Lakik egy android Aalborgban!

A Facebook-on a sok hülyeség mellett értelmes dolgokat is kap az ember. "Barátom" többek közt az Aalborgi Egyetem, és így értesültem róla egy nappal előtte, hogy csütörtökön Henrik Schärfe professzor tart székfoglaló előadást. A helyszín a Nordkraft-ban (ebbe az épületbe költözött nemrég a tanszékünk, már írtam róla) a Skråen (koncertek és egyéb előadások helyszíne), önmagában ebből is sejteni lehetett, hogy nem egyszerű előadás lesz. Hallottam és olvastam már korábban arról, hogy van az egyetemen egy android, az egyik tanár élethű mása, hát róla van szó. Persze, hogy ott voltam csütörtök délben a Skråen-ben.
A helyiség gyéren volt megvilágítva mikor megérkeztem, az asztalokon csak mécsesek égtek, szállingóztak az érdeklődők, és csinosan öltözött asszisztens-hölgyek tettek-vettek. Közel a színpadhoz kissé oldalt ültem le, és ahogy a szemem hozzászokott a félhomályhoz, észrevettem, hogy a színpadon a félig elhúzott függöny mögött egy alak ül és pont engem néz. Néha kicsit oldalra billentette vagy elfordította a fejét, de sejtettem, hogy az lehet. Az android.
Aztán elkezdődött a műsor, ami inkább show volt, mint előadás. Többen mondtak előszót, az első az egyetem Kommunikáció és Pszichológia tanszékének vezetője volt, aki elmondta, hogy Henrik Schärfe nemcsak remek szakember, de rendkívüli meggyőző ereje is van a szavainak. Így tudta elérni, hogy vegyenek neki egy robotot, mert épp akciós áron, potom 1 millió koronáért kínálták Japánban. Miután pedig összegyűlt a pénz és meglett a robot, abban is ügyesnek bizonyult, hogy felhívja rá a világ figyelmét. A Youtube-ra feltöltött videóját pár nap alatt több mint egymillióan látták,

és aztán a TED is meghívta egy előadásra.

Épp egy nappal a székfoglaló előtt pedig a Time magazin nyilvánosságra hozta a 100 legbefolyásosabb ember listáját 2012-ben, amelyre ő is rákerült.
Henrik Schärfe humán érdeklődésű, vagyis azt kutatja, ha jól értettem, hogy milyen reakciókat vált ki az emberekből a robot. Ami ugyan gép, de mégis emberi a megjelenése meg a gesztusai, ezért zavarbaejtő, és nehéz eldönteni, hogy úgy kezeljük, mint egy fűnyírót, vagy mint egy élőlényt. A professzor érdekes helyzetekbe hozza magát és a robotot, aztán figyeli, hogy mi történik. Azt mondta, nincs messze az idő, amikor mindenkinek lehet egy robot-hasonmása, amely sokkal többet fog tudni, mint most az övé. Ez géphangon beszél, és nem tud felállni a székről, viszont finom az arcmimikája. De létezik már olyan robot, amely el tudja kapni a felé repülő labdát (csak visszadobni nem képes). Aztán van, amelyik tud járni, csak épp úgy néz ki (és a hangja is olyan), mint egy rakás hulladék. Henrik Schärfe szerint nemsokára lehetővé válik a részeredmények összekapcsolása, és lesz igazán élethű, sokfunkciós robot. A kérdés csak az, hogy amikor kikerül a laboratóriumból, mi fog történni. Ő nem látja ijesztőnek vagy veszélyesnek a dolgot egy cseppet sem. Inkább azért aggódik, hogy mi, emberek elfelejtünk néha ember módjára viselkedni, és inkább hasonlítunk gépekre. Gondolatébresztő előadás volt.
Miután véget ért, mondták, hogy fel lehet jönni a színpadra, és meg lehet nézni közelebbről is az androidot. Én úgy éreztem, elég közel vagyok már hozzá, úgyhogy maradtam a helyemen pár percig, és és inkább figyeltem az embereket. Kisebb sor alakult ki a színpadon, a többség akart egy közös fényképet - na, nem a professzorral, hanem hasonmásával.

