Monday, December 13, 2010

GyIK és kár

Avagy gyakran ismételt kérdések és károgás "színezte" mostanában a napjaimat.
Én a jelenlegi munkahelyemen, az idősek otthonában nem mondtam a kollégák közül senkinek, hogy felmondtam. Nem mintha titok lett volna, de egyikőjüket sem éreztem olyan közel magamhoz, hogy kedvem lett volna döntésem okairól beszélgetni, gondoltam, majd elég lesz tudatni velük pár nappal a felmondási időm letelte előtt. Végül mégis elő kellett adnom egy diplomatikus magyarázatot jónéhány alkalommal, mert a főnök beleírta a közös üzenőfüzetbe elég hamar, hogy Aarhusban kaptam munkát, és ettől kezdve hirtelen érdekes lettem. Nem érzem jól magam köztük? - kérdezték. Mondtam, hogy nem bírom a 3 műszakos, mindenféle ritmust és logikát nélkülőző beosztást, ami szinte napról napra változik, és nem szeretem, hogy folyton ki vagyok kölcsönözve más idősek otthonába, ahol senkit nem ismerek, és olyan, mintha folyton elölről kéne kezdenem. Ehelyett az Aarhusi kórház idegosztályán állandó délelőttös műszakban leszek, és csak minden 4. hétvégén kell dolgoznom, ami a mostani munkámhoz képest szinte luxusnak tűnik. De ezzel általában nem elégedtek meg, mert ezután következett az, hogy

- És legalább ismerős vagy Aarhusban?
(Még nem nagyon, de majd az leszek. Nem ez lesz az első eset életemben, hogy új várost kell megismernem, és eddig mindig gyorsan és remekül ment.)

- Mikor költözöl Aarhusba?
- Amint találok ott egy megfelelő lakást.
- Aarhusban NAGYON nehéz lakást találni, az egyetemista lányom is csak úgy tudott, hogy egy másik lánnyal közösen béreltek ki egy kis lyukat, úgyhogy szerintem te se úszod meg másképp.
(A lányod szerencsés, mert a dán ösztöndíj szerintem egészen jó, de én azért már nem ösztöndíjon fogok élni. Persze a fizetésem nem nevezhető magasnak dániai viszonylatban, ennek ellenére előfordulhat, hogy találok olyan lakást Aarhusban, amit megengedhetek magamnak egyedül is.)

- És addig? Ingázni fogsz? Napi kétszer másfél órát vonattal? Én is próbáltam évekkel ezelőtt, de egy hónap után feladtam, mert a vonatozás kemény dolog.
(Jómagam a Monor-Budapest távot 10 éven át nyűttem, és a DSB-t a MÁV-val összehasonlítva, a BKV-ról már nem is beszélve...)

- Reggel 7-kor kezdődik a munkaidőd? Jééézusom! Hánykor kell kelned? Ötkor?!
(Nem, az ötórás vonatot kell elérnem, tehát negyed ötkor. De cserébe 14.24-kor (sic!) már véget is ér a munkaidőm.)

És végül a főnököm:
- Van egy barátnőm, aki évekkel ezelőtt egy kórházban ápolóként munka közben olyan sérülést szerzett, hogy teljesen tönkrement a háta, többször operálták. Azt ugye tudod, hogy a kórházakban nincsenek olyan segédeszközök, mint egy idősek otthonában, tehát liftes mozgatás (forflytning) helyett emelgetni kell a pácienseket. Persze, ha a kollégáid közt lesz erős férfi is, akkor talán nem lesz gond.
(Na, ez érdekes, mert már megkaptam a beosztásomat az első hónapra, és abban látható, hogy rögtön az első héten mozgatós tanfolyamon (forflytningskursus) kell részt vennem. Tehát nem emelgetős kurzuson. A leendő három kollégám közül kettővel egyébként volt szerencsém találkozni és beszélgetni, átlagos testalkatú nőkről van szó.)

Ezek után talán nem csoda, hogy úgy érzem: ha végre befejezem ebben az idősek otthonában a munkát, azzal már túl is vagyok a nehezén, és a további gyakorlati nehézségek megoldódnak majd. Csak szűnjön már meg a károgás, és ne ismételgessék nekem többet ezeket a kérdéseket.

1 comment:

Laura said...

Orsi, nagyon megertelek. Ezeket mi ateltuk (koran keles, bejaras, vonatozas), nekik errol fogalmuk sincs, nekunk meg termeszetes meeg rosszabb korulmenyekben is, mint ok azt el tudjak kepzelni...En is elveznem, hogy legalabb 2-3 ora korul mar vege a munkanak, a delutan es az este teljesen a tied lesz.