Friday, September 11, 2009

Esettanulmány

Sokat törtem a fejem, hogy megírjam-e ezt az esetet a blogomban. Ellene szólt, hogy nem akarok nyavalyogni, panaszkodni, negatívnak tűnni. De másra se tudok gondolni, és nagyon elkeserít, úgyhogy mégis. Aztán legfeljebb kapok kommenteket.
Szociális tanulmányaim első szakaszában az idősek személyes gondozásról volt szó, most pedig az aktiválásukról. Csoportmunka van esettanulmányost kell játszanunk, a feladat keríteni egy idősebb embert (60+), kideríteni róla minél többet, majd megtalálni a számára legmegfelelőbb tevékenységet, amitől fontosnak és aktívnak érezheti magát.
Ötfős csoportunkban van egy lány, aki képesítés nélküli gondozóként már dolgozott egy idősek otthonában, úgyhogy meg is szervezte nekünk a személyes interjút a nénivel - nevezzük Emmának.
Szerdán kivonult a csoportunk az otthonba releváns kérdésekkel, kihegyezett ceruzákkal és jegyzettömbökkel, ahol Emma állítólag már tudott az érkezésünkről. Ennek ellenére bő fél órát várnunk kellett rá, mire egészségügyi sétájából visszatért. Illetve visszatolták.
Emma 63 éves, de kb. 90-nek látszik. Láncdohányos és az egyik lábát 5-6 éve érszűkület miatt amputálták (ő 1 évre emlékezett, a helyesbítést az ápolójától kaptuk meg). 30 kilót nyom és ahhoz sincs ereje, hogy a tolókocsiját maga hajtsa. Az arca mintha gumiból lenne, normális arckifejezésre képtelen, csak rángatja az arcizmait, de leginkább kifejezéstelenül bámul. A kérdéseinkre nem nagyon tudott rendes választ adni, úgy kellett minden bitnyi információt kihúzni belőle. Túl sok minden nem derült ki róla, de annyi igen, hogy 15 évesen szülte az első gyerekét, 17 évesen ment férjhez, született további 2 gyereke, közben dolgozott mint szakképzetlen ápoló és gyári munkás. Az első férjétől elvált, aztán újból férjhez ment. A jelenlegi férjével össze is futottunk, 85 éves, de friss és fiatalos. Kétnaponta meglátogatja a feleségét. Emmának ezen kívül nincs sok öröme az életben, talán csak a cigaretta, amit egy otthonbeli barátnőjével közösen szokott élvezni - talán azért, mert magától még meggyújtani is képtelen. Egész nap ül a tolókocsijában, nyakában egy kütyüvel, amin ha megnyomja a gombot, jön az ápolója, és kiviszi vécére.
Ami a feladatunkat illeti, sok lehetőség nincs az aktiválására, valószínűleg a tolókocsis torna lesz számára a releváns. De nem ez a lényeg.
Az ápolója elmondta nekünk, hogy Emma sokszor volt kórházban, és többet már nem fogják beutalni. Kérdeztük, mi lesz, ha rosszabbra fordul az állapota. "Akkor az ember majd lassan siet a segítségére" - így szólt a válasz.
Rettenetesen visszataszító volt még csak ránézni is Emmára, meg persze elszívni vele passzívan 2 cigarettát az interjú alatt. De hogy egyszer - talán hamarosan - hozzá hasonló emberekkel foglalkozzak, én vigyem ki őket vécére... na, ezt nem szerda óta nem tudom feldolgozni.
Nem mondanám, hogy nem számítottam ilyesmire, de más dolog gondolni rá, és megint más ténylegesen szembesülni vele. Valamit sürgősen ki kell találni, mert nem ezért jöttem Dániába. Persze továbbra is szorgalmasan küldözgetem a jelentkezésemet mindenhová, ahol grafikust keresnek (sőt, oda is, ahol nem keresnek.) A válasz mindig "köszönjük, nem". Szeretném már megtudni, mi a baj velem.
Legutóbb egy frissen végzett grafikusi pozícióra jelentkeztem egy kisebb koppenhágai reklámügynökséghez. Kedd éjjel küldtem el a jelentkezésemet, és másnap már meg is kaptam a "nem"-választ. Eléggé meglepődtem, mert bár határidőt nem szabtak, de a hirdetés megjelenése után 3 nap múlva már elküldtem a kis csomagomat nekik (kísérőlevél, önéletrajz, ajánlólevelek, portfolió), és a hirdetés még ebben a pillanatban is fent van a neten. Az indoklás szerint azonban átnézték az összes jelentkezést, és engem nem válogattak be a szóbeli elbeszélgetésre. Nem bírtam megállni, hogy ne bőgjek egy sort - főleg, hogy pont Emmától jöttem haza -, aztán összeszedtem magam, és megkérdeztem tőlük e-mailben, hogy megírnák-e, mi a baj velem, mert szeretnék tanulni a hibáimból, és legközelebb jobb jelentkezést írni. Meglepő módon kaptam is választ, az indoklás szerint pedig ők olyat keresnek, aki a Grafisk Højskolé-ban végzett. Na persze, azt soha senki nem fogja megmondani, hogy az a baj velem, hogy külföldi vagyok, írásba meg pláne nem adják. De megtanultam a nyelvüket, múlt hétvégén még a rugbrød-öt is megettem sonkával a tetején, hogy ne lógjak ki a sorból. Nem tudom, mit tehetnék még.
A hétvégén megint írok pár jelentkezést, szorgalmasan inhalálok, hogy kilábaljak a megfázásból (évek óta nem voltam beteg), és nekiállok a betűtervezésnek, mert az biztos jót fog tenni.