Húsvét Stockholmban

Ezzel a bejegyzéssel már egy bő hete tartozom, de annyi a dolgom, hogy képtelen voltam időt szakítani hamarabb. Hosszú az elolvasandó szakirodalom listája, szorít az egyetemi projekt leadásának a határideje...
Dániában már a Húsvét előtti csütörtök is munkaszüneti nap, tehát hétfőig az összesen 5 szabadnap. Ilyenkor minden, de tényleg minden zárva tart. Tavaly Viborgba mentünk erre az időre, és szerencsénk volt a viszonylag kellemes idővel meg a szép természettel, amit remekül be lehetett járni biciklivel, de még egy fagyit is csak a véletlen nyitvatartó filmkölcsönzőben kaptunk.
Idén mást gondoltunk, és Stockholmba vettünk repülőjegyet, már szerda délutánra. A Scandinavian érthetetlen módon csak április végén indít több nagyvárosba is közvetlen járatot Aalborgból (a húsvéti szünetet valahogy kihagyták a számításból), így kénytelenek voltunk Koppenhágában átszállni. Gondolom, ennek köszönhető, hogy a csomagunk nem érkezett meg Stockholmba csak több, mint 24 órával később (bugyi, zokni, fogkefe mindig legyen a kézipoggyászban!). Ezt a kellemetlenséget leszámítva remek négy és fél napunk volt.
A szállás színvonala elfogadható volt, mert jóformán csak aludni tértünk meg oda, és közel volt a belvárosban mindenhez. Az üzletek, múzeumok, éttermek, bárok döntő többsége végig, az ünnep teljes időtartama alatt nyitva tartott szerencsére. Az idő is remek volt, elég hideg ugyan, ezért elkelt a télikabát meg a jégeralsó, de többnyire napsütéses. Egy nap kaptunk havazást, de akkorra időzítettük a múzeumokat.
Stockholm 14 szigetre épült és 57 hídja van, úgyhogy vizet bőven láttunk, ez már önmagában is boldoggá tett. Befizettünk egy 50 perces idegenvezetős hajóútra, amely tett egy kört a legfontosabb szigetek közt. Jó volt látni a várost a vízről és közben hallgatni a "mesét".
Ezt leszámítva csak gyalogosan közlekedtünk, ami ugyan fárasztó volt egy kicsit, de amit akartunk, el tudtunk így is érni, és séta közben is akadt mindig bőven látnivaló. Egy 2009-es kiadású Lonely Planet útikönyvet kölcsönöztem a könyvtárból és vittem magammal, ezen kívül letöltöttem egy Stockholm app-et, ami azért volt praktikus, mert internet nélkül is működött, bár a GPS nem volt mindig pontos.
Az útikönyv szerint a stockholmi a világ legrégebbi skanzenja, 1891-ben alapították. Nemcsak épületek gyűjteménye Svédország egész területéről, de élő bemutatója is mindenféle hagyományos mesterségnek. Van itt nyomdász, könyvkötő, pék, üvegfújó és keramikus is. Az állatkertjében a simogatható háziállatok mellett látni szarvast, fókát, pávát és baglyot is. A gyerekek szemmel láthatóan élvezik a domboldalon felkapaszkodó kisvasutat. A növényzet is gondozott, és szép kilátás nyílik a városra. A kis festett fatemplomban épp elkaptunk egy kedves koncertet, ami megalapozta a húsvéti hangulatot.



Érdekes környék a Södermalm, csak egy hídnyira az óvárostól. Egy része régen munkásnegyed volt, szerény de csinos házait megőrizték, amelyek most egy kis falut alkotnak a városban.

A Vasa kihagyhatatlan múzeum, ha a városban jár az ember. Egy csatahajó van kiállítva, amelyet mindjárt az első vízrebocsájtásakor, 1628-ban az oldalára döntött a szél. A hajó rögtön elsüllyedt, és 333 évig a tenger fenekén is maradt. 1956-ban találták meg, és gondos előkészületek után végül 1961-ben emelték ki. Ezután alapos konzerválás következett. Magán a hajón kívül rengeteg faszobor, használati tárgy, fegyver és emberi maradványok is a felszínre kerültek, és a kiállítás mindezt fel is dolgozza történelmi, művészettörténeti és technikai szempontból. Több tárgynak külön kis története is van. A kiemelés és a konzerválás folyamata pedig önmagában is megér egy misét. A múzeumban el lehet tölteni több órát is. Van angol nyelvű idegenvezetés, amit a nagyszámú érdeklődő miatt nem nagyon lehetett hallani. Maga a kiállítás viszont gondosan rendszerezett, bőséges leírással ellátott, és filmvetítés is segít megérteni a látottakat. Melegen ajánlom mindenkinek, aki arra jár.



