Friday, November 14, 2008

Híres és gazdag / Famous and rich



Nem kellett sokat várnom a jóra, hétfő este érkezett egy e-mail formájában. Egy neves művészettörténész azügyben keresett meg, hogy régebben megtalálható volt a lomográfiáról írt szakdolgozatom az interneten, de újabban nem. Pedig szüksége lenne rá, mert egy egyetemen tart fotográfiával foglalkozó kurzust, és a hallgatóknak ezt szokta megadni szakirodalomként. Értitek?! Szakirodalom lettem!!!
Hát aznap este mosolygós jókedvem volt, és még most is nagyon jó érzés, hogy annak idején nem csak az asztalfiókomnak dolgoztam. Mint néhányan tudjátok, négy és fél évvel ezelőtt a diplomamunkám egy lomográfiai album volt, ami szerintem máig progresszívnek mondható, ennek ellenére nem találtam rá kiadót. Úgy nézett ki, rajtam kívül senkit nem érekel az egész. De mégis...! Mondjuk ennyi idő után megint beleolvasva a szakdolgozatba egy kicsit elpirultam, ma már másképp írnám meg, de azért még mindig vállalható.
Csak azért tűnt el a netről, mert a honlapomat egy másik szerverre költöztettem, és a pdf-fájlokat elfelejtettem átlinkelni. De korrigáltam a hibát, úgyhogy megint elérhető.
Hallgatók forgatják azt az írást, tehát híres vagyok. Mostmár csak gazdag szeretnék lenni.

I didn't have to wait for too long for something good, it came as an e-mail on last Monday. I got it from a well-known Hungarian art historian who asked me why he couldn't find my thesis on lomography on the internet anymore. He gives lectures on photography at a university and he used to give my thesis to the students as a literature. Gosh! My thesis as a literature...!
I couldn't stop smiling on that Monday and I'm still happy that writing my thesis was not only a waste of time. About four and a half years ago my degree project was special lomographic book and I think it's still progressive. Unfortunately I couldn't find a publishing house being interested in it in Hungary, so I thought I'm the only one who is crazy about it. But it seems I'm not alone! Nevertheless, reading the thesis on it made me a bit embarrassed - I think today I'd write it in a different way. Anyway, it's still OK.
It disappeared from the internet because I moved my webpage to an other server and I forgot to relink the pdf-files. But after that e-mail I corrected the mistake so it's available again.
Students read it, so I'm famous. The next step is to become rich.

Ui: Kérdeztétek, hát itt van: a honlapom és a szakdolgozatom.

PS: here it is my webpage and my thesis (this one unfortunately is only in Hungarian).

11 comments:

Unknown said...

büszkeségben már gazdag vagy ;)
eddig nem is hallottam még erről a lomográfiáról, pedig hobbiszinten fényképezgetek - hol is találom pontosan a honlapodat az említett pdf-fel?

bea said...

en mindig tudtam, hogy nem kell erre sokat varni. a gazdagsag sem varat magara mar sokaig :)

Anonymous said...

Latod-latod, idovel minden a helyere kerul. Ami ertek, az kiallja az ido probajat es kesobb is ertek marad.
Orulok a sikerednek, de gyanitom, hogy ez meg csak a kezdet, es lesz meg tovabbi folytatas is.

Apropo! A linket updatelhetned a poszt vegere, ha gondolod...

Anonymous said...

Gratula!
(Közben nevet adtam magamnak, mert ahogy figyeltem, volt még itt rajtam kívül pár Anonymus. Már korábban...)
Ilyen ókori napkeleti bölcsek szerint a hírnév megaláztatás, viszont a gazdagság jöhet, erre én is gyúrok(vazze').
Az otthoni gép halott, két hete megfrissítették, azóta gyakorlatilag összeomlott. Verpelét City meg ritkán jön össze -viszont jelezd majd, ha küldhetem a karácsonyi rock'n'roll-dózist!
Így tovább, ráfeküdni a dánra izomból (mármint a nyelvre gondolok -vagy ahogy érzed...), és "a kitartó munka majdan' meghozza ízletes gyümölcsét" (otthon mindig ezt mesélték).
Nem szoktak ide ennyit dumálni, húzok is vissza a kutyához.
Sayonara!;-

Orsi said...

