Egy reklámügynökség, amelynek szíve van

És nemcsak a logójában.

(Van egy komolyabb is, de a Facebook-on ezzel futnak.)
Miközben ellátom napi teendőimet, folyamatosan figyelem az összes szóbajöhető weboldalt grafikusi állást keresve - és nemcsak az álláskereső portálokat, hanem heti rendszerességgel azoknak az ügynökségeknek, stúdióknak az oldalait is, ahol bármikor szívesen dolgoznék.
Így történt, hogy egyszer csak megláttam, hogy a Shrpa grafikust keres. Nosza, már küldtem is a jelentkezésemet, és mondhatom, hogy meglepődtem, mikor egyszercsak bepottyant egy e-mail a kreatív igazgatótól, amelyben interjúra hívott.
Iszonyatosan rákészültem minden szempontból. Végigolvastam egy álláskeresésről szóló (dán) kiadvány interjúkra vonatkozó fejezeteit, válaszokat formáltam az összes lehetséges kérdésre, amit ilyenkor feltehetnek, a portfolióm egy részét újranyomtattam, hogy még szebb legyen, és gondosan választottam ki még a ruhámat is, amely azt sugallja, hogy komoly dizájnerrel állnak szemben.
Megvolt a beszélgetés két hete, és egészen jól ment. Persze utólag ezerszer újrajátszva az egészet a fejemben találtam egy csomó pontot, amit még jobbá lehetett volna tenni a prezentációmban, dehát tudjuk ezt be tapasztalatlanságnak és idegességnek.
Nem titkolta a két interjúztató - a kreatív igazgató és egy art director - hogy nagyon tetszenek a munkáim. Mondták, hogy szakmailag teljesen megfelelek az elvárásaiknak, de most a leendő grafikus mellé fel kell venniük egy új art directort is, és a két embernek együtt kell majd dolgoznia, ezért fontos, hogy a személyes összhang meglegyen köztük. Még egy hétig folyik az interjúztatás mindkét posztra, de majd értesítenek.
Így is lett, egy bő hét múlva hívott az igazgató telefonon. Ismét mondta, hogy jó volt a portfolióm, de végül más mellett döntöttek, akinek a személye egy fokkal jobban illik leendő kollégájához. De mivel annyira szimpatikus voltam, szeretnének velem még egyszer beszélni, ráérnék-e egy újabb találkozóra. Persze.
Ez ma volt, és nem húzódott egy órán át, mint először, hanem csak negyedóráig tartott az egész. Mondták megint, hogy szakmailag semmi problémám nincs, efelől ne legyenek kétségeim. De szeretnék, ha dizájnnal foglalkoznék (az előző interjún szóba került, hogy most teljesen másban utazom), ezért ellátnának pár jótanáccsal, hogy legközelebb sikeres legyek. Elmondták, hogy szerintük melyik az a három projektem, ami a legjobb, és hogy egy intejún csak az a hármat kellene megmutatnom, a többit nem. Nem mintha a többi nem lenne pont ugyanolyan jó de egy reklámügynökség kommerciális arculatát tekintve kevésbé relevánsak.
(Ami szerintem azért különös, mert amikor megnyertem az egy hónap szakmai gyakorlatot a Weltklasse reklámügynökségnél, ők pont azokra a projekteimre buktak, amelyek megmutatták a személyes oldalamat - beleértve a betűtervezéssel való kísérletezést és az illusztrációkat - és azt, hogy tudok szabad kézzel is dolgozni - náluk ezt senki sem tudta, ezért a gyakorlatom alatt is imádták.)
Mondták, hogy ne aggódjak, abban, hogy nem engem választottak, ez az egész nem játszott most szerepet, és örültek, hogy több dolgot láttak tőlem. De jót tenne, ha visszakerülnék a szakmába, ezért szeretnének segíteni nekem, bár csak jótanáccsal szolgálhatnak, mert nem tudnak az ismerettségi körükben üresedésről. De tartsam nyitva továbbra is a szemem, válasszam ki azokat a cégeket, ahol szívesen dolgoznék, és a most hallott tanácsok alapján küldjek nekik kéretlen jelentkezéseket.
Kérdezték, nagyon csalódott vagyok-e. (Hát hogy a fenébe ne, már annyira szerettem volna azzal menni a szociális gondozó-képzőbe, hogy felmondok!) Mondtam, hogy nem, épp ellenkezőleg, nagyon örültem, hogy lehetőségem nyílt egy állásinterjún személyesen bemutatkoznom, hiszen tudom, hány jelentkezést kap egy cég egy-egy meghirdetett grafikusi pozícióra (ha a szokásos álláskereső portálokon hirdetnek, akkor 3-600 jelentkezés attól függően, hogy egy apró cég, vagy a LEGO keres grafikust, ebben az esetben pedig, hogy kizárólag a saját oldalukon bukkant fel a hirdetés, "csak" 150 jelentkező volt). Azt pedig külön értékelem, hogy a drága idejükből áldoznak arra, hogy jótanácsokat adjanak, és köszönöm szépen.

Aztán mosolyogva elköszöntünk és hazabicikliztem. Kissé értetlenül állok az egész előtt, mert ilyen fokú kedvesség még itt, Dániában se szokás. Lehet, hogy érdemes megfogadni a tanácsaikat.