15 comments:

Nekrassova Laura said...
This comment has been removed by the author.
bea said...

dragam, nem kell dannak lenned, es nem kell tovabb asszimilalodnod. sokkal fontosabb, hogy onmagad legy. nem szabad elkeseredni - en is szoktam, ki nem?! - de nem szabad, hogy erzodjon rajta,d hogy el vagy keseredve, es magad alatt vagy.
es tenyleg ne akarj dan lenni. idegennek lenni nem szegyen, es elobb utobb sikerulni fog, meglatod.
love.

joco78 said...

Hat igen, csatlakoznek az elottem szolohoz.

Legy onmagad, es jol fogod magad erezni a borodben. Ha ugy erzed, hogy ragaszkodsz a daniai lethez, akkor OK, de ne rokkanj bele.

Ha vallalod kifele es befele is a hozott dolgaidat, akkor menni fog a dolog.

Egyebkent lehet, hogy tenyleg nem az volt a gond, hogy kulfoldi vagy. Ki tudja, hogy itt epp mi a valos indok. Jobb hijan hagyatkozz arra, amit mondtak.

Nagy kalappal a tovabbiakhoz! :)

joco78 said...

Ui.: Mi volt az a torolt komment ott az oszlop elejen?

Nekrassova Laura said...

Bocsánat éne voltam. )) Arra gondoltam a bejegyzés elejéből ítélve, hogy lehet, h Orsi nem is akar kommentet? Én pedig elég hosszút írtam...de csatlakozom hozzátok most röviden - sztem, Orsi, ne keseredj el, kitartás!

Nekrassova Laura said...

jav. "éne" - "én"
))

Orsi said...

Köszönöm, mostmár jól vagyok, pont tegnap este volt a mélypont, de ez is én vagyok. És ez is Dánia. Ma végre értelmesen telt a napom, és ez sokat segített.

Orsi said...

Most jutott eszembe még valami: vicces, hogy mindannyian, akik eddig hozzászóltatok, próbáltatok már külföldön élni, úgyhogy talán értitek, miről van szó. Én nem tudtam eddig, hogy van van ilyen, vagyis azt hiszem, most van először úgy igazán honvágyam. Ezt is meg kell tanulni kezelni.
A kommenteket meg kérem ezentúl nem törölni. Köszönöm.

Nekrassova Laura said...

Örülök, hogy jobban vagy! Az álláskeresés, a nehezen sikerül az álmom, az idegen szokásoktól való szenvedés és ebből fakadó honvágy, a kívülálló vagyok érzés mind ismert nekem, úgyhogy tényleg nagyon megértelek!

bea said...

azt hiszem a honvagyrol, annak ellenere, hogy nem szeretek magyarorszagon elni, akar konyvet is tudnek irni. fura szerzet, az biztos.
te meg mindenek felett legy hu magadhoz :)

Unknown said...

Hmm, nem tűnik egyszerűnek a helyzeted. A külföld nem mindenhol egyforma - London pl. szerintem sokkal nyitottabb külföldi munkavállalók felé, bár amúgy is eléggé vegyes a népessége. Az már megfordult a fejedben, hogy milyen lenne saját reklámügynökséget nyitni? Szerintem van még néhány jó grafikus Dániában, aki munkát keres. Persze akkor hosszabb időre Dániához lennél kötve, s nem árt, ha ismersz néhány megrendelőt.

Orsi said...

Hát igen, Aalborg nem London, és Dánia nem Anglia. De ez nem baj. Viszont a saját reklámügynökséghez nem elég jó grafikusnak lenni. Ismerettség, ügyfélkör, gyakorlati tapasztalat a dán ügyintézésben, pénzügyek, adó... és egy komolyabb alaptőke.

Anonymous said...

Aszondom én meg, hogy adott esetben az ember a negatív idõszakaiból is megerõsödve jöhet ki - csak miközben benne vagy, nem szabad elengedni a gyeplõt. Amúgy pedig, megfázásra: házipálinka. Honvágyra - szintén. Nekem általában bejön...

Orsi said...

Kedves névtelen, köszi a tippet, de ehhez nem folyamodnék. Tulajdonképpen nem is tartok itthon pálinkát.

Anonymous said...

Öreg hiba! Amúgy pedig névtelen a nyavalya, csak ezúttal wapról elfelejtettem nicket pötyögni magamnak.