Den Blå Festival

Jazz-blues fesztivál volt a héten Aalborgban. Ez azt jelenti, hogy a város kávézóiban, kocsmáiban, kultúrintézményeiben és terein többségében ingyenes koncerteket adtak. Péntekre észbekaptam, és a késő délutáni napsütésben végighallgattam egy szabadtéri csendes, ülős koncertet, ami többnyire örökzöld slágerekből állt.
Szombatra időzítették a szervezők a nagyágyúkat, de az időjárást ez nem érdekelte, mert szinte egész nap esett az eső. Nem számít, beöltözem árvízhez, és dacolva az ellenszéllel délután háromra betekertem a belvárosba, hogy a Gregory Boyd Band-ot élvezhessem a Toldbod Plads-on.

Majd' megszakadt a szívem, ha arra gondoltam, hogy otthon 30 fok meleg van, és a Szigeten a Placebo játszik. De Gregory Boyd végül majdnem kárpótolt. New Orleans-ból jött, egy ideje Dániában él, és dán zenészekkel vette körül magát. Kedves, nagydarab fekete fickó, vastag fekete hangon énekel, és a hangszert, amin játszik, steel drums-nak hívják. Ez két olyan dob amin nemcsak ritmust, de dallamot is lehet verni. Persze volt rendes dobos is a zenekarban, hátul (amikor szólót játszott, az a hugomra emlékeztetett, és még a szemem is könnybelábadt, annyira meghatódtam, mert bizony már rég volt, hogy a hugomat hallottam gyakorolni).

A zene nagyon fülbemászó, szerethető, táncolható. Kár, hogy a közönség nem volt fogékony rá. Először nyilván az eső volt az oka, hogy mindenki a sörsátrak alá húzódott. De hamarosan még a Nap is kisütött, ám a dánok erre sem mozdultak meg. Gondolom, még nem ittak eleget. Kár, mert ez így nem volt igazi koncert. Az este 10-es Tito and Tarantulá-ra már nem is volt kedvem visszamenni.