A hagyományos dán ételeket már úgy-ahogy megismertem az elmúlt pár év alatt. Unalomig krumpli-hús, szendvics barna kenyérrel, kötött szabályok alapján összekombinálva a rávalókat. A süteményeik agyoncukrozottak, a többségben ott a marcipán. A desszertek netovábbja, a karácsonyi pedig nem más mint tejberizs meggykompóttal, ami ízre nem rossz, de nem is különleges vagy rafinált, és az ünnepitől távol áll az én ízlésem szerint. Ilyen röviden talán kissé egyoldalú a jellemzés, mert azt be kell látni, hogy pl. a dán vajas kekszek verhetetlenek, és ennyi halat - különösen lazacot és pisztrángot - sem ettem korábban, de azért összességében nincs nagy véleményem a dán konyháról.
Ezért is izgatott már régóta, mit tud Morten Nielsen és az ő gourmet étterme, a Mortens Kro, Aalborg szívében. A honlapját (melynek én kifinomultabb, az étteremhez jobban illő dizájnt adnék) nézegettem néha kíváncsian, az árakat látva kissé fejcsóválva, de azért félig-meddig eldöntve, hogy előbb-utóbb ki kell próbálni, meg kell tapasztalni, hogy tényleg megérdemli-e a hírnevét. Mert helyi magazinokban gyakran szerepel Morten, a Nordjyske-nél (a régió legnagyobb napilapja) állandó heti rovata van. Fel-felbukkan tévéműsorokban, főz, interjút ad, a Facebbook-oldalát követve látszik, hogy külföldön is megfordul és együtt alkot más híres szakácsokkal különböző alkalmakból. Két könyvet is írt már.
Az idő múlt szombaton érkezett el, mert az őszi szünet alkalmából a Nordjyske jóvoltából a régió 8 éttermében lehetett kedvezményes menüt élvezni, és ezek közül az egyik a Mortens Kro volt. Csak regisztrálni kellett a Nordjyske honlapján, kinyomtatni a megvásárolt kupont, aztán már foglaltuk is az asztalt Istvánnal szombat estére.
István már próbálta korábban, és mondta, hogy finom lesz, de ne menjünk oda éhesen, különben nem tudjuk majd élvezni a pöttyökben mért ízeket. Mint utóbb kiderült, a három fogásból álló menüvel azért jól lehetett lakni (feltéve, hogy az ember alapvetően nem nagyétkű).
Az étterem kívülről nem sokat ígér, egy árkád alatt húzódik meg a belvárosban. Belépve egy túlméretezett fehér pulthoz léptünk, ahol maga Morten fogadott, regisztrált, vállfát kínált a kabátainknak, majd az asztalunkhoz vezetett bennünket. Az étterem elég nagy, de szerintem egy kicsit túl sűrűn állnak az asztalok. A fehér szín dominál, a világítás pedig pontszerű fényforrásokból jön félhomályos, kékeslila derengést adva a helyiségnek (ezért sem lettek valami fényesek a fotóim). Fehér bőrfotelszerű székek, egy-egy szál hosszúszárú fehér cala az asztalokon, lounge háttérzene - ez adta az első benyomást.
A háznak elég nagy a borválasztéka a világ minden tájáról, de többnyire egy egész üveget meg kell venni, ami két személyre szerintem kicsit sok. Én alkoholmentes italt szerettem volna, úgyhogy bodzaszörpöt kértem, míg Istvánnak egy, a főfogáshoz illő vörösbort ajánlottak, amely pohárral is rendelhető.
Az étterem kínálatát nézve szerénynek mondható, 3 fogásos menünk (7 fogásos is van) előétele "finoman füstölt és buggyantott bio pisztrángfilé csipkebogyó- és almakompóttal, kis salátával, pirított malátakenyérrel és égetett szénakrémmel" volt. Meleg tányéron hozták, és a mosolygós pincér (már nem Morten) minden fogást prezentált. A "malátakenyér" az a barnakenyér, amely a dánok első számú kedvence, és ami számomra szinte emészthetetlenül nehéz, főleg a magokkal teli változata. Morten ezt szeletelte hajszálvékonyra és tulajdonképpen ropogós chips-et csinált belőle (3 darabot helyezve egy tányérra, úgyhogy ebben a mennyiségben nem ülte meg a gyomromat), ami teljesen új, kedvező fénybe helyezte ezt a nemszeretem kenyeret. A pisztráng enyhe füstössége és a kompót édes-savanykás őszi íze remekül illett egymáshoz, és a három fehér pötty, amely "égetett szénakrém" néven lett bemutatva, és engem enyhe, kissé pikáns mellékízzel bíró, sűrűbb tejfölre emlékeztetett, kellemesen koronázta meg az egészet. Olyan finom volt ez a pár falat, hogy komoly elvárásokat ébresztett bennem a továbbiak iránt.