A modern művészeti múzeumot dicsérte az útikönyv. Az épület remek, a múzeum boltja is kiváló, de az állandó kiállítás csalódást okozott, én egy kicsit kevésnek találtam. A kutúrházba viszont érdemes ellátogatni, mert az épp aktuális kiállítás jó lehet, és maga az épület maga is érdekes.

Ami a gasztronómiát illeti: az útikönyv ajánlotta az Östermalms Saluhall-t, ami kicsit a mi budapesti Vásárcsarnokunknak felel meg, csak jóval kisebb, és elég drága. A jégen árult friss halak és tengeri herkentyűk lenyűgöző látványáért mégis érdemes ellátogatni oda, ha valakit érdekel az ilyesmi.

A svéd gasztronómiával nem kerültünk közelebbi kapcsolatba, igaz, nem is végeztünk előzetes kutatást ezügyben. Hamisítatlan svéd étterem valahogy nem akadt az utunkba. Annál több, meglepően sok volt viszont az ázsiai étterem és különösen sushi bár mindenféle színvonalon és áron. Egyik este találkoztunk István egy volt tanítványával, aki most Stockholmban él, de eredetileg kínai. Kértük, ajánljon jó éttermet, és ő természetesen egy ázsiait javasolt. A Pong kívülről jelentéktelen, de belül elegáns hely. A pincér ajánlotta, hogy válasszuk a büféasztalt (svédasztal :)), ahol majdnem minden megtalálható, ami az étlapon külön-külön rendelhető. Így tettünk, és nem bántunk meg. Kókuszos csirkeleves, sushi, gőzölt gombócok, párolt zöldségek, tengeri herkentyűk, rákok, csirke, tészta, rizs, desszertnek édes gőzőlt gombóc, mousse, fagyi, gyümölcs... Mindenből csak egy falatnyi kóstolót vettünk, és mégis jóllaktunk, még mielőtt a választék végére értünk volna. Annyira jó volt, hogy másnap vacsoraidőben megint ott kötöttünk ki. Bárcsak lenne egy hasonló Aalborgban is!
Egyébként úgy tűnik, szinte vallás arrafelé a "fika". Kicsit olyan, mint Dániában a "hygge", csak behatároltabb a jelentése: sütemény és kávé/tea, amit az ember társaságban fogyaszt el. Ezt természetesen kipróbáltuk és a torta a leheletvékony marcipánbevonattal ízlett.
Stockholmban könnyen és kellemesen el lehet tölteni az időt, van látnivaló bőven a fentieken kívül is: a királyi palota, a régi városrész szűk utcái, hidak, templomok, kilátópontok. Nagyon jó volt kiruccanni pár napra.




És jó volt visszajönni: megvan végre az engedély a kiszemelt ház beépített teraszára, úgyhogy lehet tervezni a költözést és az ezzel járó egyéb praktikus dolgokat.

A ház

Már legutóbb meg kellett volna jegyeznem: a házvásárlással kapcsolatos bejegyzéseim célja nem a kérkedés. Idegen országban, ismeretlen szabályok közt, családi segítség nélkül elég sokmindenre nekünk kellett és valószínűleg még kell is rájönnünk. Sokat kérdezősködünk ismerősöktől, és kapunk is tippeket, ezeket szeretném a mi tapasztalatainkkal együtt megosztani, hátha jól jön valakinek.
A múltkor ott hagytam abba, hogy végül találtunk egy szemrevaló ingatlant. Pár hónap nézelődés után beláttuk: 1.5 millió kr-ért csak olyan házak akadnak Aalborgban (nem túl messze a belvárostól), amelyeken túl sok a javítanivaló. Többjükben is láttunk fantáziát, de ahhoz nincs időnk és türelmünk, hogy vásárlás után még belevágjunk egy hosszadalmas és drága felújítási folyamatba. Feljebb kellett tehát állítani a Boligsiden oldalán az árszűrőt, így akadt fenn ez a csinos ház.

