem and I survived this way. Let's hope Malév will keep on, otherwise I have to bike home.
But today in the morning I became really disappointed: I looked into the garbage container at the end of my street and there were quite a few paper boxes in it filled up with books. They were deep down in the bottom, so I only could reach a few of them. There were novels, old dictionaries, books on nature and birds... I simply don't understand why books have to end up this way.

11 comments:

Unknown said...

Gratu a sikeres gyakorlathoz ;) Egy olyan csöpögős papír mindig jól jön ;) Aztán a végén még pont náluk fogsz kikötni suli után ;)
Ah, szuper, vonatok se mennek normálisan, repcsitársaság is csődött mondott - azért csak lesz még karácsony! ;)
Nincsen véletlenül valamiféle autós-utas közvetítő Dániában? Spec. Dániára nem látok találatokat a kenguru.hu-n. Esetleg más magyar, aki kocsival van kint?

Anonymous said...

gratulalok :) vagyis tyllike, vagy hogy is irjak, ha meg jol emlekszem. nagyon buszke vagyok rad. :) es szerintem meg az siman lehet, hogy egyszer csak ugy dontontek, hogy mi lenne, ha mostantol naluk dolgoznal.
good luck. szoritok, mitn allat. :)

Anonymous said...

Nagyon orulok a sikereidnek, tok jo, ha az ember kivulrol is kap megerositest. Gratulalok!

En nem szoritok neked, inkabb lazitok, mint allat. :) Neked is ezt javaslom, ha ossze kell jojjon a karacsony, akkor ossze fog jonni. En is megyek majd akkor haza, de meg se jegyem, se penzem, de hogy otthon leszek akkor, az hotziher.

Orsi said...

Hát köszi szépen. Jó is lenne a Weltklasse-nél dolgozni, de erre elég kicsi az esély, már kivan náluk a létszám. Meg aztán ez a Sterling eset elgondolkodtatott... Koppenhágát kéne megcélozni, mert az csak 2 órányira van Budapesttől, míg az Aalborg-Koppenhága távolság vonattal 5,5 óra, aztán még pár óra a reptéren, ezt nehéz kibírni. Közben meg szeretem is Aalborgot, nem tudom, mi legyen, mi lesz...

Anonymous said...

Jó hireket olvastam!! Hip hip hurrá!!
Gratulálok!Tudom hogy jobb a repülő(persze már akinek) De itt egy buszjárat is.És talán a csomagok miatt jobb is evvel utazni.Nincs olyan súlykorlátozás mint a repülön.
http://www.studentagency.hu/index.php?switch=102009

Orsi said...

Kedves Anonymus (szólíthatlak Anonymusnak?),
köszi a tippet, elmentettem a kedvencek közé végszükség esetére, de majd' 22 órát buszozni (és ez csak Koppenhágától, Aalborg nincs benne) elég ijesztőnek tűnik. Idén még hazajutok repülővel.

Anonymous said...

roka:
Gratulàlok!
Hanem, mondd csak! Arrol nem talàltam semmit, hogy hogyan és miképp kerültél ki oda. Persze most, hogy épp az ellenkezô irànyba szervezed az utad fura lehet a kérdés, de én éppen a történet elejérôl maradtam le.

Anonymous said...

Szerintem ez a Rokalany.
Szerintem. :)

Orsi said...

Köszi, Rókalány!
Hmmm, nem tudtam, hogy ilyen jellegű információra is igény van. A közelebbi ismerőseim tudják, de azt nem vettem számításba, hogy egyszer híres leszek, és mások is olvasnak... Hosszú történet, de tudod, mit? Megfogalmazom hamarosan, aztán fölteszem vagy a profilomra, vagy máshová elrejtve itt a blgomon belül.
Most csak annyit jegyeznék meg, hogy egyáltalán nem szervezem más irányba az életemet. Úgy értem, ha rajtam múlik, nem mozdulok Dániából.

Anonymous said...

roka:
Te Joco! Nézz csak utàna az elôzô bejegyzéseknek! Lesz ott valami szàmodra.
Mi ebbôl a tanulsàg? Nagy örömödben ne igyàl elôre a roka bôrére!

Anonymous said...

Kedves Orsi! Grat a sikeres gyakorlathoz, remélhetőleg a nyelvvizsga is ugyanilyen sikeres lesz, bár már én tartanék ott, ahol te már most tartasz a dán nyelvvel. :)
Egyébként ne add fel Aalborgot, már jár repülő Aalborg és Koppenhága között, olcsóbban mint a vonat, szóval ha teheted maradj inkább ott. Egyébként a közlekedést még úgyis meg lehet oldani, hogy át kell kompolni Norvégiába, ahonnan aztán ha időben veszel jegyet, elég olcsón el lehet jutni Bp-re. Például a Sterling csődöt követően én így jutok vissza Bp-re...