A főfogás "lábasban sült vadkacsa savanyított vörösáfonyával, waldorfsalátával, barnított cukorral bevont burgonyával és tejszínes vadszósszal" volt. Átsült, de szaftos, mégis könnyű volt a vadkacsahús, két kicsi combból és egy mellből állt, és ropogós zöldbabon volt tálalva. A héjjában főtt, majd meghámozott és vékony, karamellizált cukorral bevont krumpli hagyományos dán köret, amely ebben az ételkörnyezetben újszerűnek, szinte különlegesnek hatott, remekül ellenpontozva az áfonya savanyúságát. A hatalmas tányér közepén nem tűnt olyan nagy adagnak a fogás, de azért laktató volt. Azt külön értékeltem, hogy sem az előétel, sem a főfogás nem volt nagyon sós. Én az átlagnál kissé sótlanabbul főzök, mert szeretem érezni az alapanyagok valódi ízét, és ebben Morten konyhája nagyonis megfelelt az ízlésemnek.
A desszert "édesgyökér habcsók zöldalmaszorbettel, fehér csokoládé- és édesgyökérparféval; édesgyökér-krémmel, almazselével és szárított almával díszítve" volt. Az édesgyökér (lakrids) a dánok nagy kedvence, főleg gumicukrokban (amit errefelé irgalmatlan mennyiségben fogyasztanak nass gyanánt) és cukorkák formájában jelenik meg. Én nem nagyon szeretem az erőteljes, mesterségesnek ható aromáját, a sós, szalmiákos lakridsos gumicukroktól meg egyenesen borzadok. De itt a habcsókban, a parféban és a krémben olyan finoman visszafogott volt, hogy egyáltalán nem zavart, sőt, nagyon kellemesnek találtam, az pedig különösen tetszett, hogy különböző halmazállapotban és hőmérsékletben jelent meg a tányéron.
Összességében nagyon tetszett az az érezhető gondosság, amellyel megkomponálták az egyes fogások íz- és állagharmóniáját, a jelenlegi trend alapján figyelve arra, hogy többnyire szezonális és helyi alapanyagokból készüljenek. Újszerűek voltak az egyes kombinációk, de nem sokkolóak, a hagyományos dán konyhán felnőtt vendégek is felismerhették a megszokott ízeket.
Tetszett az is, hogy az étteremben ülve egy hatalmas üvegablakon keresztül be lehetett látni a konyhába, ahol a szakácsok először kényelmesebben, majd egyre gyorsabb tempóban dolgoztak - ahogy a hely szépen, fokozatosan megtelt vendégekkel. Az utolsó fázis, a tányérok megkomponálása, díszítése közvetlenül az ablak mögött történt - legszívesebben odamentem és figyeltem volna, hogyan csinálják a fiúk. Végül jöttek a pincérek, elhúzták az ablakot és vitték a műveket a vendégeknek. Az viszont kicsit meglepett, hogy Morten, az étterem feje pincérként volt jelen. Azt hittem, a konyha az ő területe. Persze a fogások így is nyilván értő kezek alól kerültek ki.
Lehet az evés más is, mint a jólakottság elérését szolgáló tevékenység. Lehet az ízek és halmazállapotok kombinálásának játéka, éppúgy műélvezet, mint amikor az ember színházba vagy kiállításra megy - ezt az ember a Mortens Kro-ban átélheti és megértheti.
Miután megvacsoráztunk, az este teljesen más fordulatot vett. Már tavaly sem lehetett nem észrevenni a városban a plakátokat, melyek két hiányosan öltözött férfit ábrázoltak. Ők a Puppetry of the Penis, két ausztrál, akik a... hát igen, a nemi szerveiket használják különböző figurák bemutatására. Úgy is hívják a tevékenységüket, hogy genital origami. Idén sikerült rá jegyet kapni, úgyhogy vacsora átsétáltunk a Skråen-be, ahol - mivel helyjegyek nem voltak - már egy órával az előadás kezdete előtt a bejárat előtt toporogtak néhányan, és nem kellett sok időnek eltelnie, hogy komoly sor alakuljon ki. Mindenki jó helyet akart kapni, bár kivetítőkön is lehetett figyelni a mutatványokat. Amelyek viccesek (igen, van fütyi-humor) és megdöbbentőek (tényleg ennyire nyújtható és hajlékony?) voltak. Karóra, kenguru, hamburger, görkorcsolya - csak néhány a mutatványok közül, melyeket remekül fel is konferáltak. Persze csak az tud az ilyesmin nagyokat kacagni, aki tudatosítja magában, hogy nem finom és emelkedett dolgok kerülnek szóba/megmutatásra, és aki pl. a Borat c. film humorát is bírta. Mert ez már tényleg túlment minden határon, de úgy, hogy közben azért egyáltalán nem volt erotikus. A honlapjukat átnézve midezt előre sejtettem is, csak épp arra nem számítottam, hogy mindent, de tényleg mindent látni lehet majd. A körülöttem ülő nézők egy része már korábban is látta az előadást, tehát nyilván van ebben valami egészen érdekes és különleges. Én is azt mondom, hogy tetszett (tágabb érdelemben nézve), de azt hiszem, nekem elég volt egyszer is.