Tavaly május óta árulták, azóta már kétszer is lejjebb ment az ára. A fotók és az alaprajz tetszettek, úgyhogy letöltöttük a tilstandsrapport-ot. Innen kitűnt, hogy ez sem egy hibátlan ház (olyan talán nincs is), de elég jó állapotban van. Másnap már hívta is Istvánt telefonon a ház ingatlanközvetítője, Marianne a Home-tól, mondván, hogy látta, hogy letöltöttünk a rapport-ot, akarjuk-e személyesen is látni a házat? István azt válaszolta, hogy mi a kollégájával (a szintén Home-os) Kristian-nal szoktunk ingatlant nézni. Küldtünk egy e-mailt a nekünk alkalmas időpontok listájával mindkettőjünknek, és Marianne válaszolt, hogy megmutatná nekünk. Gondoltuk, hogy elintézték egymás közt az irodában. Meg is néztük a házat, és nagyon tetszett. Még jobban, mint a fotókon. A képek persze mindig csalnak, a kicsi terek is tágasnak tűnnek. De ez a 134 nm-es ház a valóságban mégse volt óriási, és a 630 nm-es telek pázsitja sem egy golfpálya. Bejárat, közlekedő, három kicsi szoba, egy nagy nappali, egy fürdőszoba, és egy konyha. A kis szobákban beépített szekrények, tehát külön nagy ruhásszekrényekre valószínűleg nem lesz szükség. A nappali elülső része későbbi toldás (a ház 1964-ben épült, a nappali kibővítése '84-ben történt), itt van egy kandallókályha is. A fürdőszoba végre nem tenyérnyi méretű, és kád is van. A konyhát teljes egészében felújították tavaly, nem túl nagy, de praktikusnak tűnik a berendezése. Egyetlen hátránya, hogy nem egy légterű a nappalival, hanem le van választva tőle és a többi helyiségtől. Tartozik még a házhoz egy üvegezett, fedett terasz a nappaliból nyílva, egy garázs, a kert végében pedig egy fáskamra. A kert gondozott, pázsittal, bokrokkal. Nagyon kellemes az egész. Az ingatlanos már elköszönt, mi meg még mindig a ház fala mellett ácsorogtunk, gondolkodtunk (Dániában nem nagyon divat a kerítés). István ekkor vette észre, hogy a déli és nyugati házfalon kívül, a téglák közti fugákban moha nő. Ez biztos a nedvesség jele, na de pont a napsütéses oldalon - nem valami biztató. Az ügynök másnap érdeklődött, hogy tetszik a ház. Mondtuk, hogy nagyon, csak a moha aggaszt. A tilstandsrapport nem említi, igaz, az már régi, még tavaly májusban készült, és elvileg félévente újat kéne csinálni. Mondta Marianne, hogy emiatt ne aggódjunk, csak tegyünk ajánlatot, aztán lesz új rapport. Így is lett: az ajánlatunkat az eladó elfogadta, és készült új rapport, amiből a moha megintcsak kimaradt, mert közben letisztította a tulaj. Állítólag azért nőtt, mert a szél és az eső abból az irányból ver. Reméljük, később ez nem okoz majd gondot...
Közben tanulmányoztuk a ház BBR adatait a Boliga oldalán is. A BBR a "Bygnings- og Boligregisteret", vagyis az ingatlan hivatalosan nyilvántartott adatai: építés, felújítások éve, fekvés, nagyság, technikai adatok, stb. Itt még megtudhat az ember érdekes részleteket, aminek elvileg nem mondhat ellent a tilstandsrapport vagy az ingatlanközvetítő által megadott részletek.
Közben kicsit rossz volt a lelkiismeretünk Kristian miatt is: ő mutatott meg nekünk korábban minden házat, aztán szinte véletlen bekerült a képbe Marianne és végül ő adja el nekünk. Enyhén kínos...