Köszöböm szépen mindenkinek a biztatást!

Beatbull: tudom, hogy "fényképezgetsz", nem is rosszul... de hogy a lomográfiáról nem hallottál még, hát ez hallatlan! De jobb későn, mint soha, update-eltem, mostmár megtalálod a linket is.

"Eztkapdki" Norbi: a cédé jöhet ezerrel, a kari csúszik pár napot, de meg lesz tartva, és pont jól jön majd a rákkendroll a fa alá! (Én is készülök, főleg dán anyagból természetesen.)

Anonymous said...

Roka:
Probàltam kinagyitai a "konkrét irodalmi mûvet", meg Kelement, de nem elég jo a fölbontàs. Van valami ötleted, hogy tudnàm ôket megnézni?

Unknown said...

Köszi! ;) Amint megjönnek a rendszeradminjain s megjavítják a nyomtatónkat, kinyomtatom, hazaviszem és elolvasom ;)
Egyébként nagyon szépek a honlapodon a munkáid! (Meg ez a kép ennél a bejegyzésnél is tetszik ;) )

Anonymous said...

Roka:
Nekem hiànyérzetem van.
Amikor az egyes alkotokrol beszélsz és példaként hozod föl ôket, nincs tôlük ott a példa. Egyébként meg beletettél képeket, de nem irod, hogy honnan valok. Jo, igen, àltalàban nem szoktàk szignàlni?. De hàt, ha hivatkozol ràjuk. Es szeretnék a különbözô gépekhez egy-egy példàt làtni.

Egyébként meg remek, hogy fölraktad. En ezidàig azt hittem, hogy az ilyen képek fotomontàzsként készültek -ami igy igaz is, de nem a gép és a véletlen segedelmével, hanem egy olloéval. Na, megint tanultam valami érdekeset!

Orsi said...

Rókalány: a régi honlapomon lévő dolgokat nem tudod kinagyítani. Ez afféle ránézeti portfolió. A célom az volt, hogy a látogató kapjon egy benyomást arról, hogyan dolgozok, nem pedig az, hogy hatalmas fájlként le is tölthesse a munkáimat.

Nem értem pontosan, mire gondolsz, amikor azt írod, hogy az egyes alkotóktól, akikről beszélek, nincs példa. Melyik alkotóra gondolsz pontosan?
A betett képek mind a sajátaim, de ezt meg is említem a végén, az irodalomjegyzék után. És szerintem minden fényképezőgép egy külön fejezet, ahol ott van a fotó a gépről, a leírás, és a végén példák is találhatók, vagy nem?

Amit meg a montázsról írsz, az érdekes. Rengeteget vitatkoztam annak idején olyan emberekkel, akik azt mondták, hogy fölösleges ezért az eredményért külön masinákat venni és annyit vacakolni az előhívással, nagyítással, stb., a digitális fényképezőgép és a Photoshop korában. De szerintem pont a lényeget nem értik: a véletlen (Isten?) szerepét a képalkotásban, vagy más szóval, hogy a véletlent nem lehet megcsinálni, csak elkövetni.

Anonymous said...

Roka:
Ha megfeszülök, akkor sem talàlom, hogy hol olvastam tegnap a szöveget. De nem ugyanaz volt a szerkesztése, mint amit ma talàltam. Ugyhogy igy màr megvan minden, amit kérdeztem.

A montàzsrol és lomogràfiàrol meg nem akarok vitatkozni, csak azt mondom, hogy én mindig is azt hittem, hogy ez montàzstechnika.

Es màr csak azért sem vitatkoznék ezen, mert nekem ez tetszik.

Orsi said...

Róka, nem tudom, mit olvashattál tegnap, én biztosan nem változtattam se a szövegen, se a linken. Na, mindegy, örülök, ha tetszik.