Posts
8 comments:
Tetszett a beszámolód az étteremről! Az előétel a leírásod alapján különösen jól hangzik - ez a malátás kenyér a Pumpernickel dán megfelelője? Tényleg kissé nehézkes.
Meglepett, hogy a vörös áfonyát még tovább savanyították, hisz az már eleve eléggé savanyú. De a kép alapján szép frissnek néz ki, azaz nem üvegből kanalazták ki a kompótot.
Az édesgyökér frissen, azaz kis fadarabkákként sokkal finomabb, mint a lakritz / medvecukor. Bár én a sós irányba vonuló lakritz-ot is szeretem ;) Tetszik a desszert is, bár a képen nem tűnik olyan látványosnak, mint amilyennek a leírás alapján hangzik. Sok minden kissé el van rejtve a gömbök alatt.
Örülök, hogy tetszett, gondoltam is rád, mikor írtam.:)
Ahogy a neten elnézem, lehet némi különbség a Pumpernickel és a rugbrød között, de úgy képzelem, hogy ez a különbség nem nagy.
A vörösáfonyával történt valami, mert nem nyers volt, de pontosan nem tudom, hogy mi. Lehet, hogy a "pácolt" jobb szó. Az angol menüben azt írták "candied cranberries", de én nem éreztem rajta a cukrot egyáltalán. Az viszont biztos, hogy nem üvegből kanalazák ki, mert egészben voltak a szemek.
Ami a desszertet illeti, a nagy habcsók mellett volt több kisebb, meg több zselépötty, ami a krémmel együtt a parfé/szorbet alatt húzódott meg, azért nem látszik olyan jól a fotón.
És hogyhogy csak az ételeket fotóztad le? xDDDD
Hm, akkor szerintem porcukorral óvatosan kavargatták a vörösáfonyát, kép alapján legalábbis úgy néz ki. Meg is jegyeztem, hogy a vörösáfonya is jó a zöldbabhoz ;) Eddig bodzás piros ribizli volt a legtökéletesebb hozzá, de vörösáfonyával is kipróbálom ;)
Igen, a desszertnél pont ezért kár, hogy minden el van rejtve, szebben ill. látványosabban is el lehetett volna rendezni ezt a rengeteg elemet.
Én örülök, hogy csak az ételeket fotóztad le ;)
Laura: még ha akartam volna fotózni, akkor sem tehettem volna, mert azzal kezdték, hogy nem szabad. De nem is akartam, mert nem szeretném ilyesmivel tölteni a merevlemezemet.
Beatbull: ha egyszer interjút csinálok Mortennel, akkor megkérdezem, mit csinálnak a vörösáfonyával. Már csak azért is, mert szerintem a dán "syltede" és az angol"candied" (ahogy a menüben írták) nem ugyanazt jelenti. De szerintem itt a hangsúly nem a vörösáfonya-zöldbab kombináción volt. A zöldbab egy viszonylag visszafogott, semleges íz volt a tányéron, inkább az áfonya-cukros krumpli volt az, ami kölcsönösen, szinte harsogva kiemelte egymást és együtt alátámasztotta a húst.
Orsi, teljesen megértelek, hogy ezt nem fotózod le. Őket már kevésbé - miért nem engedik? Talán szégyenlik? Vajon miért?
Egy hete színházban voltunk, ott is mondták az előadás megkezdése előtt, hogy a mobiltelefonokat kapcsoljuk ki, és fotókat, hangfelvételeket nem készíthetünk. Teljesen érthető, gondolom, hogy a copyright része, és nem hiszem, hogy a szégyenhez köze lenne, máskülönben nem állnának ki a színpadra.
fényképezni a legtöbb helyen meglepő módon, elsősorban nem a szerzői jogok, hanem a feltételezett vakuhasználat miatt nem lehet. eztuán jön csak az, hogy az elkészült képeket (főleg egy ilyen kényes témánál) kik és mire használják, és csak ezután felmerülő ok a szerzői jog.
Post a Comment