Gyorsan elkészült az előszerződés. Marianne leült velünk az irodájában egy pénteki napon, végigmentünk az egészen (kb. egy óra), elmondta, hogy a sok hivatalos papír közül mi micsoda, és a végén aláírta István. Innentől kezdve 5 napon belül még meggondolhattuk volna magunkat és visszaléphettünk volna a vásárlástól minden következmény nélkül - utána már csak a vételár 0,1%-ának elvesztésével. Marianne még aznap az eladókkal is aláíratta a szerződést (mi még mindig nem találkoztunk velük). Ajánlott nekünk ügyvédet is. Itt állítólag kritikusnak kellett volna lennünk, hiszen az ingatlanközvetítő nem a mi, hanem az eladó érdekeit képviseli. De nekünk nincs saját házi ügyvédünk, legjobb esetben is csak a telefonkönyvből választhattunk volna magunknak, így elfogadtuk az ajánlatot. Következő szerdán Istvánnak az ügyvédi irodában volt jelenése (a már emített Kühnel Kringelbach). Az ismerőseink azt mondták, hogy pár perc formaság lesz az egész. Ehhez képest István több mint egy órát töltött ott. Az ügyvéd pontról pontra mindent elmagyarázott. Javasolta, hogy a házvásárlási biztosításból a drágábbat és hosszabb időre szólót kössük meg. Az olcsóbb 3 évre szól, a biztosítási összeg felét az eladó állja. Marianne szerint ez is elég mondván, hogy szépen karbantartott házról van szó (a tulajdonosok 40 éve lakták és vigyáztak rá). Az ügyvéd szerint viszont régi a ház, ki tudja, milyen hibák bukkannak fel később, jobb bebiztosítani magunkat, és inkább vegyük a drágább, de 10 évre szóló biztosítást. Ami viszont még ennél is fontosabb: neki szemet szúrt, hogy a terasz beépítésére nem kértek annak idején engedélyt. Ez azt jelenti, hogy legrosszabb esetben akár le is bonttathatják velünk, vagy ha majd mi akarjuk eladni az ingatlant, lehet vele probléma. Felajánlotta, hogy nem írja alá a szerződést, amíg nincs meg az engedély, amit István el is fogadott. Az ügyvéd értesítette Mariannét a fejleményekről aki később felhívta Istvánt, és egyáltalán nem barátságos hangnemben közölte, hogy a tulajdonos nem akarja legalizáltatni a teraszt. Hogy nincs rá engedély, az nem volt titok, úgyhogy ne akadékoskodjunk. Mi ezt nem találtuk fair-nek, mert ugyan tényleg nem volt titok, de nem is hívta fel rá senki a figyelmünket. Az ügyvéd volt az első, aki elmondta, hogy Dániában mindegy milyen épületről van szó, ha teteje van, 10 nm fölött engedély kell rá. A szóbanforgó terasz 15 nm. Mi kötöttük az ebet a karóhoz: csak akkor vesszük meg a házat, ha lesz engedély a teraszra. Aznap éjjel nem aludtunk valami jól, annyira izgatottak voltunk. Ilyen dolgokban nem mindennap dönt az ember.
Másnap Marianne sokkal kedvesebb hangnemet megütve telefonált: a tulaj mégiscsak folyamodna engedélyért. Mi meg helyeseltünk, és kicsit megkönnyebbültünk. Közben utánanéztünk, az önkormányzat honlapján találhatók dokumentumok arra vonatkozóan, hogy maximálisan egy telek mekkora része építhető be. Ezt alapul véve a terasszal már túlléptek a megadott határon. Lehet, hogy emiatt nem akarták engedélyeztetni? Vajon mennyire veszik szigorúan ezeket a régi szabályokat? Vagy inkább csak a megemelkedett négyzetméter-szám utáni magasabb ingatlanadó tartotta vissza a tuljadonosokat a hivatalos bejegyzéstől? Nem tudjuk, kiderül-e valaha is. Az engedélyeztetési eljárás mindenesetre 2-3 hétbe tellik. A 3 hét múlt pénteken járt le. Telefonon érdeklődtünk Mariannénél, aki elmondta, hogy folyamatban van az eljárás, és állítólag pozitív eredmény várható remélhetőleg Húsvét után. Tehát van rá esély, hogy hamarosan költözünk...